Pápai Páriz Ferenc 1649. május 10-én született Désen, Pápai Páriz Imre református lelkész és Kávási Krisztina fiaként. Nagyapja, Páriz Ferenc pápai polgár, tehetős kereskedő volt. Az ő emlékezetére vette föl az édesapa a Pápai Páriz nevet. A kis Ferenc talentuma igen korán kezdett megmutatkozni, ezért az akkori szokásjogtól eltérően már ötévesen megkezdte tanulmányait a dési református iskolában. A szülőföldjén igen népszerű fiatal pap kiemelkedő képességeire II. Rákóczi György fejedelem is felfigyelt, és 1655-ben meghívta őt udvari papjának. A Páriz család ennek következtében elhagyta a nyugalmas dési parókiát és Gyulafehérvárra költözött. Ez a döntés sajnos számos negatív következménnyel járt. A fejedelmi titulushoz mindenáron ragaszkodó és még a lengyel királyság délibábját is kergető Rákóczi 1660-ban fejedelmi méltóságát és életét is elvesztette a fenesi csatában, de már korábban is a felingerelt török-tatár hadak pusztítását zúdította Erdélyre. 1658. szeptember 5-én tatár csapatok rohamozták meg a hathatós erődítéssel nem rendelkező Gyulafehérvárt. A várost felgyújtották, a lakosokat felkoncolták vagy rabságba hurcolták. Kirabolták a templomot, az iskolát, a sírboltokat is kifosztották. Pápai Páriz családjával együtt Kolozsvárra menekült. Itt hamarosan megkapta a dési polgárok üzenetét, akik nem felejtették el kedves lelkészüket, hogy foglalja el a dési parókiát újra. Páriz örömmel engedett a szíves meghívásnak, de a négy év előtt elhagyott nyugalmát itt sem találta meg újra. Az új fejedelem, Kemény János is hamar elvesztette a török porta bizalmát. Az országon ismét tatár csapatok vonultak keresztül, és tűzzel-vassal pusztították Szatmár, Belső-Szolnok és Doboka vármegyéket. Dést is fölégették, így Páriz Imre 1661-ben innen is kénytelen volt menekülni. Besztercén húzták meg magukat. Ide Páriz Marosvásárhelyről egy tanítót hozatott, aki legalább fölelevenítette a kis Ferencben és az ott élő többi gyerekben a korábban elsajátított ismereteket. Ferenc édesanyja 1663-ban megbetegedett és elhunyt. Az édesapa ekkor Marosvásárhelyre küldte a fiút Fogarasi Mátyás keze alá, aki Désen volt iskolamester, mikor a fiúcska tanulni kezdett a dési iskolában.

Pápai Páriz Ferenc ötvenkét éves korában. Rézmetszet. In: Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium Latino-Hungaricum... Cibinii, Sumtibus Samuelis Sárdi et Martini Hochmeister, 1782. – Törzsgyűjtemény

Nagyenyedi diákévei

1664-ben Alvinczi István jómódú nemesember azt az ajánlatot tette rokonának, Páriz Imrének, hogy küldje fiát Nagyenyedre tanulni, a Gyulafehérvárról odatelepített fejedelmi kollégiumba, és ha ott felügyel az ő fia tanulására, e szolgálatért átvállalja a fiú teljes ellátásának költségeit. Az apa örömmel fogadta az ajánlatot, és Ferenc fia Alvinczi Andrással együtt valóban útra kelt Nagyenyed felé. Ettől kezdve megszűnt a Ferenc feje fölött folyton lebegő bizonytalanság. A nagyenyedi kollégiumban, már csak azért is, mivel református pap fia volt, hamarosan alumniában (ösztöndíjban) részesült. Előbb a Bethlen Jánosné Fekete Klára által fizetett helyet, majd a következő évben a legjobbat, a fejedelem alumniáját nyerte el, vagyis az ottani szóhasználat szerint principista lett. Az alumniával járó ellátás az érvényben lévő szokásjog szerint nem volt teljesen ingyenes: az alumnusnak a tanulás mellett tanítania is kellett, praeceptorságot kellett vállalnia. A praeceptori évek kitöltése után a tanulóifjúság főtisztviselőnek, contrascribának választotta meg. 

Nyugat-európai tanulmányai és doktorrá avatása

Nyolc év után elbúcsúzott az enyedi kollégiumtól, és 1672-ben, pénzgyűjtő körút (mendicatio) után külföldre indult, hogy tanulmányait folytassa. Lipcsében kezdett orvosi tanulmányokat folytatni, majd Odera-Frankfurtban és Marburgban tanult tovább. A Heidelbergi Akadémián a filozófia doktorává avatták és tanári állást ajánlottak föl neki, de nem fogadta el. Bázelben folytatta tovább orvosi tanulmányait még két évig. Tanára volt többek között Johann Heinrich Glaser (1629–1675), a kiváló anatómus, és Johann Caspar Bauhin (1606–1685) európai hírű botanikus, ezekben az években az orvosi kar dékánja. Itt avatták orvosdoktorrá 1674. október 20-án. Egész későbbi pályafutása során használta orvosdoktori címét. Nem véletlenül tartotta ezt a legfontosabbnak valamennyi végzettsége közül. Először is komoly hivatástudata az orvosi pálya felé irányította őt leginkább. Továbbá a bázeli egyetemen a doktoravatás ebben az időben igen jelentőségteljes beavatási rítus volt. Az ünnepélyes eskütétel mellett számos mély értelmű szimbolikával rendelkező mozzanatból állt ez a szertartásrend, hasonlított a papszenteléshez. Az avatást a dékán nyitotta meg. A jelölteket díszruhába öltöztették, keresztkérdéseket intéztek hozzájuk, majd hosszabb időn keresztül a földre borultak. Ez az alázat, a feltétlen odaadás jele volt. A jegyző föleskette a jelölteket, azután rövid beszéd kíséretében licenciátusi fokozatba léptette őket elő, egyszersmind felkérte a dékánt a jelöltek doktorrá avatására. A dékán emelvénye előtt még további jelképes szertartáselemek következtek: a dékán bíborkalapot tett az avatandók fejére, aranygyűrűt húzott az ujjukra, majd egy könyvet nyitott ki és csukott be előttük, emlékeztetve őket a kötelező orvosi titoktartásra. A titoktartás ebben az időben az orvosok számára többet jelentett, mint a betegek diagnózisának és kórtörténetének eltitkolása az idegen személyek elől. Korabeli orvosi könyvekben, például Oswald Croll (1563–1609) német orvos élete utolsó évében megjelent nagy összefoglaló művében olvashatunk arról, hogy ebben az időben az európai orvostudomány szerves, elengedhetetlen részét képezte az alkímia is:

Azaz: „mert e kémiai bölcselet nélkül az egész orvostudomány halott: sem elméleti, sem gyakorlati orvostudomány nem létezhet az alkímia ismerete nélkül.” (Saját fordítás, Cs. E. A.)

Pápai Páriz Ferenc: Pax Aulae... Kolosváratt, M. Tótfalusi K. Miklós által, 1696. (RMK I. 1488.) – Régi Nyomtatványok Tára

Visszatérése hazájába. Mély vallásossága

A következő évben, 1675 áprilisában indult vissza Magyarországra. Jó híre messze megelőzte őt. Debrecenben és Kolozsvárott is szívesen marasztották volna orvosként, majd Nagyenyeden is. Végül Bihar vármegye tisztiorvosa lett. 1677. március 13-án Teleki Mihály kinevezte Bornemisza Anna fejedelemasszony udvari orvosának. 1678. szeptember 20-án felajánlották neki a nagyenyedi kollégiumban a görög nyelv, a filozófia és a természettan tanszéket. Ezt készséggel elfogadta, és itt működött haláláig, 1716-ig. Nem csupán a fejedelemasszony udvari orvosa volt: orvosi hivatását mindvégig gyakorolta, és arra is felhatalmazást kapott, hogy a kollégium épületében gyógyszertárat, „patikaszerszámos bóltot” nyisson. A fejedelemasszony halálát 1681-ben elégikus latin költeményben siratta meg.
Pápai Páriz Ferenc lelkületét igazán mély, bensőséges vallásosság jellemezte. Minden jelentősebb munkája elkezdése előtt imafüzért mondott és isteni dicséreteket énekelt. Imádkozott mindig útra indulása előtt és megérkezésekor, és miként a nagy zsoltárfordító, Szenci Molnár Albert, úgy ő is naplójában Újév napján mindig hálaadásról emlékezik meg. Hálát adott már a kényszerű bujdosás éveiben is az isteni oltalomért, a családi hajlékért és a tudományokban való gyarapodásért. 1675 elején, hazatérésének reményében így fohászkodott:

Pax Corporis. Pax Aulae

Pax Corporis című könyve (Kolozsvár, 1690, második kiadás 1695) az első magyar nyelven írt, önálló orvostudományi mű. Teleki Mihály kancellárhoz és feleségéhez intézett ajánlólevelében a gyakorlati orvoslás, az orvosi praxis szükségességét hangsúlyozza, elsősorban bibliai példák alapján. A betegséget nem szabad vakmerően elhanyagolni, hiszen ördög tanácsa az: ha Istennek Fia vagy, ereszkedjél le a templomról, megőriznek az angyalok. Természet szerint is volt gyógyerő abban a fában, amelyet Isten Mózesnek mutatott a Mara vizeinek megorvoslására. A pusztában az Isten érckígyót emeltetett fel egy fára a kígyómarás ellen. Ez csodás gyógyítás volt, de tudjuk, hogy az ércben természetes erő is van a mérges harapások, marások ellen. Krisztus a nyálával készített sárral gyógyította meg a vak ember szemét. Ez is csodás gyógyítás volt, ugyanakkor mind az emberi nyál, mind egyes agyagfajták valóban használnak a beteg, gyulladt szemnek. A rablók által félholtra vert ember sebeinek kitisztítása, borral és olívaolajjal (faolajjal) való fertőtlenítése az irgalmas szamaritánus által pedig természetes orvoslás volt. A gondolatmenetet a korabeli orvostudomány keresztény elméleti alapjaival és saját vallásos meggyőződésével összhangban így folytatja:

Pax Aulae című műve (Kolozsvár, 1696) egy francia államtudományi munka magyar átdolgozása. Ám a mű felépítéséből kiindulva megállapíthatjuk, hogy legalább annyira vallási, egyházi mű is, az úgynevezett „lelki olvasmány” (lectio spiritualis) műfajához sorolható. A könyv az Ószövetségben található, úgynevezett bölcsességi könyvekből (Példabeszédek, Prédikátor könyve, Sirák fia könyve, Bölcsesség könyve) vett idézetekből, „régulákból” és ezek magyarázatából áll. Terjedelmes Elöljáró beszédében Salamon király a keresztény fejedelmek példaképeként, az istenfélő, bölcs uralkodó ideáltípusaként jelenik meg, aki alattvalóit nem durva erőszakkal kényszeríti parancsainak megtartására, hanem maiestate tantum, csak fölséges jellemével, megnyerő személyiségével, bölcs tanácsaival igazgatja alattvalóit és terjeszti ki birodalmát nagyobb és nagyobb területekre.

Pápai Páriz Ferenc Dictionariumának emblematikus díszcímlapja. Rézmetszet. In: Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium Latino-Hungaricum... Cibinii, Sumtibus Samuelis Sárdi et Martini Hochmeister, 1782. – Törzsgyűjtemény

Latin–magyar és magyar–latin szótára

Dictionarium Latino-Hungaricum és Dictionarium Hungarico-Latinum (első kiadás: Lőcse, 1708) című latin–magyar és magyar–latin szótára a magyar szakemberek számára az újkori latin szövegek értelmezéséhez mindmáig nélkülözhetetlen kézikönyv. Elsősorban diákszótárnak, iskolai szótárnak készült. A szócikkek szerkezete könnyen áttekinthető, a latin–magyar szótárban a magyar értelmezések sokszor élőnyelvi stílusban fogalmazott, szabad fordítások, inkább csak a latin eredeti értelmét adják vissza, nem egyszer humorosak is. Töretlen népszerűségét alighanem ennek is köszönheti. Hogy csak egyetlen szócikket említsünk:

A latin–magyar szótár végén terjedelmes függelék is található, amelyben a magyarországi latinság jellegzetes szavait tartalmazó szójegyzék (glossariolum), latin és magyar személynevek megfeleltetését tartalmazó jegyzék, régi magyar pénzérmék átváltási táblázata, zsidó, görög és római pénzérmék magyar pénzre való átváltási táblázata, a gyakoribb ókori latin rövidítések feloldásának jegyzéke, végül pedig a szerző orvosi végzettségével összhangban az alkímiai szimbólumok jegyzéke (Signaturae Philosophorum) is föllelhető.
Élete végéhez közeledve azt kellett megállapítania, hogy szorgalmas, fáradhatatlan munkájából a mindennapi megélhetést leszámítva, semmi nyeresége nem származott. Ezen nem búslakodott, hanem latin–magyar szótára előszavának végén megállapította, hogy a sok fáradság és gyötrődés mellett bőséges vigasz volt neki mindenkor az, hogy a köz javára, felebarátainak épülésére tevékenykedett, és abban reménykedhetett, hogy hivatásához méltó művet alkotott.

Azaz: „Kezdettől fogva elegendő nyereség volt és örvendetes volt Pallas zászlója alatt lennem, és a mesterségeket saját magukért, nem nyereség okán szeretnem és becsülnöm.” (Saját fordítás, Cs. E. A.)

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)