Olvasói elsősorban költőként tartják számon, de írói, műfordítói, szerkesztői tevékenysége is igen jelentős. Gyermekverseivel évtizedeken át jelentős szerepet játszott a legifjabb nemzedékek olvasóvá nevelésében is. Tordán született 1937. május 18-án, örmény-magyar köznemesi családban. A kolozsvári református kollégiumban érettségizett 1954-ben. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakon végzett 1959-ben, de csak a politikai-ideológiai nyitást követően, 1971-ben tehette le az államvizsgát. Az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségében (1961), a Napsugár című gyermekirodalmi lapnál volt belső munkatárs 1962 és 1969 között, külső munkatársként tovább dolgozott a Napsugárnak még a kilencvenes években is. 1970-ben rövid ideig a kolozsvári Dacia Könyvkiadó főszerkesztője, majd az Előre című bukaresti napilap és a kolozsvári Utunk című irodalmi hetilap munkatársa volt. A rendszerváltás után az Utunk folytatásaként megjelenő kolozsvári Helikon szerkesztőségi tagjaként és a Korunk című kulturális folyóirat munkatársaként működött. A hatvanas évektől kezdődően foglalkoztatta őt a kultúrtörténet. 1994-től a kolozsvári egyetem filológiai karán meghívott előadóként kultúrtörténetet adott elő. Hosszas betegség után Budapesten halt meg 2009. április 20-án. Ebben az írásban csak költészetét próbáljuk meg röviden bemutatni.

Lászlóffy Aladár portréja. In. Széles Klára: Lelkünkre így ül ez a kor. Szubjektív nemzedéktörténet Lászlóffy Aladárral, 1956–2004, Kolozsvár, Polis, 2005. – Törzsgyűjtemény

Hangok a tereken (1962)

Első írását a Dolgozó Nő című női magazin gyermekmelléklete közölte 1946-ban, még a bolsevik hatalomátvétel, a népköztársaság kikiáltása előtt. Első verseskötete (Hangok a tereken) 1962-ben jelent meg az Irodalmi Könyvkiadónál, a Forrás sorozat második köteteként. Ugyanebben az évben jelentkezett ebben a sorozatban első kötetével Szilágyi Domokos is (Álom a repülőtéren). Ez a sorozat a benne debütáló fiatal íróknak, költőknek köszönhetően (első, második, harmadik Forrás-nemzedék) később a romániai magyar irodalom fontos tényezője lett. A könyvet idősebb költőtársa, a megbízható pártkatona, Majtényi Erik ajánló sorai vezetik be. Versei nagyrészt a közelmúltban bekövetkezett rendszerváltásról, a fasizmus vereségéről, a bolsevik rendszer győzelméről, a romok fölött kibontakozó országépítő munkáról szólnak:

Még a Legszebb szerelmivers című költemény is egyszerre szól lírai titkokról, törvényekről, társadalmi formákról, aranyról, pénzről, erőről és materialista érvekről (86. o.). Az ezt követő Rózsa-vers azonban már átvezet a költő későbbi, érettebb, politikai-ideológiai nyitást követő lírai jelentésvilágába:

Lászlóffy Aladár: A hetvenes évek, Bukarest, Kriterion, 1971. Címlap – Törzsgyűjtemény 

A hetvenes évek (1971)

Lászlóffy Aladár költői képvilágát sok esetben időfölöttiség jellemzi. A teremtett világot, a történelmet idő fölötti perspektívából szemléli. Verseinek jelentésuniverzuma nem annyira a jelentésmezők, mezőösszefüggések szemléltetésére gyakran használt rács- vagy hálómetaforával, hanem inkább a nagyobb nyitottságot sugalló térkép metaforájával jellemezhető. Ez nem köznapi értelemben vett földrajzi térképet jelent, hanem a történelemben létező számos idősíkot, idővonalat egyszerre megjelenítő időtérképet. Mint például a Vers egy szalvétára című, háromszög alakba tördelt kis költeményben:

Méltán állíthatjuk, hogy ez a rövid szabadvers keresztény természetfilozófiai keretbe épül bele. A kezdet (principium, Alpha) „fenn, valahol az egen túli égen” vagyis a természetfölötti világban van. A háromszög itt a Szentháromság jelképe, továbbá a teremtett világnak az arisztotelészi természetfilozófiából, a keresztény arisztotelizmusból is ismert hármas princípiumú felépítettségét szemlélteti (sal, sulphur, mercurius). Az „idegen”, vagyis a földi valóság fölé emelkedett költő onnan fentről megpillant egy tenyérnyi, zsebtükörnyi földi tájat. Ezt a kis részt a nagy egészre vonatkoztatja, és verssorokkal sétálva újra meg újra bejárja a hermeneutikai kört: a résztől többször is visszatér az egészhez, egyre rövidebb ösvényt tapos, egyre lennebb. Így érti meg egyre tökéletesebben a partikuláris valóságot, a hétköznapi, emberi világot. A különböző történelmi korokból származó emlékek felidézése legtöbbször nem pusztán pozitív ismeretanyagot tesz elérhetővé, hanem szemléletes hasonlatok, metaforák megalkotására is lehetőséget ad. „Elhagytál, miként Hannibált az ókor” (Öregedés); „Dante szemrehányón a szemedbe néz, hogy te se voltál éberebb, pedig egy ideig tőled remélték a szabadulást” (Krimi) „Ne legyek hálátlan, de kezd a világ/ kiteljesedni, s rátok a csodák se hatnak./ Itt volt Bach, meséli, hogy a múlt héten/ Witgenmayerék megint összezördültek a/ feleségével...” (Himnusz egyedül). (Az idézett versek mind A hetvenes évek című kötetből valók.)
Az ég partja című költemény elején a keresztény gondviselés doktrínáját szemlélteti, sűríti bele néhány rövid sorba:

A „mindent beborító és értő” a gondviselő Isten, közelebbről a Szent Lélek. „Mert az Úr Lelke bé-töltötte a föld kerekségét: és a ki mindeneket bé-foglal, annál vagyon a szó értelme” – Quoniam Spiritus Domini replevit orbem terrarum: et hoc, quod continet omnia, scientiam habet vocis (Sap. 1. v. 7.). „Az ő szeme a világosság”: mivel idő fölötti, időn kívüli, átlátja a történelem egészét, és öröktől fogva megvan a helyes válasza a teremtett világban, a téridőben, a történelemben minden cselekvésre, történésre, létezésre. Nincs teremtmények nélküli, „üres idő”, vagyis a teremtett világban minden cselekvés, történés, létezés közvetlenül az Isten teremtő akaratából származik. „Mert őbenne élünk, és mozgunk, és vagyunk” – In ipso enim vivimus, et movemur, et sumus (Actus 17. v. 28.). A világ nem egy lélek nélküli mechanizmus. Így „hát nem lehetetlen a boldog béke.”

Lászlóffy Aladár: Ledőlési határidő. Versek, Bukarest, Kriterion, 1985. Címlap  – Törzsgyűjtemény 

Ledőlési határidő (1985)

E kötetének címadó verse egy haldokló diktátor utolsó gondolatait, utolsó kívánságait foglalja magába. Ugyanakkor ez a kis költemény is tartalmaz egy különböző történelmi korok közt kapcsolatot teremtő motívumot. A pisai ferdetorony, amelynek minden emberi számítás szerint megvan már a ledőlési határideje, a középpontjától elfordult, hiteles erkölcsi alapjaitól megfosztott világ, közelebbről a bolsevik rendszer jelképe.

A kötet borítórajzával összevetve, amely egy török basaszerű óriást ábrázol, aki jobb kezében éppen egy letört templomtornyot nézeget, ez a vers a kötet megjelenésekor Romániában zajló, faluromboláshoz vezetett erőltetett urbanizációs programra, illetve az azt irányító Nicolae Ceauşescura utal. Amikor 1995 nyarán a Fiatal Írók Árkosi Találkozóján arról kérdeztem a költőt, hogy ez a kötet hogyan mehetett így át a cenzúrán, nevetve vállat vont: „Én nem tudom. A cenzort kellene megkérdezni.”

Szövegek szövetsége. Alázat és irónia

Emberi, költői attitűdjét két alapvonás jellemzi leginkább: alázat és irónia. Alázat az emberrel, költészettel, művészettel, filozófiával és etikával szemben. Irónia az emberrel, költészettel, művészettel, filozófiával és etikával szemben. Azon fontos összetevőkkel szemben, amelyekből embersége, lírai énje felépült. Kedves ember volt: a rendszerváltás után a Helikon szerkesztőségében mindig szívesen látta a fiatalokat, és adott teret a lapban a kibontakozó új tehetségeknek. Viszonylag korai halálát megérezte, néha jósolgatta is. Régi barátjáról, Kántor Lajosról mondta az alábbiakat, szintén a már említett árkosi írótalálkozón (emlékezetből idézem): „A koporsóm mellett ott áll majd legjobb öltönyében régi barátom, egyetemi padtársam, Kántor Lajos, irodalmunk főfő kanonizátora. És amikor a belső zsebéből előveszi nyolcoldalas búcsúbeszédét (mosolyogva), én a jobb kezemmel kinyúlok, és magam mellé berántom.”

Kántor Lajos portréja. Lászlóffy Aladár rajza 1957-ből. In. Kántor Lajos: Golyószórásban, repülőszőnyegen. Kettős portré(k) Lászlóffy Aladárral, Kolozsvár, Kriterion, 2012. – Törzsgyűjtemény

A fentebb röviden elemzett versekben már volt szó időbeli, térbeli, metafizikai távlatról, amely a valóság megértéséhez feltétlenül szükséges. Zárszóként hozzátehetjük: Lászlóffy Aladár esetében egy olyan életművel állunk szemben, amelynek jót tesz a távlat. Megfelelő időbeli, aránybeli, történeti, műveltségi szemszögből nézve ezekben a szövegekben minden a helyére kerül, és számunkra, olvasók számára is világossá válik, hogy „ez az a hely, ahol vagyok/ és minden igaz.” (Valódi téli táj)

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)