Gyermekkorom egyik meghatározó élménye volt Tarbay Ede A mogorva egér című verseskötete. Az enyhén abszurd versekhez különleges illusztrációk tartoztak. Az egyedülálló módon megrajzolt vonalak szinte önálló életet élve tekergőztek, ívelődtek, vagy éppen fegyelmezett egyenesekként törtek előre. A valóságos látvány elemeiből újraformált képeket furcsa egerek, gondterhelt arcú királylányok, töprengő törpék, csak képi valóságukban létező diók, virágok és egyebek népesítették be. A térbeliséget a vénusz légycsapójához vagy verdeső szempillákhoz hasonlító, íves vonalkázású perspektíva érzékeltette. Mindezekhez különleges színezés társult: mint régi, színes karácsonyfaizzók világítottak egymás mellett a haragoszöld, püspöklila, cseresznyepiros, narancssárga és türkizkék színfoltok.
Egy interjúban így vallott erről az alkotójuk, Hincz Gyula, aki 120 éve, 1904. április 17-én született és 1986. január 26-án hunyt el.
„A vonal kultúrája annyiban és azért érdekes számomra, mert elárulja a művész színízlését és színvilágát. Ez ugyan furcsa, de így él bennem. … A vonalba szerelmes vagyok, mert egy végtelen kiterjedésű kifejezési forma, de nálam nincsen parancsolóbb szerepe, mint a színnek, a foltnak.”
Fejér Ernő: Álmok és realitások. Beszélgetés Hincz Gyulával 1978 nyarán. In: Művészet, 20. évf. 3. sz. (1979), 111. – Törzsgyűjtemény
1922-től 1929-ig a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Rudnay Gyula és Vaszary János voltak. Ő is a „rézkarcoló nemzedék” tagja, hiszen az Olgyai Viktor vezette Grafikai Osztályt is látogatta. 1926-ban Párizsba, 1928-ban Berlinbe ment tanulmányútra, 1929-ben Moholy-Nagy László segítségével kiállított a Sturm Galériában. Tagja volt az Új Művészek Egyesületének, a KUT (Képzőművészek Új Társasága) tárlatain is szerepelt, de a római iskolához is kötődött, mivel 1930 és 1931 között a római Collegium Hungaricum ösztöndíjasa volt.
Hincz Gyula több művészeti ágban is maradandó műveket alkotott. A festészet mellett készített falfestményeket, mozaikokat és gobelineket. Egyedi alkotásain túl fontosak sokszorosított grafikái is. 1959-ben illusztrációival a lipcsei könyvkiállítás ezüstérmét nyerte el, 1970-ben munkáival részt vett a Velencei Biennálén.
Különleges rajzi világa sokak számára ismert lehet, hiszen számos kötetet illusztrált, közöttük gyermekkönyveket is. Generációk nőttek és remélhetőleg nőnek még fel Weöres Sándornak a Bóbita, a Ha a világ rigó lenne és a Zimzizim című nevezetes versesköteteit lapozva.
Pedig ő a 20 századi magyar avantgarde egyik legkiemelkedőbb alakja is egyben, sok kortársa őt tartotta a legnagyobb tehetségnek:
„Hinczben a közeljövő nagy festőjét látom, aki izmos kultúrájánál fogva utat fog találni a mai stíluszavarból”
A 20 század első felében keletkezett művei többek között Joan Miró, Arshile Gorky és Pablo Picasso munkáival mutatnak rokonságot.
Művészete elsősorban tehát könyvillusztrációi révén kapcsolódik leginkább könyvtárunkhoz. 2011-ben az Országos Széchényi Könyvtárban is bemutatták a Váci Értéktár állandó Hincz-gyűjteményének könyvillusztrációiból álló vándorkiállítását.
A mostani évforduló kapcsán az OSZK birtokában levő rézkarcairól szeretnék szót ejteni. Mint sokszorosított művek kötelespéldányként kerültek a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár gyűjteményébe. A Képcsarnok Vállalat és a Rézkarcoló Művészek Alkotóközössége küldte be őket 1964 és 1985 között. Jelenleg hozzávetőleg 174 rézkarc van a birtokunkban. Témájuk és stílusuk változatos: a korai években jellemzőek a monumentális hatású, a kubizmus megoldásaira emlékeztető emberábrázolások: arcok és alakrajzok.
Később egyre inkább a szürrealista stílus válik uralkodódóvá a művein, amelyeken stilizált látványelemek alkotnak expresszív módon megformált konstrukciókat. Néhány alkotásán az absztrakció során eljut a teljes nonfigurativitásig. A stílusbeli különbségek változásával a grafikák tematikájának változása is együtt jár, a hagyományosabb tárgyakat egyre elvontabb fogalmak, a fantasztikum és a jövő, kifejezésének igénye váltja fel. Célkitűzéseit így fogalmazta meg a művész 1970-ben:
„Szeretném megtalálni azt a lehetőséget magamnak, hogy a tudomány által elért jelképrendszert, amely egyértelmű kell hogy legyen, mert másképp nem tudományos, valahogy átültessem a művészetbe. (…) Megtalálni a perspektíva új törvényszerűségeit, amelyek az ember – a bonyolultabb ember – látásmódjához tartoznak.”
Thoma László: Beszélgetés Hincz Gyulával. In: Alföld. Irodalmi és művelődési folyóirat, 21. évf. 4. sz. (1970) – Törzsgyűjtemény
A grafikák befogadását nagyban elősegíti, hogy noha egyetemes, komoly témákról szólnak, ezt nem szigorúan és komolyan teszik, mindig érződik rajtuk egyfajta könnyedség és játékosság, olykor talán még egy kis vizuális humor is.
A képek szerkesztésénél érvényesül a horror vacui elve: a művész minden felületet kitölt rajzaival. Jellemző a transzparencia, a formák egymáson áttűnhetnek. Szimultán jellegű is lehet a szerkesztésmód, a motívumok, egymás melletti felbukkanása, a visszatérő elemek pedig olykor szinte arabeszkhatást eredményeznek. A művész grafikáin megteremti saját organikus, biomorf kozmoszát, ahol szerves és szervetlen, élő és élettelen, figurális és absztrakt motívum élő textúrára emlékeztető egységet alkot.
Tasnády Attila (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)
