Széchényi Ferenc naplóbejegyzései és utolsó bécsi évei. Második rész

2024. április 26. 06:00 - nemzetikonyvtar

1754. április 28-án született Gróf Széchényi Ferenc kora egyik leggazdagabb főura és legjelentősebb államférfija, nemzeti könyvtárunk megalapítója, a magyarországi kultúra egyik legbőkezűbb mecénása.
Folytatjuk tegnapi blogbejegyzésünket.

Az 1790-es évek közepétől formálódott meg Széchényiben a könyvgyűjtés nemzeti eszméje: addig összegyűjtött magánkönyvtárát tudatosan hungarikagyűjteménnyé kezdte tovább fejleszteni. Célja a Magyar Királyság területén (Erdélyt és Horvátországot is beleértve) élő és alkotó bármely szerzőtől származó bármely nyomdatermék, valamint a külföldön megjelenő bármely nyelvű, Magyarországot és a magyarságot érintő kiadvány megszerzése volt. Széchényi felismerte, hogy az általa összegyűjtött könyvanyag úgy válik igazán jelentős értékké a magyarországi tudományosság számára, ha rendszerezi azt, és kiadja nyomtatott katalógusát. A saját költségén 1799–1800-ban nyomtatásban megjelentetett Catalogus Bibliothecae Hungaricae három kötete első ízben foglalta össze a Magyarországon kiadott nyomtatványok és a magyar nyelvű, illetve magyar vonatkozású külföldi nyomtatványok megközelítő teljességét.

1798-ra Széchényi Ferenc elérte politikai-közéleti pályafutása csúcspontját: áprilisban Somogy vármegye főispánja, júliusban szeptemvir, vagyis a magyarországi törvénykezés legfőbb szervének, a hétszemélyes táblának tagja lett, majd főkamarásmester, s ezt követően helyettes országbíró. 1802-re érlelődött meg benne a gondolat, hogy eddig összegyűjtött és katalogizált privát könyvgyűjteményét a nemzetnek adományozza. A tavaszra összehívott országgyűlés időszakát tartotta Széchényi alkalmas pillanatnak arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket az országos vagy nemzeti könyvtár megalapítására. Szándékát I. Ferenc királynak felségfolyamodvány formájában nyújtotta be márciusban. Ezt követően I. Ferenc császár 1802. június 23-án kibocsátott határozata jóváhagyta Széchényi felajánlását. Naplójában ezt jegyzi fel július 2-ára:

„1802. d. 2ten Juli – berichtete mir der Canzler Palfy, dass S. Mayestät das Geschenk, welche ich mit meinen Büchern und anderen wichtigen Sammlungen meiner Nation machen zu kenne gebeten habe, bewilligt habe.”

Széchényi Ferenc 1802. július 2-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Azaz: „1802. július 2-án arról értesített Pálffy kancellár, hogy Őfelsége azt az adományozást, amit én könyveimmel és egyéb fontos gyűjteményeimmel a nemzetnek tehetni kérelmeztem, jóváhagyta.”

1802. november 25-én nyújtotta be Széchényi az alapítólevelet az udvari kancelláriához, s a 26-án keltezett királyi oklevél azt minden pontjában jóváhagyta.

Széchényi Ferenc 1802. november 25-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

„1802. am 25^ten dieses celebrirte ich vor dem Hofrath Lányi die Fassion über die der Nation geschenkten Sammlungen an Bücher, Münzen, Landkarten, Bildern, und Wappen – Gott gebe, dass meine Nachfolger diese zu ihrem Glücke verwenden, und dadurch angeeifert gute und geschickte Bürger des Staats, und getreuen Unterthanen werden.“

Azaz: „1802. november 25-én nyútottam be Lányi [József] udvari tanácsosnak az ajándékozó (alapító) oklevelemet a nemzetnek ajándékozott könyvekről, érmekről, térképekről, képekről és címerekről – adja Isten, hogy utódaim mindezeket boldogulásukra fordítsák, és ezáltal ösztönözve jó és derék polgárai és hűséges alattvalói legyenek az államnak.”

Részlet Széchényi Ferenc ajándékozó okleveléből (1802. november 25). In: In: Deák Eszter – Zvara Edina [szerk.]: „Levélben értesítsen engem!” Kortársak Széchényi Ferenc könyvtáralapításáról, [Budapest], Kossuth – OSZK, 2012, 30. – Törzsgyűjtemény

Széchényit az alapítást követően, annak külföldi visszhangja nyomán számos jelentős tudományos és művészeti társaság, többek között a göttingeni, a jénai és a varsói tudós társaság és az osztrák művészeti akadémia választotta tagjává. Itthon a legmagasabb királyi elismerésként az Aranygyapjas-rend lovagja lett; 1808. január 6-án vette át a főnemesek kiemelkedő szolgálatai elismerésére alapított burgundiai eredetű lovagrendet I. Ferenctől rendi díszruhában nagy nyilvános ünnepség közepette magas rangú osztrák és magyar főurakkal együtt.
1806-ban már Somogy megye főispánjaként felmerült Széchényiben gyengülő egészségi állapota miatt a visszavonulás gondolata tisztségeiből, döntésének fő oka azonban az volt, hogy az általa képviselt politikai törekvés az alkotmányt megerősítésére és szélesebb társadalmi alapokra való kiterjesztésére, egyre többször súrlódott a rendi érdekekkel, s ez vármegyei hivatalaiban egyre több személyes konfliktus forrása lett. Pesszimizmus és politikai borúlátás jellemzi ide vonatkozó naptárbejegyzését, amely az utolsó bécsi évek rezignált világszemléletét idézi.

Széchényi Ferenc 1806. szeptember 14-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

„1806. den 14^ten dieses resignierte alle meine Ämter, weil mich die lange Erfahrung überzeugte, dass nur Gott allein, aber keine menschliche Kraft mehr fähig seye, den Umsturtz von Europa, folglich auch von unserer Constitution abzuwenden – die wenige noch übrigen Lebensjahren wollte ich also meinen Kindern weyhen, – aber der König nahm meine Resignation nicht an, sondern übertrug mir noch im Jahr 1807. die Administration der Eisenb. Cottath.”

Azaz: „1806. szeptember 14-én lemondtam összes hivatalomról, mivel a hosszú tapasztalat meggyőzött arról, hogy csupán Isten egyedül, és semmiféle emberi erő nem lehet képes Európa, következéséképpen alkotmányunk összeomlását megakadályozni – a kevés, még hátralevő éveimet gyermekeim nevelésének akartam szentelni – azonban a király nem fogadta el lemondásomat, hanem 1807-ben még Vas vármegye vezetését bízta rám.”
Azonban 1808-ban, amikor I. Ferenc abszolutista kormányzása következtében a magyar alkotmány tényleges veszélybe került, 1808-ban Széchényi még megkísérelte egy, az osztrák monarchia országai számára fogalmazott alkotmánytervezet keretében a magyar alkotmány és a birodalmi egység érdekeit egyensúlyba hozni, de 1811-ben végleg visszavonult hivatalaitól – szemorvosa május 12-én szürkehályogot állapított meg mindkét szemén –, s ez esetben az uralkodó el is fogadta lemondását. Ezt követően Széchényi Ferenc Bécsbe költözött, s visszahúzódott a magánélet szférájába.

Magánélet: család, betegség

Gróf Széchenyi Ferenc és neje gyermekeikkel és a nevelőkkel zenehallgatás közben. In: Barta János: A kétfejű sas hatalmában. Új képes történelem, Budapest, Helikon – Magyar Könyvklub, 1997, 67. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Kétfejű sas. A Habsburg-uralom Magyarországon (1699–1790), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2000. (Encyclopaedia Humana Hungarica 6.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Széchényi Ferenc számára mindennél többet jelentett családja: egy életen át hű társa, felesége, Gróf Festetics Julianna, és gyermekeik Lajos, Pál, István, Zsófia és Franciska (Fanny). Minden velük kapcsolatos eseményt, születés, betegségek, utazások, házasságkötések, unokák születése gondosan napra pontos dátummal följegyzett. Szűkebb családja és a kiterjedt főúri rokonság családi eseményeinek (születésnapok, házasságkötések, halálozások stb.) megörökítése mellett szembetűnő és rendkívüli, hogy szinte valamennyi szolgálatában álló személyt szinte családtagként tartott számon, legtöbbjüket gyermekkora óta ismerte, és személyes hangon emlékezik meg róluk – inasa, kocsisa, udvarmestere, jószágigazgatója és gyermekei egyik nevelője halálát napra pontosan bejegyzi, Isten áldását kérve rájuk.
Széchényi Ferenc saját kezű bejegyzése az április 28-i lapon eloszlatja a születésnapjával kapcsolatos eddig uralkodó bizonytalanságot is a 28. és 29-i dátum között:

„1754. den 28^ten d. wurde ich geboren.”

Széchényi Ferenc 1754. április 28-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Azaz: „1754. április 28-án születtem.”
Az 1777. augusztus 17-i lapon Széchényi Festetics Juliannával való házasságkötése napját jegyzi be a kópházai kápolnában, innen értesülünk arról, hogy korábban egy régebbi könyvbe jegyezte fel élete eseményeit, s később vezette át ebbe az almanachba:

„… am 17. d. wurde ich in der Kohlenhofer Capelle copulirt, und segne noch den Augenblick, und danke Gott innigst für ihr, als ich im Jahre 1812 diesen für mich glücklichen Augenblick in dieses Buch aus einem Ältern überschrieb.”

Széchényi Ferenc 1777. augusztus 17-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Azaz: „1777. augusztus 17-én történt házasságkötésem a kópházai kápolnában, és áldom a pillanatot és köszönöm Istennek, hogy ezt a számomra boldog pillanatot 1812-ben egy régebbi könyvből ebbe az újba átvezettem.”
(Talán mégis van igazság Fraknói Vilmos állításában, hogy 1812-től írta bejegyzéseit ebbe az almanachba.)

1787. november 9-i bejegyzése édesanyja haláláról szól. Az igen korán, 1769-ben megözvegyült Gróf Cziráky Mária, akinek Széchényi határozottan magyar szellemű neveltetését és a magyar nyelv iránti elkötelezettségét köszönhette, akkor hunyt el, amikor a grófi pár egyéves európai útja során Angliában tartózkodott. Még 1816-ban is – amikor a bejegyzés történik – nagyon fájó az emlékezés:

„Még most is vérzik a szívem, amikor gyengéd, szeretetteljes és igazán áldott édesanyámra gondolok! – jutalmazza meg őt az Isten mindazért a fáradozásért és gondoskodásért, amivel engem körülvett – vigasztalásomra konzerváltattam az ő nagyszerű szívét és egy alabástrom urnában a családi sírboltba kívánom átvinni.”

Széchényi Ferenc 1787. november 9-i visszaemlékező bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Gróf Széchényi Zsigmondné, Gróf Cziráky Mária (1724–1787), Széchényi Ferenc édesanyja In: Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi család története. II. kötet. 1733–1820, Budapest, [Stephaneum Ny.], 1913, 195. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Érdekes bejegyzést olvashatunk 1816. március 7-én: az 1811-ben megállapított szürkehályog eltűnt szeméről:

„1816. den 7^ten dieses an diesem Tag habe ich die Cour Methode des Herrn Márton angefangen – nach deme die Augen Ärzte nichts wieder den grauen Staar mir mehr anrathen können.”

Széchényi Ferenc 1816. március 7-i bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Azaz: „1816. március 7-én ezen a napon kezdtem el Márton úr gyógymódját – amely után a szemorvosok nyomát sem találták a szürkehályognak.”
Azonban másik betegsége, a szívbaj és kísérő tünete a vízkórság továbbra is megnehezítette mindennapjait és nagy fizikai és lelki terhet jelentett számára. Széchényi 1817. január 20-án írta meg első végrendeletétét, s szintén egyfajta lelki-szellemi végrendeletnek tarthatjuk azt az 1817. május 17-én István fiához írott híres levelét, az „atyai intelmeket”, amelyet Széchényi István talizmánként hordott magánál, és többször is említi naplójában.

„1817 reiste mein guter Stefi nach Mailand in sein Quartier ab, nachdeme ich den 16ten einen kleinen Talisman mitgegeben habe, in welchem mein wahrhaft seeglicher Seegen, und einige vätterliche Wohlmeynungen begriffen waren für den Fahl, wenn ich Ihn nicht mehr sehen, und an mein sterbendes Herz würde drücken kennen.”

Széchényi Ferenc 1817. május 17-i bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Azaz: „1817. május 17-én az én jó Stefim visszautazott Milánóba állomáshelyére, ezért 16-án egy kis talizmánt adtam neki, amelyben áldó imámat és néhány atyai intelmet foglaltam bele arra az esetre, ha nem látnám őt többé és nem szoríthatnám őt haldokló szívemre.”
1819. május elejétől súlyosbodott Széchényi Ferenc betegsége, ami a haláláig tartó következő másfél évben igen sok fájdalommal és szenvedéssel járt számára, május elsejei bejegyzése:

„1819 wurde ich nach einem langwirigen Kränkeln wirklich an der Wassersucht krank und bettlägerig – Gott segne meine gute Julia und Kinder, die mich unermüdet besorgten.”

Széchényi Ferenc 1819. május 1-i bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Azaz: „1819. május elsején egy hosszas gyengélkedés után a vízkórság következtében igazán beteg és ágyhoz kötött lettem – Isten áldja meg az én jóságos Júliámat és a gyerekeket, akik rólam fáradhatatlanul gondoskodtak.”

1819. május 8-án felvette a haldoklók szentségét, amely után átmenetileg jobban kezdte érezni magát. 1819 szeptemberében utolsó látogatását tette Horpácson és Sopronban, rokonaitól, ismerőseitől búcsúzott. Ettől kezdve lassan emésztette fel életerejét súlyos betegsége, a vízkórság, amelyet a korban gyógyítani nem tudtak, csupán fájdalmas beavatkozásokkal próbáltak javítani a beteg állapotán. Wörtensohn doktor, kezelőorvosa is a folyadék mesterséges úton való eltávolítását alkalmazta a lábon történő bevágások vagy beszúrások (Incision) segítségével. 1819 októberétől 1820. december elejéig 13 ilyen fájdalmas beavatkozást jegyez fel Széchényi naptárában. Október 8-án egy ilyen műtét alkalmával élet-halál között lebegett és másodszor is megkapta a haldoklók szentségét. Ezt követően Hoffmann Bernát bécsi szervita rendfőnöknek bizonyos összeget adott át, hogy a bécsi Szent Peregrinus oltárnál (a lábbajosok védőszentje) évente október 8-ától 7 napon át misézzenek érte. Élete utolsó szakaszában mindenre gondot fordított: birtok- és gazdasági ügyeit igyekezett megnyugtató módon elrendezni, végrendeleteiben mindenkiről gondoskodott, családján kívül személyes szolgálóiról és a birtokain szolgálókról is, még azt is előírta, hogy a temetésén csak magyar nyelvű beszédet mondjanak felette, s az emberi dicsőség múlandóságát emelje ki a lelkész. Végezetül idézzük Festetics Julianna bejegyzését 1820. december 13-án Széchényi Ferenc halála napján:

„An diesem Tage um 9 ¼ Uhr des Morgens ist der Eigenthümer dieses Büchleins, der geliebteste Gatte, der bester Vater, der wohlthätigste Freund und Verwandte, der Vater der Armen nach einer langwierigen Krankheit sanft entschlummert und dieser Welt entrießen worden.”

Festetics Julianna 1820. december 13-i bejegyzése. In: Gessner, Georg [hrsg.]: Memorabilien der Zeit, Wien – Baden – Triest, Geistinger, [1804]. Jelzet: Oct. Germ. 257. – Kézirattár

Azaz: „Ezen a napon reggel negyed 10-kor e könyvecske tulajdonosa, a legszeretetre méltóbb férj, a legjobb apa, a jótevő barát és rokon, a szegények gyámolítója hosszantartó betegség után békésen elszenderült és e világból kiragadtatott.”