A Dnyeszter alsó folyásának nyugati partján fekvő Csöbörcsök a legkeletibb magyarlakta település volt egykor. Századokon át egy gyarapodó, majd fogyatkozó, végül teljesen elárvuló magyar közösségnek adott otthont, távol a keleti végektől.
A térség gyakran vált hadszíntérré és ennek folytán a mezővárossá terebélyesedő falu újkori térképeken is fel-feltűnik, különböző névalak alatt.
Nagyhatalmi érdekek kereszttüzében élő lakói a moldvai vajda, majd a tatár kán adófizetőiként vészelték át a századokat. A moldvai és tatár népesség közé ékelődő magyar lakosainak a vallás és a hit jelentette azt a megtartó erőt, melynek révén a legkeletebbre fekvő szórvány hosszú időn át életképes maradt.
Domokos Pál Péter a múlt század első felében nyomukat már hiába kereste.
Csöbörcsök, a Dnyeszter alsó szakaszán fekvő település, a neve alapján feltételezhetően besenyő alapítású, akárcsak a szomszédos Talmaz.
A Prut és a Dnyeszter alsó folyása közti terület Magyarország egykori hűbéresének, a moldvai vajdaságnak részét képezte 1538-ig, amikor Nagy Szulejmán hadjáratát követően török fennhatóság alá került. A Dnyeszter torkolata a 15. században magyar érdekterület volt és a Zsigmond király által kialakított külső védelmi rendszer részét képezte, melyre Hunyadi János, majd fia, Mátyás is gondot fordított.
Azt követően, hogy a törökök 1484-ban elfoglalták Kiliát és Nyeszterfehérvárt, a Dnyeszter alsó folyása a lengyel védelmi övezet fokozott figyelemben részesülő tere lett. 1497-ben maga a lengyel király vezette seregét a Dnyeszterhez, hogy a két várat felszabadítsa, a moldvai vajda vonakodása következtében azonban a hadjárat sikertelen maradt.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy a település első latin nyelvű említése Sieniawski Mikołaj belzi vajda Brezánból küldött, 1561-es keltezésű levelében fordul elő, Czuburcza alakban (1).
Jelenlegi ismereteink szerint első írásos említése azonban jóval korábbi: egy 1528-ban, Huszvárosban kelt ószláv adománylevélben (2) bukkan fel, amely többek között a csöbörcsöki porkolábot említi (ѡт Чoбpъчïи, átírásban: ot Csobrucsi).
Poloniae finitimarumque (…) című térkép részlete. Ortelius, Abraham: Theatrum oder Schawplatz (…), Antwerpen, Diest, 1572 (1573). – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 218. Képszerkesztés: Bencze Attila
Legkorábbi térképi említése szintén a térség iránt megnyilvánuló lengyel érdekeltséghez köthető: Grodecki Wacław (1535?–1591) Lengyelországot ábrázoló, 1560 körül, Bázelben kiadott térképén jelenik meg, Tubarcza helységnév alatt. Ez a névalak valószínűsíthetően a Czuburcza névalak félreolvasásának eredménye (vélhetően a C betűt a T betű felső ívének tekinthette a metsző). A térkép megsemmisült, ismert viszont egy későbbi, 1570-ben, szintén Bázelben megjelent kiadása.
A Tubarcza névalakot Ortelius Abraham (1527-1598) is átvette az újkor egyik sikerkiadványának számító atlaszában, mely Antwerpenben jelent meg 1570-ben A földi világ színtere (Theatrum Orbis Terrarum) címmel. Az atlasz Lengyelországot ábrázoló térképe, amint címe is utal rá, Grodecki műve alapján készült. Jobb alsó sarkában, a Dnyeszter nyugati partján, feltűnik Tubarcza, ráadásul kétszer.
A téves helyjelölést a sokadik, az 1598-ban megjelenő változatban sikerült kiküszöbölni, amikor a második Tubarcza helységnévjelölés helyett Mayak helynév jelent meg a térképen. A helyesbítés egyik lehetséges forrása Cremer Gheert (latinosított nevén: Gerardus Mercator, 1512–1594) flamand térképész 1595-ben kiadott atlaszának a Fekete-tenger északi részét ábrázoló térképe lehetett. Egy másik lehetséges forrás, amely korábbi, mint az előbb említett, Castaldi Giacomo (1500?–1566) az Adria és a Fekete-tenger közötti térséget ábrázoló térképe, melyet Forlani Paolo (1500?–1574) metszett rézbe 1566-ban.
Taurica Chersoneus (…) című térkép részlete. Gerardi Mercatoris Atlas (…), Amsterdam, Nicolai, Hondius, 1607. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TA 176 Képszerkesztés: Bencze Attila
A fentiek arra vallanak, hogy Csöbörcsököt a kor jeles térképészei a jelentősebb Dnyeszter-menti települések között tartották számon.
Belsey János, aki 1562-ben I. Ferdinánd követeként utazott Héraklidész Jakab moldvai vajdához, jelentésének utóiratában (3) mezővárosként említi (oppido Chreberche alakban). Szintén követként járt a térségben Broniewski Marcin (1564?–1624), aki Báthory István (1533–1586) megbízásából kereste fel a krími tatár kán udvarát. Úti beszámolója 1595-ben Kölnben jelent meg Possevino Antonio (1533–1611) jezsuita legátus (szentszéki küldött) beszámolója és Reicherstorffer György (1495?–1554?) Erdélyt és Moldvát ismertető művével együtt. A kiadványok közreadója a Mylius Arnold (1540–1604) vezetése alatt álló kölni Officina Birckmannica volt. Mylius lengyel kapcsolatrendszere mellett Ortelius Abrahammal és Cremer Gheerttel is szoros kapcsolatokat ápolt, annak nyomán, hogy tanulóéveit Antwerpenben töltötte. Az utóbbi mű Moldvát ábrázoló térképmellékletén is feltűnik a település ugyanazon névváltozat alatt, mint Ortelius, valamint Cremer Gheert (Mercator) atlaszában. A térkép lengyel forrásaira vall a Bender várát jelölő Tehynię helynév utolsó betűje.
Moldaviae finitimarvmq[ue] regionum (…) című térkép részlete. Martini Broniovii (…) Tartariæ descriptio (…) Coloniae Agrippinae, Officina Birckmannica, 1595. – Régi Nyomtatványok Tára, RMK III. 855/2. Képszerkesztés: Bencze Attila
Bandini bíboros a római Hiterjesztési Kongregáció (Congregatio de Propaganda Fide) számára, 1624 körül írt előterjesztésében (4) a település Cebercek néven, a tatárok adófizetőjeként szerepel.
Barsi Niccolò, aki 1639 körül, átutazóban járt a környéken, útleírásában (5) arról számol be, hogy 30 házban élnek magyar katolikusok (trenta case d’Ungari cattolici) és ő is megemlíti, hogy a kán fennhatósága alá tartozik, hét Dnyeszter-menti faluval együtt.
Le Vasseur de Beauplan Guillaume (1600–1673), a lengyel király szolgálatába szegődött hadmérnök, közvetlen tapasztalatokból szerzett ismeretei alapján szerkesztett térképet a Lengyel Királyi Köztársaság délkeleti határvidékéről, melyet később, 1648-ban Hondt Willem (1598?–1658?) metszett rézbe Danckában. Ezen feltűnnek az olasz utazó által is említett falvak, melyek a folyó nyugati partján Csöbörcsököt fogják közre. Ez utóbbi, Czowberca néven szerepel a térképen, az egyetlen keresztény településként a Dnyeszter alsó folyása mentén. A kereszttel jelölt településjel (a jelmagyarázatban: „Słoboda Nova Colona”) vélhetően a pár évvel korábban épült templomára utal, nem pedig adómentességet biztosító kiváltságokra.
Janssonius van Waesbergen Jan és Pitt Moses által, 1680 körül kiadott Typus Generalis […] című térkép részlete, amely Le Vasseur Beauplan műve alapján készült. Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár – Térképtár, B XI a 56/2. Képszerkesztés: Bencze Attila
Bandulovics Marko (Marko Bandulović, 1600?–1650) bosnyák ferences szerzetes egyházlátogatási körútjáról írt jelentésében (1648) kitér arra, hogy lakosai magyarok és oláhok, de a harang használatára csak a magyaroknak volt engedélyük. (6)
Baksics Petár Bogdan (Petar Bogdan Bakšić, 1601–1674) kiprováci ferences szintén a Hiterjesztési Kongregáció számára, 1641-ben írt jelentése szerint a csöbörcsöki magyarok mellett lengyelek is éltek a településen. (7)
Monvid Felice domonkos misszionárius 1660 körül küldött jelentésében is szerepelnek lengyelek Csöbörcsök katolikus lakosainak sorában. (8) Egy másik, szintén domonkos misszionárius (Giovanni Crisostomo da Cosenza di Calabria) korabeli beszámolója magyarokat és szászokat említ. (9) Ez utóbbiak vélhetően azoknak az Erdélyből Moldvába vándorolt huszitáknak a leszármazottai, akiket Timon Sámuel is említ Apor Péternek küldött válaszlevelében (mely később nyomtatásban is megjelent Additamentum címmel (l. 21 o.).
Azonban nemcsak misszionáriusok látogatták a csöbörcsökieket. Petki István (1600?–1667) Rákóczi Györgynek címzett, 1651. május 5-én kelt levelének utóirata (10) arra vall, hogy a kapcsolatok ápolásában olykor gyakorlatias célok is közrejátszottak: „Kegyelmes uram, az nyavalyás posta, mely Csőbercsekre járt, maga háza szükségére vett Moldvában egy kevés búzát (…).
Evlia Cselebi (1611–1682?), aki 1657 nyarán, Bender vára fele menet ejtette útjába Csöbörcsököt virágzó településként és vásáros helyként ismerteti Szejáhatnaméjában (Utazások könyve) Çöplüce néven. (11)
Rövid leírásában tatár, oláh és moldvai lakosokat említ, magyarokról nem esik szó. Ennek egyik lehetséges magyarázata vélhetően az, hogy az átutazóban levő Evlijának nem volt alkalma részletesebben tájékozódni a helyi viszonyokról és az útközben látottakból vont le a helybeli lakosokra vonatkozó következtetéseket. Zöld Péter későbbi beszámolójából ismert, hogy a csöbörcsöki magyarok „Felibe Tatár, felibe Moldovai módra öltözködnek”. Evlia vélhetően a helyiek öltözete alapján írt a lakosok összetételéről.
A korabeli török krónikákban a település olykor Cioplidje néven kerül említésre.
Damokos Kázmér, az erdélyi ferences kusztódia elöljárója, a Csöbörcsök környékén fekvő, Dnyeszter-menti falvakat katolikusként említi, a rend generális prokurátorának, 1657-ben küldött jelentésében:
„Moldva és Tatárország határán van egy magyar mezőváros, a neve Czoborczog, körülötte hat vagy hét katolikus falu található, valamennyinek lakói magyarul beszélnek. Ide is nagyon hasznos és szükséges volna misszionáriusokat küldeni Mintegy hat éve már, hogy nincs papjuk, nem is remélhetnek.”
Benda Kálmán: Csöbörcsök. Egy tatárországi magyar falu története a 16.–18. században. In: Századok, 1985, 898 – Törzsgyűjtemény
A Le Vasseur Beauplan műve alapján készült térképeken a Csöbörcsököt közrefogó hat falu pontozott vonallal körülhatároltan jelenik meg (utalva arra, hogy sajátos jogállású terület). Észak-déli irányban e falvak sora a következő: Kopanka, Lionty, Telmaza, Czowberca, (Csöbörcsök), Reseguiate, Purkare, Olanesti.
Turkoly Sámuel, a cári haditengerészet tisztje, e hét faluban tett látogatásáról számolt be szikszói rokonainak, 1725-ben kelt, Asztrahánból küldött levelében:
„ […] amint pedig a Magyar Kalendáriom írja, hogy in Anno 445. a magyarok visszatértenek Scythiában, azon magyarok megtelepettenek a Krími tatárok közötti, kik mostan is a Tatár Kán prótekciója alatt vannak, hét magyar faluk, mellyekben magyarul beszélnek, én azon hét falukban vóltam, ollyan ország pedig az hol magyarul beszélnének nintsen Magyarországon kivül tőbb ennél.”
Somoskői Viktor: Turkoly Sámuel levele Asztrahánból – A Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltára XIII.1. Aszalay és Fáy család iratai
Turkoly Sámuel sorai arra vallanak, hogy a századfordulón bekövetkező nehéz időszak dacára a Csöbörcsök környéki magyarok a helyben maradtak. 1696-ban Ceccangeli Francesco Antonio ferences misszionárius, akit Mikes Mihály (1667–1721) Háromszék főkapitánya győzött meg, hogy térjen vissza a csöbörcsöki magyar hívekhez, a kozákok rablótámadásainak súlyos következményeiről számolt be a Hitterjesztési Kongregációnak küldött levelében.
„Ciborchiu-ban az emberek borzasztó nyomorban élnek; a portyázó kozákok háromszor kirabolták és felgyújtották a falut, csak az maradt életben, aki el tudott futni az alatt a rövid idő alatt, míg az ellenség átkelt a folyón. Most 184-en élnek ott a mieink [értsd: a katolikusok] közül, a többség tatárokból és románokból [Moldovani] kerül ki. Megtaláltam a templomuk nyomait, és azonnal a tatárországi kajmekám elé járultam, hogy engedélyt szerezzek újjáépítésére, amit hosszas könyörgés és megalázkodás után meg is kaptam, miután három farkasbőrt és mindenféle apróságokat ajándékoztam neki, úgy, ahogy ez ebben az országban szokás.”
Közli: Benda Kálmán, Csöbörcsök. Egy tatárországi magyar falu története a 16.–18. században. In: Századok, 1985, 899 – Törzsgyűjtemény
Pár évvel később, 1706 tavaszán II. Rákóczi Ferenc követei, Ludányi Bay Miklós és Pápay Gáspár Bahcsiszerájból jövet pihentek meg a településen. Úti naplójukban magabíró és hitükhöz ragaszkodóként írják le az ott lakó magyarokat:
„Ezen Csoborcsi nevű falut többekkel együtt még László király telepítette volt meg, több falukkal együtt. Akkerman, avagy Neszter-Fejérvár körül Bessaiábiában sive Bucsákban. Már az több faluk mind elpusztultak, ez az egy maradott meg, ennek is hasonfele már oláh falu. Ezek még az mai napig magyar nyelven beszélnek, az tatár chán jobbágyfaluja, chán kislájához tartozó. Ezek még vadnak gazdaemberek harminczan, gyermekei, cselédi sokan vadnak, jó magabíró emberek; panaszkodtak, hogy már egynehány esztendőtűl fogva páterek nincsen, catholicusok lévén máskint. (…)
Minékünk lelkünkre kötötték’ hogy Kegyelmes Urunknak ő Nagyságának jelentsük meg, s kérjük ő Nagyságát, hogy küldjön nekiek egy pátert, készek ők magok tehetségek szerint fizetni, és az pátert eltartani;”
Thaly Kálmán: Bay Mihály és Pápay Gáspár naplója tatárországi követségükről. In: Századok, 1873, 613-614. – Törzsgyűjtemény
Kérésükre a fejedelem még ugyanazon év nyarán papot küldött Lippay István személyében. 1709 decemberében Ráday Pál, akit a fejedelem a Csöbörcsökhöz közeli Bender vára mellett tartózkodó XII. Károly svéd királyhoz küldött követségbe, a következőket jegyezte fel naplójába:
„Jött hozzám azon Pap Ember, kit ennek elötte 4 Esztendővel a’ Fels. Fejedelem Tatár Országba küldött, ott egy Csobortsa nevű Faluba lakos Magyaroknak kivánságára, beszéllvén sok kérdezkedések között eredetit azon Magyarok ottlétinek, hogy t.i. minekutána László Király Várnánál megverettetett a Török által, és azután csakhamar Magyar-Neszter-Fejérvár is (kit törökül Akermannak hivnak, és a’ Neszter partján a tenger mellett van építve) részekre esett, akkor maradtak el az ott való Lakosokbol, most jobbágysága alatt lévén magának a Tatár Chámnak, aki őket Aga által több Butsákban lévő joszágival együtt kórmányoztatja. (…)”
Ráday Pál Napló írása (Benderben menő Útazásomnak Diariuma) [19. századi másolat] Kézirattár. Quart. Hung 51
A mádéfalvi veszedelem után Moldvába menekült csíkszentlelki plébános, Zöld Péter (1727–1795), 1767-ben kereste fel a csöbörcsöki katolikus híveket, a jászvárosi katolikus misszió elöljárójának kérésére. Több napon át tartó útján Carisi Ferenc, Huszvárosban tevékenykedői misszionárius kísérte el. Évekkel később részletesen beszámolt ismerősének, Blahó Vince ferences szerzetesnek csöbörcsöki tapasztalatairól. (A latin nyelven írt levél magyar fordítását 1783-ban Molnár János adta közre.)
„Kotsin hatod napra Csöbörtsökön vóltam. Kik, holott 17. esztendeig Kátholikus Papot nem láttak, bennünket úgy fogadtak, mint égböl szállott angyalokat. Köböl vagyon a Templomjok, melly Boldog-Aszszonynak, és 12 szent Apostolnak tiszteletére építetett. A’ Mise mondó ruhák külömb szinüek, és majd a’ Pap bokájaig érnek. Vagyon ott két ezüst Kehely: jó a’ Plébánia ház-is.
[…]
Minden esztendöben két ezer Török tallérral adóznak a’ tatár Khámnak avagy fejedelemnek. A’ vallás’ dolgában a’ Tatártól semmi háborgatást se szenvednek. Egyedül a’ tatár Khán’ első Feleségének birtoka alatt vannak. Azért senki sem meri őket bántani.
[…]
13-dik nap el-végezvén az Isteni szolgálatot, ’s az igaz hitben megmaradásról tett ösztönözést, el-bútsuztunk. Sivás, rivás, jajgatás közt két ezernél több férfi és asszony majd egy magyar mérföldnyire kisértek bennünket; ’s reménykedtek kérvén a’ Krisztus’ vére hullására: hogy nékik a’ Missió’ Elöl-járójától Papot kérjünk és nyerjünk ki. Azoknak esedezéseket midön viszszajövet Jászsziban az emlétett Elöl-járónak béadnánk, azt felelé: hogy oda senki nem kiván menni; ’s hogy ö senkit sem kénszeríthet: holott mind tsak Moldva’ számára küldettek. Vólt-e azután nálok kátholikus Pap, nem tudom.”
Magyar Könyv-Ház (Posonyban: Landerer Mihály, 1783) III. szakasz, CLXXXI könyv, 414–428. – Törzsgyűjtemény
Zöld Péter csöbörcsöki útját követő évben a szultán hadat üzent II. Katalin cárnőnek és az újonnan kitört háború egyik hadszíntere a Dnyeszter mentén húzódott. A sajnálatos fejlemények egyik hozadéka a térségről készült katonai térkép, mely jellegéből adódóan igen részletgazdag. A több szelvényből álló térképmű, melyet később Amszterdamban metszettek rézbe, Bauer Friedrich Wilhelm, cári szolgálatban álló német hadmérnök irányítása alatt készült 1770-körül, így nem meglepő, hogy a települések neve németes írásmóddal jelenik meg (köztük Csöbörcsöké is „Schuburtschu” névalakban).
Bauer Friedrich Wilhelm Carte de la Moldavie (…) című, 1780 körül, Amszterdamban kiadott térképének részlete. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TR 2.831. Képszerkesztés: Bencze Attila
Lengyelország 1772-ben megjelent térképén, mely részben Csáky Ferenc Flórián (1700?–1772) több éves erőfeszítései nyomán készült, a település Kzuberka néven szerepel (a térképen a helynév törökül is megjelenik. A szász tüzérszázadosi rangot viselő Csáky, aki Lengyelországban Franciszek Florian Czaki néven vált ismertté (a Visztulát ábrázoló térképsorozatát François Florian Czaki néven jegyezte) Jabłonowski Józef Aleksander (1711–1777) herceg felkérésére irányította az előzetes felmérési munkálatokat és a térképírást, azonban azt követően, hogy 1764-ben királyi szolgálatba lépett, korábbi megbízója Rizzi Zanoni Giovanni Antonio Bartolomeo (1736–1814) térképészt kérte fel a térkép elkészítésére, mely végül Párizsban jelent meg.
Rizzi-Zanoni G. A. B.: Carte de la Pologne (…) című, 1772-ben, Párizsban kiadott térképének részlete. Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár – Térképtár, B XI a 64. Képszerkesztés: Bencze Attila
Pár évtized múlva, 1844-ben, a magyar őshaza felkutatására induló Jerney János már hiába érdeklődött Csöbörcsök határában az ott élő magyarokról. Leszármazottaikkal azonban Huszvárosban találkozhatott. Kutatóútja eredményeit az 1851-ben megjelent művében adta közre. Műve első kötetében a Csöbörcsökre vonatkozó írott források ismertetését követően észrevételezte a helységnév hasonlóságát a Fejér vármegyei, besenyő eredetű Töbörzsök falunévvel.
Magyarország és a környező területek topográfiai térképének részlete. Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet, 1940. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TM 6.233. Képszerkesztés: Bencze Attila
Majdnem száz évvel később, moldvai gyűjtőútja során Domokos Pál Péter a csöbörcsöki magyar temetőt kereste, hiábavalóan. A helybelieket hasztalanul faggatta, az egykor ott élt magyaroknak még hírüket sem hallották.
A Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet 1940-ben készült térképén, mely a Kárpát-medence tágabb térségét ábrázolja, a település Czobruczy helységnév alatt szerepel.
Nyárádi Anna
Térképi források
I. Disegno particolare de Regni e Regioni che son da Venetia, a Costatinopoli, et da Constantinopoli (…) Opera de Giac[o]mo Castaldi, Veneti, 1566. Lelőhelye: David Rumsey Térképgyűjtemény, Stanford Egyetem
II. Poloniae, Litvaniae, Rvssiae, Prvssiae, Masoviae et Scepvsij chorographia. Autore: Venceslao Grodecio. Basileae, 1570. Lelőhelye: Houghton Könyvtár, Harvard Egyetem
III. Poloniae finitimarumque locorum descriptio. Auctore Wenceslao Godreccio. Theatrum Orbis Terrarum. Antwerpiae, 1570. Lelőhelye: Zentralbibliothek Solothurn
IV. Taurica Chersoneus (…) [Mercator, Gerardus] Atlas sive cosmographicae meditationes (…) Duisburgi, 1595. Lelőhelye: Osztrák Nemzeti Könyvtár Kézirat- és Nyomtatványtára, 47.C.15.
V. Moldaviæ, finitimarumq[ue] regionum typus. [In:] Martini Broniovii (…) Tartariæ descriptio (…) Coloniae Agrippinae, 1595. Lelőhelye: Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára, RMK III. 855/2.
VI. Delineatio generalis camporum desertorum (…) per Guilhelmum le Vasseur de Beauplan. [Gedani], 1648. Lelőhelye: Francia Nemzeti Könyvtár Térképtára
VII. Carte de la Moldavie (…). Levée (…) sous la direction de F. G. de Bawr (Amsterdam, 178?) Lelőhelye: Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TR 2.831
VIII. Carte de la Pologne (…). Par (…) J.A.B. Rizzi Zanoni. (Paris), 1772. Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár – Térképtár, B XI a 64
IX. Magyarország és a környező területek topográfiai térképe. Magyar Királyi Honvéd Térképészeti Intézet, 1940. Lelőhelye: Országos Széchényi Könyvtár, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TM 6.233.
Hivatkozott kéziratos források
- [Sieniawski Mikołaj belzi vajda Brezánból küldött, 1561-es keltezésű levele]. In: Documenta ex Archivo Regiomontano ad Poloniam spectantia. IX pars. Ed. Carolina Lanckorońska, Roma, 1976. (N. 1311)
- [Péter vajda Huszvárosban, 1528 április 8-án kelt adománylevele] In: Documente slavone publicate cu traducere şi note de Gh. Ghibănescu. Vol. XVIII. Iaşi, 1892. (Doc. 23.)
- [Belsey János 1562 jún. 7-én kelt, Miksának címzett jelentése]. In: Documente privitóre la Istoria Românilor, cul. de E. de Hurmuzaki vol. II. p. I. Bucuresci, 1891. (Doc. 395.)
- [Bandini Giovanni Battista bíboros előterjesztése a Hitterjesztési Kongregációnak, 1624] In: Moldvai csángó–magyar okmánytár I.: Benda Kálmán, Magyarságkutató Intézet, Budapest, 1989, 162.
- Nuova e vera relazione del viaggio fatto da Niccolo Barsi da Lucca nell’anno 1632. Sino all 1639 nelle parti de Tartaria, Circassia, Abazza e Mengriglia (…). In: Giurescu, C.C.: Le voyage de Niccolò Barsi en Moldavie (1633). Mélanges de l’école roumaine en France. 1925./1. Paris, 1925.
- [Marcus Bandinus:] Visitatio generalis omnium ecclesiarum catholicarum romani ritus in Provincia Moldaviae. In: Moldvai csángó-magyar okmánytár I. Szerk.: Benda Kálmán, Budapest, Magyarságkutató Intézet, 1989, 454.
- [Petrus Deodatus:] La visita della Moldavia. In: Moldvai csángó–magyar okmánytár I. Benda Kálmán, Budapest, Magyarságkutató Intézet, 1989, 212.
- [Felice Monuid:] Relatio compendiosa missionis tartaricae (…) In: Moldvai csángó–magyar okmánytár II. Szerk.: Benda Kálmán, Budapest, Magyarságkutató Intézet, 1989, 530.
- [Giovanni Crisostomo da Cosenza di Calabria]: Relatio Missionis Apostolice in Ciburgium. Megjelent: Angelicum (1969) 46/3-4., 384 p.
- [Petki István a tatárok harczi készülődéséről értesíti a fejedelmet.] Erdélyi Országgyűlési Emlékek. köt. Szerk.: Szilágyi Sándor, Budapest, 1886, 136.
- Günümüz Türkҫesiyle Evliyâ Ҫelebi Seyahatnâmesi. Közreadja: Seyit Ali Kahraman 5. Kitap 1. Cilt. Istanbul, 2023–
Irodalom
- Benda Kálmán: Csöbörcsök egy tatárországi magyar falu története a 16-18. században. In: Századok 1985/4.
- Domokos Pál Péter: A moldvai magyarság, Budapest, 2001.
- Eszer, A[mbrosius] O.P.: Die Gemeinde von Čobruči am Dnestr und die II. Krim-Mission der Dominikaner. In: Angelicum (1969) 46/3–4.
- Jerney János' keleti utazása a' magyarok' őshelyeinek kinyomozása végett. 1844 és 1845. I–II.,·Pest, Szerző, 1851.
- Szűcs Jenő: Két történelmi példa az etnikai csoportok életképességéről. In: Holmi, 20. évf. 11. sz. (2008), 1399–1411.
A sorozat további részei: Első rész
