40 éve hunyt el Latinovits Zoltán színész, rendező (1931–1976)
„Hosszú kitérő után, egyetlen kofferemmel Debrecenben felcsaptam színésznek. Azóta tizenhárom év telt el, játszottam Debrecenben, Miskolcon, Budapesten, Szabadkán, Novi Sadon, Zomborban, Gyulán és Kecskeméten, deszkán és vásznon, mikrofon előtt és televízióernyőn. Végül maradtam, mi voltam: magánszínész. Száznyolcvan-kétszáz eljátszott szerep után, ha visszagondolok elmúlt harmincnyolc évemre, harcolva, elbukva és újraszületve, ha most újrakezdhetném, ugyanezt a nehéz, hosszú kitérőt választanám.” (1969)
Latinovits Zoltán: Emlékszem a röpülés boldogságára. Összegyűjtött írások. Szerk., az előszót és a jegyz. Írta Szigethy Gábor. Budapest, 1985, Magvető, 289–290. o. – Törzsgyűjtemény
Bolingbroke szerepében, Shakespeare II. Richárd című tragédiájában. Bodrogi Gyula mint II. Richárd király, Körszínház, 1962 – Színháztörténeti Tár
E mondatokat a 40 éve, 1976. június negyedikén este elhunyt Ködszurkáló, Latinovits Zoltán vettette papírra Önarcképe megfogalmazásakor. Most rá emlékezünk, s nem elsősorban tragikus és titokzatos, máig boncolgatott, de meg nem oldott legendává vált halálára s annak emberi-művészeti-társadalmi következményeire, de életére, különleges alkotói és előadói energiájára és hatására. Életének, művészetének, karakterének megmagyarázhatatlan és különleges jegyeire, melyekkel mindmáig hat, pedig már alig vannak, akik személyesen ismerhették, dolgozhattak vele, láthatták élőben, akik harcoltak vele, akik tanultak tőle.
Orin szerepében. O'Neill: Amerikai Elektra című drámájában. Sulyok Mária mint Christine, Vígszínház, 1963. – Színháztörténeti Tár
Latinovits különlegessége az őserőben lehet, mellyel minden „korszerű”, az 1960–70-es évek művészetére és közösségére jellemző kialakult rendet és kategóriákat, sémákat és halott formákat képes volt visszabontani, lerombolni a gyökerekig, föltárva egyúttal valódi értéküket és értelmüket: a színészetet, a költészetet, a közösségi alkotást, a technikai csatornákon is átjutó személyes hatást teremtette újra bátran, féktelenül.
Rómeó szerepében Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiájában. Bilicsi Tivadar mint Lőrinc barát, Vígszínház, 1963. – Színháztörténeti Tár
Merészen szembeszállt a biztos szimpátia és siker receptjeit kiállító művészekkel és közönségükkel, volt ereje fölbontani a megszokott kereteket, a szakmai, a személyes és a politikai-kultúrpolitikai pályák megrajzolt partvonalain átlépve maradt mindvégig, mi volt: Latinovits. Az egyetlen e nemben, e néven. Máig feszültségeket vált ki, érzelmi frontokat nyit, értetlenséget vagy épp rajongást szül előadó-művészete, és szenvedélyes, gyakran szélsőséges, de meg nem alkuvó mondatait még fél évszázaddal megjelenésük után is újraolvasnunk, újraértelmeznünk kell, nem hagy nyugodni a Balatonszemes temetőjében 40 éve nyugvó színész.
Az őrnagy szerepében Örkény Tóték, Nagy Attila mint Tót, Hacser Józsa mint Ágika, Thália Színház, 1967. – Színháztörténeti Tár
Latinovits Zoltán (1931–1976) Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színész. Bajor Gizi „fedezi föl” egy gimnáziumi önképzőköri színielőadáson. Nem készül színésznek, 1956-ban építészmérnöki diplomát szerez. De sportol, sokat szaval diákéveiben, amatőr színjátszóként ismerkedik a mesterséggel. 1956-ban azután nem mérnökként helyezkedik el, hanem segédszínész lesz Debrecenben. 1957-től 1976-ig tartott pályáján mintegy 75 szerepben lép színre. 1959-től film- és televíziós szerepeket is kap, rádiózik és szinkronizál, s pályája későbbi szakaszában (1971-től) rendez is. Intellektuális, de kevéssé átalakuló színészként formálja meg szerepeit, és egyéni stílust alakít ki szavalóművészetével. Foglalkoztatja a művészet, a színház szerepe, helyzete és jövője, szenvedélyesen ír. 1973-ban jelenik meg nagy hatású, Ködszurkáló című kötete. http://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/1265540
Vojnyickij szerepében Csehov Ványa bácsi című drámájában. Darvas Iván mint Asztrov, Tomanek Nándor mint Szerebrjakov, Vígszínház, 1970. – Színháztörténeti Tár
Sirató Ildikó
