A Margitsziget névadója

2013. január 18. 15:03 - nemzetikonyvtar

1270. január 18-án halt meg az Árpád-ház egyik leghíresebb szentje Szent Margit. A legendáját tartalmazó kódex a Kézirattárban található. A digitális változat elérhető a Magyar Nyelvemlékek című honlapunkon.

Szülei Margitot három évesen a veszprémi Szent Katalin zárdába adták. A IV. Béla által a Duna szigetén Margitnak épített kolostor tíz éves korától volt a királylány otthona élete végéig. A később Margitról elnevezett szigetet az ő korában a kolostor védőszentjéről Szűz Mária vagy Boldog Asszony szigetének, népi elnevezéssel pedig eredetileg Nyúlszigetnek majd később Nyulak szigetének is hívták. Margitnak a kolostor templomában lévő sírja halála után sűrűn látogatott zarándokhellyé vált, amint a kódexben is (p. 186/7-8) olvashatjuk: mind teljes Magyarország hozzá fut. Emlékét, példáját az ott lakók halála után még két és fél századon át – amíg a török pusztítás miatt a szigetről el nem kellett menekülniük – ápolták és tisztelték. Ennek jegyében készült itt a kódex. A legenda itt olvasható

Szent Margit

Nyulak szigeti domonkos kolostor, 1510, papír, 116 levél, 210×144 mm, bastarda Egykorú vaknyomásos budai bőrkötés, restaurált Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, MNy 3

"A Margit-sziget legrégibb királyainknak vadas kertje, majd kolostortelep volt. Öt kolostor volt egykor e kies szigeten, azok között a legemlékezetesebb a Szent Margit szűzé, melyet IV. Béla király a tatárdúlás után Margit nevű leánya számára építtetett. E kolostor lett a temetkező helye is a királyleánynak és testvérének, V. Istvánnak. Az apácák itt mind az ország legfőbb zászlós urainak leányai valának, kettő a nádoré, kettő IV. Béla király unokája. A kolostorhoz nagy javadalmak tartoztak, melyeknek jövedelmét a királyleány istenes célokra, jótékonyul osztá bőkezűleg. Még holta után is csodatetteiről beszél a legenda: Margit királyleánynak unokaöccse, László („Kun László” király) halálos betegen feküdt kórágyán, a Szent Margitnak arcára borított fátyola kelté életre újra." Jókai Mór - Budapesti élet

Ez évtől egyházi vagy világi ünnephez (világnapok, magyarnapok stb.) kapcsolódóan egy-egy különleges, érdekes dokumentumot közlünk blogunkban. Többek között a következő hónapokban a Kálmáncsehi breviáriumból, a Mátyás-Gradualeból vagy Konrad Mörlin imakönyvéből is válogatunk.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr355025062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása