Emlékezés nyelvemlékkel

2021. május 09. 09:00 - nemzetikonyvtar

Az Érdy-kódex és Luczenbacher János

Százötven éve, 1871. május 9-én hunyt el a neves régész, történész, numizmatikus, jogász, a Nemzeti Múzeum régiségtárának egykori őre, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Érdy János, akinek nevét méltán viseli az egyik jelentős középkori magyar nyelvemlék.

Érdy János arcképe. In. Vasárnapi Ujság, 18. évf. 21. sz., 1871. május 21., 1. – Elektronikus Periodika Archívum

Érdy, azaz saját írásmódját követve Érdi János 1796. szeptember 6-i születésekor a Luczenbacher János nevet kapta. Bár családja már három nemzedék óta a Hont megyei Szobon élt, dédapja Belgiumból érkezett Magyarországra a Buda felszabadításáért küzdő seregekkel. Luczenbacher János szülei tizenegy gyermeke közül a harmadik volt, ezért apja korai halála után, még vele azonos nevű nagybátyja támogatása ellenére is, a papi pálya ígérkezett számára a legbiztosabb útnak korán megmutatkozó intellektuális képességei kibontakoztatására. Így került 1814-ben a nagyszombati bencés gimnáziumba, majd lépett be novíciusként a Benedek-rendbe 1815 őszén. Hamar ráébredt azonban, hogy nem szerzetesi-papi pályára hivatott, s még a végleges fogadalomtétel előtt, 1818-ban kilépett a rendből.
Életútja innentől tipikus reformkori értelmiségi pályaív. Jogot tanult Győrben, s közben a nála ifjabb Zichy János tanulmányait felügyelte. Gyakornokoskodott, majd az ügyvédi vizsga 1822-es letétele után nevelőnek szegődött a verebi Végh családhoz, ahol ugyanakkor ügyvédként és gazdasági felügyelőként is működött. Tulajdonképpen nem ügyvéd szeretett volna lenni, hanem tanár valamelyik jogakadémián, de egyik megpályázott állást sem nyerte el.
A jogi témájú értekezések (pl. Elmélkedések a természeti jogtudomány állapotjáról, Tudományos Gyűjtemény, 1828/7, 62–81, 1828/9, 29–45.) felől figyelme hamarosan a történeti kutatások felé fordult. Korai történeti értekezései, amelyekkel a Henrik, portugáliai gróf esetleges magyar eredetéről szóló vitába kapcsolódott be (pl. Henrik portugáliai gróf magyar eredetének védelmeztetése, Pest, 1830.) módszertani szempontból valamelyest már a kortársak által is kritizált történész és egyetemi tanár, Horvát István hatását tükrözik.
1832-ben a Magyar Tudományos Akadémia előbb levelező, majd rendes tagjává választotta. 1839-ben felhagyva a nevelősködéssel végleg Pestre költözött, s a tudományos munkának szentelte magát. 1840 márciusában az Akadémia éremgyűjteményének őre lett, majd 1846. március 16-án József nádor kinevezte a Nemzeti Múzeum régiségtárának őrévé. Mielőtt elfoglalta új hivatalát, tanulmányutat tett meglátogatva Bécs, Prága, Drezda és Berlin múzeumait. Az ott látottakat valószínűleg jól hasznosította a következő évtizedek múzeumi munkája során. Az ő felügyelete alatt helyezték el a régiségtár anyagát az új múzeumépületben, s újra rendezte, majd feldolgozta az éremtár anyagát is. Numizmatikai munkái máig használatosak.

Érdy János: Erdély érmei: Képatlasszal, Pest, 1862, 1. tábla. – Törzsgyűjtemény

Régészeti tevékenysége során foglalkozott a verebi római sírkövekkel, az erdélyi viaszozott írótáblák (tabulae, tabellae ceratae, cerae) kutatásával, s különböző pogány sírok feltárásával. Ásatásai úttörő jelentőségűek. Az Érd és Százhalombatta határában található kora vaskori halomsírok első tudományos igénnyel dokumentált kutatása (1847) az ő nevéhez fűződik; igaz, ő pogány magyar síroknak tartotta ezeket. E számára kedves lelőhely miatt változtatta Érdire németes családnevét 1848. június 18-án. Régészi szakértelme és múzeumi állása miatt őt bízták meg 1848 decemberében a székesfehérvári püspöki palota melletti artézi kút javításakor felfedezett sírok feltárásával, amelyekből nagy valószínűséggel III. Béla király és felesége maradványai kerültek elő. A feltárás eredményét Érdy 1853-ban publikálta (Érdy János: III. Béla király és nejének Székes-fehérvárott talált siremlékei. In. Magyarország és Erdély képekben, I, kiad. és szerk. Kubinyi Ferencz, Vahot Imre, Pest, Emich Gusztáv, 1853, 42–48.)

III. Béla és felesége Châtillon Anna királyné sírjában talált tárgyi leletek. Fotó: Simon Erika. A kép forrása: Kurucz Tünde: 169 éve tárták fel III. Béla király sírját Fehérváron – ünnepi előadás a Városházán. In. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának honlapja, 2017.12.12.

Több évtizedes múzeumi munka és szerteágazó tudományos tevékenység után 1869-ben nyugalomba vonult, s két évvel később meg is halt. Érdy János a korban igencsak jelentős történészi, régészi stb. munkássága fölött mára részben eljárt az idő, neve lassan csak a tudománytörténeti munkák lapjairól köszönne vissza, ha akadémikustársa, a magyar irodalomtörténetírás atyjának nevezett Toldy Ferenc, el nem nevezi róla az egyik legértékesebb magyar nyelvemlékkódexet, az 1526 körül a lövöldi karthauzi kolostorban másolt prédikáció- és legendagyűjteményt, amelyet ma az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őriz az MNy 9 jelzet alatt.
A kódex a késő középkori magyar nyelvű kolostori irodalom egyik legtudatosabban felépített szerkesztménye. Latin prológusa a magyar irodalom első tudatos írói programja, amelyben a gyűjtemény fordítója és összeállítója, a Karthauzi Névtelenként számon tartott ismeretlen néma barát nemcsak azt fejti ki, hogy a „a veszedelmes lutheri eretnekség” ellen kíván „népnyelven való alkotással új lelki táplálékot” nyújtani, hanem az anyanyelvű bibliafordítások fontosságát is hangsúlyozza, s saját biblia- és prédikációfordító módszereiről is szót ejt.

„Szent magambaszállással töprengtem el azon, hogy míg a más nyelveket beszélő népeknek többnyire teljes anyanyelvre fordított Bibliájuk van – gondoljunk csak a németre, csehre, franciára vagy itt a közelünkben a szláv nyelvre, melyre az isteni Jeromos nemcsak a Bibliát magát, hanem héber, görög és latin szövegek alapján új betűkkel a teljes liturgiát is csodálatos műértéssel átültette, s másoknál is ezt lehet tapasztalni –, addig a mi műveletlen és faragatlan magyar népünket nem harmatozta be ily kegyelem, hogy – akár csak vázlatok formájában is – effajta érdemekkel dicsekedhessék. […] Újfajta írási, kifejezési és tanítási módszerrel, elismert egyházdoktorok műveiből és a Szentírás legtisztább forrásából merítve, keveset ugyan, de hiteles szövegeket [ültettem át] latinból a mi népnyelvünkre. Szóról szóra [fordítottam le] az episztolákat és az evangéliumokat az év összes vasárnapjaira s a szentek ünnepeire magyarázatokkal, példákkal és nagyon hasznos tanulságokkal vagy példázatokkal, a mindkét nembeli egyszerűbb testvérek és a latinban kevésbé jártas ifjak számára. E szent együgyű testvéreknek és nővéreknek is legyen mindez hozzáférhető, hogy nagy és kis ünnepeken mintegy tanulva, a szentbeszéd és az olvasmány idejét hasznosabban tölthessék el.”

Madas Edit fordítása. In. A Néma Barát megszólal: Válogatás a Karthauzi Névtelen beszédeiből, kiad., utószó, jegyz. Madas Edit, Budapest, Magvető, 1985 (Magyar Hírmondó), 10–12. – Törzsgyűjtemény

Az Érdy-kódex latin előszava. OSZK, Kézirattár, MNy 9, fol. 1^r. A kép forrása: A Sermones Compilati Kutatócsoport honlapja (ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék)

A 338 levélnyi, valószínűleg felolvasásra és nem elmondásra készült beszédgyűjtemény a teljes egyházi év vasár- és ünnepnapjaira kívánt olvasmányokkal szolgálni. Az egyes alkalmakra előírt bibliai episztola- és evangéliumrészek fordítását különböző, a korban népszerű latin prédikációszerzők (köztük a magyar obszerváns ferences barát, Temesvári Pelbárt) szövegeinek a célközönség igényeit figyelembe vevő fordításával-átdolgozásával és egybeszerkesztésével (kompilálásával) egészítette ki a Névtelen. Míg a szentek ünnepeire szánt, a magyar szentek legendáit is tartalmazó De sanctis rész teljes egészében elkészült, a vasárnapi De tempore sorozat a nagyböjttel megszakadt, s a kódex díszítése is befejezetlenül maradt. Ennek az oka ismeretlen, akárcsak a kézirat sorsa a 19. századig, amikor felbukkant a nagyszombati papnevelő intézet könyvtárában.

Az Érdy-kódex magyar előszava és az episztolák kezdete – Kézirattár, MNy 9, fol. 2^r. A kép forrása: A Sermones Compilati Kutatócsoport honlapja (ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék)

A kódex első modern kori említése egy német nyelvű pesti újság, az Ofner Pester Zeitung hasábjain tűnt fel (1814. évf., 54. sz., 610.), ahol megemlítik, hogy a papnevelde a Nemzeti Múzeumnak adományozta az értékes kötetet. Első tudományos ismertetése a Tudománytár 1834/1-es számában, valamint a belőle ugyanitt közzétett első szövegközlés (Szent László legendája) és hasonmásoldal viszont Érdy Jánosnak köszönhető, aki még felbukkanási helye alapján Nagyszombati Codexként hivatkozik rá.