„Ezen a napon gyertyákat gyújtunk a halottaink emlékére, nem rémtörténeteken szórakozunk”

2021. október 30. 07:00 - nemzetikonyvtar

Mindenszentek ünnepe és halottak napja vallási és népszokásaink tükrében

1_kep_opti_3.jpg

Fra Angelico: Mindenszentek. A kép forrása: Mindenszentek. In. Wikipedia

Agatha Christie hallhatatlan regényalakja, a végletekig piperkőc és elviselhetetlenül bogaras, de mégis szeretni való londoni belga mesterdetektív, Hercule Poirot egy David Suchet által alakított filmadoptációban az angolszász világban népszerű Halloween kultuszának szokásai kapcsán, magából kikelve a következő megjegyzést tette társának, aki a rádióban hangzó rémtörténetet Mindenszentek előestjéhez illőnek találta.

„Ezen a napon Belgiumban gyertyákat gyújtunk a halottaink emlékére, nem rémtörténeteken szórakozunk.”

Ellopott gyilkosság (Hallowe’en party). Film, 2010. Agatha Christie Poirot – Hallowe’en Party című regénye alapján a forgatókönyvet Mark Gatiss írta. Rendezte: Charles Palmer – Internet Movie Database

A folyton a „szürke agysejtjeit" segítségül hívó és mélyen vallásos katolikus Poirot az angolszász világban népszerű Halloween kultuszának szokásait többször is kritizálja. A film végén így összegzi a nyugalmas kisvárosban történt gyilkosságsorozat tanulságait:

„Borzalommal teli mese. Poirot-nak igaza volt. Hallowe'enkor nem rémmeséken kellene szórakoznunk, hanem gyertyát gyújtani a holtaknak.

Ellopott gyilkosság (Hallowe’en party). Film, 2010. Agatha Christie Poirot – Hallowe’en Party című regénye alapján a forgatókönyvet Mark Gatiss írta. Rendezte: Charles Palmer – Internet Movie Database

(A teljesség kedvéért megjegyzendő azonban, hogy ez az epizód Agatha Christie regényéből hiányzik, csak az említett filmsorozatban szerepel, árnyalva Poirot alakjának jellemrajzát.)
A Poirot által kifogásolt jelenséggel ifjúkoromban találkoztam először. Eleinte filmekben, főként rémtörténetekben láthattam a kivágott belű, rémarccá maszkírozott, gyertyával kivilágított sütőtököket, valamint a rémfigurának beöltözős „őszi farsang” kultuszát. Bevallom őszintén, ez akkor nekem – mint a „feje lágya be nem nőtt” kategóriába tartozó suhancnak – még tetszett is. Ma már, több családtagom elvesztése és a gazdag magyar vallási és népszokások valamilyen szintű megismerése után nem tartom annyira vonzónak, hogy október vége felé egy egyszerű bevásárlást sem tudok elintézni anélkül, hogy sütőtökökből formált rémarcok seregével és különféle Halloween-partik ízléstelen kellékeivel ne találkoznék, melyek jól észrevehető helyen zsúfolódnak. Nem kis mértékben köszönhetően az üzleti reklámfogásoknak mára már többek számára Magyarországon is népszerűvé vált a mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódó „All Hallows Eve” kifejezésből származó „Halloween” kultusza, mely eredetileg nem más, mint a kelták halotti istenének éjszakája.

2_kep_opti_4.jpgZichy Mihály: Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál. A kép forrása: Wikipédia 

Mindenszentek ünnepe és halottak napja. Mi is tulajdonképpen ez a két ünnepnap? Mit ünneplünk ezeken a napokon? Mit kell tudni róluk? Mi az eredetük? Miben kapcsolódnak és miben térnek el egymástól? Mi a jelentőségük életünkben és mi volt eleink életében? Hogyan ünnepelték ezeket a napokat? Milyen szokások alakultak ki? Meglepően hangzik, de sokan nem, vagy nem igazán tudják ezekre a kérdésekre a választ. Nem véletlen, hogy ebbe az ismerethiány alkotta űrbe ennyire be tudta fészkelni magát a rémfigurás farsang kultusza. Talán segít valamit az alábbi összeállítás, melynek alapjául alapműveknek tekinthető vallási- és néprajzi témájú könyvek szolgálnak.

„Mindenszentek és a halottak napja ma városon és falun egyaránt a halottakra való emlékezés ünnepe: a temetőbe járás, a sírok rendbehozatala, a gyertyával való világítás szinte mindenki számára kötelező.”

Jeles napok – Ünnepi szokások: November 2. Halottak napja. In. Dömötör Tekla (szerk.): Magyar néprajz. VII. kötet, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990, 208. – Magyar Elektronikus Könyvtár

November 1. Mindenszentek napja

3_kep_opti_4.jpg

Van Eyck: A Bárány imádása a genti oltáron. A kép forrása: Végh János: Van Eyck. Tizennégy színes és huszonkét fekete-fehér képpel, Budapest, Corvina, 1983. – Törzsgyűjtemény

Bálint Sándor írja Ünnepi kalendáriumában:

„Mindenszentek, a göcsejiek ajkán mincién napja. Katolikus tanítás a szentek egyessége. Eszerint az élő és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak, és az Úr színe előtt egymásért könyörögnek, helytállanak. A küzdő egyház (Ecclesia militans) a földön élő, a szenvedő egyház (Ecclesia patiens) a már meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő, a diadalmas egyház (Ecclesia triumphans) pedig a már mennyekbe jutott, üdvözült hívek társasága.”

Bálint Sándor: November 1. In. Uő.: Ünnepi kalendárium 2. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából: Július 1. – november 30., Budapest, Szent István Társulat, 1977. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Kr. u. 4. században mindenszentek ünnepét pünkösd utáni első vasárnap ülték meg. Ezt az ortodox egyházban ma is így gyakorolják. Kezdetben az összes keresztény vértanú ünnepe volt e nap, később „minden tökéletes igazra” emlékezett e napon a keresztény egyház. 835-ben, IV. Gergely pápa alatt tevődött át ez az ünnep november első napjára. Ennek hatására az ünnepet megelőző hónap (október) a régi magyar kalendáriumban Mindszentek havának is neveztetett. Mivel a külön ünnepnappal nem rendelkező szentek, vagyis a megdicsőült lelkek megszámlálása a sivatagban lévő homokszemek, vagy a tenger vízcseppjeinek megszámlálásához lenne hasonlatos, ezért a praktikus néplélek és az ehhez igazodó egyházi gyakorlat úgy döntött, hogy őket egyben, egy napon ünnepli meg. Bár a hagyomány szerint IV. Leó bizánci császár terjesztette ki a vértanúkról minden szentre az ünnepet. Ennek oka, pedig nem szent, hanem nagyon is profán volt. Ugyanis szent életű feleségének templomot emeltetett, de arra nem kapott engedélyt, hogy róla nevezze el azt. Ezért Leó úgy döntött, hogy a templomot mindenszentekről nevezzék el.
Magyarországon e napon ma is szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és gyertyák gyújtása a halottak emlékezetére. A népi hiedelem szerint erre azért van szükség, hogy a véletlenül kiszabadult, kóbor lelkek visszataláljanak sírjukba. A sír rendbetétele azért fontos, hogy a halottak otthon érezzék ott magukat és ne akarjanak kijönni kísérteni. Ahány halott volt, annyi gyertyát gyújtottak. Van ahol a gyertya nemcsak az emlékezés eszköze, hanem ijesztő jóslat is volt egyben, az azt meggyújtó személynek:

„Az Ipoly menti falvakban, aki nem tud temetőbe menni, az otthon gyújt gyertyát mindenszentek napján. Régebben figyelték, kinek ég előbb a gyertyája, mert a hiedelem szerint az hal meg előbb a családban.” 

Jeles napok – Ünnepi szokások: November 1. Mindenszentek napja. In. Dömötör Tekla (szerk.): Magyar néprajz. VII. kötet, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990, 207. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a „temetők nagy keresztjénél” ma is elimádkozzák mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket. A halottakról való gondoskodás is fontos szerepet kapott:

„A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért sokfelé szokás, hogy számukra is megterítenek, kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra. …. Jászdózsán, miközben a temetőben gyertyát égettek, odahaza égve hagyták a lámpát, hogy a halottak széjjel tudjanak nézni. Úgy vélték: »Míg a harang szól, a halottak otthon vannak.« A Tápió menti falvakban egy tál ételt tettek az asztalra a halott számára.”

Jeles napok – Ünnepi szokások: November 1. Mindenszentek napja. In. Dömötör Tekla (szerk.): Magyar néprajz. VII. kötet, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990, 207. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Nem mindenhol örültek a holtak visszatértének. A szegedi és csallóközi lakosok a következőt okoskodták ki védekezésül.

„A szegedi tájon mindönszentök kalácsa, kóduskalács néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottairól. Csallóközben is az ezen a napon sütött kalácsot osztották szét a temető kapujában álló és imádkozó koldusok között, nehogy a halottak hazalátogassanak.”

Jeles napok – Ünnepi szokások: November 1. Mindenszentek napja. In. Dömötör Tekla (szerk.): Magyar néprajz. VII. kötet, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990, 207. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Ezzel egyúttal karitatív tevékenységet is folytattak, jópontot szerezve az Örök Ítélőbíró előtt. Kétszeresen is. Hiszen nemcsak a maguk jócselekedeteit szaporították ezzel, hanem imáik hatásfokát szerették volna növelni. Hiszen:

„A néphit szerint ugyanis a koldusok könyörgése különösen kedvelt Isten előtt. Imádságuknak különös erőt tulajdonítottak.”

Balogh Júlia: Szent Mihály havától Kisasszony haváig, Győr, Novadat, 1996, 21. – Törzsgyűjtemény

A koldusok megvendégelése és a megholtak végtisztessége kultuszának összekapcsolódása mélyen meggyökeresedett a népi lelkületben. Ha meghalt valaki, a temetési szertartás alatt, vagy közvetlenül az után osztották ki a koldusok, „ispotálybeliek” (vagyis betegek) és a magukra maradt öregek közt a gyászoló család ajándékát, főként kenyeret, kalácsot, bort és az imádsághoz gyertyát. Nem volt véletlen ez a bőkezű adakozás, hiszen a koldusok imaerejéről már olvashattunk. Volt úgy, hogy az elhunyt „biztosra akart menni” és a végrendeletében előre meghatározta az adakozás mértékét a hátramaradottaknak. Ezt persze ők teljesítették is, hiszen ha elhunyt hozzátartozójuknak jó dolga van „oadát”, akkor biztos nem kíván visszajönni kísérteni közéjük.

4_kep_opti_3.jpgCaspar David Friedrich: Temetőkapu, 1825 k. A kép forrása: Wikipédia (német kiadás)

Emellett, mint minden ünnepkör, ez is összekapcsolódott az emberek hétköznapi, dolgos életével. Nemcsak a lelki, de a gyakorlati, mindennapi materiális dolgok is hozzá tartoztak, jól berögzült szokásokkal.

„Mindenszentekhez gazdasági hagyományok is fűződnek. Csépán ilyenkor szorultak be az állatok – a gulya, a csürhe, a ménes és a csorda. Galgamácsán e napon szegődtették a cselédeket, pásztorokat. Nagymagyaron mindenszentekkor volt a legényvásár. Itt kötöttek a gazdák egyezséget a szolgálni menő legényekkel.”

Jeles napok – Ünnepi szokások: November 1. Mindenszentek napja. In. Dömötör Tekla (szerk.): Magyar néprajz. VII. kötet, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990, 208. – Magyar Elektronikus Könyvtár

November 2. Halottak napja

A november 2-i halottak napja a mindenszentek ünnepénél jóval későbbi eredetű. Szent Odilo clunyi apát 998-ban vezette be emléknapként a clunyi bencés apátság alá tartozó bencés monostorokban. Hamarosan a renden kívül is népszerűvé vált ez az ünnep és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette. Ez azért is vált fontos ünneppé, mert a katolikus hit szerint vannak olyan lelkek, akik ugyan Isten kegyelmében hunytak el, de nem teljes „adóság” nélkül. Nekik törlesztendő bűn- és bűntetésteher van a lelkükön, ettől Isten színe előtt meg kell tisztulniuk a tisztítótűzben, vagy más néven purgatóriumban. Ezért persze a hátramaradottak is tehetnek valamit, imával, vezekléssel, misézéssel segíthetik őket, könnyítve szenvedéseiken. Erre az egyik legalkalmasabb nap a halottak napja. A Magyar katolikus lexikon szigorúan felhívja rá a figyelmet, hogy mindenszentek ünnepe ekkleziológiailag a megdicsőült Egyház ünnepe. Nem tévesztendő össze a szenvedő Egyház ünnepével, mely a halottak napja. Ez pedig a földön küzdő Egyház ünnepélyes megemlékezése a tisztítótűzben szenvedő lelkekről.

rubens_avilai_szent_terez_opti.jpg

Peter Paul Rubens: Avilai Szent Teréz közbenjár a tisztítóhelyen lévő lelkekért. A kép forrása: Wikipédia

A katolikus egyház buzgalma a két nap különválasztásra nem véletlen, hiszen:

„Halottak napja, a régiségben olykor lölkök napja, lelkeknek emlékezete,* a küzdő Egyház ünnepélyes megemlékezése a szenvedő Egyházról. Mint mondottuk, a jámborságtörténet különös fejlődése során Mindenszentekből is gyakorlatban Halottak napjának vigíliája lett.” 

Bálint Sándor: November 2. In. Uő.: Ünnepi kalendárium 2. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából: Július 1. – november 30., Budapest, Szent István Társulat, 1977. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A két nap közötti éjszaka sem telhetett eseménytelenül eleink számára, akik kétségtelenül gazdag, de teológiailag már nem egészen kifogásolhatatlan hitvilággal rendelkeztek.

„Mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a néphit szerint a templomban a halottak miséznek. Halottak napján megvendégelik a szegényeket és a koldusokat. A Gyimes-völgyben így mondták: »Halottak napjára főzünk, sütünk cipókat odaadjuk avval, hogy a hóttaké.« Van, ahol a sírokra is tesznek élelmet, például Topolyán, de emellett a koldusoknak is adnak. Ipolyhídvégen halottak napján a közeli rokonság együtt fogyasztotta el az ebédet, majd kimentek a temetőbe és gyertyát gyújtottak az elhunytak tiszteletére.”

Jeles napok – Ünnepi szokások: November 2. Halottak napja. In. Dömötör Tekla (szerk.): Magyar néprajz. VII. kötet, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990, 208. – Magyar Elektronikus Könyvtár

5_2_kep_opti.jpg

Római katolikus temető kör alaprajzú kápolnája, Kissikátor (Borsod-Abaúj-Zemplén megye). Kunt Ernő felvétele, 1980. In. Dömötör Tekla (szerk.): Magyar néprajz. VII. kötet, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A koldusok és szegények ezen a napon is jól tartattak, hiszen szokás volt, hogy halottak napi alamizsnát kaptak. A templomokban ilyenkor felállítottak egy gyászkoporsót, melyet katafalknak neveztek. E mellé bőségesen raktak elemózsiát: kenyeret, kalácsot, bort, zsírt, szalonnát, kölest, babot. És hogy minden rászoruló megfelelő módon részesüljön ebből, szétosztására egy „bizottság” hivatott, mely az adott templom papjából, a harangozóból, az ún. koldusbíróból és a templomatyából állt.
Azonban úgy látszik, hogy a jól tartott koldusok imája sem volt elegendő a holtak visszajárásának megfékezésére. A visszajáró halottak bizony a mindennapi életet sok bosszantó dologgal meg tudták keseríteni, ezért kénytelen-kelletlen különféle tilalmakat kellett bevezetni védekezésül.

„Halottak napján, sőt hetében mosási tilalom volt, attól tartva, hogy akkor a hazajáró halott vízben állna. A Csallóközben is tilos volt mosni, mert megsárgulna a ruha. Nem meszeltek, mert a férgek ellepnék a házat. Halottak napján Szlavóniában sem végeztek semmilyen földmunkát, mert keléses lenne, aki ezt megszegi.”

Jeles napok – Ünnepi szokások: November 2. Halottak napja. In. Dömötör Tekla (szerk.): Magyar néprajz. VII. kötet, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990, 208. – Magyar Elektronikus Könyvtár

8_kep_opti_1.jpg

Caspar David Friedrich: Behavazott temető, 1826. A kép forrása: Wikipédia (német kiadás)

Mára ez a két ünnepnap és a köré épült halottkultusz jócskán megszelídült. Bár a katolikus hit szerint ma is gondoskodnak a hátramaradottak az elhunytak lelki üdvösségéről. Gyertyákat azonban nem azért gyújtunk és temetői sírokat sem azért gondozunk, hogy megakadályozzuk a holtak visszatértét. Hanem az irántuk való tiszteletből és szeretetből. Mind a katolikus, mind a protestáns, mind a nem hívő körökben, az elveszett családtagok, hozzátartozók, barátok emlékezete kap ezekben a napokban főszerepet.

Felhasznált irodalom:

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr6216736984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása