A pünkösd, pontosabban a pünkösdhétfő 1993 óta újra állami ünnep és munkaszüneti nap. Neve a görög pentekoszté szóból származik, mivel időpontja a húsvétot követő ötvenedik napra esik – így tehát a húsvéttal együtt mozgó ünnep, időpontja május 10. és június 13. közé eshet. A kereszténység ezen a napon emlékezik meg a Szentlélek eljöveteléről, amelyről az Apostolok cselekedetei számol be:
„Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.”
ApCsel 2:1–4. A katolikus Biblia, fordító: Gál Ferenc – Magyar Elektronikus Könyvtár
Az apostolok ezután kiléptek a házból és a Jeruzsálemben összegyűlt tömeg előtt hirdetni kezdték Krisztus evangéliumát, amelyet a hallgatóságban mindenki a saját anyanyelvén hallott.
Az esemény legkorábbi fennmaradt ábrázolása az 585-ben, Szíriában készült Rabbula-codexben található (mai őrzési helye: Firenze, Biblioteca Laurenziana). A kép ikonográfiája ugyanaz, ahogyan a későbbi korok ábrázolták az eseményt: középen áll Szűz Mária, körülötte a tizenkét apostol (hiszen a Szentlélek eljövetelére közvetlenül azután került sor, hogy az apostolok Júdás helyére megválasztották Mátyást), fejük felett lángnyelv, a kép felső részén pedig a galamb képében ábrázolt Szentlélek. A Szentlélek kiáradásának ábrázolása látható a kassai nyomda egy XVII. századi fametszetén is:
Schultz Daniel: Apotheca sacra psalmorum 606, Das ist geistliche Apotheck mit wolrichenden Kreutern, Wurtzel- vnd Saa-Materien, alss 606 schönen Psalmen vnnd Liedern angefüllet…, [Kassa], Daniel Schultz, 1628. – Régi Nyomtatványok Tára
A pünkösd szinte minden keresztény felekezetnél az év egyik legnagyobb ünnepe, mely jelentőségében csak a húsvéthoz mérhető, egyszersmind a húsvéti ünnepi időszak lezárása. Időpontja a húsvétot követő hetedik vasárnap – hétszer hét csak negyvenkilenc, nem pedig ötven, azonban az ókorban a sorozatok számolása a mai gyakorlattól eltérő volt: ezért kapja a hét hangból álló oktáv a nyolcas számról a nevét, és a pénteken keresztre feszített Krisztus vasárnap hajnali feltámadása így történhet a harmadik napon. A katolikus egyházban a karácsonyhoz és a húsvéthoz hasonlóan az ünnep előestéje (azaz vigíliája), az ünnepet követő nap (pünkösdhétfő), és az oktáva (az ünnepet követő hét, különösen a rákövetkező vasárnap) is liturgikus jelentőséggel bírt, azonban a II. Vatikáni Zsinat erősen leegyszerűsítette az ünneplést, így pünkösdhétfő ma már egyszerű hétköznap a katolikus egyházban.
Az ünnep, amelyre a zsidóság azon a napon Jeruzsálembe gyűlt, a Sávuót, a hetek ünnepe, amelyet szintén a Pészahot követő hetedik héten ünnepeltek. Ezt tekinthetjük a pünkösd előzményének, bár az ünnep tartalma teljesen más, és a két vallás eltérő húsvétszámítása miatt nem eshetnek azonos időpontra. A Sávuót egyrészt aratási ünnep volt, az új kenyér ünnepe, másrészt ekkor emlékeznek meg arról, hogy Isten átadta Mózesnek a Tízparancsolatot. A zsidó vallás három zarándokünnepének egyike, amelyen a zsidóság Jeruzsálembe utazott, hogy a Templomnál ünnepelhessen.
Magyar nyelven állandó szókapcsolat a „piros pünkösd”. Az ünnep liturgikus színe a piros, amely itt a Szentlélek lángjára utal, s nem a vérre, mint a Krisztus szenvedéseivel és a vértanúkkal kapcsolatos ünnepeken. Pünkösd idejére Európa zordabb klímájú területeire is beköszönt a tavasz, és Európa nagy részén ez az időszak a rózsa, a pünkösdi rózsa virágzásának ideje. Balassi Bálint Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje… kezdetű verse talán a legszebb bemutatását adja a pünkösdhöz kapcsolódó érzéseknek.
A tekintetes és nagyságos vitéz urnak gyarmathi Balassa Bálintnak istenes éneki. A bécsi első editioból most újonnan kinyomtattattak, [Nagyszombat], Hörmann János, 1699, 129. Digitális Raktár - RNYT. A kép forrása: OSZK Digitális Könyvtár
Nem meglepő, hogy a pünkösdi ünnepekhez kapcsolódóan rendkívül gazdag és összetett népi hagyományok alakultak ki. Ezek közül legkönnyebben azok a szokások értelmezhetők, amelyekkel a pünkösdi eseményeket igyekeztek dramatizálni, akár a templomi liturgia keretein belül is. A középkor folyamán szokás volt, hogy a Jöjj Szentlélek… kezdetű himnusz előtt kürtöket szólaltattak meg a Szentlélek eljövetelét megelőző szélzúgást felidézve. Egyes helyeken a templom padlásról leszórt égő kóccal jelképezték a lángnyelveket. Ennél biztonságosabb gyakorlat volt, hogy rózsaszirmokat, esetleg a felhőket jelképezve szenteletlen ostyát szórtak a templomba. Számos európai templom mennyezetén máig láthatóak az e célra szolgáló nyílások, s van ahol a virágszórás gyakorlata máig él. Ugyancsak előfordult, hogy fehér galambot vagy galambokat eresztettek szabadon a templomban a pünkösdi liturgia során, vagy fagalambot eresztettek alá a magasból. Somorja asszonyai néhány évtizeddel ezelőtt is, miután a templomot feldíszítették piros pünkösdi rózsával, a templom ablakait, ajtajait sarkig tárták, hogy a szél átjárja a templomot a pünkösdi szélvihar emlékére. Budaörs német lakói hasonló megfontolásból nyitották ki pünkösd reggelén házuk ablakait.
Pünkösd Magyarvistánon. Fotó: Szabó Dénes, 1980–1982 körül – Történeti Fénykép- és Videótár. A kép forrása: OSZK Fotótér
A pünkösd megünneplésében mindenütt különös szerep jut a virágoknak, a virágdíszítésnek. Ez minden bizonnyal antik előzményekre megy vissza. A rómaiak május elején szabados vidámsággal tartották meg a Floralia ünnepét, amely nevét a virágok istennőjéről, Floráról kapta. Később, a császárkorban jelenik meg először egy másik ünnep Rosalia vagy Rosatio néven. Így hívtak minden olyan ünnepet, szertartást, amelyen szerep jutott a rózsáknak. Ezek némelyike egészen profán volt: egy késő ókori naptár május 23-én jelzi, hogy ekkor kerül piacra a rózsa. Nem csoda, hogy a Rosalia korán keresztény jelleget vett fel, forrásaink szerint már a VI. században is tartottak keresztények rózsaünnepet, majd a rózsaszimbolika és a rózsa mint dísz egyre határozottabban a pünkösdi ünnepkör része lett. Nyugaton és az ortodox keleten is rózsákkal díszítették a templomot. Olasz és spanyol területen a pünkösd neve a középkorban Domenica rosata lett, rózsás vasárnap. A pünkösd neve románul Rusalii. Az ébredő természetet szimbolizáló növény a helyi szokások és klimatikus viszonyok szerint is változott. Magyarország sok területén a bodza is pünkösdi virág volt, Szeged környékén bodzával díszítették a házakat, kerítéseket, sok helyen a pünkösdkor szedett bodza virágjának, levelének gyógyító erőt tulajdonítottak. A házakat Európa számos vidékén zöld ágakkal díszítették. Magyarországon XVII. századi evangélikus zsinatok említik e szokást mint engedélyezett, megtartandó hagyományt. Bár a májusfákat leginkább május 1-én állították, de néhány településen pünkösd napján, és gyakori volt, hogy az elsején állított fákat pünkösdkör bontották el.
Legismertebb, az ünnephez kapcsolódó népszokásunk a pünkösdikirály-választás. A legények közül versennyel, leginkább lovas versennyel választották ki a pünkösdi királyt, aki leggyakrabban egy esztendőre, néhol csak egy napra a legények királya, bírája lett. A szokás Magyarország területén a XVI. század óta adatolt. Kállay János 1528-ban kelt levelében többször nevezi Ferdinándot rex pynkesthyensis-nek, azaz pünkösdi királynak. Melius Péter 1565-ben megjelent Az ket Samuel… című könyvében (RMNy 205, Debrecen, 1565.) is többször használja a kifejezést. Az első részletesebb beszámoló Geleji Katona Istvántól származik 1647-ből, aki e pünkösdi királyokról elmondja:
„királyi ruhában öltöztettetvén, egyfalkáig magokat királyok gyanánt viselik, valamelly királynak maga-viselését és históriáját tüntetik, tettetik, sőt a’ nézőktől is mind annak ábrázoltatnak lennie, de a’tsak a’dig tart, mig a comoedia el-végződik, mely meg-lévén, mind-járt levonnák a’ királyi ékességet rólok és a’ magok viselt ruhájokra szorulnak.”
Geleji Katona István: A valtsag-titkanak második volumenje…, Várad, Szemczi Kertesz Abraham, 1647, 414. (RMNy 2197) – Régi Nyomtatványok Tára
Mivel a szokás nem hordozott keresztény tartalmat és mulatsággal, tánccal járt együtt, így számos adatunk van a 16–17. századi Felvidékről, amikor is evangélikus zsinatok megtiltották a pünkösdikirály-választást. A pünkösdi király címét versenyekben, a Dunántúli területeken lóverseny megnyerésével lehetett elnyerni. Így történik a szokás legismertebb irodalmi feldolgozásában, amelyet hiteles megörökítésnek tekinthetünk, Jókai Mór Egy magyar nábobjának 8. fejezetében is, ahol a pünkösdi király fontos szerephez jut a cselekmény folyamában.
A pünkösdi király mellett egy attól jól elkülöníthető másik népszokásban a pünkösdi királyné kapott szerepet: a leányok választottak maguk között egy náluk is fiatalabb királynét, s vele járták végig a falut énekelve, jókívánságokat mondva, adományokat gyűjtve. A szokás a XVII. század óta adatolt, és még a XX. században is fennmaradt, ellentétben a pünkösdikirály-választással. Egyes helyeken a pünkösdi kis királyné alakja összekapcsolódik a rózsacsodáról ismert Árpád-házi Szent Erzsébet alakjával.
Pünkösdi királyné. Maconka, Heves megye, 1931. – Néprajzi Múzeum. Fotó: Gönyei Sándor. A kép forrása: Dömötör Tekla: Pünkösdi király – pünkösdi királynő. In. Uő: Naptári ünnepek, népi színjátszás, Budapest, Akadémiai, 1979. – Magyar Elektronikus Könyvtár
A pünkösdi király eredetét nem ismerjük, azonban azonosítható legalább két olyan római kori ünnep, mely hathatott Európa pünkösdi szokásaira. Az egyik a Maiuma nevű, valószínűleg közel-keleti eredetű májusi ünnep, amely mulatsággal, rituális fürdőzéssel és tűzgyújtással járt együtt. Ennek elemei a későbbiekben inkább Szent Iván napjához kapcsolódtak, de a keleti szláv népeknél a fürdőzés, tavak, patakok felkeresése a pünkösdi hagyomány része maradt, s a sajátosan szláv hagyományok mellett talán a Maiuma nyomát is őrzi. A másik a már említett Rosalia. Ez az ókorban nem csupán egyszerű rózsaünnepként létezett, forrásainkban gyakran halotti rítusként jelenik meg. A rómaiak számára a rózsa nemcsak szerelmi szimbolikát hordozott, hanem a halottak és a halotti megemlékezések virága is volt. A rómaiak számára a május baljós hónap volt, ezért tilos volt májusban házasodni, s erre a hónapra estek a Lemuria napjai, amikor a holtak démonikus lelkei visszalátogatnak az élők közé. Kelet- és Délkelet-Európában, illetve helyenként nyugaton is ezeknek a hiedelmeknek a maradványai máig megfoghatók: Franciaország egyes részein a középkorban nem kötöttek házasságokat májusban, az ortodox területeken a pünkösd ünnepéhez halotti megemlékezések is kapcsolódnak, s az oroszoknál a pünkösd körüli időszak a ruszalkák, a halott szüzek lelkeiből lett vízitündérek alakjához kötődik. Magyarországon azonban ezek a halotti, sőt boszorkányos hiedelmek csak egészen marginális formában mutathatók ki.
A katolikus egyházban a május elsősorban a Szűzanya hónapja, vasárnapjai Mária-ünnepek, és pünkösd napján tartják a csíksomlyói ferences kegytemplom búcsúját. Miután 1990 után újra engedélyezték a búcsú megtartását, a csíksomlyói búcsú nem csupán a székelység, hanem az egész Kárpát-medencei magyarság közös ünnepévé vált.
Csíksomlyói búcsú, 1933. Fotó: Szabó Dénes – Történeti Fénykép- és Videótár. A kép forrása: OSZK Fotótér
Tóth Anna Judit (Régi Nyomtatványok Tára)
