Családja, gyermekévei

Mécs László (családi nevén Martoncsik József) a Kassa mellett lévő Hernádszentistvánon született 1895. január 17-én, ötgyermekes családban, negyedikként. Apja Martoncsik Endre katolikus kántortanító volt, akinek egyik őse a családi hagyomány szerint a 18. század elején mint vándorló mesterlegény az Alföldről került a Felvidékre, ahol a falubeliek, mivel magyar nevét nem tudták kiejteni, Novaknak, újoncnak, új embernek hívták, míg aztán benősült az ottani Martoncsik családba. A költő fiú édesapjának szép emléket emelt Szülőföldünk című versciklusát megnyitó Egyszerű krónikácska egy nagyon jó emberről című költeményében:

Mécs László arcképe. In: Farkas Gyula: Mécs László, Budapest, Studium, é. n. [1929] – Törzsgyűjtemény

„Tanitását elvégezve, nem dőlt selymes pihenőre”, hanem fogta botját, és mint a mesebeli szegény ember, két tehénkéjével kiment szántogatni a mezőre, miközben két fia az üszőket meg a libákat legeltette. Méhest is épített a partos domboldali földjén, oda bújt el sokszor nap mint nap, pipázgatott, álmodozott; mint a szerelmes, nézte népét, a szorgos méheket, akik mézet hoztak. Ez a méhes, illetve a szülőfalu a dombtetőn álló templommal, a templom mögött levő temetőkerttel, a festői hegyekkel, erdőkkel, folyóvizekkel bővelkedő táj nagy szerepet játszik Mécs László költészetében, hiszen lelkialkatát tekintve saját bevallása szerint is apja fia volt. Ezt írta egyik levelében:

Édesanyja, a nagysárosi vízimolnár leánya, Dobránszky Anna volt a folyton álmodozó, lírai kedélyű apjával szemben a megtestesült akaraterő. Ugyanebben a levelében írta róla:

A két különböző jellem nagyszerűen kiegészítette egymást, és egy páratlanul harmonikus családi életet teremtettek, amelyet szinte soha nem zavart meg egy haragos szó vagy duzzogó tekintet. Ez az erős, megbízható családi háttér egész életútján elkísérte a költőt. Itt – természetesen ebben a korban nem valami nagyon ritka mozzanatként, hanem a korabeli magyar társadalomra is jellemző példaként – a vérségi kötelék egészen bensőséges lelki kötődés is volt. A testvérek egyúttal igen jó barátok is voltak, és ez a szeretet és összetartás világháborún, koncepciós peren, börtönéveken át is győzedelmeskedett minden földi bajon.
Mécs László lelkének transzcendens érzékenységét egyszerre köszönhette a szüleitől, testvéreitől örökölt keresztény katolikus hitnek és a falusiak lelkivilágában ekkor még eleven, tudatformáló erőként ható népi hiedelemvilágnak. Így írt erről felnőtt korában:

Gyermeki hit, népi hiedelmek és keresztény jelképvilág

Ezekből a gyermekkori félelmekből, gyermeki hitvilágból is eredő sötét tónus, szigorú, prófétai hangnem felnőtt kori lírájában gyakran megfigyelhető. Rabszolgák énekelnek című kötetében például a Gyerekkor című ciklus verseiben nem egyszer feltűnnek ezek az élmények. Az alább idézett szövegben megfigyelhetjük azt is, hogy a súlyos tartalmat játékos, könnyed ritmus ellenpontozza:

Tichy Kálmán (1888–1968): Ex libris Mécs László. Kőnyomat – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A démoni, kísértetes, borzasztó éjszakának százezer kakas, színes kakasraj kukorékolása vet véget a költemény végén. Ám szinte ugyanezeket a képeket, motívumokat megtaláljuk már az első verseskötet, a Hajnali harangszó (1923) kötetnyitó, címadó költeményében is. A vers kezdő képei akár Mécs László legkedveltebb klasszikus költője, Vörösmarty Előszó című költeményére is utalhatnak, a záró képek pedig Babits Mihály Húsvét előtt című poémáját idézik fel bennünk:

Az éjszakák című vers képsora a költő saját életére, személyes üdvtörténetére vonatkozik, a Hajnali harangszó képei és gondolatvilága össztársadalmi érdekűek. Az éjszaka itt a háború, illetve az azt előidéző politikai ármánykodások szimbóluma. A népi hiedelemvilág képei helyett itt keresztény jelképvilágot, keresztény fogalmakat találunk. A szűzi hold a keresztény, egyházi szimbolikában a Szűzanya jelképe, itt pedig az ördög, a Sátán jelképe lesz, aki feltűnik a háború egén a megőrült, vért röhögő csillagokkal, a bukott angyalokkal együtt. A szivárványhíd mint a béke szimbóluma szintén bibliai, az özönvíz történetéből. Ugyanígy az élet fáján gubbasztó Sátán, az őskígyó a Teremtés könyvének elejéről. Az égig érő jóság tornya az ördögi eredetű gőgből emelt, nyelvzavart, káoszt okozó bábeli torony ellentéte. A kakas kukorékolása pedig, ugyanúgy, mint az Evangéliumban, a Jézus iránti hűtlenségre figyelmeztető lelkiismeret szavát jelenti, lévén, hogy az ember megfeledkezett róla, hogy ő Isten képmása, és a Teremtő szándéka szerint az ő arca eredetileg Krisztus arca volt (Matth. 26. v. 34; Joan. 18 v. 27.).

Kassai tanulmányi évei

Ötödikes elemista korától a kassai premontrei gimnáziumba íratták be a fiút az összes gyereküket taníttató szülők. Itt magántanítványokat is vállalt, így a koszt és lakás költségeit is elő tudta teremteni. Mindig jó tanuló volt, tanárai hamar megkedvelték a szőke, nagy kék szemű fiút, akinek érintetlen, gyermeki lelkületén a nagyváros sem tudott foltot ejteni. Kassa egy kicsit mindig idegen maradt számára, és még 1912-ben diáktársaival és tanáraival tett római zarándokútja során sem érintette meg annyira az itáliai környezet, mint a szülőfalu, Hernádszentistván világa. Ez az otthoni miliő maradt verseinek fő ihletője mindvégig. Vörösmarty után Arany János volt klasszikus költői példaképe, végül pedig első versközlései Sík Sándorhoz vezették el, aki a kortárs költők közül legnagyobb hatással volt rá. Az előbb említett római úton ismerkedett meg Radványi Kálmánnal, a Zászlónk című katolikus ifjúsági lap szerkesztőjével, aki szintén költő volt, maga is örökifjú gyermek, az ifjúságnak tiszta lelkű, nemes, odaadó barátja. Rómából való visszaérkezése után számos verset küldött be neki a szerkesztőségbe, és Radványi egyszerre ötöt is leközölt belőlük. Ez volt első jelentős irodalmi sikere. A Zászlónk Budapesten jelent meg sokezer példányban, és az egész országban olvasták. Mindeközben a magyar irodalom forradalmi szelek közt, forró lázban vajúdott. Új nevek, új irányok, szekértáborok jelentek meg, és folyt a harc, kíméletlenül. Az új, nyugatos irány zászlajára Ady neve volt írva, a kassai gimnáziumban tiltott név. De minél inkább tiltották, annál lelkesebben olvasták sorait a kassai gimnazisták még órákon is, a pad alatt is. Mécs László, a hetedikes gimnazista, az önképzőkör alelnöke, majd kicsivel később a Mária-kongregáció prefektusa, ez a csontig-vérig katolikus, szelíd természetű, „jó fiú” hűséges barátjával, Semetkay Józseffel titkos egyesületet alapított. Az ő lakásán gyűltek össze rendszeresen, tagdíjat szedtek, és az így befolyt pénzből megrendelték a Nyugatot, megvették Ady, Babits, Móricz, Kosztolányi újabbnál újabb műveit. Új világ nyílt meg előttük: bele is feledkeztek, ízlelgették az új alkotásokat. Teljesen azonban nem azonosultak velük. Mécs László Adyhoz egyszerre vonzódott és félt is tőle. Bibliás, prófétai hangjában, szimbolizmusában kétségtelenül észrevehető egy kis Ady-hatás is.
1913-ban jelesen érettségizett. Tanárai, különösen osztályfőnöke, Stuhlmann Patrik büszkén tekintettek rá, szép jövőt jósoltak neki.

Andruskó Károly (1915–2008): Ex libris Mécs László. Fametszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár 

Budapesti tanulmányai. Pappá szentelése és szerzetesi fogadalma

Az érettségi után rövid időre hazatért, mert pénzt kellett keresnie pesti egyetemi tanulmányaihoz. Nevelői állást vállalt egy földbirtokos családnál, ahol gazdag könyvtár várt rá. Itt ismerkedett meg Vajda János költészetével. Újabb verseit beküldte az Élet szerkesztőjének, Andor Józsefnek. Andor nem közölte ekkor még a verseit, de egy szerkesztői üzenetben szeretettel biztatta az ifjú poétát.
Még ebben az évben, 1913-ban beiratkozott a budapesti egyetemre, magyar-latin szakra. Idegen volt számára a főváros nyüzsgése. Nemigen járt sehova az órákon kívül. Riedl Frigyes kurzusait nagyon szerette, aki ebben az évben az újabb magyar irodalomról adott elő, Vajda Jánosról, Reviczky Gyuláról, Komjáthy Jenőről. Alig fejezte be az első évet, 1914-ben jelentkezett Jászóváron a premontrei rendbe, ahol örömmel fogadták. Novíciusi évei alatt tovább írta verseit. Közben kitört a világháború. Az ősz című, tizenkét versből álló ciklusával újra próbálkozott Andor Józsefnél, aki ezúttal szép elismerő hangú levélben válaszolt, és az első verset leközölte az Életben, 1915-ben. Ettől kezdve gyakran jelentek meg versei az Életben, és felvette a Mécs László nevet. Andor nagy szeretettel, tapintattal vezette a kibontakozó költőt. A beküldött verseket őszintén bírálta, szigorú szemmel válogatott közöttük.
Egyetemi szakdolgozatát Riedl Frigyeshez írta, Vörösmarty költészetéből. Sikeres magyar–latin szakos tanári vizsga után 1918-ban Jászón pappá szentelték. Ugyanebben az évben, szeptember 29-én tette le az örök fogadalmat. Újmiséjét a hernádszentistváni templomban tartotta. 1919-ben tanár lett Kassán, majd alkönyvtáros Jászóvárott. 1920-tól plébános volt Nagykaposon. Ezt a kinevezést először száműzetésnek érezte, de később ráébredt, hogy ezekben a vészterhes időkben, a nehezen magára eszmélő, szétesett ország katasztrófájának évei alatt ez a kis falu igazi menedékhely volt számára. Első verseskötete megjelenésétől kezdve (Hajnali harangszó, 1923) szavalókörutakon járta be a magyar nyelvterületet. A közönség hamar megszerette a fehér reverendás, szőke, szuggesztív tekintetű, szimpatikus fiatalembert. Ám a legfontosabb szempont, amelynek okán szívükbe fogadták őt az emberek, természetesen egyszerű, gyermeki tisztaságú hite volt. Tagjává fogadta a Petőfi Társaság, Kisfaludy Társaság, Janus Pannonius Társaság. Sorra jelentek meg verseskötetei, az egész magyar nyelvterületen ünnepelt költő lett.

Mécs László: Magyarok misekönyve, Washington D. C., Agape, 1972 k. – Törzsgyűjtemény

Háború utáni viszontagságai. Idős kori munkássága

A bolsevik hatalomátvétel után, 1953. augusztus 22-én az ÁVH letartóztatta. Pert indítottak ellene barátai közt kéziratban terjedő, antidemokratikusnak és szovjetellenesnek minősített versei miatt, illetve hungarista, nyilas tevékenység gyanúja miatt. 1953-tól 1956 szeptemberéig börtönben ült, elzártságában is igazi pap és apostol, rabtársainak vigasztalója. Új verseit ekkor „fejben írta”, cellatársai megtanulták őket, később le is jegyezték, így ezek a költemények napjainkig számos szövegváltozatban ismeretesek. Szabadulása után, az ötvenhatos forradalom után sem rehabilitálták, sőt, nem sokkal később szeretett unokaöccsét, Imrét, halálra ítélték. 1957 januárjától kisegítő lelkészként, káplánként tevékenykedett, majd három évig prédikálhatott az óbudai plébániatemplomban a déli szentmiséken. Ezeken a szertartásokon mindig nagyszámú hívősereg gyűlt össze. Érezhette újra a felé áradó szeretetet, megbecsülést, és minden bizonnyal ez is segítette őt abban, hogy feldolgozza az elmúlt esztendők embertelenségeit. A börtönőr című versében (első nyomtatott megjelenése: Új Ember, 1991. VI. 16.) így írt a szovjet mintára kikiáltott népköztársaság, az új rezsim visszásságairól:

1961-ben beköltözött a pannonhalmi, öreg szerzeteseket ellátó papi otthonba, ahol gyakran látogatták hívei, tisztelői. Bár aligha érezte magát itt egyedül, hiszen nagy szeretettel vették körül gondozói és a bencés testvérek. Büszke volt természetismeretére, gombaszakértői tudására. Szívesen sétálgatott a környéken, néha kisegítő pasztorációs tevékenységet is vállalt. Ezekben az években két kisebb és egy nagyobb angol verseskötete is megjelent. Washingtonban megjelent, Magyarok misekönyve című, előbb kéziratban terjedő kötete 1972-re datálható. Ugyanebben az időszakban, Rónay György bevezető tanulmányával, Rónay György és Brudi Zsuzsa szerkesztésében az Ecclesia Aranygyapjú címmel kiadta egy versválogatását, a bolsevik rendszer alatt korlátozott magyarországi katolikus könyvkiadás talán legnagyobb sikerét.
1978. október 8-án ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját. Ugyanebben az évben hunyt el, november 9-én, a pannonhalmi kolostorban. Temetési szertartását Szennay András bencés főapát végezte.
Lírája a régebbi és újabb kritika szerint is egyértelműen korszerű líra. Papnak, szerzetesnek, átlagon felüli idealizmust felmutató, békésen álmodozó poétának született, és a történelmi kornak köszönhetően viharmadár, kemény, bibliás hangú próféta is lett belőle. Nem kerülhette el a nagy magyar költők; Petőfi, Vörösmarty, Arany, Vajda János, Ady, Babits sorsát. Közösségi költő lett belőle. E nemzeti, társadalmi, közösségi húrokat pengető regiszter mellett költészetének kétségtelenül örök értéke tiszta és mindvégig töretlen keresztény hite, vallásossága. 

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)