2023. november 13-án a nemzeti könyvtárban nyílt meg a Szent István Társulat és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiállítása Magyarország legrégebb óta működő kiadójának történetéről. Sorozatunkban a tárlat főbb történelmi, művelődés- és kultúrtörténeti szempontjai szerint mutatjuk be a társulat százhetvenöt éves működését.
Az 1914 és 1918 között lezajló első világháború komoly válságba sodorta a teljes magyar könyvkiadást: csökkent az olvasók száma, a termelés akadozott, egyre nehezebbé vált a terjesztés. A társulat ugyanakkor igyekezett részt vállalni a társadalom háborús erőfeszítéseiben, és számos imakönyvet, füzetet, szentképet adott ki a frontkatonák számára, amelyeket sokszor ingyen osztogattak a harctereken és a kórházakban.
Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918 őszén, a világháború elvesztését követően szétesett, Magyarország pedig anarchiába zuhant. Az őszirózsás forradalmat és Károlyi Mihály rövid életű népköztársaságát 1919 márciusában a Tanácsköztársaság kikiáltása követte. A proletárdiktatúra minden katolikus intézményben ellenséget látott: március 24-én a társulat igazgatóságán megjelent a frissen felállított Szellemi Termékek Országos Tanácsának küldöttsége, amely VII. könyvelosztó üzem néven államosította a nyomdát és a kiadóvállalatot. Az új vezetőség bezúzatta a diktatúra által ideológiai szempontok miatt értéktelennek tartott társulati kiadványokat, a nyomdában pedig a közoktatásügyi népbiztosság propagandafüzeteit, illetve a Népszava kiadványait állították elő.
1919 októberében indult meg a Nemzetnevelés című kéthetilap; az őszi számai fejlécén látható szöveg szerint („Censurat: Gavrilescu”) a kiadvány a megszálló román hadsereg katonai cenzúrája alatt állt, amit néhány szedésből kivett és üresen maradt rész, sőt teljes oldal is jelez. (A lapot az 1895-től megjelenő, elsősorban a népiskolai tanítóknak szánt társulati kiadvány, a Népnevelő megszűnése után indította meg a társulat. Fontos szerepet töltött be a tanítók továbbképzésében, szakismereteik bővítésében, korszerűsítésében, valamint az érdekvédelmükben is. 1937 és 1941 között mellékletként adta közre az állami és egyházi iskolaügyi rendelkezéseket közlő Katolikus Tanügyi Közlönyt, amely 1942-től önállóan jelent meg. A Nemzetnevelés 1944-ben szűnt meg.)
1919 augusztusában, a Tanácsköztársaság bukása után a társulat vállalatai elszegényedve, kifosztva kezdték újra a munkát. A gazdasági helyzetet a trianoni béke következményei még tovább nehezítették, hiszen az utódállamok sokáig tiltották vagy nehezítették a magyar nyelvű kiadványok kereskedelmét. A társulat 1920 márciusában tarthatott újra közgyűlést, ahol Giesswein Sándor alelnök kijelentette: „Földrengés után vagyunk. A lelkek rengése, mely megváltoztatta egész Európát, a legjobban talán minket, magyarokat ért és sújtott romboló hatásával. Földrengések után kettős munka vár az emberekre: először a romokat kell eltávolítani, de mindjárt el kell kezdeni az újjáépítés munkáját.” A kiadói tevékenység ennek szellemében alakult, és lassú, de egyenletes emelkedés kezdődött: 1920-ban 107, 1921-ben 169, 1922-ben pedig 201 új mű jelent meg, ami már megközelítette az utolsó békeév (1913 – 219 kiadvány) teljesítményét. A kereskedelmi hálózatot is bővítették, és új könyvesboltokat nyitottak Balassagyarmaton, Cegléden és Pécsett.
1922-ben a társulat és a Szent István Akadémia új alapszabályt fogadott el, amely rögzítette: céljuk „Magyarország Nagyasszonyának, a boldogságos Szűz Máriának és apostoli szent királyunknak, Szent Istvánnak oltalma alatt a katolikus szellemű irodalmat művelni és terjeszteni”. A szervezeti reform részeként a korábban önálló részvénytársaságokat, a Stephaneum Nyomdát és a könyvkiadót összevonták egymással, amivel megszületett a Szent István Társulat Egyesített Üzemei Rt.
Részvény. Fotó: Visky Ákos László
1923-ban a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő társulat XI. Piusz pápától elnyerte az Apostoli Szentszék Könyvkiadója kitüntető címet, amellyel hazánkban a társulat vált elsősorban jogosulttá a Szentszék hivatalos megnyilatkozásainak közzétételére. Ezzel az elismeréssel csak a legtekintélyesebb európai katolikus kiadók, például a német Herder vagy az olasz Antonetti cégek büszkélkedhettek, a privilégiumot jelentő kitüntetés ezért megerősítette a vállalkozás tekintélyét.
A Szentszék 1923. március 20-án kibocsátott oklevele, amellyel XI. Piusz pápa az Apostoli Szentszék Könyvkiadója címet adományozza a Szent István Társulatnak (a Szent István Társulat tulajdona). Fotó: Visky Ákos László
A társulat lendületét az 1929-ben kezdődő és hamarosan Magyarországra is begyűrűző gazdasági világválság törte meg, amelynek hatását tovább súlyosbította, hogy a könyvkiadóknak ekkor már meg kellett birkózniuk a napisajtó, illetve a mozi és a rádió konkurenciájával is. Az illetékesek a kereslet visszaesését látva egyaránt csökkentették a szélesebb olvasóközönségnek és az értelmiségnek szánt új könyvek számát, illetve egyre nagyobb szerepet szántak a régi, nagy népszerűségnek örvendő kiadványok utánnyomásainak. A világválság hatásai miatt 1932-ben az óvatos gazdálkodás ellenére is számos dolgozót kellett elbocsájtani. A helyzet javítása érdekében a társulat az 1934-től meginduló országos könyvnapokon népszerűsítette kiadványait, és sokat tett az egyházközségi könyvtárak kiépítése érdekében.
A harmincas évek második felében ismét gazdasági fellendülés kezdődött, ami a társulat válságát is megoldotta. Ennek köszönhetően számos új könyvsorozat kiadását indíthatta meg, 1934-ben pedig átvette az Élet című, (korábban is katolikus szellemű) népszerű szépirodalmi folyóirat kiadását.
A gazdagon illusztrált kiadvány elsősorban a középosztályt célozta meg, egyszerre komoly és szórakoztató olvasmányt kínálva. Változatos, színes társasági lap volt, amely először heti 28, majd 44 oldalon jelent meg (ez a terjedelem 1943-ban a felére csökkent). 1944-ben szűnt meg. Az olvasók elbeszéléseket, verseket, folytatásos regényeket, útirajzokat, táj- és városismertetéseket éppúgy találtak a lapjain, mint művészeti cikkeket, portrékat és technikai újdonságokról szóló híradásokat. Kritikákat, ismertetéseket is olvashattak könyvekről, kiállításokról, hangversenyekről és filmekről, de nem hiányzott a rejtvény- és a kézimunka oldal sem. A szerzők névsora változatos, éppúgy találni köztük elfelejtett, mint ma is ismert neveket. A szépírók közül érdemes kiemelni Rónay György, Thurzó Gábor, Mécs László, Sík Sándor, Harsányi Lajos, Pilinszky János, Mándy Iván, Vidor Miklós, Keresztury Dezső, Illés Endre, Tersánszky Józsi Jenő, Sinka István, Hevesi Sándor, Passuth László nevét, de az ismeretterjesztő rovatban szintén találni ma is jól ismert szerzőket, elég Bálint Sándorra vagy Ráth-Végh Istvánra gondolni. A lap képanyaga rendkívül gazdag és változatos, művészeti reprodukciókat, grafikákat, rajzokat, karikatúrákat és fényképeket egyaránt felvonultatott. Egyre több színházi előadás- és filmrészletfotót, valamint „sztárfotót” is közöltek.
Pályázat az olvasóknak. In: Élet, 26. évf. 23. sz. (1935. június 9.) – Törzsgyűjtemény
Nem szokatlan, hogy folyóiratok – a szerkesztői üzenetek rovat mellett – körkérdésekkel, pályázatokkal is igyekeznek kapcsolatot tartani az olvasóikkal. Az Élet szerkesztősége a „magyar család megmentése” céljából hirdetett pályázatot 1935-ben. Amint írták, XI. Piusz pápa enciklikája, a Casti connubii indította meg azt a folyamatot, amely során az egyház „soha nem tapasztalt erővel látott neki a család – és ezzel a világ – megmentésének”. A családvédelem jegyében a lap azt kérte az olvasóktól, legfeljebb harminc sorban írják le, hogyan képzelik el az ideális otthont. A beküldők értékes nyereményeket, köztük két hajóutat nyerhettek, valamint több kötetet a társulat kiadványaiból. A lap július 14-i számában közölte a nyertesek nevét. A húsz díjazott közül tizenhárom hölgy volt, az első és a második díjat is hölgyek vitték el. A lap ismertségét mutatja, hogy nyolc budapesti díjazott mellett a többiek az ország különböző részeiből küldték be pályázatukat.
Két évvel később, 1937-ben amatőr fényképpályázatot hirdettek azzal a céllal, hogy még szorosabbá tegyék a lap és az olvasók „bensőséges kapcsolatát”. A pályázatot „valamely szociális gondolatot vagy a felebaráti szeretet érzését tükröző eredeti fényképfelvételre” hirdették, azt várva, hogy a fotó „olyan jelenet, életmozzanat vagy gondolat művészi ábrázolása legyen, amely alkalmas felkelteni a szociális igazság és emberszeretet gondolatát”. A közzétett ötvennégy felvételt tizennyolc amatőr – köztük hat hölgy – készítette. A legtöbb beválogatott fotót Sipos Tibor dr. küldte be (19), a második legtöbbet Mayer Klára (4).
A lap 1938. május 22-i számában látott napvilágot Pilinszky János első nyomtatásban közölt írása, az Anyám című vers (majd még ugyanezen év októberében a Csönd című költemény). A költő ekkor a pesti piarista gimnázium nyolcadik osztályos diákja volt, a következő évben érettségizett.
Az Élet többször hirdetett rejtvénypályázatot is, 1941-ben viszont tájékoztatták a közönséget, hogy az Országos Magyar Sajtókamara „a budapesti és vidéki sajtónak egyaránt megtiltotta tiszteletpéldányok adását, valamint eltiltotta a lapkiadókat bárminemű ajándékozás, pályázat és rejtvénymegfejtési jutalom, kedvezmény nyújtásától”.
A lap utolsó felhívása a Szent István Társulat pályázata volt 1944-ben „katolikus világnézetű, elsősorban magyar népi vonatkozású” regény megírására. A felhívást az Élet mellett a Katolikus Szemle is többször hirdette, az eredményről azonban már nem tudósíthattak, mert ez évben mindkét lap megszűnt.
A XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékkönyve. Közrebocsátja a Kongresszus Előkészítő Főbizottsága. Budapest, Szent István Társulat, 1938
1938-ban a társulat a kiadványaival jelentős szerepet vállalt az Eucharisztikus Világkongresszus, illetve a hozzá kapcsolódó Szent István-emlékév előkészítésében, továbbá az események emlékének megörökítésében.
1939-ben kitört a második világháború, amelybe hamarosan Magyarország is belesodródott. Az egyre súlyosbodó háborús nehézségek ellenére a társulat fejlődése sokáig töretlen maradt: a könyvek száma, az összpéldányszám, a kiadványok kiállítása egyre javuló minőséget mutatott. 1942-ben a társulat az ország területén már kilenc saját könyvesbolttal rendelkezett, a korábbiak mellett Debrecenben, Győrben, valamint a Felvidék területén Kassán és Galántán. 1943-ban pedig 142 új kiadványt jelentetett meg, elérve ezzel kiadói tevékenységének mennyiségi rekordját.
Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor
(Lipták Dorottya sajtótörténeti Kutatócsoport)
A felhasznált (válogatott) irodalmat lásd a blogsorozat végén.
