A könyvtáros pályára sokfelől landolhat az ember. Sárosi Attilával is ezt történt. Pályaelhagyó? Nem mondható annak, hiszen bár biológia szakon végzett, sosem tanította a biológiát. Középiskolás évei alatt, a Piarista Gimnáziumban talán még kedvelte ezt a tantárgyat, az egyetem elvégzésekor azonban tudta már, hogy nem ezen az úton kell haladnia. Mint más, könyveket szerető, sokféle tudás iránti szomjjal megáldott értelmiségi friss diplomával a zsebében sokszor a könyvtáraknál próbálkozik, Attila is így tett. 1978. április 27-én bizonyára izgalommal lépte át az Országos Széchényi Könyvtár Bródy Sándor utcai kapuját, és sietett fel a Nemzeti Múzeum első emeletére, ahol az Olvasó és Tájékoztató szolgálaton, egy távollévő munkatárs helyetteseként szerződést kapott.
Sárosi Attila (1953–2021)
A csendes, kötelességtudó fiú hamar feltűnt a Gyarapítási Osztály vezetőjének, Wix Györgynének, aki 1979 júliusában áthívta a Gyarapítási Osztályra, ahol a periodikumok világával, azok gyarapítási módozataival ismertette meg őt. Ez a különleges, változatos, de könyvtárosként igen sok kihívást tartogató dokumentumféle egy életre hatalmába kerítette. Feladata volt, hogy a különböző forrásból, ajándékként, csereként vagy vásárlás útján a könyvtárba érkező hírlapoknak és folyóiratoknak szükségét, helyét – a katalógusok segítségével – megtalálja a könyvtár állományában. Munkája során az idő nagy részében a Hírlaptár szolgálati katalógusánál dolgozott csendben, önállóan, egyedül. Itt hasonlította be a beérkezett szórványszámokat vagy köteteket a Hírlaptár szolgálati katalógusaiban, nyilvántartásaiban. Sok esetben a külföldön élő magyarság lapjaival történt ez, hiszen az emigráns magyarok – nem feledkezve meg szülőhazájukról – gyakran ajándékozták meg óhazájuk nemzeti könyvtárát új hazájukban megjelent kiadványaikkal.
Bár az akkor még létező, önállóan működő Zárt Anyag Osztály munkatársai többnyire maguk gyarapították politikailag szigorúan bizalmas állományukat, Attilának gyarapítóként – munkája során – azért gyakran került kezébe efféle bizalmasnak ítélendő és azonnal továbbadandó kiadvány, amiket ő persze titokban elolvasott. Jó ideig módja volt erre, ám 1982-ben egy új munkatárs felfigyelt „politikailag veszélyes” tevékenységére, így közreműködésével a VIII. kerületi pártbizottságon is tudomást szereztek Attila működéséről. A könyvtárból való elbocsájtástól Ferenczi Endréné főosztályvezető úgy tudta megmenteni, hogy áthelyezte a Katalogizáló Osztály Periodika feldolgozó részlegébe azzal az ígérettel, hogy ott többé nem juthat hozzá bizalmas anyaghoz. Az emigráns irodalom azonban továbbra is fontos volt számára. Később, amikor a rendszerváltozás után a Zárt Anyag Osztály állományát a törzsállományba való bekerülésekor feldolgoztuk, ismét megtapasztalhattuk nagy tudását, ismereteit. Nem véletlen, hogy Nagy Csaba a 2000-ben megjelent A magyar emigráns irodalom lexikona című munkájának lektoraként Sárosi Attilát kérte fel.
A Katalogizáló Osztályon a kurrens lapok kollacionálása, kötetbe rendezése, katalogizálása lett a munkaköre. Nagy-nagy odafigyelést igényelt ez a feladat, hiszen nemcsak folyóiratok, hírlapok kötetbe rendezéséről, állományi adatainak a szolgálati katalóguslapra való rávezetésről volt szó, hanem figyelemmel kellett kísérni a bibliográfiai adatok, az alcímek, szerkesztők, kiadók stb. változásait is, amit a szolgálati katalóguslapon szintén rögzíteni kellett.
Egy könyvtár gyűjteményében fellelhető dokumentumfajták közül kétségtelenül a periodikumok a legbonyolultabb, gyűjtésükben, feldolgozásukban, raktározásukban, szolgáltatásukban a legtöbb időt, energiát, helyet felemésztő darabok. Éppen azért, mert kicsit mindenütt kakukktojásként van jelen a „lejárt újság”, a nemzeti könyvtár alapítása óta történt szervezeti átalakításai legtöbbször az időszakosan megjelenő kiadványok gyűjtését, feldolgozását, szolgáltatását érintették. A legelementárisabb változás a budai Várba való költözés során érte az időszaki kiadványok gyűjteményét, amikor végleg részeire bomlott a korábbi Hírlaptár, amelynek alapjait 1884-ben Szinnyei József rakta le igen előrelátó, önfeláldozó, szorgos munkájával.
A periodikafeldolgozás 1985 januárjában már önállóan költözködött. Attila gyors, operatív munkavégzésének nagy hasznát vették munkatársai az éppen munkában lévő anyagok és a szolgálati katalógusok be- és kicsomagolásában, elhelyezésében, elrendezésében.
1998 és 2008 között az önállóvá váló Periodikafeldolgozó Osztály munkatársaként szinte minden, az osztályon folyó munkában részt vett, 2005. december 1-től csoportvezetői beosztásban. Bármit rá lehetett bízni, mindent csendben, kötelességtudóan és gyorsan elvégzett. A kurrens kollacionálás mellett szakszámmal látta el az új kiadványokat, visszaosztotta a szolgálati katalógusból munkára kivett lapokat, beosztotta az új olvasói katalóguslapokat, mindezt csendben, felszólítás nélkül és gyorsan. A gyorsaság igen fontos volt számára, hogy mindig legyen egy kis ideje a szabadpolcos friss lapok „ellenőrzésére”…
Szorgos munkája mellett könyvtáros szakképesítést először 1983-ban szerzett a Könyvtudományi és Módszertani Központ könyvtárkezelői tanfolyamán, majd 1989-ben beiratkozott a Kossuth Lajos Tudományegyetem és az Országos Széchényi Könyvtár, Könyvtártudományi és Módszertani Központ által indított informatikus könyvtáros másoddiplomás képzésre, ahol 1991-ben diplomázott.
2008-ban ismét átszervezésre került sor. A lapok bibliográfiai adatainak változásai a szolgálati katalóguslapról átkerültek az integrált katalógusokba, Attila pedig kollacionáló munkakörével együtt a Gyarapítási Osztály munkatársa lett. 2011-ben ismét visszakapta az inkurrens gyarapítás feladatkörét.
Ez a munka a 2014. január 1-jével elinduló Mikes Kelemen Program révén különösen nagy szerepet kapott. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezte programnak köszönhetően a diaszpórában megjelent, ott összegyűjtött, pusztulás veszélyének kitett, a tengeren túlról haza szállított anyagból sok-sok hiányzó hungarikum került a nemzeti könyvtár birtokába. Sárosi Attila ismét a számára oly fontos emigráns lapok közelébe került. Ezt végezte egész 2017-ben bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig, majd utána is, hiszen haláláig hű maradt a nemzeti könyvtárhoz önkéntes munkatársaként. Ismereteire, tanácsaira nagy szüksége volt utódainak, de valamennyi fiatalabb munkatársának is. Megkezdte a Katolikus Magyarok Vasárnapja (1894–1993) című, az amerikai diaszpórában éppen 100 éven keresztül megjelent lapnak a digitalizálásra való előkészítését, de a 2020-as világjárvány, majd halála megakasztotta őt e munka befejezését.
Sárosi Attila előadása a Nyitott Műhely Szerzői Filmklub sorozatában
Sárosi Attilának – zárkózott természete ellenére – rengeteg barátja volt. Sok-sok szakdolgozó, dolgozatíró élvezte segítőkészségét, fogadta okos tanácsait. Hűséges, szolgálatkész természetének, és nem utolsó sorban sokoldalú érdeklődésének, széles körű tudásának sokan élvezői voltak. Zárkózott volt, de baráti körben, jó hangulatban fel tudott oldódni. Mi, akik a környezetében voltunk, akik a barátságát élvezhettük, olykor megtapasztalhattuk humorát és hangulatteremtő másik énjét is. Sokan megismerhettük gazdag művészfilmgyűjteményét, aminek darabjait baráti filmklubokban mutatta be. Hihetetlen ismerettel rendelkezett e filmek alkotói, szereplői terén. Elejtett szerény szavaiból tudtuk, hogy szaktanácsadóként segítette az első magyar nyelvű filmművészeti szakkönyvkiadó megalapítását és éveken át a működését is. Olyan filmeket ismerhettünk meg általa, amelyekről nélküle sosem hallhattunk volna. A vetítések utáni elemzései, filmtörténeti és értelmezési előadásai sokunk számára felejthetetlen élmények maradnak. A legutóbbi filmbemutatóit a hivatásával kapcsolatos alkotásoknak szentelte, amikor a Kájoni Filmklubban, 2019/2020-ban a „könyvek, hírlapok és a filmművészet” témakört tűzte műsorra. Ezt a sort tervezte folytatni 2020/2021-ben, ám a világjárvány ezt is megakasztotta. A szeptemberi vetítéskor még nem sejtettük, hogy az 1952-ben készült, „Az újságírás aranykora” című amerikai filmdráma az évad első, de Attila utolsó vetítése lesz.
Távozása mindannyiunkban a nagy űrt hagyott maga után!
Kocsy Lászlóné
