Ignotus, Berde Mária és Balázs Béla műveivel, valamint trianoni témájú könyvekkel bővül a Magyar Elektronikus Könyvtár

2020. január 09. 10:02 - nemzetikonyvtar

A Magyar Elektronikus Könyvtár újdonságai közt minden év elején külön figyelmet kapnak a január 1-től a jogvédelem hatálya alól felszabadult szerzők művei. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis az alkotó halálát követő évtől számított 70 évig engedélyköteles az adott szerző minden műve megjelentetése. Így 2020-tól az 1949-ben elhunyt írók könyvei már szabadon terjeszthetőek az interneten.

Közkinccsé válnak tehát és az év folyamán megjelennek a MEK-ben olyan szerzők könyvei, mint

  • Aczél Pál (író, filmrendező),
  • Ágner Lajos (irodalomtörténész, orientalista, pedagógus),
  • Balázs Béla (író, filmrendező, kritikus),
  • Berde Mária (erdélyi író, költő és műfordító),
  • Berkes Imre (író, újságíró),
  • Fazekas Imre (író, újságíró),
  • Garai Ferenc (író, újságíró),
  • Hoffmann Mária (műfordító, író és irodalomtörténész),
  • Ignotus, vagyis Veigelsberg Hugó (költő, író és újságíró),
  • Mael Ferenc (erdélyi születésű költő, író),
  • Podmaniczky Pál (evangélikus lelkész, egyetemi tanár),
  • Vándor Kálmán (író, újságíró),
  • Zsigmond Ferenc (irodalomtörténész),
  • Zsolt Béla (író, újságíró és politikus),
  • valamint Drasche-Lázár Alfréd (író és politikus, a trianoni békeszerződés egyik aláírója).

A trianoni békediktátum 100. évfordulójához kapcsolódva, annak korabeli fogadtatásáról, elemzéséről szóló hazai és külföldi művekkel is bővülni fog az idén az elektronikus könyvtár. A szerződés és az azt becikkelyező törvény szövege és magyarázata már elérhető a MEK-ben. A digitalizált régi könyvek mellett a szintén az E-könyvtári Szolgáltatások Osztályán működő webarchívumban egy különgyűjteményt is létrehoznak a centenárium alkalmából az interneten megjelenő hírekből, interjúkból, cikkekből, blogokból, honlapokból és egyéb webes tartalmakból.

A képre, vagy ide kattintva máris letölthető egy újonnan felkerült szabadon terjeszthető közkincs!

debreceni_kollegium_cimlap.png

Kövesd a Magyar Elektronikus Könyvtár gyarapodását RSS-ben, a Twitteren, az érdekesebb újdonságokról szóló híreket pedig a Facebookon.

Köszönjük az egész éves lelkes figyelmet, a felajánlott köteteket, az anyagi támogatást, a digitalizálási javaslatokat, a jobbító szándékú hozzászólásokat, s kívánunk nagyon boldog, sikeres és olvasmányokban gazdag új évet minden kedves olvasónknak, felhasználónknak és családjuknak! Idén is sok újdonsággal várjuk minden régi és új olvasónkat!

Tudtad, hogy Te is támogathatod a MEK-et?

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr4415399436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.