Nemzeti Könyvtárunk igen érdekes kéziratai közé tartozik Petőfi Sándornak Zoltán fiáról készült feljegyzése: „Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig”. Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságából egy Zoltán nevű fiúgyermek született 1848. december 15-én, azaz a szabadságharc ideje alatt. Petőfi Sándornak, aki épp katonai szolgálatot teljesített, külön is gondoskodnia kellett családjáról, hogy őket biztonságba helyezze. A három oldalas írásban szó van Petőfi Sándor szüleiről, továbbá a költő és családja kapcsolatairól, melyek érdekes fényt vetnek a „szabadságharc költője” hétköznapjaira, emberi kapcsolataira is.
Három részletben közöljük az írást. Következik a harmadik, utolsó rész:
Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig
Apám a tél folytán egyszer Pestről Debreczenbe szökött, s ott látta Zoltánt, s határtalan gyönyöre telt benne. Onnan visszament ismét Pestre s nem sokára bekövetkezett haláláig beszédének kedvenc és fő tárgya volt unokája, s halálos ágyán, mikor már beszélni nem tudott, karjait ugy mozgatta, mintha kis gyermeket ringatna, ezzel akarván tudtára adni anyámnak, hogy a kis unokáról gondolkodik. Oh fiam, ha felnősz, légy tisztelettel és szeretettel e két szent öreg emléke iránt, kik engemet olly végtelenül szerettek, s kik tégedet is, ha meg nem halnak vala, olly végtelenűl szerettek volna, mint csak szerethet anyád és apád!
Eleinte nagyon jó gyermek volt fiam. Két összetett karos szalmaszék volt az ágya, s ott, ha elálmosodott, minden ringatás nélkül szépen elaludt; de később Vörösmartiné és Vahot Sándorné mindig ölbe vette és hurcolta, s ezáltal ugy meg szokta a ringatást, hogy azóta néha példanélküli vesződségekkel lehet csak elaltatni. Más bajunk is volt vele mingyárt születése után, az, hogy semmi szín alatt sem akart szopni néhány hétig. Mindig elfáradt az egész háznép, míg valahogy nagy nehezen a szájába tukmálhattuk az emlőt.
Egy hónapig anyja szoptatta, de miután én januáriusban Erdélybe mentem a hadsereghez, szegénynek a búsulás miatt megromlott és elfogyott a teje, s ekkor dajkakézre került fiam. Első dajkája egypár nap múlva elment a katonák után, második dajkája valami egy hónapig szoptatta, aztán megbetegedvén elment, a harmadik máig szoptatja.
Első bravúrja az volt fiamnak, hogy kéthetes korában fölült az ágyán. E testgyakorlat annyira megtetszett neki, hogy aztán folyvást practizálta. Persze csak néha sikerűlt neki, s akkor is olly fáradsággal, hogy elvörösült és elkékült bele.
Az utazást már kéthónapos korában megkezdte. Februáriusban Szalontára ment anyjával Arany Jánosékhoz, s ott maradtak májusig, mikor én megjöttem a hadseregtől. Onnan Pestre ment velem, s Pestről, az orosz beütéskor, júliusban ide jött MezőBerénybe, hol most vagyunk.
Petőfi Fond-VII-60 Országos Széchényi Könyvtár
Petőfi Sándor 1849. július 31-én esett el a Segesvár melletti csatában. Valószínű tehát, hogy a hét hónapos Zoltán fiáról készült életrajz, egyben a költő egyik utolsó írása is. Petőfi Zoltán is színészettel és irodalommal foglalkozott, mint édesapja. Több verse és fordítása is fennmaradt. Nagyon fiatalon, 21 éves korában halt meg tüdőbajban 1870-ben.
A Kézirattárban több száz Petőfi Sándorral kapcsolatos levél és tőle származó vers kézirata található. Nemcsak feleségére Szendrey Júliára, testvérére Petrovics Istvánra és fiára, Zoltánra vonatkozó iratok érdemelnek említést, hanem különösen érdekesek az Arany Jánossal, Bem tábornokkal és más kortárs személlyel váltott levezése is.
Az összeállítás további részei itt olvashatók: 1. rész, 2. rész
Lipthay Endre (Kézirattár)
