Szilágyi Sándor (1827–1899) történész, az MTA rendes tagja, a Magyar Történelmi Társulat titkára, a Századok című történelmi folyóirat szerkesztője és az Egyetemi Könyvtár igazgatója volt 1878-tól haláláig. A Magyar Történelmi Társulat gondozásában megjelenő Magyar Történeti Életrajzok sorozat, valamint A magyar nemzet története című tízkötetes munka, közismert nevén a Millenniumi történet szerkesztője 1894 és 1898 között. Többezres nagyságrendű levelezése Fejérpataky László főigazgató (1916–1923) közvetítésével, majd Hóman Bálint főigazgatósága idején (1923–1932) került a Magyar Történelmi Társulattól a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának kézirattárába 1924-ben.
Szilágyi Sándor egész alakos portréja 1890 és 1895 között – Kézirattár
Az Országos Széchényi Könyvtár kézirattára az 1886 és 1896 közötti időszakból Apponyi Sándor huszonegy Szilágyi Sándorhoz írott levelét őrzi. Szilágyi Sándor válaszleveleinek meg- és hollétéről nincs tudomásunk.
Az 1886. október 20-i levelében Apponyi egy érdekes albumra hívja fel Szilágyi figyelmét, amelyet Bécsben látott a kiváló műgyűjtő gróf Zichy Edmundnál (1811–1894), és amely a maga nemében páratlan, minthogy az 1640 és 1670 közötti korszakból a híres püspökök, tábornokok és államférfiak képe szinte mind benne foglaltatik. A tulajdonos nevére sajnos nem emlékszik Apponyi. A Történeti Életrajzokra nézve ez felbecsülhetetlen kincs volna, ezért megkérdezte a grófot, említést tehet-e erről az albumról Szilágyinak. A beleegyező német nyelvű levelében, amelyet Apponyi csatol saját leveléhez, Zichy gróf kijelenti, a Magyar Történeti Életrajzokhoz mindent Szilágyi rendelkezésére bocsát, ami csak a birtokában van. S Apponyi még hozzáteszi, „talán nekem is lesz egy pár ritkább arcképem (metszetem), amelyeket a most következő kötetekben felhasználhat.” Egyben meghívja lengyeli kastélyába, hogy ott helyben maga válogassa ki ezeket gyűjteményéből.
Ezt követően Szilágyi Sándor a Magyar Történeti Életrajzok 1891 és 1898 között megjelent összes kötetének díszpéldányát megküldi Apponyi Sándornak, akiben a legszakavatottabb olvasóra talál, s aki leveleiben rendszeresen megosztja Szilágyival történeti és irodalomtörténeti megjegyzéseit és az illusztrációkra (metszetekre) vonatkozó észrevételeit.
Apponyi Sándor 1887. február 7-i levelében köszöni meg Szilágyi Sándornak a II. Rákóczy György 1621–1660 című életrajzot.
E levél esetében kronológiai rejtéllyel állunk szemben. A levél dátuma ugyanis: Pozsony, Edl u. 9. ’87. II. 7., a szóban forgó II. Rákóczi György-életrajz megjelenési éve pedig 1891.
„Igen tisztelt Úr,
Ne vegye kérem hálátlanságnak ha oly sokáig nem köszöntem meg Rákóczi György életrajzának szíves megküldését. A könyvet két három héttel ezelőtt Lengyelen találtam és, mondhatom hogy élvezettel, el is olvastam – de azóta nagyon el voltam foglalva és igaz hálámnak nem adhattam kifejezést. Szerénytelenség volna részemről a munka meritumáról (érdeméről) beszélni – hogy rendkívül sok új – előttem is – ismeretlen adatot találtam benne. Nem szükséges mondanom, különösen a pataki iskolára vonatkozó részletek érdekeltek. Comenius munkáját Prágában láttuk Fraknói kanonokkal (Fraknói Vilmos történész), a könyvárus 150 forintra tartotta és rendkívül ritkának mondta az amsterdami kiadást. Fraknói nem akarta elhinni, de később meggyőződött, hogy igaza van a kupecznak.”
Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Pozsony, 1887. február 7. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár
Johannes Amos Comenius arcképe, G. Glouver angol festő és metsző munkája. In: Szilágyi Sándor: II. Rákóczy György 1621–1660, Budapest, Magyar Történelmi Társulat, Történeti Életrajzok, 1891, 113. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Johannes Amos Comenius (1592–1670) cseh pedagógus, a Cseh Testvér egyház (Jednota bratrská) utolsó püspöke 1650-ben Lorántffy Zsuzsánna hívására érkezett Magyarországra, s tanított 1654-ig a sárospataki iskolában. Ekkor írta még Magyarországon a Gentis felicitast Habsburg-ellenes politikai röpiratot, s távozása előtt II. Rákóczi György fejedelem kezébe juttatta a neki címzett művet, amelyben igyekezett rávenni a fejedelmet az osztrák ház elleni támadó fellépésre. A mű nyomtatásban csak öt évvel később, 1659-ben jelent meg, ritkának számít.
Komenský, Jan Amos: Gentis felicitas speculo exhibita iis, qui num felices sint, et quomodo fieri possint, cognoscere velint. Ad serenissimum Transylvaniae Principem, Georgium Racoci, [Sine loco], [sine typographo], [1659]. Címlap. Jelzet: App. H. 852 – Régi Nyomtatványok Tára
Végül e műnek az egyik amszterdami példánya később mégis Apponyi Sándor tulajdonába került (App. H. 852), s erről a kiadásról a következőt írja katalógusának annotációjában: „nem Nagyváradon nyomtatták, mint azt Szabó Károly feltételezte (RMK II.2051), hanem Amszterdamban nyomtatta Peter van den Berge” állítja a betűtípus és a lapdíszítés összehasonlítása alapján Comeniusnak több, itt nyomtatott művével. Apponyi megállapítása helytállónak bizonyult, a későbbi könyvtörténeti kutatások megerősítették az amszterdami nyomtatás hitelességét. (RMK III.6383)
A levél folytatásából – amelyben egy érdekes felfedezéséről számol be Szilágyi Sándornak – bepillantást nyerhetünk abba, milyen filológiai mélységekbe hatolt le Apponyi Sándor katalógusa tételeinek leírása során.
„Még egy tárgyról legyen szabad igénytelen nézeteimet elmondani. Márki Sándor (1853–1925 történész, egyetemi tanár) régi magyar utazókról minap tartott felolvasásában igen természetesen Erdélyi Miksáról is emlékezett, ha nem is mint utazóról de mint egy híres jelentés szerzőjéről. Erdélyi Miksának állandó helye van a magyarországi irodalom történetében annélkül hogy eredetéről és hazájához való viszonyáról a legkevesebb adatot ismernénk. Talán ideje volna e kérdést is tisztába hozni. Én részemről azt gyanítom, hogy Ötödik Károly titkára a németalföldi Zevenbergen szülötte és hogy a Transylvanus név egyszerűen arra vezethető vissza. A suppositio igen merész és idáig teljesen légből kapott. De a legerősebb czáfolatokat is szívesen veszem ha ez alkalommal Maximilianus Transylvanus erdélyi connexióiról authenticus informatiot kapunk. Ön legjobban tudja, hogy nem szoktam a „Századok” hasábjait túlságos mértékben igénybe venni. De azért nagyon örülnék, ha Maximilianusra vonatkozó soraim velejét a „Századok”-ban közzétenné.”
Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Pozsony, 1887. február 7. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár
A vitaindító Transylvanus származásáról valóban 1887-ben jelent meg a Századokban (Kropf Lajos: Maximilianus Transylvanus életéhez, 1887, 546–548.), Apponyi Sándor fejtegetése pedig a Magyar Könyvszemle 1894. évfolyamában (Apponyi Sándor: Maximilianus Transylvanus származása, 1894, 244–250.) Ez a szöveg csaknem megegyezik az Apponyi-katalógusban az App. H. 132 tétel ötoldalas annotációjával.
Maximilianus Transylvanus (1485–1538?) diplomata, humanista, V. Károly német-római császár (1500–1558) titkára, Magellán 1519–1522. évi Föld körüli útjának első krónikása volt, műve, a Relatio de Moluccis Insulis [Jelentés a Molukki (Fűszer) szigetekről] Kölnben jelent meg 1523-ban. Magyarul olvasható Dr. Salánki József fordításában: Az Újvilág hajósai – Kolumbus Vespucci Magellán.
Maximilianus Transylvanus címlap. Relatio de Moluccis Insulis, Köln, 1523. Címlap. A kép forrása: Wikipedia
Transylvanusról korabeli életrajz nem maradt fenn, csak a 19. században kezdték kutatni életét. Származására nincs egyértelmű forrás, de Apponyi korának magyar irodalomtörténetében elfogadott tény volt erdélyi származása. Apponyi a következőket írja a Magyar Könyvszemlében megjelent értekezésében:
„Könyvjegyzékemből mutatványul közlök e helyütt egy részt, melyben egy irodalomtörténeti érdekkel bíró munka könyvészeti leírása kapcsán Maximilianus Transylvanus származásának sokszor vitatott kérdését remélem végkép eldönthetni.”
Apponyi Sándor: Maximilianus Transylvanus származása. In: Magyar Könyvszemle, Új folyam, 2. kötet. 3. füzet, 1894. 244. – Elektronikus Periodika Archívum
Az említett munka Complurium eruditorum uatum carmina… [Számos művelt ember dicsérete] (1518), (App. H. 132) tudós költők dicsőítő költeményeit tartalmazza a tiroli születésű Blasius Hölzlhez (1471–1526), aki I. Miksa császár nagy műveltségű tanácsosa és kiváló mecénás volt.
„Hogy e kis munkát fölemlítem, arra okot Maximilianus Transylvanusnak egy kötetben található költeménye adott, melynek e fölirata van: M. Transilvani Brvxelensis ad puellas Constantienses in imperiali conventu ne amore principum capiantur Elégia Blasio H. dicata.” [A brüsszeli Maximilianus Transylvanus Blasius Hölzlnek ajánlott elégiája a konstanzi leányokhoz a birodalmi gyűlésen, arról, hogy ne ragadja őket el a fejedelmek iránti szerelem].
Apponyi Sándor: Maximilianus Transylvanus származása. In: Magyar Könyvszemle, Új folyam, 2. kötet. 3. füzet, 1894. 245. – Elektronikus Periodika Archívum
A Complurium eruditorum címlapja és Apponyi Sándor leírása a katalógusban: „A czímlapon gyönyörű fametszetű keret lombozatos díszítéssel, alakokkal és D. H. kezdőbetűkkel, melyek Hopfer Dániel hírneves augsburgi művészre utalnak.”
„Ezen Maximilianussal, a híres «Relatio de Moluccis insulis» (1523) szerzőjével, igen különösen áll a dolog. Nevénél fogva, már Czvittinger óta, mint erdélyi tudós szerepel. … Én azonban már régóta kételkedtem erdélyi származásán, sőt egy pillanatra arra gondoltam, hogy Maximilianus Transylvanus és Maximilian von Zevenbergen egy és ugyanazon személy.”
Apponyi Sándor: Maximilianus Transylvanus származása. In: Magyar Könyvszemle, Új folyam, 2. kötet. 3. füzet, 1894, 245–246. – Elektronikus Periodika Archívum
Apponyi nyomozása során Dr Fétishez, a brüsszeli királyi könyvtár igazgatójához fordult ebben az ügyben, aki először kiderítette, hogy Maximilian von Zevenbergennek semmi köze Maximilianus Transylvanushoz, a Relatio szerzőjéhez és Zevenberghen sohasem latinosította nevét. Továbbá megerősítette Apponyit abban, hogy a De Moluccis insulis szerzője egy epigrammájával szerepel a Delitiae poetarum belgicorum [Belga költők gyönyörűsége] (Francofurti, 1614) című kötetben, tehát valószínűsíthető belga származású.
„Azt hiszem, hogy a Maximilianusra vonatkozó további kutatásokat bátran átengedhetjük a belga tudósoknak” – fejezi be írását Apponyi Sándor, s némi öniróniával teszi hozzá: „A jó Maximilianus gondolhatja magában: Sat mecum lusistis; ludite nunc aliis!” [Velem eleget játszottatok, játsszatok most másokkal!] (Magyar Könyvszemle, 1894. 247.)
És hogyan vélekedik ma a tudomány Maximilianus Transylvanus származásáról?
„Egy humanista »szülőföldje«
Az első egy teljesen felesleges vita, amelynek új köreit nem azzal gondolnám megelőzni, hogy más verzióját, új cáfolatát, friss argumentumát adom annak, vajon Maximilianus Transylvanus honnan is származott. Inkább azt hangsúlyozom: tökéletesen másodlagos, hogy hol született, mivel a kozmopolita értelmiségiek sorába tartozik, az univerzális világbirodalom – a monarchia universalis – szupranacionális elitjéhez, amelynek az adminisztrációjában bizalmi – például titkári, tanácsosi, küldötti stb. – feladatokat töltött be, s játszott kiemelkedő szerepet. Kiválasztásában saját nációja és szülőföldje bizony egyáltalán nem számított, mindössze humanista és egy belső értékazonosság elvét tükröző „játék” volt köreikben „latinosítani” – es ezzel egyedivé, továbbá azonos kereszt- vagy családnevek esetében egyértelművé is tenni – személyüket a felvett nevük segítségével.”
Rákóczi István: Maximilianus Transylvanus: a színe és a visszája. In: Világtörténet, 43. évf. 2. sz. (2021), 242. – Elektronikus Periodika Archívum
Mindennek igazsága azonban egyáltalán nem kisebbíti Apponyi Sándor filológiai érdemeit Transylvanus származásának kiderítésével kapcsolatban.
1887. november 18-i levelében Apponyi a Magyar Történeti Életrajzok következő kötetét, Ipolyi Arnold Bedegi Nyáry Krisztina 1604–1641 című életrajzának díszpéldányát köszöni meg Szilágyi Sándornak.
Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár
„Igen tisztelt Uram.
Szivemből köszönöm hogy megemlékezett rólam és Nyáry Krisztina Életrajzának egy díszpéldányával megszerencséltetett. A kiállítás gyönyörű, maga a könyv pedig a lehető legérdekesebb olvasmányt nyújtja és az Életrajzok egyik legbecsesebb darabja. Feleségem (Esterházy Alexandra) is nagy örömmel olvasta közös ősanyánk viselt dolgait.”
Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár
Nyáry Krisztina, Apponyi Sándor feleségének, Esterházy Alexandrának ősanyja, eredeti olajfestmény a fraknói várban. In: Ipolyi Arnold: Bedegi Nyáry Krisztina 1604–1641. Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, Méhner, 1887. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Nyáry Krisztina első férje, Thurzó Imre halála után Esterházy Miklós nádor felesége lett, s kilencedik gyermekük, Ferenc, – az Esterházy család fraknói grófi ágának megalapítója – születésekor gyermekágyban hunyt el. Katolikus ájtatossági művek kiadásának támogatója volt.
„Sajnálom hogy nem tudtam hogy Nyáry Krisztinára kerül a sor, másképp rendelkezésére bocsátottam volna egy érdekes metszetet, amely Prágában a cseh királyfi keresztelésének alkalmával adott lakomát ábrázolja, s Thurzó Imre kalpaggal a fején a királyné mellett ülvén látható rajta. Talán könyvből van véve, de nem tudom, melyikből – csak ezen egy példányt ismerem. [Ez a metszet ma nem található meg az Apponyi-gyűjteményben.] Másik megjegyzésem a 20. lapon előadott ifju Apponyi János történetére vonatkozik.”
Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár
Ahogyan Nyáry Krisztina esetében is a protestáns hit csak „színmutatás” volt, de szívében igazi pápista maradt, úgy említi meg ennek kapcsán a monográfia szerzője, Ipolyi Arnold Apponyi Sándor egyik felmenőjének, a zsoltárfordító Apponyi Balázs fiának, az ifjú Apponyi Jánosnak hasonló esetét, abból az időből, amikor az Apponyiak még protestánsok voltak.
„Épen Nyáry Krisztina lakodalmával egykorúlag történt, s egymás mellett beszélik is a kor történetírói ifjú Apponyi János hasonló történetét. Apponyi János régi főúri és buzgó protestáns családnak volt ivadéka, fia a szintén protestáns Apponyi Balázsnak, ki vallása ügyét kiadott művével, a Zsoltárok paraphrasisával igyekezett szolgálni. János váratlanul a szülői házból elmeneküle, szent ferenczi rendi szerzetes lett, s a Fehérhegységben, a nahácsi erdő mélyén, barlangba rejtőzve, imádság közt önmegtagadással folytatta napjait a magányban. Midőn szülei nyomára jutottak, haza vivék, másnap elhúnyt. Életszentségén fölbuzdulva családja és rokonai is áttértek s a helyen, hol ajtatoskodott, keletkezett a nahácsi magányban a maig fönnálló szent Katalin egyháza és kolostora. Így ápolhatta titkon szivében Nyáry Krisztina is családja, szülei és férje ellenére a katolikus vallást.”
Ipolyi Arnold: Bedegi Nyáry Krisztina 1604-1641. Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, Méhner, 1887, 20. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Apponyi János alig ismert történetéhez Apponyi ezt a megjegyzést fűzi:
„Ismerek egy képet a pozsonyi ferencrendiek templomában, mely Szent Katalint ábrázolja a mint megjelenik Apponyi Jánosnak… A kép a nahácsi zárdából került a pozsonyi Ferenczrendiekhez.”
Apponyi Sándor Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár
„A pozsonyi ferences templom Alexandriai Szent Katalin képét a jozefinizmus viszontagságai között mentették ide az 1786-ban föloszlatott Szent Katalin kolostorból, amely Nahács falu közelében, erdő sűrűjében állott. 1618-ban Erdődy Kristóf alapította, kegyura is az Erdődy család. A hajdani templom főoltára mögött barlang volt, benne remetéskedett a hagyomány szerint Apponyi János. Itt jelent meg neki Szent Katalin. Sok beteg talált a barlangban, ill. templomban gyógyulásra.”
Alexandriai Szent Katalin. In: Magyar katolikus lexikon, [főszerk. Diós István] ; [szerk. Viczián János], 2. kiadás, Budapest, Szent István Társulat, [2004]. – Törzsgyűjtemény. Online kiadás
Apponyi Sándor még a következő észrevételt teszi 17. századi ősei kapcsán.
„Már hogy az Apponyiak az időtájt protestánsok voltak, az ellen semmi kifogásom, de hogy Balázs éppen a Zsoltárok paraphrazisával akarta volna a protestáns ügyet szolgálni – azt már bajos elképzelni. Művét ugyanis 1624-ben Ferdinánd császárnak ajánlotta”
Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43– Kézirattár
Idézve a mű teljes latin ajánlását a császárhoz ezt állapítja meg:
„Balázs ezek szerint nemcsak, hogy protestáns nem volt, hanem a Reactionak meglehetős fanatikus híve lehetett.”
Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43– Kézirattár
Apponyi Balázs (?–†1637) Bars vármegye főispánja, katolikus versszerző In Divini et Regii David triadem (Bécs, 1624) című zsoltárgyűjteményét, vagyis a Zsoltárok Könyve időmértékes, latin parafrázisát II. Ferdinánd császár számára állította össze.
Apponyi levelét így fejezi be:
Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár
„Valóban nem szép hogy meg nem látogat de úgy látszik hasztalan minden „pressio.” Azért mégis tárt karokkal fogad mindenkor őszinte tisztelője és barátja
Apponyi Sándor
A Maximilianus Transylvanus féle „Schwindel”nek mégis véget vetek valahogy csak kis türelmet kérek még.”
Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár
Folytatjuk... (1. rész)
Felhasznált irodalom:
- Rédey Tivadar :Szilágyi Sándor levelezése. In: Magyar Könyvszemle, Új folyam, 31. kötet, 1–4. sz. (1924), 75–85.
- Szilágyi Sándor: Rákóczy György 1621–1660, Budapest, Magyar Történelmi Társulat, Történeti Életrajzok, 1891.
- Ipolyi Arnold: Bedegi Nyáry Krisztina 1604–1641. Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, Méhner, 1887.
- Rákóczi István: Maximilianus Transylvanus: a színe és a visszája. In: Világtörténet, 43. évf. 2. sz. (2021), 241 252.
Deák Eszter
(Régi Nyomtatványok Tára)
A sorozat további részei: Bevezető; 1. rész; 2. rész; 3. rész (1., 3.)
