Siménfalván született 1944. április 3-án. A líceumot Székelyudvarhelyen végezte, majd a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem filológia karán magyar szakos tanári oklevelet szerzett. A hatvanas évek elején a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör (napjainkban Bréda Ferenc Irodalmi Kör) ülésein tűnt föl először az irodalom iránti szenvedélyes elkötelezettségével és kivételes írói, költői tehetségével. A napilapok és folyóiratok 1963-tól közölték rendszeresen verseit és publicisztikai írásait. 1965-ben, Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárrá választása után Románia államformája népköztársaságról szocialista köztársaságra módosult. A Nagy Nemzetgyűlés által ez év augusztus 21-én elfogadott új alkotmány 17. szakasza leszögezte, hogy az ország állampolgárai:

A nemzeti kisebbségekről a 22. szakasz így rendelkezik:

Ebben a teljeskörű nemzetiségi szabadságban tartott razziát a szocialista Románia állambiztonsági szerve, a Securitate 1965. december 8-án hajnalban Farkas Árpád családi albérletében. Ugyanekkor a szülők székelyudvarhelyi otthonában is kopogtattak a szekusok. Az akció kezdeményezője minden bizonnyal a szülők házánál személyesen is megjelenő Bányai László volt, a két világháború közti kolozsvári kommunista pártaktivista, a MADOSZ (Magyar Dolgozók Országos Szövetsége) központi titkára, majd a bolsevik hatalomátvétel után az új rezsim egyik leghűségesebb kiszolgálója. Megtörtént a házkutatás, aznap délután az iskolából két kolléganő (egyikük volt évfolyamtárs az egyetemről) jelentkezett, segítettek rendbe tenni a feldúlt szobát. A szekusjárás ezután még hetekig tartott, reggel nyolctól délután ötig faggatták az épp hogy publikáláshoz jutott fiatalembert. Nem egyedül Farkas Árpádot érte utol a fűnyíró ezekben a napokban. A fiatalon meghalt Apáthy Gézát, továbbá Király Lászlót, Magyari Lajost, Molnos Lajost is „nacionalista jellegű és államellenes szándékú magatartással” vádolták az állambiztonságiak. Végül Farkas Árpád számára e megfélemlítő akciónak annyi következménye lett, hogy egy évre megvonták tőle a sajtóban való nyilvános közlés jogát. (Cs. Nagy Ibolya: Farkas Árpád, Budapest, Magyar Művészeti Akadémia, 2015, 43–44.)

Farkas Árpád íróasztalánál a hetvenes években. In: Farkas Árpád: Ostorzúgásban ének. Egybegyűjtött versek, Budapest, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2019, 275. – Törzsgyűjtemény

Államvizsgája után 1968-ig Vajnafalván volt magyar szakos tanár. 1968-tól 2021. február 7-én bekövetkezett haláláig „javíthatatlan lokálpatriótaként” Sepsiszentgyörgyön élt, családjával együtt. 1971-ig a Megyei Tükör című napilapnál volt újságíró. 1971 és 1975 között az Igaz Szó című szépirodalmi folyóirat munkatársaként tevékenykedett. 1975 és 1989 között ugyanitt dolgozott félállásban, emellett szabadúszóként publikált főként a romániai magyar lapokban. 1990-től az Igaz Szó utódjaként meginduló Látó című szépirodalmi folyóirat munkatársa volt, 1993 és 2010 között pedig a Háromszék című Kovászna megyei napilap főszerkesztője. Napjainkig legtöbbször emlegetett publicisztikai műve a Bővizű patakok mentén című riportkönyv (Beke Györggyel, Fodor Sándorral és Kovács Györggyel közösen. Bukarest, Kriterion, 1972.). Magyarra fordította Ana Blandiana, Marin Sorescu, Adrian Popescu, Ion Bănuţă és Ion Vinea verseit. 1985-ben megkapta a Román Írószövetség prózadíját, 1993-ban a József Attila-díjat, 2018-ban pedig a Kossuth-díjat is.

Költészete. Alanyi és külső világ organikus egysége

A szülőföld, a háromszéki táj, a székely népélet, népköltészet és néphagyomány meghatározó erőként hatott költészetére és publicisztikájára is. József Attilát és Illyés Gyulát vallotta leginkább példaképének, de Kányádi Sándor (rajta keresztül Petőfi Sándor), Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár hatása is tagadhatatlanul ott van a lírájában. Már első kötete, a Forrás sorozatban megjelent Másnapos ének (Bukarest, Irodalmi Könyvkiadó, 1968) kezdő verseiben is ott van a Petőfinél, Kányádinál, József Attilánál is alapvető létélményként jelen lévő polgári-plebejus irányzat: a költői programmá emelt közösségi életelv, ennek az életelvnek a jegyében fogant komoly hivatástudat, bizalom a költészet létformáló erejében, a költői akaraterőben, a versben megnyilatkozó én önvédelmi erejében:

Az Apáink arcán a költői program formálgatásán túl már egyfajta metafizikai, létfilozófiai, ontológiai mélységet is felvillant előttünk. A vad szelekben viháncoló csikók, a világűr felé törekvés, majd a rögös földre való visszatérés, amely az apák arcát rejti magában, a fiatal költő személyes sorsát, létbevetettségét érzékelteti. A haza határai messze túlterjednek a családi otthon küszöbén. A szülőföldhöz való visszatérés itt Ady Endre A föl-földobott kő című versének nyitó képsorát is felidézi. A költő a „kicsi ország”, a szülőhaza része, elválaszthatatlan tőle:

Farkas Árpád Sütő Andrással Pusztakamaráson, Sütő 75. születésnapján (2002. június 16.) In: Farkas Árpád: Ostorzúgásban ének. Egybegyűjtött versek, Budapest, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2019, 284. – Törzsgyűjtemény

Ez a létfilozófia mélyül tovább egy évtized múltán az Alagutak a hóban (1979) című verseskötetben is:

Az egymást követő évszakok egymást váltó történelmi korok jelképeivé válnak ezekben a sorokban, az az ellentétezés pedig, hogy az évszakok törvényszerűen váltogatják egymást, „de férfierők is fűtik e földet”, azt jelzi, hogy a világegyetem, benne a szülőföld, nem egy lélek nélküli mechanizmus, hanem a teremtő és a teremtmények létviszonyain, illetve különböző korok és nemzedékek közt fennálló kapcsolatokon alapuló organikus rendszer.
Hasonló jelentéseket hordoz a kötet címadó verse is:

A hó a lét bensejét, a szubsztanciát elfedő külszínt jelképezi itt is, mint az előbbi versben; a világot átjáró, öröktől és önmagától fogva létező Teremtő nem nyilvánvaló, rejtett jelenlétét, azt, hogy az Isten változhatatlan és mindenütt jelen van. Ez a létfilozófia egy további fontos tanítással is bővül a kötet legismertebb, Dúdoló című versében:

A költői én, tágabb értelmezés szerint az ember, szerves része az időnek, a történelemnek, a teremtett világnak. Része az Isten teremtéssel kapcsolatos örök tervének az az ember, aki a „mindenség lélegzete”, az Isten Lelke sugallatait, útmutatásait igyekszik követni. Ennek a követésnek a vágya pedig ugyanezen örök isteni terv szerint a szívünkbe van oltva. Rajtunk múlik, szabad akaratunkon, cselekvéseinken (a költő esetében: dalainkon), hogy egy adott pillanattól fogva mi is „a mindenség lélegzete” leszünk-e:

Ez a két vers közvetlenül egymás mellett áll a kötetben, mintegy tovább erősítve a fent jelzett kontextus meglétét.

Mint a fentebb idézett versekből is láthatjuk, Farkas Árpád vidéki emberként igazán mély, bensőséges, létélményszerű kapcsolatban áll a természettel, úgy, mint a premodern kor emberei. Lírája nemcsak az itt idézett szövegekben, hanem számos más versben is az alanyi (belső) és a külső, természeti világ organikus összehangoltságát, egyensúlyát tükrözi. A nagy elődöktől örökölt közösségi életelv mellett, költői életútja a kezdetektől a végső elhalkulásig őrzi ezt a metafizikai, létfilozófiai hátteret sem nélkülöző természetközeli látásmódot. Autonóm költői egyénisége a szülőföldhöz, az otthoni tájhoz és emberekhez való kötődést nem rabságként, hanem a szabadságélmény részeként, a költő morális önmegvalósítása fontos feltételeként értelmezi.

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)