Rippl-Rónai József (1861–1927) a modern magyar festészet kiemelkedő alakja, a posztimpresszionizmus és szecesszió legjobb hazai képviselője. Művészetét gazdag színvilág, bátran stilizáló vonaljáték, dekorativitás jellemzi. 1884-től a müncheni művészeti akadémián tanult, majd 1887-ben Párizsba ment, ahol két éven át Munkácsy Mihály segédjeként dolgozott. 1889-től alakította ki saját formanyelvét, ekkor született első jelentős alkotása, a posztimpresszionista Nő fehérpettyes ruhában, mely a művészetében 1897-ig tartó ún. „fekete korszakának” nyitánya. E korszak másik kiemelkedő alkotása a Kalitkás nő (1892).
Vörössapkás önarckép (1924) Magyar Nemzeti Galéria. In. Száz Szép Kép – Magyar Elektronikus Könyvtár
A francia posztimpresszionista Nabis (Próféták) festőcsoport tagjai maguk közé fogadták, így többször is részt vett kiállításaikon. A kilencvenes években Megismerkedik Gauguinnel, Toulouse Lautrec-kel és és Cézanne-nal is. Egészen 1901-ig dolgozott Franciaországban, ahol megkapta a művészeknek adható legrangosabb elismerést. A századforduló után hazaköltözött, de csak 1906-os kiállítása hozza meg számára itthon is az elismerést. Ekkor készült képeit dekoratív szecessziós színvilág jellemezte. Pointillista-szecessziós korszakát a vattaszerűen szabdalt, foltos festékfelrakásokról „kukoricás”-nak nevezte el.
Körtvélyesi kastély (1907) In. Száz Szép Kép – Magyar Elektronikus Könyvtár
1896–97-ben Andrássy Tivadar gróf megbízására ebédlőenteriőrt tervezett. A bútorokból, üvegekből, porcelánokból, üvegablakokból és hímzésekből álló együttes a magyar szecessziós iparművészet kiemelkedő vállalkozása, amelynek nagy része elpusztult Budapest ostromakor. Legismertebb fennmaradt darabja az Iparművészeti Múzeumban levő Nő rózsával című hímzés, melyet a művész tervei alapján felesége készített el. Rippl-Rónai alkotása az Ernst Múzeum nagyméretű üvegablaka is (1912).
Szívesen festette családja tagjait – Apám, anyám (1895), a Párizsban is nagy sikert aratott Öreganyám (1892), A Kossuth-imádó Rippl bácsi (1897), Piátsek Margit (1892), Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett (1907). Feleségéről és nevelt lányáról 1910-ben készült Lazarine és Anella című képe. Ezeken a talán legismertebb képein a pszichológiai érzékenységgel megrajzolt enteriőrök nem puszta hátterek, hanem a belső világ egy-egy állapotát ábrázolják, mint például a Karácsony című képén.
Karácsony In. Száz Szép Kép – Magyar Elektronikus Könyvtár
Részt vett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIENK) alapításában és a Nyugat mozgalmában. Ady jó barátja volt. 1923-ban néhány nyugatos íróbarátjáról – Babits Mihályról, Karinthy Frigyesről, Móricz Zsigmondról, Szabó Lőrincről – nagy erejű íróportré-sorozatot készít. Ezek az alkotások művészetének utolsó szakaszába sorolhatók, amikor pasztelltechnikával alkotott impresszionisztikus képeket.
„Az írók, kik ezen a kiállításon szerepelnek, külön érdekelnek, mert képeik keletkezéséről tudok egyet-mást. Nyáron Babits Mihállyal találkoztam a dömösi papkertben, hol a magas fűben, szilvafák alatt már hajnalban kopogott szorgalmas írógépe. Feltűnően nagy volt a haja, s azt tanácsoltam, kissé nyírassa le. Ő rázta fejét. Nem szabad, panaszolta, nem lehet, megtiltotta valaki. Az orvos? Nem. A költő? Az sem. Kicsoda? A mester, ki pingálni kezdte. Két hónapig láttam aztán, amint viseli, rendeletre, meleg és zilált, természetes parókáját, melyet ősz elején el is vitt a művésznek. Becsületesen sáfárkodott. Egyetlen hajaszála sem hiányzott. Mégis valami baj történt. Ő, ki betegen ült le a képhez, közben a vidéki nyugalomban megedződött, lesült. Orvosa nagyon meg volt vele elégedve. De a festő nem. Az kétségbeesetten látta, hogy arcáról eltűnt a gyönyörű naspolyaszín, szemgödreiből az érdekes rozsdazöld árnyék, s meggyógyult, ami egy modelltől legalábbis tapintatlanság. Sokáig kellett dolgoznia a piktornak, míg a képet is valahogy kigyógyította.
[…]
A 99. számú Móricz Zsigmond. Egy óra alatt készült ez az alkotás, hatvan perc alatt, ameddig egy telefonösszeköttetést kapunk. A kék háttérbe, melyben az eget sejtjük, verőfénnyel és borúval, pacsirtákkal és varjakkal, belekomorlik a regényíró busa, megrázó feje, a kövérségében is férfias, jellegzetes művészarc. Olyan, mintha öröktől fogva lenne, csak most találkoznánk vele.”
Kosztolányi Dezső: Rippl-Rónai József. Részlet. In. Uő.: Egy ég alatt, szerk.: Réz Pál, Budapest, Szépirodalmi, 1977. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Szabó Lőrinc. Rippl-Rónai József pasztellje In: A Dunánál: Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.), 2001. – Magyar Elektronikus Könyvtár
„S már fogta a krétáit. Hónyomok
integettek, sárguló, laza fény,
a barázdákból s a karók hegyén,
arrébb meg, barnán friss-zöld erezet,
vetés vonalazta a földeket.
Néztem a tájat s a Mestert (ahogy
engemet ők): tavaszi áramok
keverték köröttünk a színeket
s mikor az arckép kikerekedett:
»Jól ment? «, dörmögte ő, s gyors ujjai
szignálták a pasztellt: »Rippl-Rónai«.”
Szabó Lőrinc: Rippl-Rónai (Tücsökzene 266.) Részlet. In: Szabó Lőrinc összes versei, Budapest, Szépirodalmi, 1988. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Utolsó önarckép.1927. Magyar Nemzeti Galéria. In. Száz Szép Kép – Magyar Elektronikus Könyvtár
„Im a Nap, a szinek apja, az Élet, elmerül;
de a virág tovább él s őrzi szinét uj napok számára:
így időz még tovatünt lelked világának ezer árnya
kép-függönyödön – óh varázs-függöny! – s amint messzebb száll el életed,
mint ki messzebb lép a függönytől s a Fényhez közelebb,
mind nagyobb lesz és nemhogy kisebb az árny, mit a függönyre dob:
ugy nő előttünk árnyad, amint távozik kedves alakod;
és ami szemeid kincses golyóiból kikölt,
szabadon, mint a madár, ha tojása összetört,
suhan az Időbe, s friss szemek elé viszi légi ut –
csodaszikrák, és tarkállnak még, mikor tüz-anyjuk kialudt.”
Babits Mihály: A festő halála (Rippl-Rónai József emlékének). Részlet. In. Babits Mihály összes művei. sajtó alá rend.: Török Sophie, Budapest, Franklin, [1945].
Rippl-Rónai József Emlékezései (1911) a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvashatók.
M. J.
