Rumer Gergely Mária főhercegnő temetésén mondott beszédének nyomtatott változata – Régi Nyomtatványok Tára
Gyászmiséjén Franz von Dietrichstein püspök, és az éppen Brünnben tartózkodó II. Ferdinánd császár is megrendülten búcsúztatta. Rumer Gergely ma már kevéssé ismert, pedig korának kiemelkedő egyházi személyisége volt. A Nagyszombat melletti Báhony (Báhoň) faluban született, jómódú parasztcsalád gyermekeként. A brünni noviciátus anyakönyvei szerint magyar és szlovák nyelven egyaránt kitűnően beszélt. 1592-ben lépett a Jézus Társaságba, és 1609-ben szentelték pappá. Ezt követően a gráci egyetemen tanított szentírástant. Kiváló héber nyelvismerete lehetővé tette, hogy részt vegyen bibliafordításokban. Martino Del Rio spanyol jezsuita részére elkészítette az Énekek Éneke újabb latin fordítását héber eredetiről, és Káldi György magyar bibliafordításának is egyik lektora volt. Grácban kötött szoros barátságot az akkori stájer főherceggel, a későbbi II. Ferdinánd császárral, és édesanyjával, Mária főhercegnővel, akinek temetésén Wilhelm Lamormaini és Pedro Ximenez jezsuitákkal együtt ő is gyászbeszédet mondott. 1613-ban Grácból Olmützbe ment, ahol 1618-ig az egyetem rektora volt.
Olmütz, barokk főtér. Fotó: A szerző
Az ő rektorsága alatt zajlott az egyetem történetének egyik legnagyobb diáklázadása, amely egy kisebb konfliktusból alakult ki a helyi földművesekkel, akik megelégelték, hogy a labdázó diákok játék közben rendszeresen kárt tesznek a termésben, és egy alkalommal rájuk támadtak. A diákok fegyverrel akartak visszavágni, és Rumer támogatását várták, amit ő egyértelműen megtagadott. Ennek ellenére nem tudta megakadályozni a rendszeres összecsapásokat a diákok és a parasztok között, ráadásul a kialakult helyzetért mindkét fél őt okolta. Rumer nem akarta elfogadni a bűnbak szerepét, és szerette volna megakadályozni, hogy hasonló eset a jövőben előforduljon, ezért kapcsolatait kihasználva II. Mátyáshoz fordult, aki újabb privilégiumokat adott az egyetemnek, a lázadásban résztvevő diákoknak pedig kegyelmet.
A jezsuita kollégium épülete Olmützben. Fotó: A szerző
Miután Muzio Vitelleschi jezsuita rendfőnök megbízta az osztrák jezsuita provincia vezetésével, Rumer 1618 áprilisában elhagyta Olmützöt. Azonban nem sokáig élvezhette új hivatalát. Tartományfőnökként első útja Prágába vezetett, ahová éppen május 23-án délután érkezett meg, nem tudva, hogy aznap délelőtt kitört a felkelés, amely a harmincéves háború kezdetét jelentette. Egy protestáns nemesekből álló bizottság a cseh nép és a protestánsok szabadságjogainak megsértése miatt elítélte és kidobta a prágai vár ablakából Vilém Slavata és Jaroslav Martinic császári helytartókat és írnokukat. Rumer Gergely, miután értesült az eseményekről, nyolc órára tárgyalásra hívta a cseh rendek képviselőit, ők azonban elzárkóztak ettől. Látva, hogy a megegyezésre kevés az esély, tizenkét társát világi ruhában elküldte a kollégiumból, hogy hírt vigyenek a többi kollégiumba a prágai eseményekről. Két nap múlva ő maga is álruhában hagyta el a várost, ám ezt követően még néhány sikertelen kísérletet tett a felkelőkkel való megegyezésre, és a jezsuita rend Csehországból való kitiltásának megakadályozására. 1618. június 19-én levelet írt Wilhelm Lamormaininak, a gráci egyetem rektorának, melyben a rendházba menekült cseh jezsuitákkal kapcsolatban adott néhány utasítást. A levél elején röviden beszámolt a csehországi helyzetről is, majd néhány mondatban leírta a saját véleményét a felkelésről. Mivel nem látott esélyt a békés megegyezésre, erélyes fellépést sürgetett. Levele a felkelőkhöz került, és olaj volt a tűzre, mindenütt központi szerepet kapott a jezsuita rend ellen írott protestáns vádiratokban.
Pieters Snogers: A fehérhegyi csata (München, Pinakothek) In. Az emberiség krónikája, Budapest, Officina Nova, 1990, 471. A kép forrása: Kereszt és félhold: A török kor Magyarországon (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999 (Encyclopaedia Humana Hungarica 5.). – Magyar Elektronikus Könyvtár
A fehérhegyi csata után a jezsuiták visszatérhettek Csehországba, és megkezdődött az újjáépítés. A generális 1622. december 10-én engedélyt adott arra, hogy Csehország, Morvaország és Szilézia területén önálló jezsuita rendtartomány jöjjön létre. Ugyanezen a napon Rumer Gergelynek is levelet írt, amelyben tudatta vele, hogy tekintettel korábbi érdemeire, és a cseh provincia létrehozásában betöltött kezdeményező szerepére, szeretné kinevezni a rendtartomány élére. Ez július 15-én hivatalosan is megtörtént. Rumer igen nehéz időszakban kapta ezt a feladatot. Az ő gondja lett a rend újraszervezése, a felkelés alatt lerombolt rendházak felépítése, missziók, valamint újabb rendházak, iskolák alapítása. 1627-ben bekövetkezett haláláig rövid tartományfőnöksége alatt két kollégiumot alapított Csehországban (Jičín, Prága-Malá Strana), kettőt Morvaországban (Znojmo, Jihlava), továbbá számos rezidenciát és missziósállomást hozott létre, és az ő nevéhez fűződik a jezsuita rend letelepedése is Sziléziában. Nagy terve volt egy egységes szabályzat létrehozása a cseh provincia számára, így minden kollégium és rendház belső rendje azonos lett volna. Ezek az életvitelre, a ruházatra, a művelődésre és a lelki életre vonatkoztak. A szabályzat elkészült, és Rumer kérte jóváhagyását a generálistól, de a válasz nem érkezett meg életében, ezért azt csak utóda Christophorus Grensing vezette be.
Kovács Eszter
