„s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép”

2015. április 01. 09:40 - nemzetikonyvtar

 100 éve született Cseres Tibor író, újságíró (Gyergyóremete, rom.: Remetea – Budapest, 1993. május 24.). Klasszikussá érett műveiben a közép-európai népek együttélésének traumatikus pillanatait dolgozta fel, e népek egymás ellen elkövetett bűneit tárva fel pártatlanságra törekvő őszinteséggel.

Cseres Tibor. Fotó. In. A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000) CD-ROM, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001. (Encyclopaedia Humana Hungarica, 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Nagysikerű regénye, a Hideg napok (1964) az 1942. évi újvidéki (délvidéki) vérengzések témájával foglalkozik. 1942. január 20. és 30. között egy eredetileg a partizánok ellen indított razzia kiterjesztése során magyar katonai alakulatok az előző év tavaszán visszafoglalt Bácskában (Újvidéken és környékén) etnikai alapú tömeggyilkosságot követtek el, amelynek hozzávetőlegesen 3300–3800, főként szerb és zsidó, kisebb részben pedig roma, ruszin, magyar és orosz nemzetiségű polgári személy esett áldozatul, akik között nők, idős emberek és gyermekek is voltak. A kegyetlen vérengzés tettesei ellen már 1943-ban eljárás indult, de a felelősségre vonás akkor elmaradt. A fő felelősöket a háború után kiadták a titói Jugoszláviának, ahol népbírósági ítélettel háborús bűnösökként kivégezték őket. A regényt, mely Cseres életművében is új fejezetet nyitott, a nemzeti önvizsgálat és önismeret műveként tartja számon a szakirodalom. A tömör szerkesztésű, plasztikus alakrajzú, megjelenítő erejű regényből a szerző drámát is írt, Kovács András pedig filmváltozatát készítette el (1966). A regény kilenc kiadást élt meg és számos – angol, bolgár, cseh, francia, lengyel, német, orosz, román, szerb – nyelvre lefordították.

Hideg napok (1966), részlet. Rendező: Kovács András – MANDA

A Hideg napok a történelmi konkrétumok fontosságára, a múlttal való szembenézés, a tisztázás szükségességére hívja fel a figyelmet, ám a nemzeti történelmi kérdéseken túlmutatva általánosabb jellegű, átfogóbb és elvontabb erkölcsi kérdéseket is felvet: az egyén és a társadalom mindenkori történelmi felelősségét, az egyéni és kollektív bűnösség problémáját, melyek nemcsak háborús, hanem békeidőben is aktuális kérdésekké válhatnak, amint erre a regény keletkezését megelőző „ötvenes évek” bizonyítékul szolgáltak.

A lényeg az, hogy ott a nagy éccakai tiszti gyűlésen értettük meg, milyen fontos dologról van szó. „Célom a megtorlás!” Hát mi is lehetne, kérem alázattal, ha nem a megtorlás? Nekem is nyomban eszembe jutott a kiterített és jéggé dermedt hat újoncom. Milyen könnyen felejt az ember! Én is ni, hogy jól megfürödtem, mán nem is volt más gondom, csak a megbújás a leventeotthon mellékes szobájában. Meg hogy jaja, csak a házasszonyomnak haja szála ne görbüljön. Igazán mondom, sült le ott a pofámról a bűr, pedig egyáltalán nem rólam beszélt a kegyelmes úr! „Meg kell mutatni, hogy a magyar katona nem tűri az arcátlan packázást. Egy ideig tűr! Mert a magyarnak, sajnos, erénye a türelem, de egyszer annak is vége szakad, s akkor – lesújt! A vérszomjas és határtalanul elszemtelenedett ellenség meg fogja érezni, hogy nincs kegyelem és nincsen siránkozás, ha a megtorlásról van szó! A vétkeseknek lakolniok kell! Célom a megtorlás!”

Cseres Tibor: Hideg napok. Részlet. Budapest, Magvető, 1964. – Törzsgyűjtemény 

A jórészt Cseres regényének és az abból készült játékfilmnek köszönhetően nagy nemzetközi publicitást kapott újvidéki vérengzést a magyar lakosság ellen elkövetett, sokáig teljesen elhallgatott 1944–45-ös véres – több mint tízszeres – megtorlás követte, melynek részletei csak az utóbbi időben váltak ismertté. A megtorlások magyar áldozatainak számát 30 000 és 45 000 közé teszik.
Az író 1964-ben csak a történet egyik részét írhatta meg, a folytatást sem Magyarországon, sem a korabeli Jugoszláviában nem publikálhatta, de abban bízott, hogy példája követőre akad: „én azt remélem, hogy akad majd bátor szerb író, aki utánam megírja majd azt, mit követtek el az ő népe nevében 1944 őszén a Bácskába behatoló szerb partizánok” – írta a végül 1991-ben megjelent Vérbosszú Bácskában című dokumentarista prózájában, melyben a bácskai magyarok „hideg napjait” idézte föl.

hldni.pngTibor Čereš: Hladni dani. [Pripovetke], ford.: Sava Babić, Subotica, Beograd, Minerva, 1966. (A Hideg napok szerb kiadásának címlapja) – Törzsgyűjtemény 

„Édesanyám mondta, alighogy ellovagoltál, fiam, már alkonyattal kezdtek átszivárogni ladikokkal a Dunán a fegyveres partizánok, lövöldözés hallatszott, de jajgatás még nem, mert úgy tetszik, vaktából s a levegőbe lövöldöztek. Reggel aztán, kora reggel a kisbíróval kidoboltatták, hogy mindenki saját érdekében gyülekezzen a futballpályára, halálbüntetés terhe alatt, senkinek sem szabad otthon maradni, még a betegeknek sem. Apám is lekászálódott a kémény mellől, ahonnan hajnalonta tisztálkodás végett mindennap le szokott amúgy is jönni, azt is gondolták, hogy a katonaszökevénység már úgysem érvényes, s vissza sem megy a padlásra, mert a magyarok által meghirdetett szökevény-felkoncolási veszély véglegesen elmúlt – hát megtisztálkodva, kiborotválkozva, anyámmal s öcsémmel együtt elballagott a dobolási parancs szerint a futballpályára. Itt már szólt a gramofon. Szerb partizánindulókat játszott, de néha feltették, talán biztatásul, azt a lemezt is, hogy Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország, s mingyárt utána, hogy Horthy Miklós katonája vagyok... A géppisztolyokkal övezett partizánok nem voltak többen húsznál, egy partizánnő volt a leghangosabb közöttük. Ott tolmácsok által kihirdették, hogy a tizenhat és ötven közötti férfiak maradjanak a futballpályán, a többieknek, öregeknek, nőknek, gyerekeknek pedig el kell hagyni a falut, a tanyák felé, senki nem mehet haza, majd csak akkor térhet vissza mindenki a házához, amikor erre engedélyt hirdetnek. A partizánok fegyverrel tuszkolva elkezdték terelni a népet a tanyákhoz vezető úton, már akkor nagy sírás-rívás támadt az asszonyok között, hogy a falu népét így kétfelé osztották. Félelem fogta el a kifelé indulókat, de a pályán maradókat is.”

Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában. Részlet. Budapest, Magvető, 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

krvna.pngCseres Tibor: Krvna osveta u Bačkoj, Zagreb, AGM, Hrvatski informativni centar, Turistkomerc, 1993. (A Vérbosszú Bácskában horvát kiadásának címlapja) – Törzsgyűjtemény 

A Vérbosszú Bácskában a mai napig nem jelent meg szerbül, ám jellegzetes közép-európai történetként Jugoszlávia szétesése után, a délszláv háború idején egy zágrábi kiadó, a szerb kollektív bűnösség bizonyítékaként megjelentette horvát nyelven. Az utóbbi két évtizedben számos magyar kutató mellett több szerb történész is foglalkozott az 1944–45-ös délvidéki vérengzések részleteinek feltárásával. 2013. június 26-án pedig, Tomislav Nikolić Szerbia államelnöke és Áder János köztársasági elnök közösen avatták fel a csúrogi emlékművet és emlékeztek meg az áldozatokról.

Mann Jolán

Ajánljuk még Cseres Tibor Vízaknai csaták (Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988) című regényét, amely elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Cseres Tibor író születésének 100. évfordulója alkalmából a mai napon a Kossuth Klub és a Magyar Írószövetség a Kossuth Klub dísztermében emlékkonferenciát rendez, melyen az Országos Széchényi Könyvtár két munkatársa, Rózsafalvi Zsuzsanna és Boka László is előadást tart

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr117325782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása