A mai napon, 145 éve, Nyíregyházán született Krúdy Gyula, a magyar prózaművészet egyik legnagyobb alakja. Már fiatalon megmutatkozott tehetsége, így nagyon korán elkerült otthonról, hiszen őt is vonzotta Budapest, ahová nagy tervekkel érkezett. A kezdeti időkben újságíróként dolgozott, de nem volt még húszéves sem, amikor első novelláskötete megjelent: Üres a fészek és egyéb történetek címmel. Első nagy közönségsikerét a Szindbád-sorozattal (Szindbád utazásai, Budapest, Singer-Wolfner, 1914), majd A vörös postakocsi (Budapest, Singer-Wolfner, 1913.) című regényével aratta, ez utóbbit Ady Endre így üdvözölte:
„…De könnyes, drága, gyönyörű könyv ez mégis, úgy ahogy írta, aki írta, fölséges versvallomás arról, miként teszik az álmok passzívvá a mai Casanovát. S ha nem regény, hát nem regény, de briliáns lelki-röntgene a fiatalság nevezetű betegség egyik legékesebb stádiumának. A művész-psziché diagnózisa s egy kicsit édes szívfájdalmú emléke tíz év előtti budapesti sorsunknak, ellágyulásainknak s az éjszakáknak, melyekben akkori ifjúságunkat meghurcoltuk…”
Ady Endre: Krúdy Gyula könyve. In: Nyugat, 6. évf. 17. szám (1913). Online változat – Elektronikus Periodika Archívum
Krúdy Gyula. In: Az Érdekes Újság dekameronja. Száz magyar író száz legjobb novellája, szerk.: Kabos Ede, Budapest, Légrády, [1913–1916]. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Digitális Képarchívum
Krúdy Gyula Szindbád-novelláit felhasználva készített nagy sikerű filmet Huszárik Zoltán 1971-ben. Olyan legendás színészek szerepelnek benne, mint Latinovits Zoltán, Dajka Margit, Ruttkai Éva.
A rendező (Huszárik Zoltán) Latinovits Zoltánnal a Szindbád című film forgatásán. B. Müller Magda felvétele. In: Szindbád, a halhatatlan: [Krúdy Gyula, Huszárik Zoltán, Sára Sándor, Latinovits Zoltán], szerk. és a fotókat kész. B. Müller Magda; graf. Huszárik Zoltán, Budapest, Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány, 2006. – Törzsgyűjtemény
Tudvalevő, hogy Krúdy Gyula nem tartozott semmiféle klikkhez, irodalmi csoportosuláshoz, magányos, öntörvényű zseni volt, kényes ízlésű, akit maga az élet érdekelt, ritkán volt hajlandó irodalmi témákról társalogni. Ő a létezés egészére összpontosított, és ennek az élet- és szemléletformának a gyümölcse az a ritka látásmód is, amely műveit oly gazdaggá és egyedülállóvá tette. Olyan szürreális, expresszionista és groteszk stíluselemekkel találkozhatunk szövegeiben, amelyek a modern irodalomnak, tágabb értelemben a XX. század elején megújuló művészetnek (színház, festészet) a sajátjai. Hogy ne csak a szokásos hivatkozásokat említsük: noha nem volt a kortársa, mégis sok vonatkozásokban szokatlan párhuzamokat lehet felfedezni a magyar író művei és Tadeusz Kantor lengyel színházguru és festőművész egyes alkotásai között. Itt elsősorban a halált, mint emblematikus témát és annak groteszk ábrázolását szükséges kiemelni.
„»Az életet a művészetben csak az élet hiányával, a halál és az üresség képzetével és a kommunikáció hiányával lehet kifejezni« – írja később, a Halálszínház manifesztumában, s ezzel egyúttal azt sugallja, hogy az igazi színházhoz is csak annak hiányán keresztül vezet az út. »Minden művész magán viseli témájának stigmáját, azzal jön a világra« – mondja a lengyel festészet történetével kapcsolatban.”
Király Nina: Ulyssesnek vissza kell térnie. Részlet. In: Tadeusz Kantor: Halálszínház. rások a művészetről és a színházról, Prospero könyvek, Budapest–Szeged, MASZK Egyesület, 1994, 114. – Törzsgyűjtemény
Az idővel való „bánásmód”, írói technika szempontjából pedig Proustot idézik a Krúdy-szövegek megfelelő részletei. Bár nála a modernség inkább ösztönösnek mondható, mintsem tudatosnak. Krúdy egyik legmarkánsabb műve az Asszonyságok díja (Budapest, Rácz, 1919.) című regény, amely mindjárt könyvalakban jelent meg, nem újságok hasábjain, mint jellemzően a többi mű.
E művet elismeri az irodalomtörténet, mégis keveset hallunk róla, mintha rejtőzne maga is, akár valami Krúdy-regény titokzatos szereplője. Az Asszonyságok díjában egyszerre van jelen epika, költészet és dráma: az író megrázó erővel ábrázolja a lét infernális, alvilági, poklokig hatoló mélységeit, de a gyöngédség titkos útjait is. Számos olyan véleményt olvasni, hallani, hogy Krúdy „elaprózta” tehetségét, és valójában soha nem írta meg azt az egyetlen nagy regényt, amire tehetsége predesztinálta volna. Azonban az Asszonyságok díja ezt a megállapítást cáfolni látszik.
Kertész Imre így beszél e számára meghatározó alkotásról:
„Kár, hogy nincs elég helyünk és időnk az elemzésre, a bizonyításra. Krúdy Gyula zenéjét, kimeríthetetlen alkotóerejét néhány alapérzés mozgatja: kozmikus erotika, a vele járó égő bűntudat, a megváltás sóvár igénye és a halál szakadatlanul jelenlevő gondolata. Művészetében, lényében van valami mélységesen archaikus vonás, ami Bosch-sal, Breughellal, Goyával, ezekkel a nagy, apokaliptikus festőkkel és a középkorral rokonítja őt természetesen a modern nagyváros díszletei közt… Az Asszonyságok díjában mindezek az alapvonások nagyszabású, egyetemes világművészetté tágulnak. Soká beszélhetnék Krúdy Gyula topográfiájáról: úgy fogja át a világegyetemet, hogy a Józsefvárosból is legföljebb a Ferencvárosba kalandozik át. És közben e pesti tájak, e pesti képek szinte észrevétlenül a dantei alapmítoszt teremtik újjá.”
Kertész Imre: Krúdy Gyula In: Európai Utas, 12. évf., 4. (49.) sz. 2002, 24–25.
Az 1919-es megjelenésű műben valóságos dürrenmatti jeleneteknek lehetünk tanúi. A háromezer esztendős hölgy és öregúr találkozása:
„Ezután még különösebb látványnak lett tanúja a temetésrendező.
Az öreguracska letérdepelt a háromezeresztendős nő előtt, és hódolata jeléül levette orrát, amelyet átnyújtott a nőnek. Később ugyanezt cselekedte egyik lábszárával is, lecsatolván azt helyéről, és a nő ölébe helyezte a gazdátlan lábat. Orr és láb nélkül valóban meglepő látvány volt az öreguracska. Majd midőn kabátját is levetette, mankójával egy művégtagkészítő boltos kirakatából látszott előjönni, megszökvén éjszakára az üveg alól.”
Krúdy Gyula: Asszonyságok díja, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1968, 79. – Törzsgyűjtemény
Az Asszonyságok díja című műnek létezik egy olyan kiadása, amely csupán egyetlen példányban készült. Ezt a szenzációs példányt vöröses-lilás színű papírkötés borítja. Kozocsa Sándor a következőket írja:
„A prousti és joyce-i jelzőkkel illethető műhöz Hornyánszky Miklós készített borítólapot, a belső illusztrációkat részben ő, részben Szada István készítette.”
Kozocsa Sándor: Az Asszonyságok díjának titkai. In: Magyar Hírlap, 1973. december 31. – Törzsgyűjtemény
Érdekesség, hogy a könyvet két művész illusztrációi díszítik, ami igen különös, hiszen míg Szada inkább szürrealista, addig Hornyánszky realista módon közelít a szöveghez. Fontos megjegyezni, hogy ezt a muzeális értékű könyvet az Országos Széchényi Könyvtár kézirattára őrzi. Ezt a példányt Krúdy dedikálta is.
Márai Sándor, aki nagy rajongója és csodálója volt Krúdy művészetének, egy bravúros regényben állított emléket az írónak, amelyben annak utolsó napját „meséli” el. Márai oly stílusbravúrt visz véghez, amely egyedülálló: Krúdy stílusát és szemléletét építi bele művébe, az eredmény pedig egy katartikus erejű létösszegző, prózai alkotás, amely minden ízében esszenciális imitáció, hiszen Krúdy gondolatait veszi sorra, és ezekből a meghatározó relevanciákból építi fel azt a nagyívű, egyedi, drámai monológot, amely Márai zsenialitását mutatja. A Szindbád hazamegy című Márai regény kötelező olvasmány mindazok számára, akik rajonganak Krúdyért. Gyönyörű, könnyes búcsú ez Krúdytól és a korabeli Magyarországtól. Így fogalmaz Márai a regény akár sírfeliratszerű ajánlójában: 
„K. Gy. emlékének
Kéhliéknek, a kis Bródynak, a vörös bajszú főpincérnek, az íróknak, s mind a nőknek, zsokéknak, hajósoknak és úriembereknek, akik ismerték őt, s szerették, és gyászolják a világot, mely utánahalt.”
M.S.”
Márai Sándor: Szindbád hazamegy, Budapest, Helikon, 2015. (oldalszám nélkül, ajánló) – Törzsgyűjtemény
Krúdy Gyula: Szindbád hazamegy, Budapest, Révai, 1940. Borító – Törzsgyűjtemény
Részlet a Márai-regényből:
„Most úgy érezte, hogy ez a különös nap, amikor minden olyan volt, ahogyan már ezerszer látta s olyan is, mintha most látná életében először és ugyanakkor utoljára mindazt, amit szeretett, elérkezett a fordulathoz, mikor békélt lélekkel adhatja át magát a hajós a nirvána hullámainak. Mert Szindbád szíve mélyén hitt a keleti bölcsességben, s legszívesebben pap lett volna Buddha valamelyik kolostorában, ahol a beretvált fejű szerzetesek oly közömbösek, mint a sás a szent tavakban, s a fájdalom úgy pereg le a lélekről, mint vízcsepp a lótuszlevélről. Ilyen szerzetes szeretett volna lenni Szindbád. De az élet arra kényszerítette, hogy egy életen át harcoljon a betűvel, a lélekkel, a démonnal s aztán veszélyesebb ellenfelekel, melyekkel a sárkányölő Szent György sem tudott volna megbirkózni: a méltatlan környezettel, a tudatlansággal, ízléstelenséggel, az álirodalommal, a süket embertelenséggel.”
Márai Sándor: Szindbád hazamegy, Budapest, Helikon Kiadó, 2015, 153–154. – Törzsgyűjtemény
Márai Sándor, aki a legpontosabb diagnoszta Krúdy-kérdésben, egy másik írásában pedig a következőket olvashatjuk:
„Kísérteties erővel látott embert, álmot, látta a másik Magyarországot. Az „Asszonyságok díjá”-ban a hős temetésrendező, aki lakodalomba, onnan a bordélyházba téved, ott, tudathasadásos jelenetben találkozik másik énjével, Álom úrral, és a két alak, félelmes ikerpár, együtt tévelyeg a holtak és elevenek század eleji Budapestjén…. eghyszerre tudott beszélni a mitikusról, a „szürrealizmusról”, ami a valóságot, a reálisat körülveszi, mint a bolygókat az interstelláris, kozmikus por… Keveseb vannak a világirodalomban, akik így tudták megeleveníteni azt, ami a valóságban mitikus… és ezekben az írásokban mindent besugároz stílusának fénytörése, az a gyöngyházfényű finom köd, ami Turner képein vagy Monet vízililiomos festményein lepi be a vásznat…. Látomásai titokzatosan gazdagok, mint Proust emlékezései az idő mélyvizéről.”
Márai Sándor: Föld, Föld!... Emlékezések Márai Sándor művei. Jegyzetek: Gellériné Lázár Márta, Budapest, Akadémiai Kiadó–Helikon, 1991. 288–292. – Törzsgyűjtemény
A Mit látott Vak Béla Szerelemben és Bánatban című regénye már expresszionista jegyeket, képeket hordoz, szürreális látomássá áll össze, noha ez a mű is csak 1961-ben jelenhetett meg könyvalakban, és tulajdonképpen befejezetlen maradt, mégis a magyar modern prózairodalom remekei közé tartozik.
„A vakzenészek e dalba ömlesztették azokat a vágyaikat, amelynek nincs szavuk, nincs nevük, nincs színük, csak illatuk. Mint megannyi mezítelennőalak, guggol a hegedűsök vállán e dal szelleme. Lábát nyújtogatja a kéj a cimbalomtól, míg a nagybőgő hasában úgy pufog a vágy, mint kövér nők hangjában, akik megállítják a cingár vándorlegényt. A vakok dala ez, akik ismét látnak, ismét megifjodnak, ismét megérinthetik ajkukkal a színeket, amelyeket a nők testén láthatni”
Krúdy Gyula: Mit látott Vak Béla szerelemben és bánatban, Budapest, Karinthy Kiadó, 1997, 26. – Törzsgyűjtemény
Krúdyt Amerikába is csábították, de ő nem volt hajlandó elutazni: nem értette, mit keresne ő a tengeren túl. Talán sokan nem is tudják, hogy Krúdyról fennmaradt egy alig néhány másodperces filmfelvétel. Ez az élőkép csupán egy „villanásnyi” idő: Krúdy, miután leszáll lovashintóról, egy pillanatra a kamera felé les, kitekint ránk, nézőkre. És rögtön magunkon érezzük azt a látnoki tekintetet, amelyet már oly jól ismerünk írásaiból. És aki szereti Krúdyt, az beleborzong ebbe a váratlan „találkozásba”.
Krúdy Gyula és Kertész Mihály Az Est felvételein (1918) – A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum Youtube-csatornája
Temérdek gondolatot fogalmaz meg Krúdy prózájának „bölcseleteit” taglalva Cseke Ákos filozófus, esszéíró. Arra utal, hogy sokat tanulhatnánk az élet nagy kérdéseiben az írótól. A Kortárs Könyvkiadónál 2014-ben jelent meg e gondolatébresztő könyv, amely felrázza a fásult olvasót, hiszen olyan problémákat vet föl, jár körül friss, drámai, filozófiai éllel, mint a szerelem mibenléte. Cseke Ákos, miként a bölcs Krúdy is, pontosan tudja, hogy nagy a tét: a szerelem nemcsak szórakozás, játék és kellemes időtöltés.
„Azon töprengek: itt van újra az ősz, közeleg a tél – nem kellene-e elővennem Krúdymat, Krúdyjaimat, komolyan venni végre a szavak és az élet mágusát, hogy megtudjam, hol állok? Jó volna megsejteni, még mielőtt késő volna – és ki mástól tanulhatnék annyit e tekintetben, mint Krúdytól? –, mi van a nős férfiak arcára írva, akiket oly régóta figyelek titokban… Miféle keserűség, milyen elégedettség? Mit tudhatnak? Mire gondolhatnak?”
Cseke Ákos: Krúdytól tanulok. In: Uő: Mennyit bír el a boldogság, Budapest, Kortárs, 2014, 5. – Törzsgyűjtemény
Szegedi-Szabó Béla (Állománygyarapítási és - nyilvántartási Osztály)
