– ezekkel a szavakkal, ma 110 évvel ezelőtt hunyt el Jókai Mór.

Jókai Mór, fénykép, é. n. – Kézirattár Arckép 1125/4 – Digitális Képkönyvtár

[…] „bölcseleti doktor, a szent-István-rend lovagja, a m. tudom. akadémia igazgató-tanácsának és a Kisfaludy-társaságnak tagja, a Petőfi-társaság elnöke s volt országgyűlési képviselő, Ásvay Jókay József hites ügyvédnek és Pulay Máriának fia, szül. 1825. febr. 18. (20. keresztelték meg) rév-Komáromban”

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái – Magyar Elektronikus Könyvtár

Hatalmas életművéből máig akad (újra) felfedezni való. Leginkább csak mint regényírót ismerik, ennek a képnek a kialakításához nagyban hozzájárult kritikusainak, monográfusainak egyoldalú ítélete, vagy kényszerű egyszerűsítése és kultikus beszédmódja is. Pedig minden műfajban alkotott, a regényeken kívül írt drámákat, verseket, hírlapi tudósításokat, tárcákat, az országgyűlés tagjaként politikai beszédeket és operalibrettót is. Az utóbbi időben több, Jókai műveit új olvasatokban feldolgozó kötet is megjelent.

„Bízvást kérdhetem tehát, melyik Jókait rajzoljam? A tarokkozó bácsit a klubból, vagy a kokárdás nyalka ifjút, aki 1848. március 15-én a nép előtt forradalmi szónoklatot tart? Ahhoz a Jókaihoz nyúljak, aki merengve jár kampós botjával hálóköntösben rózsái közt? Úgy képzeljem-e el, amint a cercle-nél egy finom udvaronc gesztusaival cseveg a királynéval? Mind ismerem a különféle Jókaikat; látom lelki szemeimmel a köhécselő pápai diákot és látom az udvarias aggastyánt, aki utolsó útján Abbáziából jövet álmosan, fáradtan őgyeleg a túlzsúfolt kocsi folyosóján egész éjjel, mert nem jut számára ülőhely a fülkében, hol hozzátartozói alusznak; látom egy helyütt gyermekiesen önzőnek, másutt apostolian nagylelkűnek, csodálatba ejt a szerénysége, de ismerem őt úgyis, mikor önérzetesen mutogatja vendégeinek: »Ebben a karszékben szoktam ülni írás közben, ezzel a tollal írtam meg a 'Szerelem bolondjai'-t.« Nos, hát melyikhez nyúljak a Jókai Mórok közül?”

Mikszáth Kálmán: Epilog, részlet – In: Uő.: Jókai Mór élete és kora – Magyar Elektronikus Könyvtár

Klasszikus retorikai műveltsége, rajztudása, nyelvismerete mellé nem csak szorgalom és nagy munkabírás, de széleskörű érdeklődés is társult.

„Bírja a munkát, mert örömét találja benne; életmódja juttat reá időt. Gyermekkora óta mindennap hajnalban kel fel és dolgozik tíz óráig; azután jönnek, mint maga mondja: a «nobile officiumok». Egy nyomtatott ívet is megír egyhuzamban. Egyszerre több munkán szokott dolgozni s egynek a fáradságát úgy pihen ki, hogy másra tér át. Volt súlyos beteg is, vért hányt, de ő ebben az állapotban is írt. Egyébiránt egészséges szervezete van; tornázik, kitűnően lő és vív. Két párbaja volt, mint szerkesztőnek: az egyik kardra ment Bulyovszky Gyulával, a másik pisztolyra Pulszky Ferenczczel; amaz az ellenfél megsebesülésével, emez minden baj nélkűl végződött. Művészi ügyessége nemcsak a rajzolásban és festésben tünt ki, hanem a műfaragásban is. Senkitől sem tanulta, de pompás dolgokat csinál fából, elefántcsontból. Fogságában felesége mellképét faragta ki hársfából meglepő hűséggel. Mint igazi költő rajong a természetért. 1853-ban a Svábhegyen megvett egy több holdas puszta telket. Ebből a sivár helyből gyönyörű kertet, szőlőt csinált ő maga, házat épített és egész kis gazdaságot rendezett be rajta. A gyümölcstenyésztés egyik szenvedélye; a siker e téren büszkesége.”

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái – Magyar Elektronikus Könyvtár

Munkásságával nagy mértékben hozzájárult az irodalom és a színház népszerűsítéséhez és a színvonalas sajtó megteremtéséhez.

„A népszerű és értékes közötti szakadék tehát kiszélesedett a forradalom után, és a tollforgatók többsége számára áthidalhatatlannak bizonyult. Jókai azonban a kivételek közé tartozott. Számára ilyan szakadék egyszerűen nem létezett, munkái egyszerre tettek eleget a népszerű és az értékes követelményének.”

Szajbély Mihály: Jókai Mór, Kalligram, Pozsony, 2010., 119. – Törzsgyűjtemény

Jókai Mór és Laborfalvi Róza, fénykép, a verzón olvasható bejegyzés szerint: „1873 aug. 29.” – Kézirattár Arckép 1126 – Digitális Képkönyvtár

A szabadságharc alatti és utáni, nyilvános és magánéleti döntéseivel, szerepvállalásával, írásaival fokozatosan és biztosan alakította ki a „nemzet költőjének” státusát. Nagy szerepe volt ebben első házasságának is, amelyet az ünnepelt színésznővel, Laborfalvi Rózával kötött. Feleségének 1886-ban bekövetkezett halála után, fogadott lánya segítségével talált új életformát magának.

„Róza ráérzésének vagy épp érzékenységének köszönhetően az átmeneti, nehéz időben megjelent az imázsváltó írófejedelemnek – a sajtóban is bőven taglalt – szinte a nyilvánosság előtt zajló magánélete, amely folyamatosan fenn tudta tartani a nemzet költőjének apoteózisát, amíg újra visszatért az erő a regényírói ujjakba.”

Császtvay Tünde: Szalon-Garnitúra. Az epreskerti Jókai-szalon és Feszty-szalon, részlet – In: Budapesti Negyed 46. (2004/4)  – Elektronikus Periodika Archívum

Második, a szintén tehetséges színésznő Nagy (Grosz) Bellával 1899-ben kötött házassága valódi botrányt keltett, addig hozzá közelálló rokonaival is megromlott a viszonya. Élete utolsó éveit ez a kettősség jellemezte: a nyugodt családi élet, amelynek védelme ugyanakkor a nyilvánossággal való folytonos harcot jelentette.
1903 novemberében Nizzába utaztak, ahonnan a következő év áprilisában tértek haza. Ezen a visszaúton betegedett meg Jókai, és a gondos ápolás ellenére május 5-én elhunyt.

Jókai Mór és Nagy Bella a Vasárnapi Újságban 1899-ben – Digitális Képarchívum

„Utolsó szívdobbanásait egy egész nemzet figyelte lélegzetvisszafojtva—királytól le az egyszerű földmívesig. Amikor beteg lett, a külvilág napról napra fokozódó aggodalma egyre tudatosabbá tették bennem az érzést, hogy a beteg, akit ápolok, nemcsak az én élettársam, nem egyszerű haladnó, hanem mindenki más fölött messzelátszó óriás.”

Jókai Mórné Nagy Bella emlékirata, Közli Láng József – In: ITK 1975. 79. évf. 3. füzet 354–377. – Elektronikus Periodika Archívum

–––

„Május 9-én szürke tavaszi délután, aminőket Turgenyev szeretett, a felhők mögött bujkáló napfénynek részint jelenlétében, részint távollétében volt a Jókai temetése a Múzeum előcsarnokából. Onnan vitték ki koporsóját, ahol a Kossuthé állt ezelőtt néhány évvel. Nagy temetés volt az állam költségén, aminőt csak a magyarok tudnak rendezni a legnagyobbjaiknak. Jelen volt a király Apponyi udvarnagy által képviselve, ott álltak a koporsó körül a rokonokon kívül a miniszterek, az ország nagyjai, zászlósai, a parlament tagjai, a vármegyék és a városok küldöttségei ahogy ez lenni szokott. Tizenkét nehéz szekér görnyedezett a koszorúkkal a halottas kocsi után. Ilyen pompával viszik a kiégett napot, hogy elássák a földbe. Csak lassan lépkedve haladhat előre a halottaskocsi a maga tizenkét virágerdejével a meghatott tengernyi tömegek közt, kik elállják az utakat, ágaskodnak, tolakodnak, hogy csak egy csücskét láthassák a koporsónak, amelyben Jókai... vagy néha úgy rémlik, hogy nem is ő, de a saját regényeinek közös hőse vonul ki végleg a világból. Egész sora beszélt a szónokoknak bent a Múzeumban, valamint a nyitott sírnál künn, s hogy ne hiányozzék semmi, ami még a halottnak jó lehet, az utolsó szónok, a komáromi Tuba János egy láda komáromi földet is hozott magával, amit a sírba lebocsátott. Aztán ráhányták a földet és egy kis púp keletkezett azon a helyen. Egy hegycsúcs ellenben eltűnt egy másik helyen.”

Mikszáth Kálmán: II. rész, Tizennegyedik fejezet. Az éj, részlet – In: Uő.: Jókai Mór élete és kora – Magyar Elektronikus Könyvtár

Jókai Mór síremléke a Kerepesi temetőben. – A síremléket 1929. június 2-án avatták fel. – Digitális Képarchívum

Patonai Anikó Ágnes