Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök

2014. november 13. 11:57 - nemzetikonyvtar

Szeretettel várjuk az Interpretációk interpretációja. Tudós bibliothecariusok, tudós elődök  című Tudományos Ülésszakunkra. Két plenáris előadást és négy szekcióban 17 előadást hallhatnak az érdeklődők november 24-én a VI. emeleti előadóban.

Kérjük, hogy a belépéshez a gyorslift folyosóról megközelíthető szolgálati bejáratot vegye igénybe.

Rendezetlen anyag vagy gyűjteményrész bármiféle rendezése óhatatlanul valamiféle interpretációt von maga után, amely alapvetően befolyásolja a forráscsoport későbbi tudományos „sorsát”, s amelyhez a szaktudósoknak valamilyen formában mindenféleképpen viszonyulniuk kell. Előadóink azt a finom kapcsolatot vizsgálják meg, amely a forrás, a tudós könyvtáros, muzeológus, egykori szaktudósok és az adott kutatási téma mai állapota között megrajzolható, különös tekintettel a fizikai „beavatkozásból” (foliálás, rendezés, tagolás stb.) fakadó, egymást követő és egymásra épülő interpretációk sorozatára.

A rendezvény ingyenes.

Az ülésszak Szentmártoni Szabó Géza plenáris elődásával kezdődik.  

Szentmártoni Szabó Géza: Janus Pannonius lappangó művei nyomában

Janus Pannonius összes ismert művének tudományos igényű kiadása 1784-ben, Utrechben jelent meg, mégpedig Kovásznai Sándor gondozásában, Teleki Sándor költségén. Ma már tudjuk, hogy ebből a teljességre törekvő kiadásból sok szöveg hiányzik, illetve olyanok is akadnak benne, amelyekről kiderült, hogy más szerző tollából valók. Száz év múlva Ábel Jenő végzett eredményes kutatást a Vatikáni Könyvtárban, ahol egy 1794-es említésből ismert kolligátumban rátalált egy addig az ismeretlenségben lappangó, Nápoly veszedelmét elbeszélő, Anjou René (1409–1480) szicíliai király dicsőítésére készült panegyricus felerészben fennmaradt szövegére, amelyet Janus Pannonius 1452-ben, azaz 18 esztendős korában, tanulmányai színhelyén, Ferrarában írt. A szerző és cím nélküli szöveget Ábel Jenő azonosította, és adta ki 1880-ban, az Analectájában. A csonka szövegről, Huszti József 1929-ben írt kitűnő tanulmánya óta, csak kevés szó esett.

Janus Pannonius ikonográfiája iránti érdeklődésem hozta magával, hogy elém került annak az Albiban őrzött, Guarino Strabon-fordítását tartalmazó, Anjou René számára készült kéziratnak két illusztrációja, amelyek egyikén a költő arcát véltem felfedezni. Az attribúcióval kapcsolatos kutatásaim vezettek el a panegyricus teljes szövegének felfedezéséhez. A századokon át lappangó műnek a nápolyi Nemzeti Könyvtárban található, XIX. században másolt szövegét egy pozitivista történész, Léon-Gabriel Pélissier (1863–1912), ismeretlen szerző műveként mutatta be 1898-ban, egy francia folyóiratban. 111 esztendeig reflektálatlan cikkét 2009-ben, az interneten olvasva, ráismertem Janus művére, s e felfedezés révén sikerült a dicsőítő költemény teljes szövegét Nápolyból megszereznem, majd az eddig ismeretlen rész magyar fordításával együtt, nyomtatásban is közreadnom.

 Országos Széchényi Könyvtár: Szentmártoni Szabó Géza - indafoto.hu

A panegyricust bemutató dolgozatom írása közben, a szakirodalmat olvasva, figyeltem fel egy mindeddig rejtőzködő, Janus Pannoniusnak tulajdonítható, száz soros versre, amely Párizsban, a Bibliothèque de L’Arsenal egyik kódexében maradt fenn. Az ő szerzőségét aprólékos érvekkel igyekeztem alátámasztani. Ennek a Holdsarló-lovagrend (Ordre du Croissant) védőszentjét, Szent Móricot, és a rendalapító Anjou Renét magasztaló versnek a szövegkiadását, valamint magyar fordítását ugyancsak elkészítettem.

2010 nyarán, Klebelsberg-ösztöndíjasként Nápolyban kutatva, sikerült azonosítanom a Renatus-panegyricus XIX. századi másolójának személyét, Scipione Volpicellát (1810–1883), a Nápoly történetét kutató tudós társaság hajdani elnökét. Az ő személye vezetett el a Castelnuovóba, a Società Napoletana de Storia Patria könyvtárába, ahol egy kolligátumba fűzve, megtaláltam a nápolyi Nemzeti Könyvtárban őrzött másolat XVII. század közepi előzményét, egy valódi forrásként kezelhető kéziratot.

2012-ben bukkantam rá egy 1639-ben nyomtatásban megjelent könyvtárjegyzékre, amelyben a nápolyi kéziratéval megegyező címmel szerepelt Janus Pannonius Renatus-panegyricusának egykori padovai kézirata, amely hajdan Marco Mantova Benavides (1489–1582) jogtudós könyvtárában volt meg. 2014 nyarán, egy Dublinban kutató kollégánk, Gelléri Gábor keresett meg levelével, amely egy újabb felfedezést osztott meg velem. Egy kolligátumot lapozgatva figyelt fel egy 16 oldalas, 1672-ben kiadott, aukciós könyvjegyzékre, amely egy XVI. századi párizsi könyvgyűjtő, Paul Petau (1568–1614) hagyatékának maradványait ismerteti. A jegyzék 179. számú tétele a következő: Ianus Pannonius De expugnata Parthenope. A lelet azért jelentős, mert egy olyan példányt ír le, amelyben szerepelt a szerző neve, és a mű eredeti, eddig ismeretlen címe is. (Ábel Jenő attribúciója most igazolódott véglegesen! Az általam magyarított cím, a Parthenope veszedelme is jónak bizonyult!) Talán ez a kötet lehetett az, amely Anjou René számára készült. Ugyanebben a könyvjegyzékben szerepel egy olyan tétel, amely azzal a párizsi Arsenalban található, Szent Móricról szóló, illusztrált kötettel azonos, amelyben a vélhetőleg Janus Pannonius által írt, 100 soros költemény is olvasható.

A részletes program itt olvasható.

A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

tudomany_unnepe.png

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr846892859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása