Egressy Gábor emlékére

2016. július 30. 08:20 - nemzetikonyvtar

Egressy Gábor (Sajólászlófalva, 1808. november 3. – Pest, 1866. július 30.)

A miskolci gimnázium „tógátlan theológusa”, Egresi Galambos Gábor, 1826-ban a színészi pályát választotta. Első szerepét Kakas János társulatának tagjaként Rozsnyón játszotta gombosfalvi Gombos Imre udvari kamarai tanácsos, akkoriban jó néhányszor színre került, Az esküvés című drámájában. A fiatal színész 1828-ban emelkedett ki a kisebb vándortársulatok köréből. 1827-ben Kolozsvárról Magyarországra érkezett az Erdélyi Énekes Társaság, hozzájuk csatlakozott. 1828-ban Kassán állapodtak meg. Egressy hét évet játszott Kassán, majd 1835-ben Budára szerződött. Két év múlva a Pesti Magyar Színház tagja lett.

egressy_garrick.jpgEgressy Gábor William Shakespeare Coriolanus című tragédiájának címszerepében és mint Garrick Johann Ludwig Deinhardstein Garrick Bristolban című művében. Nemzeti Színház, 1842. jan. 25. és Pesti Magyar Színház, 1839. ápr. 11. Kohlmann Károly színezett acélmetszete. – Színháztörténeti Tár

Pályájának azoktól a kacskaringóitól eltekintve, amelyekben elhagyta vagy el kellett hagynia a Pesti Magyar Színházat, illetve a Nemzeti Színházat (1840 és 1843 között az „operaháború” okán, 1849-től 1855-ig törökországi emigrációja és hazatérte utáni letiltása miatt), Egressy – a kortársak és az utókor számára egyaránt – a Nemzeti Színházhoz tartozott és tartozik. A Nemzeti Színház „tagja” volt akkor is, amikor nem játszott vagy nem játszhatott színpadán.

„Megmondom: mi a különbség Egressy és többi elsőrendű színészeink között; ezek mindnyájan kitűnők, vagy, mea pace, remekek a magok nemében, Egressy pedig már minden nemben adott kitűnőt, remeket. S ez a nagyság mértéke a művészetben úgy, mint a költészetben: a sokoldalúság; […]” – írta róla Petőfi Sándor, 1847-ben.

(Petőfi Sándor: A III. Richárd előadásának ismertetése, Életképek, 1847. február 20.)

Kissé elfogult vélemény, amelyre a nézői és kritikusi hódolat mellett a széptani eszmék rokonsága és a világnézeti elvek azonossága is hatott? Egressy számára a színjátszás, a színház nemcsak művészet, játék, (ön)kifejezés, hivatás volt, hanem eszköz is, egy társadalmi és politikai szempontból egyaránt forrongó korszakban a változtatás egyik lehetséges eszköze. A színház tanít: képes elhelyezni az embert a számára adott társadalomban (vagyis bevezetni őt a polgári jogok és kötelességek rendszerébe), képes megtanítani a közösség – a nemzet – nyelvére, eligazítani a nemzeti múlt és jelen eseményeiben.

egressy_dozsa.jpgEgressy Gábor Jókai Mór Dózsa György című drámájának címszerepében. Bemutató: Nemzeti Színház, 1857. nov. 3. Rohn Alajos litográfiája – Színháztörténeti Tár

„A szinház életiskola, mellyből az ember nem nőhet ki soha. Mulatóhely, melly hasznos gyönyörrel tölti be a’ polgárnak munkaszünetét. Tribunál ez, melly gyakorlatilag fejti meg az élet’ nehéz talányait, kijelöli az erkölcsi jogok és kötelességek’ ama’ kétes határvonalait, mellyek a népek’ törvénykönyvében meghatározva nincsenek. Egyetlen szellemi fórum, hol az élet’ méltatlanságai kiegyenlittetnek, hol elitéltetnek azon erkölcsi rablások és gyilkolások, mellyek’ számára törvényszék a’ földön sehol sincs.”

(Egressy Gábor: Színház és nemzet, I, Pesti Hírlap, 1846. dec. 10.)

Az 1840-es évek közepére Egressy repertoárja már gazdag és változatos lett, a tragikustól a nevetségesig sokféle drámai alakot felölelt: Bánk bánt és Peturt (Katona József: Bánk bán), Posa márkit (Friedrich Schiller: Don Carlos), Leart, Coriolanust, Hamletet, III. Richárdot (William Shakespeare), Garrickot (Johann Ludwig Deinhardstein: Garrick Bristolban), Krumm Illést (August von Kotzebue: Legjobb az egyenes út), Bolingbroke herceget (Eugène Scribe: Egy pohár víz). Ezek voltak kedves, vendégjátékaira is magával vitt szerepei, ő és közönsége egyaránt úgy vélte, ezekben csillog leginkább tehetsége és tudása.

Korának legképzettebb és legműveltebb színésze volt. Bár színpadi eredményekről szólnak, Petőfi elismerő szavai Egressy egész életpályáját jellemzik. Gondolkodása átfogta a színészi hivatás és a színházi szakma teljességét, eszméit közzé is tette a színjátszás elméletével és gyakorlatával, a színházszervezet rendszerével foglalkozó írásaiban, magyar és külföldi pályatársairól fogalmazott portréiban, szerepelemzéseiben:

  • már 1838-ban, aztán az 1840-es évek közepétől egyre sürgetőbben szólt a színészképzés érdekében, majd az 1865-ben nyílt Színészeti Tanoda egyik első tanára lett.
  • mivel a színházban a közművelődés egyik leghatékonyabb eszközét látta, ugyanezekben az években papírra vetette elképzeléseit a magyar (és nem csak a pest-budai!) színjátszás támogatási rendszeréről és a színészek nyugdíjáról.
  • 1848–49-ben szegedi kormánybiztos, majd e poszt megszűnése után szabadcsapat-parancsnok volt. Emigrációjának történetét tette közzé Törökországi naplójában.
  • elméleti és gyakorlati tudását A színészet könyve című művében foglalta össze. Az első részleteket Arany János Koszorú című folyóirata közölte 1863-ban, a kötet 1866-ban jelent meg.

Életéről és művészetéről született egyik első színészettörténeti monográfiánk: Rakodczay Pál, színész, színigazgató és színjátékelmélet-író műve, az Egressy Gábor és kora (1911).

egressy_szigligeti.jpgSzigligeti Ede (1873 és 1878 között a Nemzeti Színház drámai igazgatója) és Egressy Gábor. Barabás és Fájth felvétele, Ellinger másolata – Színháztörténeti Tár

Végül Petőfi Sándor beszédes portréját, szerepelemzését idézzük:

„III. Richard Egressy Gábor legsikerültebb, legfeledhetetlenebb alakjainak egyike. Már arca olyan, hogy méltó volna márványba vésetni örök idők számára. Rettenetes arc apró mosolygó szemeivel s nagy éhes szájával. Szemei a bűvös virágok, melyek magokhoz csalják az embert, s szája a feneketlen örvény, mely az embert aztán elnyeli. Valóságos anakonda-nézés, mely odaédesgeti a madarat a kígyó torkába. Ha ezen arc álmodban megjelenik: mire fölébredsz, azt veszed észre, hogy véred elzsibbadt. S ez csak az arc és a néma mosoly; hát mikor nevet, milyen nem-emberi hang ez! mintha rozsdás ajtó csikorogna vagy mintha tigris köszörülné gégéjét, mely kiszáradt és vért szomjazik. Beszéde töredezett, szaggatott, egyenként dobálja ki a szavakat, mintha tűhegyeket köpködne más szemébe.”

(Petőfi Sándor kritikája, Életképek, 1847. február 20.)

 Rajnai Edit

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr358868272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása