A 2024. április 3–5 között Egerben rendezett Networkshop konferencia első plenáris előadásai és a teljes programsorozatot értékelő beszédek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a bölcsészettudomány paradigmaváltásban van. Ahogyan egy ilyen folyamatban a tudomány keretei fellazulnak, a már megválaszolt kérdések újra nyitottá válnak, módszerek és fogalmak születnek meg avagy halnak el. A Networkshop Konferencia a könyvtár-, információ- és hálózattudományok, valamint a digitális bölcsészet transzdiszciplináris fórumaként értelmezhető, s mint ilyen a tudáscsere-folyamatban betöltött szerepe jelentékeny a 21. századi tudományos paradigmaváltás vizsgálatának szempontjából. Éppen ezért a beszámoló vezérfonalaként a tudományfilozófia és a tudománytörténet paradigmára (Thomas Kuhn), tudásáramlásra (Peter Burke) és objektivitásra (Loraine Daston) vonatkozó tételei szolgálnak.

2024. április 3–5 között Egerben rendezték meg a Networkshop konferenciát

Jó ideje – nagyjából 10-15 éve – formálódik a digitális bölcsészet diszciplínává érése. A bölcsészeti kutatások és közgyűjteményi szolgáltatások virtuális, digitális térbe történő kiterjesztése segédtudományi feladatnak tűnt. Azonban a technológiai fejlesztéseknek, s nem utolsósorban a változásban lehetőséget látó bölcsészeknek (könyvtárosoknak, irodalmároknak, nyelvészeknek) köszönhetően immár itthon is elindult az informatika és a bölcsészet közötti hídépítés. Azt is mondhatnánk, hogy a felvilágosodás azon alapigazságát, amely a megismerésben az adat primátusát hirdeti, újra felfedezték. A régi-új tézis szerint a tudástermelés alapegysége az adat, amelyből információ nyerhető. Ez utóbbi pedig a szintézisképzés – jelen esetben modernkori – folyamatán haladva tudássá válik.
Az OSZK DBK munkatársaként, valamint az ELTE BTK Történeti Intézetének doktoranduszaként a digitális bölcsészet és a történettudomány hasonlóságai és különbségei már fel-felbukkantak előttünk, azonban a háromnapos transzdiszciplináris konferencián újabb megfigyeléseket tehettünk. Transzdiszciplinaritásról azért beszélhetünk a konferencia kapcsán, mert az eltérő tudásterületek (számítástechnika, filológia stb.) saját kereteiket megtartva átfogó együttműködésre törekszenek. Mi sem bizonyítja jobban a paradigmaváltásra jellemző útkeresést, mint az együttműködés multidimenzionalitása: piacorientált szolgáltatások kiépítése, a bölcsésztudományok adaptálása a megváltozott civilizációs körülményekhez, kulturális értékmegőrzés új eszközökkel. Egyik irányt sem szabad lebecsülni, hiszen a tudomány a kultúrában és a kultúra által létezik a társadalomban. Ez pedig azt jelenti, hogy a tudomány mindenkor reagál a társadalmi környezete változásaira. Ugyanakkor a tudomány önmagában is egy kulturális szféra, saját értékekkel és jelentésekkel, ezért a körülötte zajló változásokra adaptáció formájában igyekszik reagálni. A Networkshop előadásai is ezt bizonyítják.
Az előadók döntően gyakorlati témákat dolgoztak fel, hiszen a konferencia fő célkitűzése mindig is a különféle kutatócsoportok közötti kommunikáció, a tapasztalatok megosztása volt, amelyre neve is utal: network + workshop = kapcsolatteremtés + „projektorientált ötletbörze”. Idén az előadások a mesterséges intelligencia, az oktatás és a közgyűjteményi digitalizáció köré csoportosultak. A közép- és felsőoktatás kapcsán felmerült a mesterséges intelligencia beépíthetőségének, illetve más digitális infrastruktúrák kiépítésének kérdése. A tech-cégek egyértelműen jelentős profitot remélnek az oktatás átdimenzionálásától. Mind a Huawei, mind a HP vállalatok képviselői az „okosiskola” és az MI-vel támogatott személyi számítógépek előnyeire helyezték előadásuk hangsúlyát.
A digitális bölcsészet nagy számban képviseltette magát folyó projektekről szóló előadásokkal. Az egyes intézmények képviselői sokrétű portfóliójuk egy-egy szeletét külön-külön előadásban prezentálták. Ilyenek voltak például az OSZK webarchiválásáról, a digitális szövegkiadások szerkesztői frameworkjéről, térképes adatvizualizációról, tömeges adatmegőrzésről és a digitális felvételek készítéséhez szükséges eszközparkról szóló előadások. A Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium és társintézményeinek munkatársai szintén szerteágazó tevékenységükről számoltak be. A két kutatóközpont azért is emelendő ki, mert széleskörű tartalomfejlesztő munkát végeznek akár az adatbázisépítés, akár a digitális szövegkiadások és az ezekhez kapcsolódó vizualizációs technikák terén.

Az irodalmi és nyelvészeti érdeklődés hangsúlyos volt a digitális bölcsészeti témákat tekintve. Ezen tudományok érdeklődése a vizsgálatuk tárgyát képező szövegek új perspektívába helyezése. Legyen szó egy-egy mű (pl. Esterházy Péter: Termelési regény), levelezések vagy akár az életművet tartalmazó rész-, illetve egész korpuszokról, a specifikus annotációval és az intertextuális kapcsolatok megjelenítésével a digitalizált szöveg az eredetinek egy új réteggel felruházott változata. Ezen a ponton érdemes a történettudomány idegenkedéséről szót ejtenünk. A történeti idő egy sajátos értelmezési kerete a történeti valóságnak. Ebből a keretből való kilépés pedig a történeti narratíva objektivitását veszélyeztetheti. Más szóval a történész forrásait az új technológiák által felállított köztes értelmezési rétegektől, pontosabban a félreinterpretálás lehetőségétől félti. Történeti források feldolgozása ettől függetlenül megjelent a konferencián az állami anyakönyvek (MNL) és a győri jezsuita gimnázium matrikuláit (ELTE BTK, Digitális Bölcsészet Tanszék) feldolgozó projekteket bemutató előadások képében. Az adatfeldolgozás mellett az MNL hosszú távú tervei között szerepel az anyakönyvek adataiból összeállított országos családfa felállítása, amely előremutató kezdeményezés és minta lehet más digitalizációban gondolkodó történeti projektek számára.
Külön kiemelnénk a könyvtártudományi tematikák közül Ungváry Rudolf és Holl András előadását. Ungváry Rudolf a MARC magyar fordításáról tartott előadása roppant értékes fogalomtörténeti szempontból. Előadása rávilágít a tudáscsere-folyamatok kardinális pontjára, a fogalmi adaptáció kérdésére. Alapvető szaknyelvi szókészlet nélkül nem lehet megfelelően integrálni az új tudást. Ha az új tudás kívülről érkezik, akkor nélkülözhetetlen a fordítás. A kontextus új (programnyelv), de a dilemma persze a régi: a tükörfordítás és a célnyelv sajátosságait figyelembe vevő adaptációs fordítás hasznosabb-e. Ungváry egyértelműen az utóbbi mellett tette le a voksát a bibliográfia rekordszerkezet-szabványa, azaz a MARC kapcsán. Holl András az MTMT repozitóriumáról tartott előadásából pedig azon megjegyzését tartjuk iránymutatónak, amely az MTMT-hez hasonló repozitóriumokat tudományszociológiai kutatások új célpontjaiként határozta meg. Felvetése azt bizonyítja, hogy a digitális dimenzió nemcsak adatok szolgáltatására és információ megjelenítésére, hanem tudás előállítására is hasznosítható. Holl persze az MTMT rendszere felől vizsgálta az adatbányászatot. Az adatbányászat fogalma kapcsán előadása beilleszthető a szaknyelvről szóló diskurzusba, amelyet Ungváry is képviselt. Adatbányászat, webaratás, digitális gereblyézés. Mind preindusztriális fizikai tevékenységekkel társított szóalakok, amelyek az információ gyűjtésére és rendszerezésre utalnak. A paradigmaváltásban – ahogyan egy formálódó diszciplína esetében is – a fogalomalkotás jellemzően kevert, a régi és új tudás együttesen jelenik meg benne.
A konferencián elméleti kérdésfelvetések is elhangzottak, ami jelzésértékű a paradigmaváltás folyamatában. Pató Viktória Lilla az Európai Unió MI-t jogszabályi keretek közé szorító törvényalkotási folyamatáról szóló előadásában kitért a versenyszféra és a tudomány közti fundamentális különbségekre. Amíg a tudósok tágabb definíciót alkotnak az elfogadható, kritikus és elfogadhatatlan MI-technológiákra vonatkozóan, addig a vállalkozók minél szűkebb meghatározást kívánnak viszontlátni a jogszabályokban. Nekik ugyanis az az érdekük, hogy minél kevesebb MI-technológia számítson jogilag tiltott és korlátozottan alkalmazható kategóriába. A virtuális térbe lépő bölcsészetnek tehát egyre inkább figyelnie kell a vállalati szektorból kölcsönzött technológiák adaptálása során a saját értékeinek, normáinak és jelentésrendszerének védelmére a tudományos kultúra fenntartásának érdekében.
Németh Áron és T. Nagy László előadásában a ChatGPT teológiai kérdésekre adott válaszait elemezte, kiemelve az interdiszciplináris kommunikáció 21. századi fontosságát. Mivel ezt az előadást nem hallgattuk, így az MI kapcsán felmerülő etikai aggályokról a konferencia során nem hallottunk felvetéseket, noha annak egy inter- és transzdiszciplináris eseményen helye van. Az „okossá” válás kapcsán egyedül Nagy Róbert beszélt az antropomorfizáció jelenségéről, amely az emberi megértés egyik alapvető funkciója. A jelenséget a jövő, s nem a múlt felől közelítette meg az előadás. A jövőből tekintve az antropomorfizáció a fogalomalkotás korlátozottsága miatt valóban behatárolja a fejlesztések irányát. Véleményünk szerint előremutató az előadás komplex látásmódja, azonban a történeti folyamatok jelennel való összevetése, azaz egy holisztikus tudománytörténeti és filozófiai vizsgálat nélkül a kiszámíthatatlan jövőbe kevesebb fegyverrel felvértezve lépnénk.
A tudáscsere-folyamatokat a kultúrtörténet sokáig egyirányúnak tekintette, amelynek ékes példája az orientalizmus – amely az adatszolgáltatást a Keletnek, a tudástermelést a Nyugatnak osztotta ki – intézményesülése és a kutatói gondolkozásba való beépülése a bölcsész- és társadalomtudományi munkákban. A tudománytörténet konszenzusos véleménye, hogy a tudásáramlás minden esetben több pólusú. Esetünkben hasonló kölcsönhatást figyelhetünk meg. A nomotetikus természettudományok és az ideografikus bölcsésztudományok között felgyorsuló diffúziót a Networkshop-konferenciák évről évre reprezentálják. Általánosságban elmondható, hogy egyre terjed a szolgáltatásalapú, vállalati attitűd a bölcsészeti kooperatív projektek tekintetében. A virtuális dimenzióban a kutató felhasználó, aki igénybe veszi a közgyűjtemények nyújtotta szolgáltatásokat, ugyanakkor bizonyos szerkesztői jogosultságokkal a szolgáltatás fejlesztéséhez is hozzájárul, például adataival gazdagítja az adatbázist, forrásaival finomítja a nyelvi modellt. Az Open Science valamelyest ellenőrzött változatáról van itt szó. Izgalmas kérdés, hogy vajon a korábban zárt, intézményekre korlátozott digitális szolgáltatások összekapcsolása, illetve a felhasználókkal való megosztása révén a tudományos megismerésben milyen változások mennek végbe. Annyi már most is bizonyos, hogy az objektivitás mechanikus formája (az embertől független kiértékelő metódusok) egyre nagyobb teret nyer a humántudományokban.
A konferenciával kapcsolatos gondolataink zárásaként meg kell jegyeznünk, hogy korántsem bizonyos a digitális bölcsészet diszciplínává válása, hiszen a tudástermelési folyamat minden szintjén a digitális eszközök térnyerése figyelhető meg. Éppen ezért a digitális bölcsészet a humántudományok 2.0-ás verziója is lehet az új paradigma alapvetéseként. Mindenesetre jelen formájában ez az egyre szerteágazóbb szakterület a bölcsészettudományok paradigmaváltásának jeleként értelmezhető. Egy, a régi tudást (az „analóg” bölcsésztudományok) őrző, egymással kapcsolatban álló, mégis eltérő módszerek összességéről beszélhetünk. Ily módon párhuzamba állítható a felvilágosodás kori historia naturalissal. Amíg az antik hagyományokra épülő természetet leíró és rendszerező historia naturalis az állat-, növény- és ásványtan bölcsője volt, úgy az is elképzelhető, hogy a digitális bölcsészettől is függetlenné válnak az azt alkotó szakterületek. Ugyanakkor hangsúlyoznánk, hogy egyelőre még inkább módszerekről beszélhetünk, ezeknek a területeknek jól körülhatárolható teoretikus mezejük kevéssé létezik. A digitális bölcsészet filozófiájáról, konszenzusos öndefiníciójáról pedig pláne keveset tudunk. Ennek oka az említett gyakorlatorientált látásmód, amelyet hazánkban csak erősít a tudományos elméletalkotástól való idegenkedés. Az új paradigma beállása még várat magára, addig pedig a digitális bölcsészet iránt érdeklődőknek s az attól idegenkedőnek egyaránt érdemes lesz a Networkshop előadásait a jövőben is figyelemmel kísérniük.

Szakirodalom:

• Burke, Peter: The Circulation of Knowledge. In: John Jeffries Martin (ed.): The Renaissance World, London, Routledge, 2007, 186–203.
• Daston, Loraine: Die Kultur der wissenschaftlichen Objektivität. In: Michael Hagner (Hrsg.): Ansichten der Wissenschaftsgeschichte, Frankfurt am Main, Fischer Taschenbuch Verlag, 2001, 137–158.
• Koselleck, Reinhart: Elmúlt jövő. A történeti idők szemantikája, Budapest, Atlantisz Kiadó, 2003.
• Kuhn, Thomas: A tudományos forradalmak szerkezete, Budapest, Osiris Kiadó, 2000.

Szentkereszti Máté (Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)