„Azért lehetett nagy tudós, mert nagy volt benne az alázat.”

2023. november 16. 06:00 - nemzetikonyvtar

100 éve született, de már 13 éve nincs köztünk Niederhauser Emil, Kelet-Európa történelmének világhírű kutatója

A címben idézett mondat, amely Dr. Szvák Gyula történész 2013-ban megjelent írásából származik, csak egy a sok közül, amely Niederhauser Emil (1923–2010) Széchenyi-díjas magyar történész, akadémikus, egyetemi tanár, emberi és szakmai érdemeit méltatja. A kiváló kutató emléke nem merült feledésbe, elevenen él tovább műveiben, tanítványainak munkáiban.
Jómagam is őrzök személyes emlékeket Niederhauser Emilről, mivel a 2000-es évek elején abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán még részt vehettem Kelet-Európa szemináriumán.

Niederhauser Emil arcképe. A kép forrása: Krausz Tamás és Szvák Gyula (szerk.): Életünk Kelet-Európa. Tanulmányok Niederhauser Emil 80. születésnapjára, Budapest, Pannonica, 2003. Címoldal – Törzsgyűjtemény

„Niederhauser Emil pályája egyáltalán nem volt egy diadalmenet.”

Krausz Tamás és Szvák Gyula: Enciklopédikus tudású történész volt: Nekrológ Niederhauser Emilről. In: Népszava, 137. évf. 73. sz. (2010. 03. 29.), 6. – Törzsgyűjtemény

Mit is jelent ez valójában? Ezt szeretném az alábbi írásban bemutatni.
1923. november 16-án született Pozsonyban, mely akkor Csehszlovákiához tartozott, konzervatív katolikus, kispolgári családban. A kisebbségi lét szabta meg tudományos indulását és érdeklődését Kelet-Európa történelme iránt. Ahogy egy 70. születésnapja alkalmából vele készült interjúban fogalmazott:

„…egész pályámat alapvetően kisebbségi indulásom szabta meg. Innen a nyelvek ismerete, innen a nagyobb megértés mások igényei iránt.”

Niederhauser Emil – Tóth Pál Péter: „Egész pályámat kisebbségi indulásom szabta meg”. Beszélgetés Niederhauser Emil akadémikussal. Tóth Pál Péter interjúja. In: Magyar Tudomány, 38. (100.) évf., 11. sz. (1993), 1340. – Törzsgyűjtemény

A többnyelvű környezetnek azonban pozitív hatása is volt, hiszen itt tett szert óriási nyelvtudására: összesen tizenhat nyelven beszélt és olvasott, ebből legalább hat nyelven felsőfokon. Németül és szlovákul anyanyelvi szinten beszélt, bolgárul és oroszul pedig ösztöndíjasként tanult meg. Maga így beszél erről a rá jellemző szerénységgel:

„Hát ennyit a nyelvtudásról, nem olyan jelentős. Nyilván az jelentett segítséget, hogy a németet oly korán sajátítottam el, tehát már gyerekkoromban természetes volt, hogy nemcsak egy nyelv van a világon. A háromnyelvű szülőváros is hozzájárult egyfajta nyelvkészséghez. Persze szorgalom és kitartás is kell hozzá, meg a szüntelen gyakorlás.”

1942-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a pozsonyi Szlovák Tudományegyetemen magyar–történelem szakon, miután fél évet teológushallgatóként is eltöltött. Három évet végzett el az egyetemen, amikor is 1945-ben a kisebbségi lét ellehetetlenülése miatt arra kényszerült, hogy Magyarországra meneküljön. Kalandos úton (egy csónakon átkelve a Dunán) sikerült átszöknie. Élete végéig foglalkoztatta a gondolat, hogy helyesen döntött-e. Azzal vigasztalta magát, hogy az ő esetében ez volt a helyes választás.

„Mert megpróbálkozhattam a népek közti megértés elősegítésével. Kevés eredménnyel, mint láttuk. Az egyéni sors csak akkor lehet érdekes, ha valamilyen nagyobb összefüggésbe lehet beállítani.”

Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen (ma Eötvös Loránd Tudományegyetem) folytatta tanulmányait. Egyidejűleg az Eötvös Kollégiumba is felvételt nyert, de csak azzal a feltétellel, hogy harmadik szakként az orosz nyelvet is felveszi. A kezdeti idegenkedés után kitűnően elsajátította az orosz nyelvet, mely egyúttal történészi pályájának kulcsa is volt. Akkoriban ugyanis még kevesen tudtak oroszul a történész szakmában, ezért politikai állásfoglalás nélkül dolgozhatott a Történettudományi Intézetben. Orosz és szlovák nyelvtudása birtokában és tanára, Kosáry Domokos hatására pedig már ekkor megfogalmazódott benne a gondolat, hogy Kelet-Európa 19. századi történetével foglalkozzon.
1948-ban szerzett tanári diplomát. A végzés után rövid ideig középiskolai tanár volt, majd 1949-től a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa lett, mely intézményhez haláláig hűséges maradt. 1974-től a Historiográfiai és az Információs osztály vezetője lett, 1986 és 1990 között igazgatóhelyettes, végül kutatóprofesszor.

„Nem véletlen, hogy sokáig az akkoriban igencsak fontos dokumentációs osztályt vezette, elvégre maga is élő lexikon volt.”

Szász Zoltán: Megemlékezés. Niederhauser Emil 1923 – 2010 In: Történelmi Szemle, 52. évf. 2. sz. (2010), 299. – Törzsgyűjtemény

1951-ben kezdett el mellékállásban tanítani Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 32 és fél éven keresztül hetente ingázott Budapest és Debrecen között, ahol az volt a feladata, hogy a hallgatóságot Kelet-Európa történetére tanítsa. Igen fiatalon, 30 évesen docensnek nevezték ki.
Amikor a sok utazás már fárasztotta, 1984-ben úgy döntött, hogy lezárja debreceni oktatói pályafutását, mivel meghívást kapott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kelet-Európa-Történeti Tanszékére, ahol haláláig történészek számos generációját oktatta. 1997-ben professor emeritusi címet kapott. Tanítványainak serege emlékszik rá őszinte tisztelettel, mint iskolateremtőre.
Niederhauser Emil fő kutatási területe Kelet-Európa története volt. A magyar történettudományban őt tekintik az összehasonlító Kelet-Európa-történetkutatás hazai megteremtőjének és nemzetközileg is elismert szakértőjének. Összehasonlító módszerrel próbálta megoldani az általa fontosnak ítélt kelet-európai problémákat. Vizsgálta a kelet európai nemzeti megújulási mozgalmakat is.
Kelet-Európa koncepcióját, melyhez egész élete folyamán következetesen ragaszkodott, több tanulmányban és a 2001-ben megjelent összegző monográfiájában (Kelet-Európa története, Budapest, MTA, 2001.) fejtette ki. Niederhauser Emil felfogása szerint Kelet-Európa történeti fogalom, amelyet csak a korai középkortól kezdve lehet használni. Kelet-Európát nem tekintette egységes régiónak, ezért három alrégiót különböztetett meg társadalom-, gazdaság- és eszmetörténeti tényezők alapján: egy ún. Nyugat-Kelet-Európát, amelyhez azokat a nemzeteket sorolta, amelyek a nyugati kereszténységet vették fel. Ebben a régióban kaptak helyet vélekedése szerint a magyarok, a csehek, a szlovákok, a lengyelek, a horvátok, a szlovének. A második alrégió alatt Délkelet-Európát értette, azaz a Balkán-félsziget előbb bizánci, majd oszmán uralom, illetve fennhatósága alatt élt kis népeit. A harmadikba nézete szerint a szó szerinti értelemben vett Kelet-Európa, azaz Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország tartoztak.
Nem tudta elfogadni a Közép-Európa fogalmat, mert véleménye szerint:

„…ez Németországot és csatlósait jelenti, másrészt az rejlik mögötte, hogy bárkivel hajlandók vagyunk együtt lenni, csak az oroszokkal ne kerüljünk egy kategóriába.”

Hogyan lettem történész? A Korall körkérdése a pályaválasztásról. In: Korall, Társadalomtörténeti folyóirat, 21–22. sz. (2005. november), 260–261. – Elektronikus Periodika Adatbázis

Niederhauser Emil: Kelet-Európa története, Budapest, História, MTA Történettudományi Intézet, 2001. – Törzsgyűjtemény

Rendkívül sokat alkotott, két tucatnál több könyv, számtalan tanulmány és cikk, szinte megszámlálhatatlan könyvismertetés köthető nevéhez.
Az 1960-as évektől jelentette meg nagyszabású összehasonlító műveit a kelet - európai térség kulcsproblémáiról: a jobbágyfelszabadításról, a nemzeti-nemzetiségi kérdésről, az értelmiség itteni nemzetteremtő szerepéről.
1962-ben jelent meg kandidátusi disszertációja A jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában címmel, mely műve nemcsak térségünkben, hanem Nyugat-Európában is elismert agrár-és társadalomtörténeti kutatóvá tette, s amelyben először fejtette ki összehasonlító vizsgálati módszerét.

Niederhauser Emil: A jobbágyfelszabadítás Kelet-Európában, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1962. – Törzsgyűjtemény

Ezt követte 1977-ben A nemzeti megújulási mozgalmak Kelet-Európában című könyve, amely akadémiai doktori értekezésként született, hatalmas eredeti nyelven íródott forrásanyag feldolgozásával. Ebben a művében kiterjesztette a Kelet-Európa fogalmat, amennyiben a balti népeket, az ukránokat és a balkáni nemzeteket is bevonta kutatásaiba.
Ahogy erről 60. születésnapja alkalmából egy vele készült interjúban fogalmaz:

„A 60-as években megkezdett kutatásaimban ismét csak a polgári átalakulást vizsgáltam Kelet-Európában, de egy sokkal tágabb körben, mint amit a jobbágyfelszabadítás átölelt. Annak a minden nép történetében jelentkező kulturális, politikai, társadalmi-gazdasági mozgalomnak a modelljét kívántam felvázolni, amelyet a legtöbb országban nemzeti megújulásnak vagy nemzeti újjászületésnek neveznek, s amely mozgalom eredménye a polgári nemzet megszületése volt.”

„A közös múltnak egymás megértésére kell ösztönöznie”. Orosz István beszélgetése Niederhauser Emil történésszel. In: Alföld, 35. évf. 3. sz. (1984), 74. –Törzsgyűjtemény

Magas színvonalú tudományos munkássága mellett fontosnak tartotta, hogy saját kutatási eredményeit olvasmányos stílusban a szélesebb olvasóközönséggel is megismertesse. Már az 1970-es évekből napvilágot láttak ismeretterjesztő könyvei, mint a Nemzetek születése Kelet-Európában (1976), a Forrongó félsziget: a Balkán a XIX–XX. században (1972), a kiemelkedő uralkodókról írt könyvei: a Nagy Frigyes (1976), az I. Nagy Péter cárról szóló Így élt Nagy Péter (1974), a Talleyrandról és Metternichről írt párhuzamos életrajza, valamint az I. Napóleon császár borogyinói ütközetéről a fiatalok számára íródott könyve, a Borogyino, 1812 (1980).

Munkásságában fontos helyet foglalnak el Habsburg-kutatásai, habár ezzel sem a könnyű utat választotta, mivel az 1970-es évek közepén nem volt divatos ezzel a témával foglalkozni.
Niederhauser Emilnek jelentős szerepe volt abban, hogy a Habsburg családról, magyarországi uralkodásukról és politikájukról a köztudatban élő negatív sztereotípiák részben megváltoztak. Számos ellenkezés dacára határozottan képviselte azt az álláspontot, hogy Magyarország a Habsburgok révén tartozott Európához.
1977-ben jelent meg a Gonda Imrével társszerzőként jegyzett A Habsburgok: Egy európai jelenség című könyve. Niederhauser Emil feladata volt a Habsburg család történetének a megírása Ferenc József trónralépéséig. Ennek a tudományosan megalapozott, de ugyanakkor közérthetően megírt műnek mind a szakmai körökben, mind a nagyközönség visszajelzése alapján óriási sikere volt. Nem véletlen, hogy Magyarországon négyszer jelentették meg (1978-ban, 1987-ben, 1998-ban és végül 2001-ben), 1983-ban pedig német nyelven is kiadták és egy időben Niederhauser Emil Habsburg-kötete volt a legnépszerűbb magyar könyv Ausztriában.

Gonda Imre, Niederhauser Emil: A Habsburgok: Egy európai jelenség, Budapest, Pannonica, 1998. – Törzsgyűjtemény

E könyv révén kezdett Habsburg-szakértőnek számítani, ezért egyre több, az uralkodóház tagjainak élettörténetével kapcsolatos témában őt kérték fel szerzőnek.
Mária Teréziáról két könyvet is írt Mária Terézia (2000), valamint Mária Terézia élete és kora (2004) címmel.

Niederhauser Emil: Mária Terézia élete és kora, Budapest, Pannonica, 2004. – Törzsgyűjtemény

Kedvenc uralkodónőjének azonban Erzsébet királyné, Sissi számított. Tragikus élettörténetét egy népszerűsítő könyvben Merénylet Erzsébet királyné ellen (1985) címmel írta meg rendkívül olvasmányos stílusban.

Niederhauser Emil: Merénylet Erzsébet királyné ellen, Budapest, Helikon, 1985. – Törzsgyűjtemény

Pályája során visszatérő kutatási témája volt a historiográfia. A történetírás története Kelet-Európában című, 700 oldalas művének 1995-ös megjelenését több évtizedes kutatómunka előzte meg. Jelentőségét az adja, hogy ez a könyv a kelet-közép európai régióban jelenleg az egyetlen ilyen jellegű összefoglalás. Tervezte a kötet német és angol nyelvű megjelentetését is, de sajnos erre már nem kerülhetett sor. A japán kiadás viszont megszületett, melynek első példányát egyik leghűségesebb japán történész barátja alig egy héttel halála előtt személyesen adhatta át kórházi ágyán Niederhauser Emilnek.

Niederhauser Emil: A történetírás története Kelet-Európában, Budapest, História, MTA Történettudományi Intézet, 1995. – Törzsgyűjtemény

Tisztségeit, elismeréseit számba venni is nehéz. 1987-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1992-től rendes tagja lett. Kimagasló oktatói, tudományos és tudományszervezői tevékenységét 1995-ben Pázmány Péter-díjjal, 2003-ban Széchenyi-díjjal, 2007-ben pedig Lukács György-díjjal ismerte el a hazai, Gindely-díjjal pedig az osztrák tudományosság. Tagja volt szakmai folyóiratok szerkesztőbizottságának, nemzetközi vegyes bizottságoknak, a Magyar Akkreditációs Bizottságnak.
Fontosnak tartotta a fiatal történészek támogatását, ezért még életében díjat alapított a Kelet-Európa történetével, összehasonlító politika-, eszme, társadalom- és gazdaságtörténetével foglalkozó fiatal kutatók támogatására. A Niederhauser Emil-díjat először 2005-ben adták át.
Munkásságának elismeréseként barátai és kollégái három emlékkönyvet is kiadtak a tiszteletére (1983-ban a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, 1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete, 2003-ban pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kelet-Európa Története Tanszéke és Történeti Ruszisztikai Tanszéke).
2010. március 25-én, 87 esztendősen hunyt el, Budapesten a Farkasréti temetőben nyugszik.
Niederhauser Emil akadémikus történészi örökségének ápolását kiemelten fontos feladatnak tartják kollégái, tanítványai.
Születésének 100. évfordulója alkalmából egykori munkahelyén, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, 2023. szeptember 28–29-én nemzetközi konferenciát szerveztek. A hazai meghívottak mellett Lengyelországból, Bulgáriából, Oroszországból, az Amerikai Egyesült Államokból és Izraelből érkeztek előadók, hogy bemutassák legfrissebb kutatási eredményeiket és ezzel is hozzájáruljanak Niederhauser Emil emlékének megőrzéséhez.
Az alábbi idézet tökéletesen kifejezi Niederhauser Emil emberi és szakmai kiválóságát.

„Niederhauser Emil soha nem akart más lenni, csak történész, és így nem is volt mással elszámolnivalója, mint a történelemmel. A történelmet azonban érzelemmel és alázattal szerette. És ezt az érzelmet mindenkire hajlandó volt kiterjeszti, aki hasonlóképpen viseltetik a história iránt. Innen az olvasók és tanítványok sokaságának szeretete.”

Szvák Gyula: Klió, a tanító, Budapest, Russica Pannonicana. 2013. (Ruszisztikai könyvek XXXVII.), 224. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált és válogatott irodalom:

Niederhauser Emil műveinek válogatott bibliográfiája elérhető a Magyar Tudományos Művek Tárában.

Nekrológok:

Cholnoky Győző: Színről színre Tiszteletadás töredékesen Niederhauser Emil emlékének. In: Kisebbségkutatás, 19. évf. 1. sz. (2010), 7.
Fodor Mihályné: Niederhauser Emil halálára. In: Klió, 19. évf. 2. sz. (2010), 126.
Megemlékezés. Niederhauser Emil 1923–2010 In: Magyar Tudomány, 171. évf. 7. sz. (2010), 896.
Soós István: Niederhauser Emil. In: Századok, 144. évf. 4. sz. (2010), 1015–1025.
Szász Zoltán: Megemlékezés. Niederhauser Emil 1923–2010. In: Történelmi Szemle, 52. évf. 2. sz. (2010), 299–301.
Szász Zoltán: Niederhauser Emil (1923–2010). In: História, 32. évf. 4. sz. (2010), 32–33.
Krausz Tamás – Szvák Gyula: Enciklopédikus tudású történész volt. In: Népszava, 137. évf. 73. sz. (2010. 03. 29.), 6.

Interjúk:

Nemzeti, nemzetiségi lét Kelet-Európában. Beszélgetés Niederhauser Emillel. Az interjút készítette Szvák Gyula és Dérczy Péter. In: Kritika, 9. sz. (1979), 16.
„A közös múltnak egymás megértésére kell ösztönöznie”. Orosz István beszélgetése Niederhauser Emil történésszel In: Alföld, 35. évf. 3. sz. (1984), 69– 76.
Németh Ferenc: Kelet-Európa „poggyásza”. Beszélgetés Niederhauser Emil történésszel. In: Élet és Tudomány, 43. évf., 8. sz (1988. 02. 19.), 231–232.
Niederhauser Emil – Tóth Pál Péter: „Egész pályámat kisebbségi indulásom szabta meg”. Beszélgetés Niederhauser Emil akadémikussal. Tóth Pál Péter interjúja. In: Magyar Tudomány, 38. (100.) sz., 11. sz. (1993), 1330–1340.
Rácz Márk: Interjú Niederhauser Emillel In: Gerundium, Egyetemtörténeti Közlemények, 3. évf. 1–2. sz. (2012), 139–143.