Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében február 25. A kommunizmus áldozatainak emléknapja. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogtalanul és hurcolták nyolc évre a Szovjetunióba a megszálló szovjet katonai hatóságok Kovács Bélát (1908–1959), a Független Kisgazdapárt főtitkárát.
Kovács Béla kisgazda politikus
Gergely Jenő, Pritz Pál, Romsics Ignác: A rettegés évei (1949-1953). In: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica, 9. (Magyar Elektronikus Könyvtár)
Az álságosan igazságosnak és emberközpontúnak propagált „szocialista rendszer” Rákosi és társai korlátlan uralmát jelentette, maga mögött tudva az atomhatalommá vált Szovjetuniót és Sztálint. […] A félelemre és megfélemlítésre épülő rendszer belső logikájából következett az állandó ellenségkeresés. Az „osztályharc éleződésének” (hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt) kézzelfogható jeleit kellett produkálni. Aki ellenséget keres, talál is. A hatalom kegyetlenül leszámolt tényleges ellenségeivel, ide értve közéleti személyeket, egyházi vezetőket, gazdasági szakembereket, de leszámolt a megbízhatatlannak, „fasisztának” bélyegzett rétegek között több tízezer emberrel is: vasutasokkal, állami és közalkalmazottakkal, osztályidegen polgárokkal. A sor itt sem ért véget, hanem következtek a kuláknak minősített birtokos parasztok, sőt a parasztságot a szövetkezetekbe kényszerítés mellett kollektíven sújtották a rekvirálásszámba menő beszolgáltatási rendszerrel. A hatalom azonban kegyetlen logikája szerint saját életre keltőit, saját híveit sem kímélte, felfalta „saját gyermekeit” is.
Gergely Jenő, Pritz Pál, Romsics Ignác: A rettegés évei (1949-1953). In: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica, 9. (Magyar Elektronikus Könyvtár)
Figyelem! Teljes és valódi vallásszabadságot és Mindszenty hercegprímás azonnali szabadonbocsátását követeli a magyar nép – Röplap [1956] (OSZK, Plakát- és Kisnyomtatványtár)
A koncepciós perek – az ÁVH megfélemlítő tevékenysége mellett – a nagy nyilvánosságnak szóltak, s egyben azt is célozták, hogy növeljék a Rákosi körüli személyi kultuszt. A párt első embere, aki a „legéberebb” volt az ellenség leleplezésében, közönséges gyilkosnak minősül a történelem mérlegén. A párton és államhatalmi szerveken belül sorra kerülő „perhullámok” végül szinte mindenkit elértek, magát az államvédelmi hatóság vezetőit is. A „csengőfrász” (a bőrkabátos államvédelmisek hajnali csengetése a lakás ajtaján) a kisembert éppúgy rettegésben tartotta, mint a magát kikezdhetetlennek gondoló megbízható elvtársat.
A koncepciós perekben legtöbb esetben megnevesített „bűnökről” és áldozatokról van szó, de a lakosság tízezreit megnyomorító terror névtelen áldozatai is számon tartandók: a Budapestről 1951-ben kitelepített majd 13000 állampolgár, a vagyonától megfosztott és ugyancsak kitelepített „kulák”, az internálótáborokban sínylődő „politikai bűnösök”, Recsken és más kényszertáborokban vagy munkahelyeken (mintegy száz internálótábor és munkatábor működött 45000 fogva tartottal). A valóban esztelenné vált terrorállam 1951 és 1953 között 650000 személy ellen folytatott le eljárást, s ebből 387 ezret elmarasztaltak. Elég volt ehhez, ha valaki eldugott egy zsák lisztet, ha nem kapálta meg időben a gumipitypangot, vagy ha a kocsmában egy-két fröccs után „Rákosi apánkat” nem tekintette az apjának.
Gergely Jenő, Pritz Pál, Romsics Ignác: A rettegés évei (1949-1953). In: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000). Encyclopaedia Humana Hungarica, 9. (Magyar Elektronikus Könyvtár)
A rendőrök elrejtett termények után kutatnak egy "kulák" kamrájában, 1951. március Fénnyel írott történelem. Magyarország fotókrónikája 1845-2000. (Magyar Elektronikus Könyvtár)
„Az ötvenes években szerte az országban, mint ahogy húznak a vándormadár csapatok, úgy vonultak munkatáborról munkatáborra az akkori rendszer számkivetettjei, a közmunkára ítélt politikai rabok. Az 1952-es év vége a tatabányai szénmű síkvölgyi 13-as aknájánál ért. Kora ősztől építettük az utánunk jövő rab szénbányászok számára a barakktábort. Egy-egy földszintes épület 200 rabot fogadhatott magába. Emlékezetem szerint körülbelül egy tucat ilyen szállást emeltünk sietve. A falak téglából, a teteje pedig betonlapokból készült. A hónapok múlva utánunk odakerültek mesélték később, hogy a tavasz beálltával a betonlapok mind leomlottak, mert fagyban lettek öntve.”
Kovács Imre: A karácsonyi csomag. Uő: „Az utolsó szó jogán”. 1951–1953, Bp., Alterra, 1996. (Magyar Elektronikus Könyvtár)
Naprakész ünnepek című sorozatunkban egyházi vagy világi ünnephez (világnapok, magyarnapok stb.) kapcsolódóan egy-egy különleges, érdekes dokumentumot közlünk blogunkban. Többek között a Kálmáncsehi breviáriumból, a Mátyás-Gradualeból vagy Konrad Mörlin imakönyvéből is válogatunk.
