„telivér csikainak becse” – Széchenyi István

2011. szeptember 15. 14:10 - nemzetikonyvtar

Folytatjuk közösségi oldalainkon a lovakról, lótenyésztésről, lóversenyzésről szóló különleges képeink, történeteink, könyveink bemutatását pazar gyűjteményünkből válogatva. Tegnap Kincsem, ma Széchenyi.

„Tenyésztőre nézve ugy ered különös és közvetlen nyereség és haszon a’ versfutásbul, hogy telivér csikainak becse annál magasabbra nő, minél több állandó jutalom van rendes pályafutás végett kitéve. Azelőtt, midőn a’ lóverseny köztünk mozgásba nem vala hozva még, ugyan mi volt egy, a Magyarországban nevelt hat esztendős lónak becse vagy inkább ára? Legföllebb száz, kétszáz arany. ’S valóban csak ’ára’, mert valljon becsét mi határozhatta volna el magasabbra, képzelet- ’s szenvedelmen kívül?”

gróf Széchenyi István: Néhány szó a’ lóverseny körül, Pesten. Heckenast Gusztáv tulajdona, 1838.



„Hol nincs versenyzés, nincs küzdhelye bátor erőnek” (Kisfaludy Sándor)


Széchenyi István neve egybeforr a magyar lóversenyzéssel. Még mielőtt azonban külföldi útjairól hazatérvén kezdeményezné a magyar lóversenyzés meghonosítását hazánkban, a magyar huszárok lovassági lovairól, melyek a franciákkal való háborúban kitűnő képességeikkel és vakmerőségükkel a közelharcban tűntek ki, már Európa-szerte beszélnek szakértő körökben. Amikor a német, olasz, francia tájak után Széchenyi felkeresi Angliát, és összeveti annak virágzó iparosodását, napóleoni emberirtástól és értékpusztítástól megkímélt népének gazdagságát, előrehaladottságát, elhivatottsága nemzete iránt egyből megmutatkozik. Az utolérhetetlennek tűnő, áthidalhatatlannak látszó különbségek nem törik le, sőt, buzgón nekilát, hogy minden tapasztalatot hazája adottságainak megfelelő módon népébe beoltsa. „Angliának három dolga van, amit meg kell tanulni: az alkotmány, a gépipar és a lótenyésztés!”

Ahogy apja előtt a nemzet könyvtárának megalapításakor, úgy Széchenyi István előtt is hosszú, rögös út áll, hogy tervét véghezvigye. Engedélyeztetési eljárása a pesti versenyekre mindegyre a helytartósági aktatemetőben végzi. Végül 11 évi kemény küzdelem után elnyert engedély birtokában Széchenyi és társai elindulnak, hogy Pest város területén vagy határában versenytérnek alkalmas helyet keressenek. A legmegfelelőbb területet a mai Üllői út és Soroksári út között találják meg, melyet éveken keresztül 400 forintért bérelnek. 1835-ben Széchenyi mindent elkövet, hogy futtatás céljára megvárárolhassa a területet, de a város akkori urai elutasítják.

Hogy Széchenyinek és híveinek a dolga nem veszélytelen, azt egy korabeli hír is alátámasztja: „Németországban báró Wachenhousen, a régi modorú araboman, annyi piszkot és személyes megbántást gördített Biel-Zierow báró, az angol lótenyésztés és versenyzés egyik legfőbb pártolója ellen, mikép ez annyi méltatlanságot tűrni nem bírván, párviadalra hívá ki megbántóját, mely alkalommal a sors úgy akará, hogy Wachenhousen agyonlövettetett.”

Az első futás Pesten: 1827. június 6-a

Térképtár, Felmérte és rajzolta 1836-ik esztendőben Erhard Agonston m p. Sz: R: Pest Várossa Hites Mérnöke


Még Bécsben is különleges eseménynek számít ez a nap. Binnebös Alter professzor 1827-ben, a Wiener Moden-Zeitung und Zeitschrift für Kunst, Schöne Literatur und Theater kiadványában megjelent írása is ezt tanúsítja: „… az első napon a nehéz és nyomott időjárás ellenére az innen kb. egy órányira fekvő pályán sokezres tömeg találkozott. A teljesen sík és mégis száraz terep kitűnő fekvésű és a másfél angol mérföld átmérőjű stadion minden néző számára szabad szemmel is áttekinthető – álljon bár a tömeg között vagy felett. A jól elhelyezett páholyok és galériák a hölgyek és az előkelőek számára kényelmes elhelyezkedést, valamint védelmet a nap és eső ellen biztosítottak és az egész nyilvános látványosság minden nap mintás rendben és élvezetes mozgalmassággal bonyolódott le.”

Gyepkönyv és Asszonyságok díja
Gyepkönyv - Sopron 1874
A Pesti Gyepen volt lófuttatások című első esztendei tudósítás azaz röviden Gyepkönyv új műfajt teremt a kiadványok körében. A később Évkönyvre átkeresztelt közlemény rövidítéseket és szakkifejezéseket majd az öt nap valamennyi futamának eredményeit tartalmazta. A műfaj idővel átalakul. Egyik 1874-es soproni példánya fentebb lapozgatható.

A tiszteletdíj is majdnem egyidős a versenyzés történetével. A versenyzés őshazájában, Angliában,  arany és ezüsttálak, sőt, feljegyzések szerint egy-két hordó különleges finom bor volt a jutalom, de vagon szenet és chesteri óriássajtot is hazavihettek a legjobbak. Az 1827-es pesti futás is a tiszteletdíjak jegyében indul, ám a pénzdíj is megjelenik, mégpedig aranyban. A serlegre mindig szöveg van vésve, méghozzá a kor leghíresebb, néhány esetben már régen elfelejtett nevű íróinak, költőinek tollából. A vésett epigrammák egyben a magyar szellemiség hírnökei is: „Hírkoszorú nélkül meddő telek e rövid élet” – Vörösmarty idézet az Asszonyságok billikomonján 1831-ben.

Magyar volt tehát a dísztárgy, magyar volt a felirat, sőt annyira magyar,hogy még a németes nevű műiparos is kifejezésre akarta ezt juttatni, mint ahogy az az egyik Széchenyi serleg feliratából kitűnik:

„… készítette: Mayerhoffer, Székesfehérvári Magyar”

Dr. Fehér Dezső – Török Imre: A magyar lóversenyzés története (1827–1977) – Törzsgyűjtemény

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr923229474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása