Szombathy Zoltán előadásával folytatódik az Orientalisták az OSZK-ban című sorozatunk negyedik évadja. A délkelet-ázsiai és fekete afrikai iszlám szakértője Világvallás és helyi hagyomány: Iszlám szinkretizmus egy indonéziai muszlim közösségben címmel tart előadást február 20-án. Az ELTE BTK Sémi Filológia és Arab tanszékének vezetőjével ennek kapcsán beszélgettünk.
Szombathy Zoltán arabista, az ELTE BTK Sémi Filológia és Arab tanszékének vezetője
Előadásában Celebesz szigetének keleti tengerpartján és a környező szigeteken élő két muszlim népcsoport, a saluan és a banggai példáján keresztül mutatja be, hogy a helyi animista vallásokat hogyan alakította át az iszlám. Hogyan lehet alakítani egy vallást?
Talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy az animista hagyományok fokozatosan átalakulnak az iszlám hatására. Az előadásom pontosan ezt a folyamatot, ennek különböző mozzanatait próbálja bemutatni. Olyan változásokra gondolok például, mint hogy a régebbi istenségeket „lefokozzák” szellemekké (minthogy az iszlám szigorú monoteizmus; szó sem lehet több istenségről), a szertartások különböző pontjain muszlim imádságok hangzanak el a régebbi varázsigék helyett, illetve hogy a szertartások vezetői között megjelennek a muszlim elit tagjai. De a legfontosabb változás mindenképpen az, hogy a szertartások egész értelmét és célját újrafogalmazzák az iszlám vallási hagyomány fogalmait használva. Az általam bemutatandó konkrét szertartás például régebben az ősök szellemeinek kultusza volt, de ma már kizárólag a Koránból és a hadíszokból vett muszlim vallásos fogalmakkal írják le a célját és az értelmét. Ez egyaránt igaz a szertartások vezetőire és a közösség egyszerű tagjaira.
A kereszténység után az iszlám a világ második legnagyobb vallása, Indonézia pedig a legnépesebb muszlim ország. Hogyan fér össze egy világvallás a helyi kultúrával? Miben tudjuk megfogni az indonéz iszlám igazi sajátosságait?
Indonézia lakosságának majdnem 90 százaléka muszlim, de élnek ott keresztények, hinduk és buddhisták, illetve helyi vallások követői is. Nyilvánvaló, hogy ezen a területen a muszlimok mindennapi tapasztalata volt mindig is a vallási sokszínűség, ráadásul az indonéziai viselkedéskultúra nagy hangsúlyt fektet a társadalmi harmónia fenntartására. Az indonéziai iszlám talán legszembetűnőbb sajátossága így az erős szinkretizmus a helyi animista hagyományokkal és az indiai eredetű hindu és buddhista hatásokkal. Ez tükröződik a helyi iszlám kultúra szóhasználatában – amelyben nagy szerepet játszik a szanszkrit eredetű szókincs – és az indiai vallási képzetek nyilvánvaló hatásában is: ilyen például a reinkarnáció gondolata, a panteizmus, a meditációs technikák, stb. Az iszlám előírásaival ellentétesnek érzett szokásokat és hiedelmeket többnyire az adat („hagyományok”) címszóval írják le, vagyis nem-vallásos jellegüket igyekeznek hangsúlyozni.
Egy korábbi interjújában úgy fogalmazott, a nagy különbségek nem feltétlenül az iszlám vallásból, sokkal inkább az azzal összekeveredő, tovább élő helyi szokásokból következnek. Mennyire jellemző a ragaszkodás ezekhez a hagyományokhoz?
Erre nehéz általánosságban választ adni. Attól függ, milyen közösségről, milyen népcsoportról és milyen hagyományról beszélünk. Ha konkrétan Indonéziát (és Délkelet-Ázsiát) nézzük, ott például hihetetlenül erősen élnek tovább a szellemekkel és más láthatatlan lényekkel kapcsolatos mágikus szokások, a számmisztika, a sírok kultusza, továbbá – sok muszlim vallástudós elítélő véleménye ellenére – a közös rituális étkezés (slametan vagy tahlilan) szertartása. Más hagyományok könnyebben változnak, így például a női fejkendő viselete, ami régebben ritka volt, ma már általánosan elterjedtté vált közel-keleti hatásra.
Az iszlám vallással kapcsolatos tudományos kutatásokban érdekes kettősség figyelhető meg: az írott hagyományt jobbára a hagyományos orientalisztika művelői tanulmányozzák, míg a helyi közösségek mindennapi vallásgyakorlása nagyrészt az antropológusok és néprajzkutatók terepe. Miért alakult ki ez így, és milyen új képet adhatnak az iszlámról a terepen dolgozó szakértők?
Szerintem ez részben egyszerűen a lustaság eredménye: sok orientalista érthető módon inkább szeret könyvtárban ülni, mint terepre járni, sok antropológus pedig megspórolja magának az írott arab nyelv megtanulását. Ezt nem én mondom, hanem egy ismert amerikai antropológus, Lila Abu-Lughod írta le, de mélyen egyetértek. Önmagában persze nagyon értékes mind az orientalisztika filológiai jellegű munkája, mind az antropológusok terep-kutatása, csak annyi a probléma, hogy mindkettő féloldalas képet ad. Az iszlám vallás írott hagyományának igen jelentős részét a muszlimok többsége sohasem alkalmazta a gyakorlatban – az írástudó vallási elit sorain kívül sokszor nem is ismerték –, így itt igencsak érdemes lenne odafigyelni arra is, a valóságban mennyi hatása van ezeknek a műveknek. Másfelől egyes antropológusok úgy írják le a „helyi”-nek vélt hagyományokat, hogy nincsenek tisztában vele: ezek nemritkán az egész iszlám világban elterjedtek s középkori arab nyelvű írott forrásokra mennek vissza. Ez esetben pedig nyilván nem ártana ismerni a muszlim magaskultúra írásos hagyományát: a vallásjogi, etikai, teológiai és vallási misztikával kapcsolatos hatalmas írott örökséget. Azért persze sok jó példa is van; Indonéziával kapcsolatban különösen kiválóak ebből a szempontból Snouck Hurgronje, John Bowen vagy Petrus Zoetmulder munkái a szumátrai és jávai iszlámról. Az említett tudósok mind kiválóan ismerték/ismerik az arab nyelvet és a középkori iszlám írásbeli hagyományát is.
Világvallás és helyi hagyomány – Szombathy Zoltán előadása
A sorozatról
A havonta egyszer, szerdánként 17 órakor kezdődő előadások, beszélgetések és könyvbemutatók fő célja, hogy az érdeklődő nagyközönség is korszerű ismereteket szerezhessen a nemzetközi viszonylatban is jegyzett magyar kutatóktól – értesülve a különböző területeket és korszakokat érintő kérdésekről és a kutatás legújabb eredményeiről.
A magyar keletkutatást, annak különböző szakterületeit és eredményeit bemutató Orientalisták az OSZK-ban című kultúrtörténeti sorozat szerkesztője Tüske László főigazgató, arabista, a PPKE oktatója.
Világvallás és helyi hagyomány – Szombathy Zoltán előadása
