Amint leírtam a címet, rögtön kétségek fogtak el, hisz lehet-e valakire emlékezni, aki tegnap még itt volt közöttünk szellemi-fizikai valójában, életünk folyamatában. Akire úgy gondolunk, hogy felhívjuk, felugrunk hozzá, megkérdezzük. A cím nem különösebben eredeti, de mégis mélyen személyes, mert arra a kiállításra utal, amelynek anyagát ő gyűjtötte össze évtizedek alatt, és az a megtiszteltetés ért, hogy a rendezője lehettem: Fiume magyar emlékezete, Skultéty Csaba gyűjteménye… 

Fiume magyar emlékezete. Skultéty Csaba gyűjteménye, Országos Széchényi Könyvtár, 2009. május 8 – 2009. július 12., a gyűjt. anyagát rendszerezte, a katalógust szerk. és a kiállítást rend. Benkő Andrea, Budapest, Skultéty Cs., OSZK, 2009. – Törzsgyűjtemény 

Egy emberről és egy városról van szó. A város életállomásként nem kapcsolódik a személy sorsához, nem ott születik, dolgozik, él, alkot, sőt, idős koráig nem is jut el odáig. De valamilyen rejtélyes módon a lélek mélyében folyamatosan jelen van a gyermekkor óta, mint valóságos álomkép: szüleitől hallotta a nevét, mert velencei nászútjukra menvén megálltak a városban. Valószínűleg sokan átutaztak Fiumén, fiatalok és idősek, szülők és gyermekek, nászutasok és szökött diákok. De mégsem keresték, kutatták, próbálták kincseit felkutatni és megőrizni, életre kelteni a magyar emlékezet felejtéstengerében.

A párhuzam a város és az ember között az Atlantiszként elsüllyedt magyar világ emlékezete – ilyen értelemben szükségeltetik a jelző a jelzett szó elé.

Skultéty Csaba életének minden napjában következetesen mint magatartás, hit, alkotás, életerő és napi munka jelen volt a szándék, hogy a történelmi emlékezet folyamatosságát helyreállítsa, kifejezze, bizonyítsa, mint a túlélés, továbbélés zálogát a közösségnek, amelyhez teljes szívével tartozott, amelynek csak adott, akár szellemiekről, akár anyagiakról volt szó. Nagykapos, Késmárk, Budapest, Párizs, München mellé tartozik Fiume, mint életének folyamatosan létező helyszíne a lélekben.

Születésének dátuma, 1920 szilvesztere maga is történelmi jelkép – szülei, felmenői Magyarországa megszűnik, szétesik, soha többet nem lesz. Ötödik gyermekként, Mécs László keresztfiaként nő föl „az utca közepén”, a gyermekkori paradicsomban, amelynek történeteit felnőtt koráig megírta a Vannak vidékek, féltett kishazák. Az én Ung megyei Nagykaposom című önéletrajzi könyvében.

Skultéty Csaba: Vannak vidékek, féltett kishazák. Az én Ung megyei Nagykaposom, Budapest, Szerző, 2014. Borító. – Törzsgyűjtemény 

A szülőktől való korai és fájdalmas elszakadás, a késmárki evangélikus gimnázium kitűnő nevelése és jó értelemben vett nyitottsága érzelmileg is megedzették arra, hogy az élet nehezét, a változást türelemmel, bátorsággal és jó kedéllyel viselje, a történelmi fordulatok, a család szétszóródása pedig arra tanította, hogy a tulajdon mulandó, amit birtoklunk, egy perc alatt elveszhet, nem a miénk, kaptuk és továbbadjuk. Szerette a viccet, az anekdotát, a legnehezebb percekben is fel lehetett vidítani vele, vagy ő mondott egyet – a jó humor és a nevetés éppúgy sajátja volt, mint ahogy bosszankodott a nyelvi romláson a közmédiában vagy hazugságon a történelmet, udvariatlanságon a magatartást illetően.

Szinte az utolsó percig követte a világ eseményeit, latolgatta Magyarország esélyeit, egy pillanatra sem szűnt meg szerkesztő, kommentátor – Ambrus Márton – lenni.

Ekecs Géza, Skultéty Csaba és Borbándi Gyula, 1953

A Szabad Európa Rádióban használt álnevet nagyapja és fia nevéből tette össze azért, hogy kilétére a kommunista Magyarországon ne derüljön fény és itthon maradt családtagjait ne érje retorzió. A Szabad Európa Rádió gongja, amellyel a magyar adást jelezték, asztalán áll, féltett kincsei közé tartozott. Müncheni évei a szolgálat, a gyerekei és a honvágy hármasában teltek – a gyerekeket megtanította magyarul, a honvágy pedig arra késztette egy véletlen kapcsán, hogy műgyűjtővé váljon: összegyűjtötte, felkutatta az antikváriumokban a Pest-Budát ábrázoló régi metszeteket – ez a számos ritkaságot tartalmazó gyűjtemény később az Országos Széchényi Könyvtárba került.

„... Magyarországon megtörtént a rendszerváltás. A híráramlás már nem tilos, megjelennek az első szabad újságok, jön a széles sajtószabadság. A Szabad Európa Rádió már nem olyan fontos. Ott, a rádión belül is merőben új a helyzet... Az új helyzet új felkészültséget, állásfoglalásban gondos árnyalatokat kíván, ezzel München már nem tud lépést tartani... A műsorsugárzás és ezzel a Szabad Európa Rádió magyar adásának a története végül 1993. október 31-én zárul.” 

Elhunyt Skultéty Csaba - NEMZETIKONYVTAR BLOG

Így gyűjtögette folyamatosan össze, mintegy szülei, egyúttal Magyarország emlékezetére a fiumei vonatkozású tárgyakat, dokumentumokat, újságokat és könyveket, képeslapokat, metszeteket, térképeket, reklámcédulákat és egyéb aprónyomtatványokat. Ezek az idők folyamán komoly gyűjteménnyé kerekedtek, amelynek ismét az Országos Széchényi Könyvtár adott otthont. Egy katalógus és hat kiállítás valósította meg a gyermekkori képzeletben nagyra nőtt vágyat, köztük az egyik Fiuméban, ahol a muzeológus kollégák rácsodálkoztak egy-egy darabra, dokumentumra: nem ismerték. Nagykapostól Fiuméig – egy szétszakadó világban élt teljes élet, amely értéke tudatában odaadatott annak, akinek szüksége volt rá.

Köszönjük.

Skultéty Csaba gyászjelentése

Benkő Andrea

Interjúrészlet 1999-ből – Történeti Interjúk Tára