Sorozatunk színészek, színházi emberek visszaemlékezését idézi fel az 1956-os forradalom napjaira a hatvanadik évforduló alkalmából.
1956. október 23., Berek Kati, id. Magyar Bálint és dr. Székely György.
A beszélő – Mario Vargas Llosa azonos című regényében – az egymástól távol, szétszórtan élő amazonasi indián törzs kis csoportjait járja sorra. Mindig úton van. Amikor megérkezik valahová, valakikhez, leül és beszél. Szimbólumokkal teli történeteit hallgatósága feszült figyelemmel követi, elbeszélése összeköti az egymástól térben és időben távol élőket.
Mi is történt 1956 októberében a színházakban és a színházak körül? Szöveg, adatokat tartalmazó forrás kevés maradt, összeszedegetve sincs. Blogsorozatunk színészek, színházi emberek memoárjait – emlékezetüket – hívja segítségül, remélve, hogy a kérdésre legalább töredékes válasz adható, és számolva azzal, hogy az idő, az egyéniség, a világszemlélet, az életutak egyéb történései, az 1956-ban elfoglalt és az 1956 utáni helyzetek és pozíciók az emlékezőket utólag is irányítják. A történetek 1956 októbere-novembere eseményeinek csak néhány részletét idézik. Az előzmények és a folytatás ott olvasható az emlékiratokban.
Nemzeti Színház
Berek Kati az Életjel című film (1954) egy jelenetében. Rendezte: Fábri Zoltán. Csépány Sándor felv. OSZK Fényképtár
„1956 októberét a második férjemmel együtt éltem át. [Simor András zenésszel.] Éppen Háy Gyula Varró Gáspár igazsága című darabját próbáltuk a Nemzeti Színházban. Bihari József játszotta a címszerepet, Máthé Erzsi a kommunistát, én pedig az összetört feleséget. De nem lett belőle előadás, mert a házi főpróba napján kitört a forradalom. A darabban statisztáló főiskolások azt mondták Majornak:
– Tessék minket elengedni, Major elvtárs!
Döbbenten néztünk, mert nem volt szokás, hogy egy főiskolás megszólaljon.
– Nagyon fontos, amit most csinálunk – mondta Major.
– Ennél nincs fontosabb! – mondták a főiskolások, akik már tudták, mi zajlik az utcán. Csodák csodája, Major nem ordított, hanem elengedte őket. Mi csak néztünk egymásra értetlenül. Éjjel-nappal a színházban próbáltunk, sejtelmünk sem volt róla, hogy kint forradalom van.”
Berek Katalin: Tájkép magammal, lejegyezte Ézsiás Erzsébet, Bp., Papirusz Book, 2004, 108. –
Törzsgyűjtemény A Magyar Néphadsereg Színháza [Vígszínház]
Id. Magyar Bálint (Bp., 1910–Bp., 1992) író, színháztörténész, színházigazgató volt. 1945 és 1955 között a Nemzeti Színház főtitkári, 1955-től 1958-ig A Magyar Néphadsereg Színházának igazgatója volt.
Forrás:
Magyar Bálint-szócikk. In Magyar színházművészeti lexikon, [főszerk.] Székely György, Budapest, Akadémiai, 1994
– Magyar Elektronikus Könyvtár
Id. Magyar Bálint, lakásában, 1964 körül. Forrás: Fortepan
„Amikor fél hét és hét között a Gellért Hotelben Páger Antaltól elbúcsúztam, az utca a megszokott, kora esti képét mutatta. Villamoson visszamentem a színházba, ahol már folyt a Szent Johanna előadása. Az útvonalon semmi zavaró nem volt. Az előadás telt ház előtt folyt. Leültem a szobámban, nyitva volt az ajtaja a titkári és az ezt követő tisztviselői helységre. Ez utóbbiban szólt a rádió, éppen Gerő Ernő mondta beszédét. A három kis helyiségben fel-alá járkált Gábor Miki (ezen az előadáson felesége, Ruttkai Éva játszotta Johannát), és mintha magában szitkokat mormogott volna. Ekkor kellett rájönnöm, hogy kissé elmaradtam az eseményektől. Miki korábbi álláspontját ismerve azt hittem, Gerő mellett berzenkedik a lázongók ellen. Hamarosan rá kellett jönnöm azonban, hogy a vélemények és az események forgandók.”
Magyar Bálint: Bukásra ítélt siker. A Vígszínház élén 1955–1958, Bp., Mundus, 2004, 109. –
Törzsgyűjtemény Fővárosi Operettszínház
Dr. Székely György (Bp., 1918– Bp., 2012) rendező, színházigazgató, színházelméleti író, műfordító. 1952 és 1957 között a Fővárosi Operettszínház főrendezője volt.
Forrás:
Székely György-szócikk. In Magyar színházművészeti lexikon, [főszerk.] Székely György, Budapest, Akadémiai, 1994.
– Magyar Elektronikus Könyvtár
Dr. Székely György a Színháztudományi és Filmtudományi Intézetben, az 1950-es évek végén. Rékai János felv. OSZK Színháztörténeti Tár, ltsz.: 894/1996
„Cikkem elején jeleztem, hogy személyes élményeim is kiegészíthetik az operettszínház ez időbeli történetét. Október 23-án este a Blaha Lujza Színházban [a Fővárosi Operettszínház kamaraszínháza] házi főpróbát tartottunk a Mágnás Miska tervezett bemutatója előtt. A darabot nem én rendeztem. Már folyt a próba, amikor a rádió bemondta, hogy nyolc órakor Gerő Ernő mond majd beszédet. Gáspár Margit mellett ültem, aki a hír hallatára csak ennyit mondott: »Gerő lövetni fog!« Fentebb már utaltam Gáspár kapcsolódására Nagy Imre politikai irányzatához. Számára ezért valószínűleg nem volt újdonság az az agresszív hang, amelyen azon az estén Gerő megszólalt (»...e vívmányokat minden körülmények között megvédjük«; »...a legnagyobb éberséget kell tanúsítani, nehogy ellenséges elemek megzavarhassák pártunk, munkásosztályunk, dolgozó népűnk a kibontakozás érdekében tett erőfeszítéseit«) […] Nem sokkal később a puskalövések zaját is hallani lehetett a Dohány utcai színházépületben. A próbát félbeszakítottuk, és hazamentünk. A bemutató természetesen elmaradt, annál is inkább, mert másnap kijárási tilalmat hirdettek meg, amelyet október 29-ig többször megszakítottak, majd újra érvénybe léptettek. Így csak október 30-án vált lehetővé, hogy a Nemzeti és az Operett »forradalmi társulati ülést« tartson.”
Dr. Székely György: Operettszínház – 1956. Hozzászólás Cseh Katalin tanulmányához. In Színház, 2011. nov., 29–30. –
Törzsgyűjtemény Nemzeti Színház
Id. Magyar Bálint, 1966 körül. Forrás: Fortepan
„Átmentem a Nemzeti Színházba. Bár egy másik színház igazgatója voltam, a Nemzeti Színházat még mindig otthonomnak tekintettem. Major Tamást találtam bent, Marton Endrével. Egykori kolléganőm, Kovács Alice kint a folyosón az egykedvű, szótlan, gondolatait soha el nem áruló altisztnek magyarázta, hogy reformokra persze szükség van, de nem ebben a formában, amint most a Szabad Nép székháza és a Rádió felé vonuló tömeg teszi. Azután bejött egy üveg vörös borral, azt megittuk négyesben, szinte szótlanul. Őszintén szólva azt reméltem, hogy a politikai életben is igazán bennfentes Major Tamás néhány szóval valamiképp eligazít: mi történik valójában – és mi lesz? Azonban nem mondott semmit. A bort megittuk, én pedig hazaindultam. Búcsúzóul kicsit félszegen azt mondtam: – Tamás, ha valamiben segítségedre lehetek, számíthatsz rám.”
Magyar Bálint: Bukásra ítélt siker. A Vígszínház élén 1955–1958, Bp., Mundus, 2004, 109. –
Törzsgyűjtemény Rajnai Edit (szerk.) – Színháztörténeti Tár
