„Boldog László király kiragyogva kimagaslott Magyarország királyainak fényes nemzetségéből… alattvalói inkább szerették, mint félték”. Második rész

2024. június 28. 06:00 - nemzetikonyvtar

Árpád-házi Szent László emléknapja

Talán minden idők legismertebb Szent László legendája egy valós történelmi eseményhez köthető. A Képes Krónika szerint 1068-ban kunok törtek be keletről Magyarországra. A történelmi tények ismeretében valójában ezek úz segédcsapatokkal támogatott besenyők lehettek. Miután végigpusztították Erdély nagy részét, hatalmas zsákmánnyal elindultak visszafelé. Azonban Salamon király és két unokatestvére, a majdani királyok Géza és (a később szentté avatott) László hercegek a magyar sereggel útjukat állták. A besenyő vezér, Ozul először könnyű prédának hitte a magyar sereget is, de mikor kémei jelentették a számbeli fölényét, felhúzódott a Kerlés mellett álló Cserhalom dombjára. Íjászaik folyamatosan lőtték a magyar sereget, hogy távol tartsák maguktól. Azonban ez kevés volt számukra a győzelemhez. A Képes Krónika beszámolója szerint a király és két unokatestvére nagy bátorsággal vezette rohamra csapatait, minek következtében:

„A magyarok … kegyetlen halállal szorongatták a pogányokat, futottak is nyomorultul, de a magyarok még gyorsabban űzték őket, vért szomjúhozó, éles kardjukat a kunok vérével részegítették. Kardcsapásokkal hasogatták a frissen beretvált kun fejeket, akár az éretlen tököt.”

Képes Krónika. Ford. Geréb László, Budapest, Magyar Hírlap, Maecenas Kiadó, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Ennek a csatának az emléke végigkísérte a középkor misztikára éhes vallásos lelkületét. Mondhatjuk azt is, ennek a csatának létrejött egy olyan szellemi-spirituális vetülete, amely gyakorlatilag függetlenné vált az 1068-as eseményektől. Legalább is a csata egy epizódja, amelyet a Képes Krónika így örökített meg a hálás, és valljuk be, egyáltalán nem fantáziaszegény utókor számára:

„Szent László herceg meglátott egy pogányt, aki lova hátán egy szép magyar leányt hurcolt magával. Azt gondolta tehát Szent László herceg, hogy ez a váradi püspök leánya, és ámbár nehéz sebben volt, mégis nagy hamar üldözőbe vette lova hátán, melyet Szögnek nevezett. Midőn azután lándzsavégre megközelítette, semmire sem ment vele, mert az ő lova sem maradt vissza semennyit sem; így mintegy kartávolság volt a lándzsa hegye és a kun háta között. Rákiáltott tehát Szent László herceg a leányra és mondá: »Szép húgám! Fogd meg a kunt övénél, és vesd magad a földre!« Az meg is tette. Mikor a földön hevert, Szent László herceg közelről át akarta szúrni a lándzsával; a leány akkor nagyon kérte, ne ölje meg, hanem bocsássa el. ❧ Ebből is kitetszik, nincsen hívség az asszonyokban, bizonyára fajtalan szerelemből akarta megszabadítani. A szent herceg azután sokáig mérkőzött a férfiúval, majd elvágta inát és megölte. De az a leány nem a püspök leánya volt. A király és a dicső hercegek így majdnem az összes pogányokat megölték, megszabadították mind a keresztény foglyokat, és diadalmas győzelemmel, örvendezve tértek vissza az egész vidám magyar haddal. Nagy volt az örvendezés Magyarország-szerte, szent énekekben és imádságokban magasztalták Istent, aki győzelmet adott nekik.”

Képes Krónika. Ford. Geréb László, Budapest, Magyar Hírlap, Maecenas Kiadó, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Ezt a gyönyörűszép legendává vált történelmi eseményt Vörösmarty Mihály is feldolgozta Cserhalom című eposzában. De nem is ez az irodalmi mű az, ami alapján ez a történetet ma is közismert. Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatok című művében felhívja a figyelmet a katolikus templomi freskók fontosságára, hiszen azok vagy bibliai jeleneteket vagy „jámbor Istenfélő” emberek cselekedeteit közvetítik a nagy számban írástudatlan hívek számára. Így egyáltalán nem csoda, hogy ezt a középkori misztikus csodát leginkább a templomi freskóink „dokumentálták”.
László Gyula A Szent László-legenda középkori falképei című munkájában negyvennyolc ma is létező, elpusztult, vagy feltételezett freskót vesz számba. Ezek közül néhány jelentősebbnek a helye: Székelyderzs, Kakaslomnic, Vitfalva, Gelence, Karaszkó, Rimabánya, Tereske, Ócsa stb.
A témával foglalkozó kutatók szerint a Képes Krónika által megírt harci jelenetet feldolgozó templomi freskók már egy mitikus és archaikus elemekkel tarkított párviadalt tárnak elénk. Ebben a küzdelemben a keleti (iráni, mongol, szibériai) mondákhoz hasonlóan sebezhetetlen hősök viaskodnak egymással. Ahogy László Gyula kimutatta, a küzdelem mindig mitikus keretek között zajlik, valójában kozmikus harcról van szó. A kozmikus erők küzdelmét keresztény köntösbe bújtatva tárják elénk az igazi hungarikumnak számító templomi Szent László-falképciklusok.
A birkózás mitikus jellegét erősíti a kun szájából előtörő lángnyelv is. Úgy látszik, a színszimbolika is fontos szerepet kaphatott, hiszen Szent László lova mindig világos, a kuné sötét színárnyalatú. Ez a Diószegi Vilmos által feldolgozott magyar táltoshiedelemre utalhat. Az általában fehér, vagy világos színű táltos igen gyakran kér külső segítséget. Szent László is a leány segítségével győz, amikor az belevágja a kun inába a csatabárdot. Egyébként az elrabolt lány motívuma is éppúgy jelentős, mint a harc végén való szexuális szimbolikájú jelenet egy (világ)fa tövében, mikor is a leány az ölébe fekvő Szent László „fejében keres”. Ennek a keresztény köntösbe bújt mitikus és archaikus kavalkádnak az alapján elmondhatjuk, hogy a középkor vallásos lelkületében szervesen élő Szent László alakja mintegy kristályosodási pont a népi és egyházi hagyományban, amely köré különböző eredetű hagyományok rakódtak le. Ez a paradoxon teszi izgalmassá az ő személyét, hogy a legkülönbözőbb, adott esetben egymásnak ellentmondó, sőt kizáró képeket is képes volt egységesíteni. A Baltaváry Tamás által rendezett Mogyoródi csata 1074 című animációs filmben hallható a bevezető szöveg.

„A települések, legyenek bárhol a világon és bármikor a történelemben, a háborúkban pusztulnak, elenyésznek. Van azonban egy hely, amelyik háborúban született. Egy legendás magyar herceg szent fogadalma volt, hogy a háborút eldöntő csata színhelyén templomot emel. Az ígéret valóra vált. A kis fogadalmi templom és bencés apátság körül alakult ki a község, mely máig virágzik. Ez a hely Mogyoród.”

A Mogyoródi csata. 1074. Animációs film. Rend. Baltaváry Tamás. Youtube videómegosztó

Tulajdonképpen Mogyoród település megszületése szintén egy Szent László legendához köthető. Ehhez az eseményhez a Kerlés mellett lezajlott csata utáni események vezettek. Salamon király és kuzinjai, Géza és László között elmérgesedett a kapcsolat. A viszály közöttük gyakorlatilag, mai szóhasználattal élve „polgárháborúvá” fajult. 1071-ben a besenyők újból betörtek Magyarország területére, melyet Bizánc támogatott. Ezért ez évben ostrom alá fogták Nándorfehérvárt (Belgrádot) és Szerém várát. Mindkettőt bevették, de az ostrom után megkezdődött a viszály közöttük. A következő évben Bizánc visszafoglalta Nándorfehérvárt. Megtorlásul Salamon és Géza hadai betörtek bizánci területre és Nissáig hatoltak. A hercegek éltek a gyanúval, hogy Salamon király a hadjáratot a velük való leszámolás miatt szervezte meg. Ezért László részt sem vett benne, hanem seregeit a Nyírségben állomásoztatta, készen arra, ha Gézával valami történne, akkor ennek megfelelően lépjen. Salamon ezért nem is vállalta a konfliktust, 1073-ban fegyverszünetet is kötöttek. Azonban a jó viszony egyáltalán nem állt helyre köztük, hiszen egymás ellen komoly diplomáciai szervezkedés folyt mindkét részről. Salamon sógorától, IV. Henriktől kért német csapatokat a hercegek legyőzéséhez. László a Kijevi Ruszban próbálkozott először „kilincselni”, de ott nem talált támogatókra. Moráviában azonban sikerült támogatókra lelnie, így cseh és lengyel csapatokkal erősítette meg hadseregét, továbbá elnyerte VII. Gergely pápa támogatását is. A nyílt polgárháború immár elkerülhetetlenné vált. 1074 februárjában Kemjénél Salamon rajtaütött Géza seregén és le is győzte azt. Géza seregének túlélői Vácnál találkoztak László seregével. Március 14-én került sor a sorsdöntő Mogyoródi csatára, melyben a hercegek seregei tönkre verték a Salamon-párti erőket. A Képes Krónika szerint égi jelek jövendölték meg nekik a győzelmet és Géza koronázását. Ennek a jelnek köszönhető a napjaink Forma 1-es versenyeinek otthont adó versenypályáról, a Hungaroringről világszerte ismertté vált település léte is.

„Midőn tehát ez a sereg a szembejövő Salamonra várakozott, egyik reggel a hercegek lóháton tanácskoztak azon a helyen, ahol most Szent Péter apostol kőkápolnája áll; fontolgatták, miképpen harcoljanak. Hát amint itt álldogáltak, világos nappal mennyei látomás jelent meg Szent Lászlónak; mire szólott bátyjához, Géza herceghez: »Láttál valamit?« Felelé az: »Semmit.« Mondotta ekkor Szent László: »Amidőn itt álltunk és tanácskoztunk, íme, az Úr angyala leszállott az égből, kezében aranykoronát hozott, és azt a fejedre illesztette; nyilvánvaló ebből, hogy minékünk adatik a győzelem, Salamon pedig legyőzetve, számkivetve futamodik ki országából, a királyságot és a koronát pedig neked adja az Úr. « Mondotta erre Géza: »Ha az Úristen velünk lesz és megoltalmaz ellenségeinkkel szemben, és ez a látomásod teljesül, egyházat építek itt ezen a helyen az ő szentséges szűz anyjának, Máriának.«”

Képes Krónika. Ford. Geréb László, Budapest, Magyar Hírlap, Maecenas Kiadó, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Johannes Thuróczy: Chronica Hungarorum. Jelzet: Inc. 1143b. – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtualis

Géza megkoronázása után Salamon Nyugatra menekül és a pozsonyi várba veszi be magát. Az őt üldöző László várostromba kezd, a Képes Krónika szerint vitézei többször megküzdöttek Salamon várból kitörő vitézeivel. A két rivális álruhában, közvitéznek öltözve harcolt. Ekkor esett meg az a csoda, mely László szentségéről nem hagyhatott kétséget még Salamon számára sem. Az egyik legértékesebb középkori írott emlékünkben a következőket olvashatjuk az eseményről:

„Történt azután, hogy László a déli csöndben a várhoz közeledett. Látta Salamon, hogy jön, megcserélte fegyverzetét, és mit sem sejtve, kiment elébe, de László sem ismerte fel őt. Salamon vitézei a várfalon ültek, úgy nézték őket. Salamon egyszerű nemesnek nézte őt, ezért ment ki, hogy megvívjon vele; de mihelyt a közelébe ért és arcába nézett, két angyalt látott László feje fölött, tüzes karddal röpdöstek, és fenyegették ellenségeit. Ennek láttára Salamon a várba menekült. Szólottak hozzá vitézei: »Uram! Mit láttunk? Sohasem láttuk, hogy két vagy három ellenség elől megfutamodtál; mi történt most?« Mondotta erre nekik: »Tudjátok meg, hogy ember elől meg nem futok, de ez nem ember, mert tüzes kardokkal védelmezik.«”

Képes Krónika. Ford. Geréb László, Budapest, Magyar Hírlap, Maecenas Kiadó, 1999. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent László király. In: Johannes Thuróczy: Chronica Hungarorum. 1488. Inc. 1143. – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtualis

Az ehhez hasonlatos történetek teremtették meg az alapját annak, hogy László „természetfölöttiként” élt a magyar köztudatban. Arany János két verset is írt, melynek főszereplője Szent László király. Az egyik I. Anjou (Nagy) Lajos (1342–1382) idejében játszódik. Ez egy olyan csata történetét dolgozza fel, melyben ismét felbukkant a szent lovagkirály. A szomszédos Moldvából a tatárok az 1340-es években többször betörtek Erdélybe, nem kis pusztítást hagyva maguk után. Ezt megelégelvén Nagy Lajos Lackfi Andrást (Endrét) székely határőrcsapatokkal a tatárok földjére küldte. 1345. február 2-án Lackfi hatalmas győzelmet aratott a tatárok felett. Ez a csata a magyar köztudatban szintén Szent László nevéhez kapcsolódott. Arany Szent László című verse önállóan is létezik, de a Toldi estéje című mű szerves részeként is olvasható. A verset egy korábban írt Szent Lászlóról szóló blogbejegyzésem végén teljes terjedelemben közöltem, ezért most Bálint Sándor gondolatait idézem a vers keletkezése kapcsán:

„Arany János, bihari fi is megénekelte a Dubnici Krónika előadása nyomán azt a jámbor hagyományt, hogy 1345 farsangján, amikor a székelyek és magyarok Laczfy András vezérletével a tatárok ellen harcoltak, László király feje eltűnt a helyéről, a székesegyház oltáráról. Elment, hogy együtt küzdjön híveivel. Győztek is. Harmadnapra találta meg a székesegyház sekrestyése: feje egészen átizzadt a derekas helytállás közben. Egy fogoly tatár még elmondotta, hogy amikor a székelység rájuk ment, hatalmas termetű vitéz járt előtte: magas lovon, fején aranykorona, kezében szekerce. Rettenetes csapásaival és vagdalkozásával tizedelte őket. A vitéz feje fölött pedig a levegőben egy szépséges asszonyszemély tündökölt csodálatos fényességben, aranykorona a fején.
Ipolyi ebből az előadásból azt gyanítja, hogy középkori magyar hadi szokás lehetett Szent László fejereklyéjének a sereg élén való hordozása. Ilyenkor aztán nem is lehetett a váradi székesegyházban. Így vitték különben a franciák is háború idején királyuk előtt Szent Márton ereklyéjét, hogy közbenjárásával győzedelmeskedjenek.
László fejére esküdve szövetkeznek (1403) az ország főpapjai és főurai Zsigmond ellen, aki királyi kötelességét, a haza védelmét elhanyagolta.”

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. 2. kötet. December elsejétől június harmincadikáig. A Mária-ünnepek és jelesebb napok a hazai és közép-európai hagyományvilágból. Szeged, Mandala, 1998. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Szent László füve című költeményben László hús-vér halandó alakjában szerepel. Az itt elbeszélt csoda abban is eltér az eddig bemutatottaktól, hogy nem a katonai, hanem a gyógyító szent alakja bontakozik ki a középkori Magyarország példaképének. A történetben a besenyőkkel való harcok során eldurvult és vérszomjassá vált magyar katonáit meglátogatta az „öldöklő angyal”, vagyis járvány tört ki a táborban. A jámbor, szent király fohászkodását azonban meghallgatta az Úristen és csodálatos módon rátaláltak a gyógyírre, amely egy ma is létező növény, a népnyelven „Szent László fűvének” nevezett tárnics vagy más néven keresztfű (Gentiana cruciata). Hogy miként mutatta meg a Mindenható hű szolgájának mindezt, Arany János a következőképpen tolmácsolja ezt versének befejező szakaszában:

„III.

A király, végezve buzgó könyörgését,
Vissza sátorába intézte menését,
Elvonult a sátor benső rejtekébe,
Künn maradt ellenben térdepelő népe.

Ott letette a gyászt, bibor köntöst vett fel.
Szög haját megkente illatos kenettel,
Arany koronáját a fejére tette,
Aranyos kéziját balkezébe vette.

És kiment a néphez, és hirdette annak:
»Örvendj, népem, örvendj! adj hálát Uradnak!
Adj hálát az élő, egy, igaz Istennek;
Mert megadta végét a veszedelemnek.

Gyönge szolgájának mert látást mutatott,
Népem orvosává engem felavatott:
Jertek el! lássátok s higyetek nevében:
A keresztyén népek igaz Istenében.«

Szóla s ment előre, a csoport követte,
Pázsitos szép helyre a népet vezette,
Tegzéből nyilat tön a felvont idegre,
S inte mindnyájoknak: térdepeljenek le.

Megfogadta a nép. Akkor a fejdelem
Ment tovább s megálla egy dombosabb helyen,
Kézivét koronás feje fölé tartá, -
Pendűlt a feszes hur, mikor elpattantá.

A nyil meg süvöltött a levegő égben,
Mint egy futó csillag tündökölt reptében,
Majd leszállt a földre szárnyasuhogtatva,
Szigonyáig fúrta fényes hegyét abba.

A király pedig ment fölvenni a nyilat,
S ím egy fűlevél van kopótyuja alatt:
Ismeretes fűnek volt az a levele,
Melynek a nép száján keresztfű a neve.

S monda László: »Ime gazdag kegyelmében
Füvet adott Isten csodálatosképen,
Melytől enyhülést vesz a dühös nyavalya
S megszűn öldökölni a halál angyala.«

Adta kézről kézre, hadd ismerje minden,
Ismeré azt a nép, szedett abból menten,
Szájról-szájra terjed híre a csodának:
A sir szélin állók visszafordulának.

Megszállt a halálnak vészes áradása,
Régi medre közzé visszatért folyása,
Házakban az élők folyvást szaporodtak,
Megsiratva mentek földbe a halottak.

A nép is e dolgot megtartá eszében,
Hite megerősült igaz istenében,
Nem sovárga többé pogány áldozatra,
Lelketlen kövekre, vagy forrás-patakra.

A fűnek pedig, hogy lenne emlékezet,
A »keresztfű« helyett ada másik nevet:
Felragadt az uj név s a füvet ma is még
Szent László füvének híja a magyar nép.”

Arany János: Szent László füve. In: Arany János összes költeményei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent László szobra Győrött. Lebó Ferenc alkotása – Digitális Képarchívum