Egy késő középkori segítőszent: Szent Borbála

2021. december 04. 08:00 - nemzetikonyvtar

Ki ne emlékezne Jókai Mór Az aranyember című regényének festői nyitófejezeteiben a Vaskapu veszedelmein Timár Mihály ügyességének és találékonyságának köszönhetően szerencsésen átjutó teherszállító hajóra, a Szent Borbálára? A rövid leírás, amely bemutatja a hajó névadójának képét, előrevetíti az először közvetlenül a mártír alakja mellett felbukkanó Tímea szomorú jövőjét, s felvezeti a hősnőt a regényben végig jellemző hasonlat- és metaforasort (alabástromszobor, mártír). Azon talán nem minden olvasó gondolkodott el, miért pont ennek a szent szűznek az oltalmába ajánlották Timár hajóját, s miért tartja még az egyik szereplő szerint „csak a hajón pápista” Fabula János kormányos is a veszedelmes út során olyannyira fontosnak a szent jóindulatának megnyerését, fenntartását, hogy kétszer is megjegyzi, útitársainak szentelt barkát kellene égetniük Borbála képe előtt.

„A harmadik oldala a kabinetnek két-két zöldre festett redőnyű ablakot mutat, s e két ablak közötti téren látható a mártírhalált szenvedett Szent Borbála szűzi alakja életnagyságban lefestve; rózsaszínű köntösben, világoskék palástban s delipiros főtakaróval, körös-körül arany alapon, kezében fehér liliom. Azon a kis téren pedig, ami a kabinet és a hajó orrát elfoglaló vastag kötéltekercsek között fennmaradt, van egy két láb széles és öt láb hosszú zöldre festett deszkaláda, abban fekete föld, s ez teleültetve a legszebb dupla szekfűkkel, teljes ibolyákkal. A képet és a kis kertet vasrács fedi három láb magasan, s e rács tele van aggatva mezeivirág-koszorúkkal, közepén gömbölyű piros üvegben ég egy mécses, s a mellé van feltűzve egy csomó rozmarin és szentelt fűzbarka. […] A kabinet egyik ablakából végre egy fiatal leányarc tekint ki, s ezáltal szomszédjává lesz Szent Borbálának. Mintha ez is szent volna.”

Jókai Mór: Az arany ember, Budapest, Arcanum, 2001. – Magyar Elektronikus Könyvtár

December 4-e, Borbála napja jó alkalom kicsit megismerkedni e szent vértanú történetével. Borbála állítólag a 4. század elején, Maximianus császár idején szenvedett vértanúságot, viszont nevét a korai keresztény írások, a vértanújegyzékek, martirológiumok nem tartalmazzák. Így alakjának történeti hitelessége kétséges. Alakja, élettörténete azonban évszázadokon keresztül részét képezte mind a keleti, mind a nyugati keresztény hagyománynak. Tisztelete keleti eredetű. Legendája talán a 7. században született Egyiptomban. A 9. századtól már több szír, görög és latin nyelvű irat volt forgalomban róla és ereklyéiről. Története a középkor folyamán több változatban is terjedt; ezek mártírhalálát különböző helyszínekre (Nikomédia, Héliopolisz, Toszkána, Róma) tették. Életének és vértanúságának leírása utólagos toldásként bekerült a népszerű 13. századi latin nyelvű legendagyűjteménybe, a Legenda aureaba is.
E magyar fordításban is olvasható változat szerint Borbála Maximianus császár idejében élt, s egy gazdag nikodémiai pogány férfi, Dioscorus szép és okos lánya volt. Apja, hogy férfitekintetektől távol tartsa, egy toronyba záratta, ahol a lány saját bölcsességétől vezetve kételkedni kezdett a bálványok isteni mivoltában, s az igaz Isten ismeretére törekedett. Értesülve az alexandriai teológus, Órigenész bölcsességéről, levélben tőle kért tanácsot. A teológus megválaszolta a lány Istenre vonatkozó kérdéseit, s küldötte további tanításban részesítette, illetve megkeresztelte Borbálát. A keresztény tanítástól áthatva a lány megkérte apja munkásait, akik éppen egy fürdő építésén fáradoztak, hogy Dioscorus utasításaitól eltérően ne két, hanem a Szentháromság tiszteletére három ablakkal lássák el az épületet. Miután ezért apja kérdőre vonta, Borbála megvallotta keresztény hitét kiváltva ezzel apja haragját, aki előbb maga próbálta megölni, majd átadta az elöljárónak, aki válogatott kínzásokkal próbálta megtörni. A szent isteni segítséggel többször megmenekült a veszedelemből, megszégyenítéstől, illetve vigasztalást, enyhülést nyert a szenvedésben.

„Akkor az elöljáró, mint ordító oroszlán, égő fáklyákat köttetett oldalához, és kalapáccsal verette fejét. Borbála azonban az égre nézett, mondván: »Te tudod, Uram, ismersz engem, hogy irántad érzett szerelmem miatt szenvedek, ne hagyj hát el engem!« Ekkor a kegyetlen elöljáró karddal lemetszette kebleit. Borbála az égre pillantva, így szólt: »Ne vess el engem orcád elől, Uram, és Szent Lelkedet ne vedd el tőlem« (Zsolt 50,13). Mikor pedig ezt a csapást is bátran kiállta, parancsot adott az elöljáró, hogy mezítelenül hajtsák körül a vidéken, s közben korbácsolják. Krisztus vértanúja azonban az égre tekintve, így szólt: »Uram Istenem, aki betakarod az eget a felhőkkel, légy segítőm és oltalmazóm (Zsolt 27,7), fedd be az én testemet, ne láthassák gonosz férfiszemek.« Mikor ezeket kimondta, leszállt az Úr angyala és fényes lepellel borította be.”

Iacobus de Voragine: Szent Borbála, ford. Veszprémy László. In: Legenda aurea, vál., utószó, jegyz. Madas Edit, ford. Bárczi Ildikó et al., Budapest, Neumann Kht., 2004. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Végül az elöljáró parancsára saját apja fejezte le, akit utána égi tűz pusztított el büntetésül.

szent_borbala_1_opti.jpg

Szent Borbála lefejezése. Besztercebánya, Szent Borbála-oltár, 1509. In. Salzburg University, Institute for Material Culture, No. 012614 – REALonline (Institut für Realienkunde des Mittelalters und der frühen Neuzeit in Krems an der Donau)

Fontos eleme a történetnek, hogy a mártírhalálra készülve Borbála azt kérte Krisztustól, hogy „ha valaki megemlékezik nevedről, fölidézve szenvedésemet, Uram, ne emlékezz bűneire az ítélet napján, hanem légy kegyes hozzá.” E kérés meghallgatásra talált, s amint arról a legenda végére illesztett csodatörténetek tanúskodnak, a szent gondoskodott arról, hogy tisztelői, akár csodával határos módon is gyónhassanak, áldozhassanak haláluk előtt, azaz elnyerjék a középkor fogalmai szerinti „jó halált”.
Legendájának erre az epizódjára épült az a speciális funkció, amelyet késő középkori tisztelői tulajdonítottak neki: segítségért lehetett hozzá fohászkodni veszedelemben, s megvédte híveit a hirtelen haláltól, azaz az üdvözülés előfeltételének tartott „jó halált” biztosította számukra. Ezzel a segítő szereppel függ össze, hogy Borbála bekerült abba a szentcsoportba, akiket együttesen a tizennégy segítőszentként tartottak számon, s akiknek kultusza a dél-német területről indult, s a középkor végi képzőművészeti ábrázolások tanúsága szerint Magyarországon is meghonosodott, különösen a német ajkú városi polgárság körében Észak-Magyarországon és Erdélyben.

szent_borbala_2_opti.jpg

A tizennégy segítő szent. Bártfa, Szent Egyed plébániatemplom, 15001510. In. Salzburg University, Institute for Material Culture, No. 012374 – REALonline (Institut für Realienkunde des Mittelalters und der frühen Neuzeit in Krems an der Donau)

A tizennégy segítőszent csoportjából egy kisebb női csoport önállósult is. Alexandriai Szent Katalin, Antiochiai Szent Margit és Szent Borbála kiegészülve Szent Dorottyával alkották a négy fő vértanú szűz (virgines capitales) együttesét, akiket gyakran ábrázoltak közösen is oltárokon, s csoportos tiszteletük a 14. századtól együtt terjedt a tizennégy segítőszent kultuszával.

szent_borbala_3_opti.jpg

A négy fő vértanú szűz (Szent Margit, Szent Dorottya, Szent Katalin, Szent Borbála). Berethalom, evangélikus templom, Mária-oltár, 15001525. In. Salzburg University, Institute for Material Culture, No. 014939 – REALonline (Institut für Realienkunde des Mittelalters und der frühen Neuzeit in Krems an der Donau)

Míg e vértanú szüzek közül Katalin és Margit tisztelete korábban és szélesebb körben terjedt el a középkori Magyar Királyságban, Borbála kultuszának emlékei Árpád-kori fel-felbukkanás után (Borbála magyarországi kultuszára az első adat a 12. század végi Pray-kódexben szerepel) a 14. századtól kezdenek gyakoribbá válni.

szent_borbala_4_opti.jpgBorbála ünnepe a Pray-kódexben. Kézirattár, MNy 1, fol. 7r Magyar Elektronikus Könyvtár

A szent népszerűsége a 15. században indult gyors növekedésnek különösen a német ajkú városok polgárainak körében. Oltárai, kápolnái vagy ábrázolásai álltak Pozsonyban, Sopronban, Lőcsén, Bártfán, Besztercebányán s több más településen is. Céheket és vallásos társulatokat is ajánlottak Borbála oltalmába. Az észak-magyarországi bányászközösségek különösen tisztelték, ugyanis veszélyes foglalkozásuk során a hirtelen haláltól védelmező segítőszent oltalma számukra fölöttébb kívánatos volt.
Alakjának, történetének számos képzőművészeti ábrázolása mellett a középkor legvégéről szöveges emlékek is megemlékeznek róla. Az obszerváns Temesvári Pelbárt nagy népszerűségnek örvendő latin nyelvű mintaprédikációs kötetében, amely számos nyomtatott kiadásban jelent meg a középkor végén, szerepel róla egy prédikáció, illetve a Legenda aureából merített legenda is. Igaz, hogy más vértanú szüzeknek akár négy beszédet is szentelt a ferences prédikátor, Borbála csupán egy sermo tárgya, ami mutatja kisebb jelentőségét. Pelbárt és a Legenda aurea a forrása a Karthauzi Névtelen nagyszabású kéziratos beszédgyűjteményében, az 1526 körül a lövöldi karthauzi kolostorban másolt, s ma könyvtárunk Kézirattárában őrzött Érdy-kódexben (a szövegkiadásban p. 148–154) szereplő magyar nyelvű Borbála-prédikációnak és -legendának. Egy másik nagy 16. század eleji magyar nyelvű prédikációgyűjteményben, a Debreceni kódexben (a szövegkiadásban p. 8–13) a vértanúról szóló rövid prédikációt követő legenda egy másik népszerű latin legendagyűjteményből, Petrus de Natalibus Catalogus sanctorumából származik.

szent_borbala_5_opti.jpgSzent Borbáláról szóló prédikáció az Érdy-kódexben – Kézirattár, MNy 71, fol. 1aSermones Compilati. ELTE BTK Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék

Borbála tisztelete a barokk korban is virágzott, amint arról többek között katolikus népénekek is tanúskodnak például Kájoni János Cantionale catholicumában és a Cantus catholiciban, de jó halált biztosító szerepét ekkor egyre inkább Szent József vette át. Borbála kultuszát a népi kultúra a 20. századig őrizte különböző, főként bányászközösségekben élő mondák, imádságok és népszokások formájában.

Irodalom:

Korondi Ágnes
(MTA–OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport,
Eötvös Loránd Kutatói Hálózat)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr3616771534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása