Szenczi Molnár Albert a magyar református műveltség második generációjához tartozó értelmiségi volt. Felnőtt korának java részét, valószínűleg az Isten örök terve szerint korántsem véletlenül, a jézusi korral szinte pontosan megegyező harminchárom évet töltött külföldön, délnémet protestáns fejedelemségek területén. E több mint három évtized alatt az ottani alkotók és szellemi műhelyek sokaságával került hosszabb-rövidebb ideig kapcsolatba. Kevés olyan magyar kortársa volt, aki ekkora felületen keresztül érintkezett volna a német protestantizmus kiemelkedő szellemi mozgalmaival. Kortársai közül senki sem akadt, aki ily fáradhatatlan buzgalommal és rátermettséggel munkálkodott volna a német protestantizmus kulturális modelljének magyar földön, magyar nyelvű írásművekkel való meghonosításán. Életútja és tudományos, literátori működése az európai és magyar kulturális távlat szerves egységét teremtette meg. Leghosszabb külföldi peregrinációja alatt sem feledkezett meg szülőhazájáról. Humanista műveltségű tudósként legfőbb életeszménye a „res publica litteraria” volt. E közösség tagjának vallotta magát, és így hazája előmenetelén kívánt fáradozni, amint azt hiánypótló Dictionarium Ungarico-Latinum című magyar–latin szótára iktári Bethlen Istvánhoz intézett ajánlólevelében tételesen is megfogalmazta. (Szenczi Molnár Albert: Dictionarium Ungarico-Latinum, innumeris vocibus Ungaricis, formulisque loquendi Latine redditis, Nunc tertium locupletatum... Heidelbergae, Typis Viduae Joh[annis] Georgii Geyderi, Impensis Heredum Wechelianorum, Danielis et Davidis, 1621 [RMK I. 513], initio)

Szenczi Molnár Albert harmincéves korában (1604). Rézmetszet. In: P. Vásárhelyi Judit: Szenci Molnár Albert és a Vizsolyi Biblia új kiadásai, Budapest, Universitas Könyvkiadó, 2006. – Törzsgyűjtemény

Családja, gyermekkora. Tanulmányainak megkezdése

Szenc mezővárosban, Pozsony vármegyében született 1574. augusztus 30-án. Dédapja a Székelyföldről származott, és Mátyás király katonájaként Nápoly ostrománál harcolt. Innen hazatérve Pozsony vármegyében telepedett meg. A fiát mesterségéről Molitornak, azaz Molnárnak nevezték, és ezt a nevet örökölte unokája, Molnár Albert, később Szenczi Molnár Albert apja. Ifjabb Molnár Albert egy időben jómódú molnár és ácsmester volt, két malma is volt egyszerre, de később elszegényedett. Első felesége gyermektelenül hunyt el. Második felesége, hűséges társa Széki Orsolya volt, aki hat gyermeket, három fiút és három leányt hozott a világra. Albert, atyjának kedvence, a sorban a második volt. Tűzről pattant, pajkos, de jó eszű, kivételes képességű gyerek. Sokat mászott fára, kerítésre, tűzifarakásra, nem egyszer le is esett, de komoly baja nem történt. Egyszer késői hazatérés miatt a házból kizárva, szénásszekéren aludt, ahol kora reggel vasvillával véletlenül megszúrták, de egy kis sántaság árán hamar fölépült sérüléséből. 1584. szeptember 7-én, a korabeli jogszokás szerint 10 évesen kezdett tanulni a város elemi iskolájában, Debreceni János rektor keze alatt. Édesanyja 1585. december 4-én meghalt. 1586-ban öt hónapig Győrött, 1587-től másfél évig Göncön tanult. Itt Pelei János volt az iskolamester, Károli Gáspár esperes a lelkész. Ebben az időben mindkettőjüket egy történelmi jelentőségű terv foglalkoztatta: a teljes Biblia magyar nyelvre fordítása és kinyomtatása. Báthori István, a patrióta szellemű főúr, 1576-tól erdélyi fejedelem saját birtokán, a Gönchöz közel lévő Vizsolyban könyvsajtót állított fel, és szakértőt keresett a működtetéséhez. Károli jelentkezett, mivel ezúton remélte, hogy a rég óhajtott nagy művet megvalósíthatja. A dicső terv iránt hamar föllelkesült ifjú Albert tanúja volt az uradalmi intézők buzgólkodásának, aztán maga is vitte az „írott levelecskéket”, a már elkészült fejezetek kéziratait a nyomdába, és hallotta, amint Károli szent buzgalommal, nagy óhajtással így fohászkodik:

Külföldi vándorútja. Wittenberg, Drezda, Strassburg

1588-tól 1590 nyaráig Debrecenben folytatta stúdiumait, ahol Csorba János volt a rektor. Albert itt sokat tanult, olvasott, magyar verseket írt, végül másfél év után, Károli ajánlásával Kassára ment házitanítónak. Itt előkelő emberekkel ismerkedett meg, tanítványa nagyon megszerette. Évek múltán is leveleztek, s a hűséges tanítvány külföldi peregrinációja alatt pénzzel segítette egykori instruktorát. Kassán Petrus Dasypodius (Peter Hasenfratz, 1495 k.–1559) latin–német és német–latin szótárát használta elég sokszor, és már itt gyökeret vert benne a gondolat: milyen nagy kár, hogy nekünk, magyaroknak ehhez hasonló segédkönyvünk nincsen. Négy év után hazatért Szencre, ahol családja nagy örömmel fogadta, szívesen hallgatták beszámolóit és tudományos eszmefuttatásait. A szüret idejét is otthon töltötte, majd 1590. november 1-jén elhagyta a szülői házat. Egy kevés pénzzel, egy ajánlólevéllel a tarisznyájában, gyalogszerrel indult el külföldre. Iglón, Bécsen, Prágán, Drezdán át, többnyire csak gyalogos vándorként, 1590. december 8-án Wittenbergbe érkezett, ahol ott tanuló honfitársai örömmel és szeretettel fogadták. 1591 nyarán a drezdai Szent Kereszt Gimnáziumban (Gymnasium zum Heiligen Kreuz), ősszel ismét Wittenbergben, aztán 1592-ben Heidelbergben tanult tovább. 1593. május 1-jén Strassburgba ment, ahol a Szent Vilmos kolostor lefoglalt javaiból 1542-ben alapított Wilhelmiticum alumnusa lett. Három nyugalmasabb évet töltött itt. 1595. május 21-én a bölcselet baccalaureusává avatták (philosophiae baccalaureus).

Szenczi Molnár Albert: Kis Catechismus. Herborn, Christophorus Corvinus, 1607. (RMK I. 408. A Psalterium Ungaricum első kiadásával egybekötve jelent meg) – Régi Nyomtatványok Tára

Latin–magyar és magyar–latin szótára

1596 nyarán Genfbe, a kálvinizmus központjába látogatott, ahol megismerkedett az öreg Theodore Béza teológussal, zsoltárfordítóval. Strassburgba visszatérve tovább tanult, ám itt még 1596-ban vallástételre szólították fel, és mivel Kálvin hitvallása mellett nyilatkozott, száműzték a városból. 1597-ben Heidelbergbe menekült. Felvették a heidelbergi Casimirianumba, és január 22-én beiratkozott az ottani egyetemre. Itt tanult 1599-ig, amikor október végén ismét hazatért, hogy a protestáns nemesség köréből pártfogókat szerezzen. 1600 márciusában visszautazott Németországba, ahol november 23-tól Herbornban tanult tovább. 1603. január 23-án az altdorfi egyetemre iratkozott be. Itt kezdte el írni latin–magyar és magyar–latin szótárát. A Dictionarium első, 1604. évi kiadását II. Rudolf császárnak ajánlotta. A levél elején e szótár megjelenését Minerva anya nélkül, Jupiter fejéből való, legendás születéséhez hasonlítja, lévén, hogy a szerzőnek töretlen utakon kellett járnia: ez volt az első latin–magyar, magyar–latin szótár. Naplója szerint február 20-án kezdődött meg e korszakos jelentőségű mű nyomtatása Elias Hutter nürnbergi nyomdájában, és ugyanezen év augusztus 24-én fejeződött be. A második rész címe (Dictionarivm Vngarico-Latinvm. In vsvm et gratiam Vngaricae pvbis methodo eadem, qva Latino-Vngaricvm, summa diligentia concinnatum) egyértelműen arról tanúskodik, hogy Molnár szótárát elsősorban a tanulóifjúságnak szánta. A magyar–latin rész második ajánlólevele szintén a magyarországi és erdélyi tanulóifjúságnak szól. A latin–magyar rész az összes gyakrabban használt latin szó gyűjteményét tartalmazza ábécérendben. A szócikkek általában rövidek, könnyen áttekinthetőek. A főnevek és igék szófaja nincs külön jelölve, lévén, hogy ezek egyéb jellemzői nyilvánvalóvá teszik szófajiságukat. A görög eredetű latin szavak eredete általában közölve van (g.), nemkülönben a főnevek nyelvtani neme (m., f., n.) és genitivusa, továbbá a melléknevek három végződése. Az egyes címszavak egy-egy magánhangzóján levő hosszú ékezet hangsúlyjel. Calepinus szótárához hasonlóan régi klasszikus művekből és a Bibliából való személyneveket és helyneveket is közöl. Az iskolai tananyagban szereplő fontosabb fogalmakhoz (például a földrajz vagy a görög-római mitológia jellegzetes fogalmaihoz) rövidebb-hosszabb magyar definíciókat is ad. Hogy csak egyetlen példát hozzunk elő:

A magyar–latin rész felépítése ennél is egyszerűbb, az csak a gyakoribb magyar szavak ábécérendben való jegyzékét tartalmazza, latin megfelelőik kíséretében. Érdekessége a második résznek, hogy elég sok kicsinyítő képzős főnevet is külön-külön szócikkben közöl. Pl. Kelis, Keliseczke (kelés, kelésecske). Továbbá egy szóként közöl számos olyan szótári egységet, amelyek mai helyesírásunk szerint két vagy több szóból álló kifejezésnek számítanak. Pl. Kemenynyaku, Kemenynyakuczka (kemény nyakú, kemény nyakúcska); Kenczetgyüytök (kéncset gyűjtök). Az igéknek általában egyes szám első személyű alakját közli (Kendözöm, Kenegetöm, Kenem), de néha az is előfordul, hogy a főnévi igenevet (infinitivus) közli az ige helyett (Kénozni, vallatni).

Oppenheimi Biblia. Károli Gáspár bibliafordítása Szenczi Molnár Albert javításaival. (Oppenheim, 1612. RMK I. 434). – Régi Nyomtatványok Tára

Zsoltároskönyve, a Psalterium Ungaricum

Az indíttatást egy magyar zsoltárkönyv megírására a heidelbergi Casimirianum kollégiumban kapta, ahol a napi imaórák szertartásrendjében a német nyelvű zsoltáréneklés is benne volt. 1599. évi naplófeljegyzéseiben megörökítette például, hogy Újév napján az esti dicséretben a 81. zsoltárt énekelte tanulótársaival. Sztárai Mihály magyar zsoltárait gyerekkorában sokszor énekelte, de elégedetlen volt azok darabos ritmusával, parasztos nyelvezetével. Német és magyar barátai is biztatták egy újabb magyar zsoltárkönyv megírására. Ezért Altdorfban, a Dictionarium közzététele után, 1606-ban látott hozzá e mű megírásához, amely a magyar református énekeskönyv alapját képezi mind e mai napig. Bámulatosan rövid idő alatt, 1606. március 9. és szeptember 23. között, hat és fél hónap alatt készült el vele. Ez hasonló okok miatt volt lehetséges, mint két évtized múltán az, hogy Káldi György körülbelül három év alatt készült el a teljes Biblia magyarra fordításával. Már számos előzmény, számos korábbi magyar fordítás állt mindkettőjük rendelkezésére. A fordítás során elsősorban Ambrosius Lobwasser német nyelvű zsoltárait követte nyomon, de mindvégig használta a fentebb már említett Theodore Béza, illetve Clément Marot francia nyelvű verses zsoltárfordításait is. Lobwasser fordítását valószínűleg nem csupán azért használta elsődleges forrásként, mert jobban tudott németül, mint franciául. (A francia szövegek értelmezésében Clémens Dubois lelkész is segített neki.) Lobwasser zsoltárkönyvét azért is részesítette előnyben, mert az sokkal hívebben követi az eredeti bibliai szöveg tartalmát, mint Béza és Marot fordítása. Ő pedig, mint tudjuk, közelről szemlélte a Vizsolyi Biblia fordítói munkálatait, és mélyen vallásos szívében gyökeret vert az a szent félelem és áhítat, tisztelet a Szentírás betűje iránt, amelyet ott tapasztalt.
A Psalterium Ungaricum első kiadása Herbornban látott napvilágot 1607-ben, Christophorus Corvinus nyomdájában, 1100 példányban. A kortársak komoly elismeréssel fogadták. Nem minden ok nélkül, hiszen mindamellett, hogy Molnár fordítása az eredeti bibliai szöveg tartalmát elég pontosan követi, a magyar versekben igazi költői nyelv, Balassiéhoz és Zrínyiéhez mérhető költői tehetség nyilatkozik meg. A magyar protestáns gyülekezetek eleinte nem kedvelték a szokatlan, idegen dallamokat, de a 17. század második felétől Szenczi Molnár zsoltárai elterjedtek a református, lutheránus, unitárius egyházban is. Az 1648. évi szatmárnémeti zsinat engedélyezte először a gyülekezeti éneklésben való használatukat. A szerző életében háromszor, a 18. században körülbelül harmincszor jelent meg a Psalterium, az újabb kiadások számát illetően pedig a legújabb könyvtörténeti kutatások nyomán is csak becslésekre vagyunk utalva.
Utóhatásáról, a magyar irodalmi nyelv és költészet fejlődésében játszott szerepéről így írt Varga Erzsébet:

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)