Húsvétvasárnap a föltámadás vasárnapja, a liturgikus év legnagyobb és legrégibb ünnepe. Az egész keresztény világ a föltámadt Krisztust, az élet diadalát ünnepli.
„Mikor pedig elmult a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt. És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelköltekor. És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról? És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy vala. És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének. Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék. De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, a mint megmondotta néktek. És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala.”
A Márk írása szerint való szent evangyéliom, 16, 1–8. – Szent Biblia azaz istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, magyar nyelvre fordította Károli Gáspár; a Magyar Elektronikus Könyvtárban
„CHristus Virágunk,
Szép termö águnk.
Alleluját énekellyünk;
Minden bünt lelkünkben öllyünk.
Ki fekvék sirban,
Fel-kele vígan.
Fel-kele fényünk,
Christus reményünk.”
Virag vasarnapi processiora, részlet – Katolikus egyházi énekek; Régi magyar költők tára XVII. század; 15/a kötet a Magyar Elektronikus Könyvtárban
[A feltámadás] – A Mátyás Graduale címlapja, (f. 3r). A miniatúra a húsvétvasárnapot, Krisztus feltámadását ábrázolja. Az énekelt hely: Zsoltár 138, 18, 5–6. A címlap alsó részén Mátyás és Beatrix címere látható. A kódex az 1480-as évek második felében készült. Készítési helye vitatott. Feltehetőleg a palotakápolna könyvállományába tartozott; Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár
„Akik tanait gyülölték,
Meg nem ölheték.
Nem rejthette sír magába
Égi szellemét.
Mert égből eredt s nem is volt
Születése sem...
Feltámadt az istenember
Győzedelmesen!”
Reményik Sándor: Feltámadás, részlet – Reményik Sándor összes versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban
———
„Az írások szerint Jézus az eltemettetése utáni harmadik napon visszatért a földre, s itt tartózkodott még negyven napot. Föltámadásával az egyházi évben újabb bőség időszaka köszönt az emberekre (feltéve, ha van mit enniök), ami ötven napig, pünkösdig tart. A húsvétnak mint tavasz-ünnepnek is a föltámadás a fénypontja. A naptári fordulatot nemcsak a »sódar behozatala«, hanem tűzszentelés is jelzi; eddig is láthattuk, minden »negyvenedik« ünnepnapon (karácsonykor, gyertyaszentelőkor, illetve húshagyókor és most, húsvétkor) tűzünnep is járta. Ilyenkor a nép otthonában kioltotta a régi tüzeket, hogy az új, szentelt tűzzel gyújtson új világot.
[…]
A föltámadás ábrázolása terén a művészek a tridenti zsinatig sokszor figyelmen kívül hagyták a Szentírásban foglaltakat, ahol az is olvasható, hogy a sírhoz zarándokoló szent asszonyok a sírt nyitva találják, és angyali szózatból értesülnek a történtekről. A középkor és a reneszánsz festőit a földre visszatért Jézus személyénél jobban foglalkoztatta annak isteni lényege. Ezért a föltámadást a mennybemenetelhez hasonlóan értelmezték. Krisztust természetfölötti lényként a levegőben lebegve, fényes mandorlával övezetten jelenítik meg a kitárult sír felett, kezében a föltámadás zászlajával, miközben a földön a sír elvakított vagy alvó őrei henteregnek.”
Föltámadás, részlet – Jankovics Marcell Jelkép-kalendárium című műve a Magyar Elektronikus Könyvtárban
———
És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.
Pilinszky János: Harmadnapon – Pilinszky János összegyűjtött versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban
Kis bárány a Digitális Képkönyvtárban
„E húsvéti bárány, a keresztény ősegyház egyik legrégibb, az apostolok korával egyidős szimbóluma, Szent Pál (I. Kor. 5, 7.) egy ótestamentumi vonatkozású hasonlatából került azon metaforák sorába, melyek a megváltás tanát szóval és képpel magyarázzák.
Megvan ugyan e hasonlat Péter apostol első levelének 1. fejezete 19. versében is. Sőt János evangéliumának 1. fejezetében (29. v.) már Keresztelő Szent János is Isten bárányának nevezi Krisztust: de sem az egyik, sem a másik hely nem esik oly súlyosan a latba, mint Pál apostol szavai, akinek levelei kétségtelenül a legrégibbek és a leghitelesebbek az újtestamentomi könyvek között.
Péter és János illető helyei különben is a már közkeletűvé vált beszédszokásból merítettnek tüntetik fel e hasonlatot: holott Pál szavain még megérzik a közvetetlenségnek és az újdonságnak az az üdesége, amely az előzőkkel való szerves kapcsolatban egyúttal elárulja a szerző gondolatmenetének egész természetes láncolatát is. És éppen ez a láncolat világítja meg fölötte tanulságos módon a megváltás tanának vallástörténelmileg oly nevezetes kifejlődését, egyúttal pedig az áldozat fogalmának a legnyersebb ősi képzettől a legátszellemültebb keresztény tanításig való fokozatos felemelkedését.
Szent Pál ugyanis a Korintusiakhoz intézett első levele 5. fejezetének 6–8. verseiben (Károli Gáspár fordítása szerint) ezt mondja:
6. …Avagy nem tudjátok-e, hogy egy kicsiny kovász megposhasztja az egész tésztát?
7. Tisztítsátok ki azért a régi kovászt, hogy legyetek új tészták, miképpen hogy kovász nélkül valók vagytok. Mert a mi Húsvéti bárányunk, a Krisztus érettünk megáldoztatott.
8. Azért Innepet szenteljünk nem régi kovászban, sem nem gonoszságnak és álnokságnak kovászában, hanem a tisztaságnak és igazságnak kovász nélkül való kenyereiben.
Az eredeti görög szövegben a 7. vers „Húsvéti bárány”-ának a (Pascha) szó felel meg, vagyis azon héber szó görögös alakja, amely magát a zsidó húsvétünnepet s annak a mózesi könyvekben (különösen Exod. 12, 3-11.) több helyütt részletesen körülirt rituális étket jelenti. E szó eredeti értelme pedig arra enged következtetni, hogy a zsidók húsvéti báránya, amelyet keserű füvekkel és kovásztalan kenyérrel kellett Nizán hó 14-én az Egyiptomból való menekülés s az ő elsőszülötteinek váltsága emlékére évenkint enniök, nem egyéb valamely régibb áldozat olyanféle megváltásánál, aminő az engesztelő napon a pusztába eresztett bűnbak vagy aminő – még találóbb hasonlattal élve az Izsák helyett leölt kos az Ábrahám áldozatában. (I. Móz. 22.)”
A húsvéti bárány, részlet – Katona Lajos Folklór-kalendárium című műve a Magyar Elektronikus Könyvtárban
Minden kedves olvasónknak áldott, békés ünnepet kívánunk!
Nagy csokor tulipán a Digitális Képarchívumban
