Baranyai Decsi János a 16. századi régi magyar irodalom egyik, ha nem a legsokoldalúbb szerzője. 1560 után született a Tolna megyei Decsen, amely a felső-baranyai református szuperintendenciához tartozott, ezért írta magát Baranyainak. Családneve Csimor volt. Szülőhelyén, majd Debrecenben és Kolozsvárott tanult. 1587-ben külföldi tanulmányútra indult (peregrinált) egy főrangú fiatalember, Losonci Bánffy Ferenc kísérőjeként. Előbb Wittenbergben, ezt követően pedig Strasbourgban jártak egyetemre. Időközben a család Decsen fekvő otthonát elpusztította a török, ezért 1592 végén Baranyai Decsi családjával együtt Báthory Zsigmond fejedelemségének idején Erdélybe menekült. 1593 őszétől haláláig, 1601-ig a marosvásárhelyi iskola tanára, 1595-től rektora volt.

Baranyai Decsi halálának időpontjára vonatkozólag a legfontosabb adat egy kézírásos bejegyzés, amely Piskolti Fabricius Mátyástól, egy marosvásárhelyi református prédikátortól származik. A bejegyzés az 1573-ban, Wittenbergben megjelent Paul Eber-féle Calendarium historicum a gyulafehérvári Batthyány Könyvtárban őrzött példányának 172. lapján olvasható. E lapon a május 14-én történt fontosabb világtörténeti események után ez áll: „A következő éjszakán, éjjel két órakor meghalt a legtudósabb férfi, társam, Decsi János úr, az Úr 1601. évében. Iskolánk díszét és ékét – a gyászbeszédet én tartottam Izajás 57. fejezetéből – eltemettük e hónap 16. napján, szerdán.”

Különféle műfajokhoz tartozó művei nagy műveltségéről és széleslátásáról tanúskodnak. Írt útirajzot Hodoeporicon itineris Transylvanici, Moldavici, Russici címmel (Wittenberg, 1587). 1601-ben Strasbourgban védte meg Synopsis philosophiae című disszertációját. Ránk maradtak búcsúztató, illetve üdvözlő alkalmi költeményei görögül és latinul, de verselt magyar nyelven is. Ő a szerzője a Török császárok krónikája című históriás éneknek (Szeben, 1599 előtt). 1593-ban jelentette meg Kolozsvárott terjedelmes Syntagma institutionum iuris imperialis ac Ungarici című jogi munkáját (RMNy I. 719), amelyben egyedülálló módon a német birodalmi, a római és a magyar jog szabályainak magyarázatára és összerendezésére, mai szóval harmonizációjára tett – visszhangtalanul maradt – monumentális kísérletet. A Syntagma némelyik példánya tartalmazza a szerző fametszetes portréját.

Baranyai Decsi János fametszetes portréjának hasonmása. In: Baronyai Decsi János magyar historiája, közli: Toldy Ferenc, Monumenta Hungariae Historica – Magyar Történelmi Emlékek, II/17. kötet, Pest, Akadémia, 1866., [LXXII.] – Törzsgyűjtemény

E műve Báthory Zsigmondnak szóló ajánlásában már érinti a magyar történetírás fontosabb problémáit. Történetírásra maga is vállalkozott. Commentarii de rebus Ungaricis című művében Erdély 1592 és 1598 közötti történetét taglalta, sűrű kitekintéssel a tizenöt éves háború magyarországi eseményeire is. E műve majd két évszázadig kéziratban maradt, egyik fellelt részét Kovachich Márton György csak 1798-ban jelentette meg. A római történetíró Caius Sallustius Crispus két egészében fennmaradt művét, a Coniuratio Catilinaet és a Bellum Iugurthinumot elsőként fordította magyarra Az Caius Crispus Sallustiunak két históriája címmel (Szeben, 1596, RMNy I. 786). Szintén úttörő Adagiorum Graeco-Latino-Ungaricorum chiliades quinque (Bártfa, 1598, RMNy I. 815) című munkája, amelyben mintegy ötezer görög és latin mondást plántált át magyarra. Nem véletlen, hogy ezt a szót használjuk, hiszen az antik szólásokat Baranyai Decsi nem pusztán lefordította, hanem törekedett azok akkor használatos megfelelőire rálelni, vagy ilyenek hiányában azokat maga megalkotni.

Baranyai Decsi Adagiajának szólásai közül egy kisebb csoport, a gyakrabban használtak hamar belekerültek Szenci Molnár Albert magyar-latin szótárának második (Hanau, 1611, RMNy II. 1012) és harmadik (Heidelberg, 1621, RMNy II. 1239) kiadásába. E műve így szerencsésen elkerülte azt a mostoha sorsot, ami jogi és történeti munkájának jutott – a visszhangtalanságot és a több évszázados feledést.

Baranyai Decsi szólásgyűjteményének címlapja elárulja, hogy a mondások öt egymást követő ezres csoportját (chiliades quinque) a marosvásárhelyi iskolamester Rotterdami Erasmustól, Hadrianus Juniustól, Joannes Alexander Brassicanustól, Gilbertus Cognatus Nozerenustól, vagyis neves németalföldi és német humanista szerzőktől és bizonyos más remek (köz)mondásgyűjtőktől válogatta ki („[…] ex Des. Erasmo, Hadriano Iunio, Ioanne Alexandro, Cognato Gilberto et aliis optimis quibusque paroemiographis excerptae […]”).

Baranyai Decsi János: Adagiorum Graeco-Latino-Ungaricorum chiliades quinque, Bártfa, 1598, RMNy I. 815. Címlap – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet. RMK I. 298.

Tolnai Vilmos mutatott rá az Adagia forrásvizsgálata kapcsán, hogy Baranyai Decsi az átültetendő szólásokat „nem külön-külön könyvekből merítette, hanem olyan Erasmus-kiadásból, amelyhez függelékképpen más gyűjtemények is voltak csatolva,” és hogy művének forrása Erasmus Adagiorum chiliades quatuorának 1574-es baseli (VD 16 E 1950) kiadása volt.

Erasmus, Desiderius: Adagiorum chiliades quatuor cum sesquicenturia [...]. Basileae [Basel], ex officina Episcopiana, per Eusebium Episcopium et Nicolai fr. haeredes, 1574. Címlap – Régi Nyomtatványok Tára. Jelzet: Ant. 9204.

E más gyűjtőktől is bővített szólásgyűjtemény 7605 mondásából Baranyai Decsi Erasmustól vesz át 3438-at, a többiektől 1349-et (Magyar Nyelv (7) 1911, 223–4.). Azaz a maga (a címlap tanúsága szerinti) ötezréből, valójában 4795-jéből 4787-et. A maradék nyolcból az egyik a Procul Buda claudo – Messze Buda sánta embernek közmondás, amelyre rögvest kitérünk, így mindössze hét eredete ismeretlen.

Baranyai Decsi Adagiaja Erasmust másolja szerkezeti beosztásában is, vagyis ezres (chiliades, 1–10.), százas (centuriae, 1–10.), tízes (decades, 1–10.) csoportokra tagolódik, amiket az egyesek (1–10.) követnek. Többnyire egy görög-latin-magyar sor- avagy szóláshármas tesz ki egy számot. De van úgy is, hogy hiányzik a görög megfelelő.

Például a 2. 5. 3. 3. (tehát az 1423. sor-) számú szólás a Procul Buda claudo – Messze Buda sánta embernek” esetében nincs görög sor, sőt szinte bizonyos, hogy a latin sor sem eredeti, hanem Baranyai Decsi fordította vissza latinra a már létező magyar szólást. Az ókorban Budára nem járt senki, pláne nem sántán.

A magyar szólások közül jó néhány ma is használatos. Rácsodálkozhatunk, hogy 1598-ban már nyomtatott formában is rögzültek például a következő (köz)mondásaink:

Jó pap holtig tanul (1. 6. 8. 3.)
Nemakarásnak nyögés vége (2. 5. 1. 5.)
Olcsó húsnak híg az leve (2. 8. 4. 7.)
Oly messze tőle, mint Makó Jeruzsálemtől. (3. 4. 3. 3.)
Te sem vagy jobb az deákné vásznánál (3. 4. 4. 3.)
Kücsin [kicsiny] az bors, de erős. (3. 8. 8. 8.)
Hát az őrzőkre ki vigyáz? (5. 1. 6. 5.) 

Mások ma már nem használatosak, de értelmük világos:

Isten oltalmazzon ilyen kínoznivaló bortól (3. 4. 3. 3.) – Borkostolókra remek, bár nem túl tapintatos (hozzá)szólás.
Soha nincs oly nagy hosszú hágó, kinek lejtője nincsen (3. 4. 5. 4.) – Biztatásul a Tour de Hongrie résztvevőinek.
Minden gazdagsága ruhájában vagyon (3. 4. 5. 7.) – mása sincsen.
Nem árt az fegyver az úton járó embernek (3. 4. 5. 7.) – a lőfegyverlobbi sales managereinek krédója lehetne.
Szépen szól a hegedű, de üres belől [belül]. (3. 4. 7. 6.) – de nem azért, mert senki nem húzat mostanában nótát.
Farkasnak nem kell erdőt mutatni (3. 4. 6. 10.) – ismeri magától is. 

Idetartozóan még hadd ossza meg a bejegyzés írója egyik kedvencét:
Kétfelé tekints, mikor az agg komondor ugat. (1. 2. 7. 1.)

Az intelem olyan frappáns és találó, hogy mindenféle magyarázata felesleges. Használata akár újra meghonosodhatna.
Most érdemes a görög és a latin mintákat is elolvasni Baranyai Decsinél. Görögül a mondás így szól: Ἄκουε τοῦ τὰ τέσσαρα ὦτα ἔχοντος azaz: Arra hallgass, akinek négy füle van. A görög sor tükörfordítása a következő latin: Eum ausculta, cui quatuor sunt aures. S szerepel ehelyütt még egy latin sor, amelynek értelme teljesen azonos (idem) az előzőével, bár megfogalmazása egészen más: Cane vetulo latrante foras prospecta [!], ami azt jelenti, hogy Ha ugat az öreg kutya, nézz ki (a házból)!
Az Eum ausculta, cui quatuor sunt aures szólás Erasmus gyűjtése (1. 3. 8. = 208.), aki az antik minták magyarázatainak fejtegetéséhez hozzáfűzte még, hogy saját korában is használja a köznép Prospectandum vetulo latrante cane formában, – a mondással kapcsolatos lelkesedésünket némileg lelohasztva – subsordida metaphora, azaz némileg piszkos, kopottas, nem kellően tiszta, de mégis találó (apta) képet használva arra, hogy semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor öregek figyelmeztetnek óvatosságra. Mert az öreg kutyák nem ugatnak vaktában, mint ahogy a kölykök teszik. 

Több dolog is következik ebből.
Azt látjuk, hogy Baranyai Decsi eltért a közmondás klasszikus (görög) forrásától, annak latin fordításától is. Erasmus fejtegetéseit az adott helyen végigolvasta, és egy azonos értelmű latin mondás canis vetulusa, öregecske kutyája változott nála koros magyar pásztorkutyává, agg komondorrá. Mintegy honosítja így nem is az antik, hanem a szinte kortárs németalföldi – hollandul így ismert: Als de oude honden blaffen: zie toe! – Erasmus által latinra fordított mondást, amit azért választott sajátja megfogalmazásának kiindulásául, mert találóbbnak tartotta, mint az eredetit. (Hiszen kinek, vagy minek is van négy füle? Tudja Erasmus.)

A Baranyai Decsi-féle Adagia a Régi Magyarországi Nyomtatványok bibliográfiája szerint 14 példányban maradt ránk (l. RMNy I. 815.). Kiadástörténetének jelentősebb állomása volt, amikor az ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoportja 1978-ban 400 példányban facsimiléjét kiadta. Nagy előrelépés volt az is, amikor az elmúlt években az OSZK elektronikus katalógusában az RMK I. bibliográfiai tartományába tartozó kiadásokhoz helyben fellelhető példányok digitális másolatának linkje belekerült a katalógusba. Mivel az Adagia használatában komoly problémát okozott az, hogy a gyűjtemény sorszámmal ellátott szólásai semmilyen más meghatározható rendszert nem követtek, komoly hiány nyert pótlást, amikor 2016-ban A magyar szólások és közmondások első gyűjteménye – Baranyai Decsi János Adagiorumának (1598) mutatója című kötet Kovács Gábor Krisztián szerkesztésében megjelent. Ez a mutató tartalmazza a szólások mai helyesírás szerinti átírását, valamint a magyar szólások betűrendes mutatóját. Minden érdeklődő kedvére belelapozhat és böngészheti. Hamar meggyőződhetik arról teszem azt, hogy Baranyai Decsinél nem szerepel olyan szólás, ami sasról vagy keselyűről szólna, ellenben több is, ami az oroszlánról. Például: Az szamár is oroszlánnak látszik az tudatlanoknál (1. 5. 6. 9.), vagy Nyúl lévén oroszlánval [oroszlánnal] veteködöl [vetekedel] (1. 7. 7. 8.), Könnyű holta után az oroszlánt is csúfolni (4. 7. 1. 5.).

A kötet az ismeretlen jelentésű magyar szavak után a „(’?’)” jelzést tünteti fel. Ezt több szó esetében is előfordul.

Nézzünk ezek közül egyet!
A kühi szót egyszer használja Baranyai Decsi szólásgyűjteményében, nevezetesen így: kühit mondani (1. 7. 7. 10.). Olvassuk el ennek a szólásnak a latin nyelvű kiinduló sorait: herbam porrigere (a. m. füvet nyújtani) illetve ezzel azonos jelentésű a manus dare (a. m. kezet adni) sorokat. Nem jutottunk tehát közelebb a kühit mondani jelentéséhez. Fel kell lapoznunk Erasmust (herbam dare, 1. 9. 78. = 878.). Ő így ír: „Herbam dare pro eo, quod est victorem agnoscere ac se victum fateri, passim obvium est apud doctos. Inde sumptum, quod, ut est auctor Festus Pompeius, id erat pastoralis vitae indicium, propterea quod antiquitus cursu aut alio quopiam certamine superati herbam ex eodem statim loco decerptam adversario porrigebant, victoriae agnitae symbolum. […]” Azaz: „füvet adni annyit tesz, mint a győztest elismerni, és magunkat vesztesnek nyilvánítani. Lépten-nyomon elébünk kerül a mondás tudós embereknél. Festus Pompeius szerint a kép a pásztoréletből való, mert a régieknél a futó-, vagy akármilyen más verseny alkalmával azok, akik alulmaradtak, rögvest ugyanarról a helyről letépett füvet nyújtottak oda ellenfelüknek, a győzelmük elismerésének szimbólumaként.” A dare manusról Erasmus (1. 9. 79. = 879.) pedig így kezdi fejtegetését: „Simili figura dixit Horatius dare manus pro eo, quod est se victum agnoscere. Nam qui se victori dedunt, ne interimantur, ultro manus ad vincula offerunt.” Azaz „hasonló képet használva mondta Horatius a dare manust, ami annyit tesz, mint elismerni magunkról, hogy legyőztek. Mert akik megadják magukat a győztesnek, hogy ne pusztítsák el őket, önként nyújtják kezüket bilincsre.” 

Ebből világos tehát, hogy kühit mondani annyit tesz, a győztest győztesnek, más elsőségét s egyúttal magunkat vesztesnek elismerni.
Vizsgálódásunkat megerősíti A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának kuhi címszava: 1591-ből már nyomtatásból ismert a következő sor: Ha nem lehet, nagy alázatosan mondj kuhit. A kuhi szó jelentése Baranyai Decsi korában tehát szégyen, felsülés, azután kudarc elismerése, lemondás.
Vagyis a szó és így a szólás jelentése nem ismeretlen, csak szinte teljesen feledésbe merült. 

Zárásul:
A módszertan tisztán előttünk áll. Ha Baranyai Decsi egy szólásának értelme nem világos, el kell olvasnunk latin vagy görög nyelvű sorait is. Ha ezek nem igazítanak el (erre láttunk az imént példát), fel kell lapoznunk Erasmusnak vagy társainak a szóláshoz fűzött fejtegetéseit. Ha ez sem segít, mert van ilyen eset is, akkor a magyar nyelvtörténeti szakirodalom eredményeire, illetve találgatásaira vagyunk utalva. Ha ezeket adott esetben nem találjuk elég meggyőzőnek (így például: mondj egy tzapunkurtot. 3. 3. 1. 1.), akkor vagyunk valóban nehéz helyzetben.

420 éve hunyt el Baranyai Decsi János, magyar történetíró, műfordító, jogi komparatista, költő, beszédíró, szóláskutató, iskolamester. 

Szvorényi Róbert
(Régi Nyomtatványok Tára,
Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatócsoport)

Felhasznált irodalom:

• Baranyai Decsi János magyar históriája, 1592–1598. Ford. és bev. Kulcsár Péter, [jegyz. Bellus Ibolya]. Budapest, Helikon, Európa, 1982. (Bibliotheca Historica) 7–8.
• Barts Gyula: Zalai Kápolnai András és Piskolti Fabricius Mátyás élete és feljegyzései (1576–1601). Sopron, Vitéz Tóth Alajos […] műintézete, 1929. 15.
• RMNy I. = Régi Magyarországi Nyomtatványok I. (1473–1600) – Res litteraria Hungariae vetus operum impressorum I. Szerk. Borsa Gedeon, Hervay Ferenc, Holl Béla, Käfer István, Kelecsényi Ákos. Budapest, Akadémiai, 1971.
• RMNy II. = Régi Magyarországi Nyomtatványok II. (1601–1633) – Res litteraria Hungariae vetus operum impressorum II. Szerk. Borsa Gedeon, Hervay Ferenc, Holl Béla, közrem. Fazakas József, Heltai János, Kelecsényi Ákos, Vásárhelyi Judit. Budapest, Akadémiai, 1983.
• Adagiorum Graecolatinoungaricorum chiliades quinque, ex Des. Erasmo, Hadriano Iunio, Ioanne Alexandro, Cognato Gilberto et aliis optimis quibusque paroemiographis excerptae, ac Ungaricis proverbiis, quoad eius fieri potuit, translatae, studio ac opera succisiva Ioannis Decii Baronii. Bartphae [Bártfa], excudebat Iacobus Klöss, 1598. Elektronikus hozzáférés.
• Tolnai Vilmos: Decsi János Adagiumainak forrása. In: Magyar Nyelv (7) 1911, 223–224.
• VD 16 = Verzeichnis der im deutschen Sprachbereich erschienenen Drucke des 16. Jahrhunderts. Hivatalos honlap.
• Des. Erasmi Roterodami Adagiorum chiliades quatuor cum sesquicenturia ex postrema authoris recognitione, quibus praemissi sunt quatuor indices locupletissimi, tam adagiorum, quam locorum, tum rerum ac vocum […]. Basileae, ex officina Episcopiana, per Eusebium Episcopum et Nicolai fr. haeredes, 1574. Digitális példány.
  
• Erasmus, Desiderius: Adagiorum chilias prima. Pars prior. Edd. M. L. van Poll-van de Lisdonk, M. Mann Phillips, Chr. Robinson. (Opera Omnia Desiderii Erasmi Roterodami.) Ordo II., tomus 1. North Holland – Amsterdam – London – New York – Tokyo, Elsevier, 1993. Nr. 208. 320–322.
  
• Erasmus, Desiderius: Adagiorum chilias prima. Pars altera. Edd. M. L. van Poll-van de Lisdonk, M. Cytowska. (Opera Omnia Desiderii Erasmi Roterodami.)  Ordo II., tomus 2. Amsterdam – Lausanne – New York – Oxford – Shannon –Tokyo, Elsevier, 1998. Nr. 878., Nr. 879. 394.
• Suringar, W. H. D.: Erasmus over Nederlandsche spreekwoorden en spreekwoordelijke uitdrukkingen van zijnen tijd. Utrecht, Kemink en zoon, 1873. Nr. 70., 117–121., különösen 121. Fellapozható itt.
• Paczolay Gyula: János Baranyai Decsi and His Adagia.  In: „Igniculi sapientiae”  – Symposium und Ausstellung zum 400. Jahrestag des Erscheinens der Adagia von János Baranyai Decsi in der Széchényi Nationalbibliothek, 1998. – János Baranyai Decsi Festschrift. Red. Barna Gábor, Stemler Ágnes, Voigt Vilmos. Budapest, OSZK, Osiris, 2004.
• Paczolay Gyula: Baranyai Decsi Csimor János, a szóláskutató. In: Baranyai Decsi Csimor János emlékezete. Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2001. 12–27. (Erdélyi Tudományos Füzetek, 235.)
• Baranyai Decsi János: Adagiorum. [A hasonmás szövegét gondozta Molnár József]. Budapest, ELTE, 1978. (Fontes ad Historiam Linguarum Populorumque Uraliensium.)
• A magyar szólások és közmondások első gyűjteménye  –  Baranyai Decsi János Adagiorumának (1598) mutatója. Szerk. Kovács Gábor Krisztián. Budapest, Universitas, 2016.
• A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára II. H-Ó. Szerk. Kis Lajos, Papp László. Budapest, Akadémiai, 1970. s. v. kuhi. 655–656.
• Alexics György: Cáp. Cápunkurt. In: Magyar Nyelvőr (26) 1897, 502–503.