Rendhagyó Benedek-napi üdvözlet

2020. március 21. 09:00 - nemzetikonyvtar

Ősnyomtaványoknak nevezzük azokat a nyomtatványokat, amelyek a könyvnyomtatás hajnalán születtek. Egész pontosan az 1453-tól, a könyvnyomtatás feltalálásától kezdve az 1500 dec. 31-ig nyomtatott kiadványokat nevezzük így. A szakirodalom incunabulumként is emlegeti őket, a latin incunabula, -orum (n) szó alapján, amely jelentése: pólya, bölcső, bölcsőbéli rengetés. Elvontabb jelentése pedig valaminek a kezdete, születési helye, gyermekkora.

A Régi Nyomtatványok Tára a mai napon egy ilyen, a nyomdászat történetében pólyásnak számító könyvből szeretne egy apró érdekességet megosztani az olvasókkal. Nürnbergben, 1486-ban adták ki Anton Koberger nyomdájában Aenea Silvio Piccolomini, II. Pius pápa (1405–1464) Epistolae familiares című művét. II. Pius pápa levélgyűjteményében a kor egyházi és politikai kérdéseivel foglalkozott. A műnek magyar vonatkozása is van: a törökellenes harcról írt fejtegetéseiben a magyar nép stratégiai jelentőségét emeli ki.

Ebből a kiadványból három példányt is őrzünk, közülük kettő teljes (Inc. 1073, Inc. 1073b), a harmadik példány viszont csonka (Inc. 1073c), az első 15 folió hiányzik belőle.

Ha egymás mellé helyezzük a két teljes példányt, és kinyitjuk őket ott, ahol az első epistola kezdődik, rögtön szembe tűnik az ősnyomtatványok egyik jellegzetessége: a könyvek nem teljesen egyformák. Az a szokás, hogy a szövegben kihagyják a kezdőbetűknek a helyét, még a könyvnyomtatás előtti időkből, a kódexkészítés világából maradt meg. Az üres helyekre az iniciálékat ‒ mind a kódexekben, mind pedig az ősnyomtatványokban ‒ utólag ügyes kezű illuminátorok vagy kevésbé ügyes kezű, de annál nagyobb bátorságú tollforgatók festették meg. De az is gyakran megtörtént, mint a mi első példányunk esetében, hogy nem pótolták a hiányt.

Az ősnyomtatványok egyediségét tovább gazdagítják a possessor-bejegyzések. Ezek a tulajdonosoktól vagy olvasóktól származó lapszélre rótt kisebb írások sok-sok érdekes információt nyújtanak a könyv használóiról.

A három példányunk közül az Inc. 1073b jelzetűben, az első üres levél rectójának az élén egy 15. századi kéztől származó kedves négysoros bejegyzésre találtunk. Egy Benedek nevű szerzetes írta, aki arra kéri az utókort, hogy imádkozzon érte.

 

Így szól a bejegyzés:

„Quisquis hunc librum lecturus adibit, quaeso non pigeat Ave Maria promere semel pio corde fratre pro Benedicto.”

inc_1073b_1_recto_bejegyzes.jpg

A jelentése pedig:

„Bárki, aki kézbe fogja venni ezt a könyvet, hogy majd olvassa, ne restelljen kegyes szívvel elmondani egy Ave Maria-t Benedek atyáért.”

Kedves Olvasó,

bár ez a könyv 3D-s valóságában kevesek kezébe jut el, aki indíttatást érez, hogy ezen a napon öreg Benedek szerzetesünkért elmondjon egy imát ‒ akár névnapi köszöntésként is ‒, alább olvashatja latin nyelven az Üdvözlégyet.

Ave Maria, gratia plena,
Dominus tecum.
Benedicta tu in mulieribus,
et benedictus fructus ventris tui,
Iesus.
Sancta Maria, Mater Dei,
ora pro nobis peccatoribus,
nunc et in hora mortis nostrae.
Amen.

 

Túri Klaudia

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr9115518660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.