„Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!”
Kisfaludy Károly: Mohács. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár
Napjainkban a mohácsi csata, a „mohácsi vész” képe összeforrt a középkori Magyar Királyság bukásával; Muhi és Trianon mellett, a nemzet legnagyobb tragédiáinak egyikeként, a régi dicsőség elmúlásának szinonimájává vált. A történettudomány is mérföldkőként, egy korszak végeként tekint 1526-ra. Mohács fogalommá, viszonyítási ponttá lett. Az 1526-os vereség mintájára „osztrák Mohácsnak” nevezett diakovári csatában egy jól felszerelt Habsburg-sereg semmisült meg. A visszafoglaló háborúk során pedig Nagyharsány mellett, a „második mohácsi csatában” az egyesült keresztény seregek fényes győzelmet arattak, mintegy lemosva a másfél évszázada esett szégyent.
„Mennyi nemes bajnok, méltó sok századot élni,
Fénytelen itt szunnyad s kő se’ mutatja helyét!”
Kisfaludy Károly: Mohács. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár
Egy ország, két király: Szapolyai János erdélyi vajda és Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg.
Szapolyai János magyar király egész alakos portréja. Rézmetszet és rézkarc. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás. Metszetgyűjtemény; I. Ferdinánd magyar király portréja, [S. l.] [s. n.] [1531]. Rézmetszet. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás. Metszetgyűjtemény
1536-ban az évtizedes belháború nyugvópontra ért: a két király, Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg, a Mohácsnál elesett II. Lajos sógora és a Szulejmán által is támogatott Szapolyai János erdélyi vajda, az ország leghatalmasabb arisztokratája kész volt a megegyezésre. A béketapogatózással párhuzamosan mindketten keresték a török szultán támogatását. A helyzetet bonyolította, hogy a Ferdinánddal szimpatizáló korábbi nagyvezír, Ibrahim kegyvesztett lett és Szulejmán kivégeztette. Utóda, Ajasz Mehmed a Habsburg uralkodótól követelte a török területek elleni portyák leállítását és a magukat korábban adófizetésre kötelező horvát urak meghódolását és a beígért adó befizetését. A Porta és Bécs között tovább fokozódott a feszültség: még ebben az évben Khoszrev boszniai és Mohamed szendrői basa betört Szlavóniába.
„Megköttetvén a béke [Szapolyaival], Ferdinánd a belzavarok s polgárháború terhes gondjától megszabadulva, gondját a török betörések által szüntelen háborgatott Slavonia, Horvátország és egyéb Illyr tartományok védelmére fordítá, jóllehet, még nem volt bizonyos, ha Szolimán a szerződést helyben hagyja-e, ki ezidőben az ázsiai perzsák elleni hadat bevégezvén, még eddig nem nyilatkozott.”
Istvánfi (Istvánffy) Miklós: Magyarország története 1490–1606, I. kötet, Debrecen, Csáthy, 1871. 241. – Törzsgyűjtemény
A két ellenkirály közötti fegyvernyugvás sem tartott sokáig. Miután Szapolyai az év végén elfoglalta Kassát, országszerte kiújultak a harcok. Ferdinánd követséget küldött Isztambulba. A szultán megnyerése nem sikerült; Szulejmán szerint nem ő vétett a fegyverszünet ellen a szlavóniai betörésekkel, hanem a főherceg, mivel továbbra is igyekezett átpártolásra bírni Szapolyai híveit, azaz az ő szolgáit. A dolgavégezetlenül távozó követségtől a törökök kétértelmű üzenettel búcsúztak:
„Sem basáim, sem János nem követtek el igazságtalanságot, ha parancsomra azt igyekezett visszafoglalni, ami a mi országunkhoz tartozik. Aki szolgám, János ellen hadat visel, az ellenem is háborúskodik; ellenben, ha a magyar királyi trón akár János halála révén, vagy más úton-módon megüresedne, akkor, ha Isten is úgy akarja, Ferdinánd talán célt érhet.”
Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme XIII., Budapest, Grill Károly, 1940. 121. – Törzsgyűjtemény
A követséggel párhuzamosan Ferdinánd országgyűlést hívott össze Pozsonyba, 1537. január 25-ére. Itt a rendek (azaz a főnemesi családok, a vármegyei nemesség, a városok és az egyház képviselői) a szokásos anyagi hozzájárulás ötszörösét szavazták meg, és ha a király személyesen vezette volna seregét, általános felkelést hirdettek volna, ahol a nemesség egésze táborba szállt volna a jobbágyaik számával arányos könnyűlovassal együtt. Igaz, ez utóbb elmaradt, de a befolyt összegből az uralkodó így is komoly haderőt tudott kiállítani. Még tart az országgyűlés, amikor Ferdinánd egy 10 ezer fős sereggel Leonard von Felst a Felvidék ellen küldi. Fels az év során elfoglalja Boldogkőt, Tokajt és szeptemberben Sárost. Ezután Eperjes mellett táborba szállnak. Az ellenük küldött János-párti seregben a kisebb-nagyobb csatározások során felbomlott a vezérek közötti egyetértés: Fráter György csapataival Tokaj mellé vonult vissza, míg a többiekkel Perényi Péter és Bebek Ferenc megtámadta Fels megerődített eperjesi táborát. A Habsburg-pártiak visszaverték a támadást; Perényi és Bebek, illetve György barát seregeit külön-külön a Tiszán túlra szorította.
A felső-magyarországi hadjárattal párhuzamosan a déli végeken is háború dúlt. Még kora tavasszal a Szlavóniában korábban is portyázó Khoszrev bég Klissza elfoglalására indult. A hadjárat során több dalmáciai várat elfoglalt, végül Klissza mellett két erődöt építve, elvágta azt az utánpótlástól. Ferdinánd az eddig a török területeken portyázó Krusics Pétert küldi ki egy ötezres felmentősereggel. Amikor Krusics a közeli Spalato mellett megütközött volna Khoszrev seregével, váratlanul egy másik oszmán haderő oldalba támadta. A magyarok rendezetlenül futottak a tengerpartra; a katonák hajóra szállva menekültek volna, de a feltorlódott tömeget az őket üldöző törökök lemészárolták. A harcok során elesett Krusics is; levágott fejét felmutatták Klissza védőinek. A vízhiánnyal küzdő, demoralizált védők végül feladták a várat.
„Másik hadot Ferdinandos király bocsátá Eszík felé nímetekkel, csehekkel, morvaiakkal és az tót, horvátországiakkal kik előtt fő hadnagy vala János Koczeáner. Azután Pekry Lajos, Bakith Pál, Batthiány Ferenc, Tahy János és zágrábi pispek Erdődy Simon…”
Verancsics-évkönyv (Verancsics Antal: 1504–1566, memoria rerum. A Magyarországon legutóbbi László király fiának legutóbbi Lajos királynak születése óta esett dolgok emlékezete), Budapest, Magyar Helikon, 1981. 45. – Törzsgyűjtemény
A Krusics-féle felmentőseregen kívül Ferdinánd az országgyűlésen befolyt pénzből felállított egy másik haderőt is: augusztus végén Kapronca közelében 12 ezer gyalogos, 5 ezer nehéz- és 7 ezer könnyűlovas gyülekezett. A gyalogság zöme a Német-Római Birodalomból való volt, míg a könnyűlovasságot főleg magyarok és horvátok alkották, élén a Mohácsot megjárt Batthyány Ferenc egykori horvát bánnal és Bakics Pállal, az utolsó szerb fejedelemmel, aki szintén II. Lajos oldalán harcolt Mohács mezején. A sereg fővezére Johann von Katzianer lett. A hadjárat célja Eszék, a fontos Dráva-menti átkelőhely visszaszerzése volt. A várat a mohácsi csatába torkolló 1526-os hadjárat során a törökök feldúlták, majd néhány évvel később, felismerve jelentőséget, újjáépítették. A sereg már az első hetekben nehézségekkel küldött: az élelmezésért felelős Erdődy Simon püspök nem gondoskodott megfelelően a katonák ellátásáról, akik legyengültek és járvány tört ki soraikban. A szeszélyes időjárás tovább rontotta Katzianer helyzetét.
„Egyszerre természeti csapások jöttek rájok; mert rendkívül sok eső esett, úgy hogy az átkozottak néhány napig szemeiket sem nyithatták ki s csak fejük megmentéséről kellett gondoskodniok. Míg egy részről eső esett és rendkívül nagy sár volt, más részről olyan nagy szükség volt, hogy sem ember, sem ló nem találhatott ennivalót.”
Lufti pasa: Az Oszmán-ház története. In: Thúry József: Török történetírók II., Budapest, MTA, 1896. 25. – Törzsgyűjtemény
Eszéket Jahjaoglu Mohamed szendrői pasa védte 15 ezer katonával. Katzianer nem akart hosszú ostromba bocsátkozni. Inkább kisebb rajtaütésekkel próbálta kicsalogatni a törököket a várból, végül Eszéktől keletre állt fel seregével és felkínálta Mohamed pasának a döntő ütközet lehetőségét. Ez végzetes hibának bizonyult: a törökök továbbra is a várban elsáncolva várakoztak és Katzianer ezzel a manőverrel elvágta csapatai utánpótlását. Eközben híre jött, hogy a Krusicsot korábban legyőző oszmán sereg Eszék felmentésére indult. Katzianer helyzete tarthatatlanná vált. Hasonló dilemmába esett, mint II. Lajos, 11 évvel korábban, a mohácsi síkon: megütközik a számbeli fölényben lévő ellenséggel, vagy kihátrál az ütközet elől, vállalva a kockázatot, hogy a török lovasság folyamatos támadásaival felőrli seregét. A parancsnok végül a visszavonulás mellett döntött…
„Az átkozott Kocsián pedig […] Szirém vilajetbe ütött és több helyet elpusztított. Mikor Öszék vára közelébe jött, az iszlám serege is megérkezett s elől és hátul támadva, húsz napon át folyt a harc és a védekezés, mialatt a hit harcosai a hitetleneknek egy Bakik-oglu nevű híres bégjét elejtették s levágott fejét a boldogságos udvarba küldték. Ekkor a hitetlenek seregén erőt vett a félelem és levertség, meg a koplalástól is elgyengülvén, állomásukat elhagyva, megfutottak országuk felé.”
Ferdi: A törvényhozó Szulejmán szultán története. In: Thúry József: Török történetírók II., Budapest, MTA, 1896. 97. – Törzsgyűjtemény
Katzianer északnyugatra, Valpó felé indult volna, hogy kimanőverezze Mohamed pasa eszéki erőit, de az elvágta az útját. A szorult helyzetben lévő Habsburg-sereg több alkalommal összecsapott a törökökkel Diakovár (Đakovo) és Gara (Gorjani) között.
„A magaslatokat elhagyván, nyíltabb térre érkeztek; hol a felgerjedt magyar és horvát lovasok bátran az ellenségre rohantak, a törökök is számosabban nyomulván elő, komoly harcra nyílt kilátás. Itt a jeles harcos, Bakits Pál, kire Katziáner a sereget bízta, midőn a németeket szóval s példával lelkesítené, fején golyótól találva elesett.”
Istvánfi (Istvánffy) Miklós: Magyarország története 1490–1606, I. kötet, Debrecen, Csáthy, 1871. 248. – Törzsgyűjtemény
Istvánffy elbeszélését idézi: Katona István: Historia critica regum Hungariae stirpis Austriacae, Claudiopoli, Typis Episcopalibus, 1793–1817. –Törzsgyűjtemény
„Bakith Pált az terekek meglüvék Garánál. És az feiit az terekek császároknak vivík.”
Verancsics-évkönyv (Verancsics Antal: 1504–1566, memoria rerum. A Magyarországon legutóbbi László király fiának legutóbbi Lajos királynak születése óta esett dolgok emlékezete), Budapest, Magyar Helikon, 1981. 45. – Törzsgyűjtemény
Az ellátási nehézségekkel és küzdő, betegségtől elgyötört, a törökök által megtépázott sereg a széthullás szélén áll: a tisztek egyre kevésbé bíznak feletteseikben, már csak maguk és csapataik megmentésével törődnek. Katzianer kész hátrahagyni a sereg málháját és az ágyúkat és az éj leple alatt Valpóra menekülni katonáival. Az alvezérei viszont nem várták meg a parancsnok döntését, egymás után szöktek meg a táborból. Végül maga Katzianer is megtört: egyik éjjel, hátrahagyott utasítás, vagy terv nélkül otthagyta seregét. A megmaradt katonákkal másnap, október 6-án, vagy 7-én Lodovico Lodron, a görzi és tiroli gyalogság vezetője és Erasmus Mager, a karantán csapatok feje csatát vállalt.
„Allah kegyelméből az iszlám serege lőn a győztes, a bálványimádók nyomorult csoportja pedig megveretett. Ama nagy seregből egy ember sem menekült meg; egy része a kardok és nyilak martalékául esett, a legnagyobb rész pedig foglyul esett és bilincsekbe veretett.”
Dzselálzáde Musztafa: Az országok osztályai és az utak felsorolása. In: Thúry József: Török történetírók II., Budapest, MTA, 1896. 225. – Törzsgyűjtemény
„Az áldozatok legnagyobb része a fényes kardok áldozatává lőn, az életben maradt feslett erkölcsű gyaurok pedig szétszóródtak mindenfelé.”
Kjátib Mohammed Záim: Történetek gyűjteménye. In: Thúry József: Török történetírók II., MTA, Budapest, 1896. 376. – Törzsgyűjtemény
A sereg nagy része megsemmisült, a túlélők (akárcsak 11 évvel korábban, Mohács mellett) a környék mocsaraiba vesztek, vagy fogságba kerültek. A harcban Mager elesett, Lodron pedig súlyosan megsebesült, majd ő is életét vesztette. Levágott fejüket Bakics Páléval együtt Isztambulba küldték. A menekülőket a törökök október 9-én Garánál utólérték és levágták.
Katzianert Ferdinánd bíróság elé állította, majd börtönbe záratta. Az egykori parancsnok megszökött a fogságból és az őt korábban legyőző Mohamed pasával tárgyalt egy Katzianer által vezetett török vazallus Horvátország felállításáról. Az árulóvá vált hadvezért végül a Ferdinánd-párti Zrínyi testvérek: Miklós és János ölették meg egy lakomán.
Katzianer védőbeszéde. In: Johann Weichard Valvasor: Die Ehre dess Hertzogthums Crain III. Laybach, 1689. – Törzsgyűjtemény
A felvidéki győzelmek és a horvátországi vereség újra tárgyalóasztalhoz ültette Ferdinándot és Szapolyait. 1538. február 24-én megszületett a váradi béke, melyben a két fél elismerte egymás királyságát és uralmi területét. A nőtlen Szapolyai pedig vállalta, hogy halála után a Habsburg uralkodó örökli királyságát, egyesítve a polgárháborúba süllyedt, törökök által fenyegetett Magyarországot. A törékeny béke viszont nem tartott sokáig…
Gyaraki Benjámin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)
Az összeállítás első része itt olvasható.
Felhasznált irodalom:
- Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme XIII., Budapest, Grill Károly Kiadó, 1940.
- Hermann Róbert [főszerk.]: Magyarország hadtörténete II., Budapest, Zrínyi, 2020.
- Istvánfi (Istvánffy) Miklós: Magyarország története 1490-1606, I. kötet., Csáthy, Debrecen, 1871.
- Ferdi: A törvényhozó Szulejmán szultán története. In: Thúry József: Török történetírók II., MTA, Bp. 1896.
- Kjátib Mohammed Záim: Történetek gyűjteménye. In: Thúry József: Török történetírók II., MTA, Bp. 1896.
- Dzselálzáde Musztafa: Az országok osztályai és az utak felsorolása. In: Thúry József: Török történetírók II., MTA, Bp. 1896.
- Lufti pasa: Az Oszmán-ház története. In: Thúry József: Török történetírók II., MTA, Bp. 1896.
- Verancsics Antal: 1504-1566, memoria rerum. A Magyarországon legutóbbi László király fiának legutóbbi Lajos királynak születése óta esett dolgok emlékezete (Verancsics-évkönyv), Budapest, Magyar Helikon, 1981.
