A képes levelezőlapok az 1870-es években jelentek meg az Osztrák–Magyar Monarchia területén. A szabvány-levelezőlapra készült lapokat a korabeli Posta hivatalosan is engedélyezte 1878-ban. Az Osztrák–Magyar Monarchia területén pedig 1885-ben engedélyezték a magánkiadások megjelenését is, az így kialakult verseny egyre igényesebb, színes lapok megszületését tette lehetővé. A lap egyik oldalán volt a címzés, a másikon a kép és az üzenet számára. Ahogy telt az idő a képek egyre nagyobb felületet „takartak” el az üzenet számára fenntartott részen. Az idők folyamán pedig az üzenet részére hagyott üres helyet teljesen átvette a kép, ezért 1904 és 1905 között a megosztott címoldal bevezetésével – az üzenet átkerült a címzés oldalára – a képes levelezőlap elnyerte ma is érvényben lévő, ismert formáját.
A képes levelezőlapok tehát több mint százhúsz éve vannak jelen életünkben, ezen időszak történései, gazdasági, társadalmi változásai nyomon követhetők rajtuk, a városképek mellett a polgári lét mindennapjai, ünnepei és a világháborúk egyaránt. A Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár gyűjteménye jelenleg több mint 200 ezer képes levelezőlapot őriz. Az állománygyarapítás elsősorban a kötelespéldány-szolgáltatásra épül, vásárlási lehetőségeink korlátozottak, így a korai lapok beszerzésében a gyűjtők segítsége, az ajándékozás nagyon sokat jelent.
Volt Kollégánk, Horváth Pál, aki restaurátorként dolgozott az OSZK-ban, a képeslapoknak egy speciális formáját gyűjtötte: minden olyan lapot, amely olvasó embert ábrázol, illetve bármilyen ábrázolást, ami az olvasással, könyvekkel kapcsolatos. Adománya most került rendezésre a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár gyűjteményében. 1682 db lap került be állományunkba, melyet ezúttal is köszönünk!
A képeslapok többsége még a 20. század első feléből származik. Viccesek és komolyak, giccsesek és művésziek, magyarok és külföldiek, több mint 100 évesek és maiak. Ebből mutatunk most be néhány érdekességet.
A gyűjtemény mintegy háromnegyede festmények reprodukciója. Nem is gondolnánk, milyen sok festő ábrázolta az olvasást, a könyvet valamilyen formában képein, hiszen, ha a festői életműveket nézzük, nem erre fókuszálunk.
Az olvasás tudománya a felsőbb rétegekre és az egyházi személyekre volt jellemző a középkortól egészen a 19. századig. Nem véletlen, hogy sok szenteket, bibliai jeleneteket, papokat, szerzeteseket ábrázoló festmény született az évszázadok során, és ezekből rengeteg reprodukció, képes levelezőlap készült. Például Például közel 30 olyan kép van a gyűjteményben, amely az Angyali üdvözlet jelenetét ábrázolja, amikor Gábriel arkangyal hírül vitte Máriának Názáretbe a Jézus fogantatásáról szóló hírt. „Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni.” (Lk 1,31) De mit keres ennél a jelenetnél Mária előtt a könyv? Mint csaknem mindennek a középkori festményeken, ennek is szimbolikus jelentősége van. A könyv egyrészt általában vonatkozik Mária bölcsességére, másrészt mint imádságoskönyv a lelkületére is utal.

Található a gyűjteményben néhány érdekes „sorozat”, melyben a teljes festmény mellett a kép egyes részletei külön is megjelennek. Ilyen a Brugge-ben látható Jan Van Eyk-festmény is, melyről három képeslap is van a gyűjteményben. A teljes képet bemutató lap mellett, az egyik mellékalakról is készült képeslap, illetve külön a kezéről, melyben könyvet és szemüveget tart. A vallásos tárgyú, szenteket, papokat, szerzeteseket ábrázoló képekre egyébként is jellemző, hogy a könyv mindig megjelenik. Ez a „könyv” legtöbbször a Biblia, de gyakran imádságoskönyv.

A rendezés közben nem tudtam nem észrevenni, hogy elsősorban hölgyeket ábrázolnak a festők könyvekkel, a képeslapoknak kb. hetven százalékában. Nyilván ez nem azért van, mert többet olvastak a nők, hanem a festőket, akik leginkább férfiak voltak, jobban megihlették a női alakok, a női szépség, mint férfitársaik alakja, illetve a gyermekek, akik minden korban, minden témában népszerű „modellek” voltak.

A hölgyek egy része valóban olvas a képeken, sok képen azonban elgondolkodnak vagy ábrándoznak, a messzibe tekintenek – nyilván az olvasottakról gondolkodva. Valószínűleg a portrék egy részénél maga a festő javasolta, hogy, mintegy „kellékként”, könyv is jelenjen meg a képen, néhány esetben pedig a könyv szimbólumként tűnik fel.

A festmények reprodukciói mellett nagyon sok fotó alapú képeslap is van a gyűjteményben. A 19–20. század fordulóján nagy divat volt saját fotóból képes lapot készíttetni, és elküldeni a távol élő rokonoknak, szülőknek, barátoknak. Különösen szokás volt ez a nagy háború idején, amikor az otthon maradtak ezekkel a képekkel üzentek a fronton harcoló szerettüknek. Ezeken a képeslapokon gyakran kis versikék is helyet kaptak.

Kopcsay Ágnes (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)