„A korszerűtlen elbeszélő technikák konzerválójaként szemlélték […] mások rafinált stílművészként, az »írók írójaként« méltányolták”. Harmadik rész

2022. január 18. 06:00 - nemzetikonyvtar

175 éve született Mikszáth Kálmán

A mai világunk kezd rájönni, hogy az aranynál, vagy a nagy összegű bankszámlánál is létezik egy fontosabb kincs. Ez pedig az egészség. Bár ezt sokan kihasználják olyanok is, akik az előbbi, „hagyományos kincsekhez” ragaszkodnak. Egész iparág épült fel az egészséges élet iránti igényre. Gyógyászati központok, egészséges táplálkozáshoz szükséges ételeket áruló üzletek, lelki gondozók és életviteli tanácsadók hada, masszázsszalonok, fitnesztermek kínálják termékeiket és szolgáltatásaikat olyan árakon, hogy azok rendszeres igénybevételéhez szüksége lenne a vevőnek is a korábban tárgyalt „hagyományos kincsekre” is. A szolgáltatók között akadnak elhivatott profik, akik valóban helyre tudnak hozni egy testi, vagy lelki problémát, illetve megoldást kínálnak az egészséges életmódhoz. Azonban akadnak olyan sarlatánok is, kiknek szolgáltatásai egy hajítófát sem érnek. Ferenc császár udvari doktora egész fura módját találta ki, hogy a császár őfelsége mindig jó levegőt szívjon. Mert, hogy az szükséges. Élelmes doktorok ennek a kúrának más módját is ajánlották pácienseiknek, több-kevesebb sikerrel. Azonban az udvari doktor biztosra akart menni a császár őfelsége kúráját illetően. Előírt még valamit, ami biztos, hogy a „legjobb medicina”. Nézzük meg, hogyan tárja ezt elénk Mikszáth, Ferenc császár udvari bolondjáról, Akli Miklósról szóló regényében. Lehet, hogy sok és sokféle bajainkra valami hasonló gyógyírt kellene keressünk?

„Az udvari doktor azt találta, hogy az ischli levegő a legjobb a világon (bizonyosan telkei voltak Ischlben), oda küldte Ferencet hosszabb tartózkodásra, ami egyszerre fölvirágoztatta azt a vidéket. A császárnak kastélyt építettek és roppant parkot ültettek, amelyben kocsikázni lehessen. A birodalom összes arisztokráciája oda tolult. A divat szárnyaira emelte Ischlt. Még a levegőjét is elhordták hermetice elzárt palackokban Európa összes patikáiba. Az emberiség csak lassan, sok vér árán áll a nagy igazságok mellé, de a nagy bolondságok gyorsan legyőzik. A páciensek szörnyen hittek az ischli levegő csodálatos erejében, tehát az orvosok is, s nagyon gyakran lehetett hallani úri betegszobákban, amint az ütér megvizsgálása és a százados sablon: »nyújtsa ki a nyelvét« után komor arccal rendeli Aeskulap fölkentje:
– Bontsanak fel a beteg szobájában éjjelre egy palack ischli levegőt!
S ha másnap panaszkodott a beteg, hogy nem javult az állapota, a doktor készen volt a bölcs tanáccsal:
– Hát meg kell az adagot kettőztetni. Bontsanak fel két palackot.
Az ilyen beteg aztán vagy meggyógyult és akkor holta napjáig dicsérte az ischli levegőt, vagy meghalt és nem panaszkodott ellene...
Ferencet már kora tavaszkor oda küldték és csak késő ősszel engedték orvosai Bécsbe jönni, hol akkor mindenféle ragályos betegségek mutatkoztak. Vele ment a bolond is. Az orvos azt állította:
– A bolond a legjobb medecina. Mert fölségednek főképp a szórakozás szükséges. Minél többet legyen vele.”

Mikszáth Kálmán: Akli Miklós. (Cs. Kir. udvari mulattató története). Részlet. A kritikai kiadás szövegét feldolgozó CD-ROM alapján (Budapest, Arcanum, 1998.)Magyar Elektronikus Könyvtár

Vajon léteznek még más kincsek az aranyon és az egészségen kívül is? „Ki barátot talál, kincset talál.” Ez volt a mottója az olasz úszó- és vízilabdacsodából lett, valamint a katolikus papnak készült két filmsztár, Bud Spencer és Terence Hill egyik emblematikus filmjének. Ahogy a szavak ezt érzékeltetik, itt szintén valami nagy értékről lehet szó. Egy igazi, értékálló kincsről. Valamiről, amit egyéb kincsen, például csengő aranytallérokon nem lehet megszerezni csak úgy. Valamiről, ami a „bilincsnél is erősebben összetart”, ahogy Pataky Attila énekelte a ’80-as években. Nem csoda, hogy egy dúsgazdag ember, Quendel Gáspár, a A fekete város című regény nábob karaktere, mennyire igyekezett hatalmas vagyonát Görgey Pál alispán barátságával gyarapítani. De hát ezt pénzen sehogy sem tudta megvenni. Azonban ne gondoljuk, hogy egy élelmes és minden hájjal megkent üzletember ne találná meg a módját egy ilyen hatalmas kincs megszerzésének. Ehhez pedig közrejátszott az a tényező is, hogy Görgeynek is volt egy féltve őrzött kincse, mégpedig a saját lánya. A regény története adta szorult helyzetében biztonságban kellett őt tudnia valahogy. Saját gyermekéért még nagy áldozatokat is képes lett volna meghozni. Meg is hozott egyet. De milyen nagyot!

„Hanem van nekem, rogo humillime, egy szesztra, egy nőtestvér, özvegyasszony, a mienk Ancsura, Górafalván, ahhoz viszek kisasszonykát és megmondok: »Szesztricska, öltözz fel szépen és gyere be velem Lőcsére, ezt a kislánykát, Otrokócsy Rozálit (jól mondtam?) beviszed Klöster kisasszonyhoz s fizetsz, amit kívánják.« Ancsurka ki nem állhatja a feleségemet és már tizenöt éve nem szól hozzá, az bizony nem pletykázhat ki semmit. Hát jó lesz? Mi?
Görgey megfogta a kezét s megrázta magyarosan.
– Ez igazán jó lesz. Különben iszen megmagyarázom én Rozálinak is, hogy a csacskaság mily veszedelmekkel járhatna. Okos gyermek. Biztosítom, megérti a saját helyzetét. Kegyelmed pedig olyat tesz értem, hogy sohasem felejthetem el. Bárcsak meghálálhatnám valamikor.
– Azt bizony mindjárt most meghálálhat, ha akar.
– Én? Mivel? Mit adhassak én kegyelmednek, akinek mindene van?
– Nagyon szeretnék valamit, ami még nem van, már régen vágytam erre.
– Mire? – kérdezte Görgey kíváncsian.
– Hogy legyünk egymással pertu – mondá Quendel úr érzékenyen, csendesen. – Megteszi?
Görgey ajka körül fitymáló mosoly jelent meg, szemeiben kevély tűz gyúlt ki, de csakhamar leküzdte s újólag kezét nyújtotta:
– Miért ne tenném meg? – felelte bensőség nélkül, komor hangon. – Az ember szívesen meghoz a gyermekeiért minden áldozatot.” 

Mikszáth Kálmán: A fekete város. Részlet. A kritikai kiadás szövegét feldolgozó CD-ROM alapján (Budapest, Arcanum, 1998.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

8_kep_opti_2.jpg

Mikszáth Kálmán műveinek különböző kiadásai. A szerző felvétele

Persze a családi kapcsolatok, a családtagokkal való viszonyok nagyon sokfélék lehetnek. A házastársak élete sok szépséget, de sok nehézséget is hordozhat magában. A Falk Miksa leszármazottja által alakított Los Angeles-i rendőrhadnagy, Columbo szinte minden nyomozása során megemlíti a képernyőn soha nem látható feleségét, utalva ezzel arra, hogy harmonikus házasságban él. A romantikus mesék és történetek záró akkordja sokszor a szerelmesek egymásra találása és az ezt követő lakodalom, dínom-dánom. Sok vígjáték pedig épp a házastársak közötti nehézségeket, ellentétek szülte civakodásokat, az ebből fakadó konfliktusokat és azok faramuci megoldásait tekinti fő témájának, amivel sokak számára kínálnak szórakoztató perceket, órákat. A szerelem érzésére, vagy a beteljesült párkapcsolat szülte konfliktusokra egy művészlélek különösen érzékeny lehet. Például a vándorszínész Lengeffy Elemér, aki nem kisebb misszióban vehetett részt, mint Beszterce város megmentése. A Pongrátz István hadai által fenyegetett város ostromának elkerülése érdekében színésztársaival el kellett alakítania a város magisztrátusának bocsánatkérését. Ennek eljátszása egy ilyen szakembernek a kisujjában van, nem is jelentett számára problémát. Azonban mégis akadt számára egy komoly nehézség, hiszen a megbolydult elméjű Pongátz gróf összes követelései teljesítéséig túszul kellene bocsátania egy árva leányzót. Ez azért mégsem megy olyan pehelykönnyű lelkiismerettel. Vagy lehetséges lenne, hogy a lelkiismeret serpenyője kevésbé lett volna megterhelve, ha olyan viszonyban él a feleségével, mint Columbo hadnagy? Vigyázat! Harmonikus házasságban élők számára a Beszterce ostroma című regény alábbi részlete nem ajánlott.

„Míg vidáman fürdött a nyári délután verőfényében a szelíd Garam partján a szép öreg Beszterce város, nem is sejtve, nem is álmodva a feje fölé tornyosuló veszedelemről (talán csak most éntőlem fogja megtudni), addig Pruzsinszky Szaniszló mindent elkövetett a megmentésére. (Isten küld barátokat a szorongatottaknak.)
Lengeffy Elemér … kalandos természetű ember volt, aki még maga fizetett volna azért (ha pénze lett volna), hogy valami nevezetes csíny elkövetéséhez jusson, mert örökösen ilyenek után szomjazott, természetesen örömest vállalta a feladatot, Beszterce város magisztrátusát eljátszani, de amint látta, hogy itt valami haszon is lehet, föltette cvikkerjét, összeráncolta a homlokát és így szólt:
– Van-e hozzá valami szöveg?
Ha azt mondta volna Pruzsinszky, hogy van szöveg, ő azt felelte volna: »Hja, az nagy baj, mert azt meg is kell tanulni, az nehéz dolog, az sokba kerül, mert a többi négy színésznek is fizetnem kell, minthogy proporcióra dolgozunk.«
De Pruzsinszky így szólt:
– Szöveg nincs, de minek is? Mindössze egy pár szót kell mondani a szónoknak, hogy a nemes város meghódol, kegyelmet kér s addig is, míg az onnan elmenekült Estellát megkeríti, ezt a másik leányzót hozza túszul.
A Lengeffy szemöldökei felszaladtak egész a homloka közepéig.
– Tehát nincs szöveg. Hja, az nagy baj, mert akkor komponálni kell. Hiszen ha legalább szöveg volna. Aztán a négy színésznek is fizetnem kell, minthogy proporcióra vagyunk.
– Hiszen a többi négy színésznek egy szót sem kell szólniok. Azok csak szenátorok lesznek, átnyújtják a vizet, a földet és a füvet, meg a leányt.
A kis eleven, vézna emberke méltatlankodva terjesztette az ég felé a kezeit.
– Az isten áldja meg, kedves uram, egy szót se szóljon többet. Ön nem ismeri a színészeket. Hiszen ha én azt mondom az embereimnek, hogy egy-egy szerepet kell eljátszanotok, amelyikben egyetlenegy szó sem fordul elő, hát meglincselnek és felrúgnak, hogy minek nézem én őket. Az émelygésig gőgös nép ez! Jupiterre mondom, halálos veszedelemben forgok, uram. Vagy pedig fizetnem kell, mint a köles, legalább öt-öt forintot egynek-egynek. De még a kellékek beszerzése is pénzbe kerül.
Pruzsinszky dühbe jött:
– Ne prézsmitáljon annyit, Lengeffy, hanem mondja meg egyszerűen, mit akar. A kellékek megszerzése? Ne tegye magát nevetségessé! Földet, füvet és vizet. Ön egy fiskálisnál is rosszabb, Lengeffy. És azonfelül együgyű, mert azt hiszi, hogy egy balekkal van dolga. …
…térjünk a dologra, vállalod-e a dolgot, vagy nem?
– Vállalom, hogyne vállalnám, de bizonyos föltételek mellett.
– Hadd halljam őket.
– Hát igen olcsón csinálnám meg a komédiát, sokat engednék az árból, pedig szabott ár, barátom, szabott ár, ha az a súlyos föltétel nem volna, hogy az árva lánykát visszük a Pongrácz grófhoz túszul. Tudod, az emberben mégis van valami, ami megmozdul, van egy kis lelkiismeret. Én ugyan nem ismerem a hajadont, de a szívem fáj, igazán fáj. Nem lehetne-e mással pótolni?
– Például?
Lengeffy elgondolkozott, hegyes borostás állát nyomkodva, azután behunyta apró szemeit és szelíden mondá.
– Például a feleségemmel.”

Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma. (Egy különc ember története). Harmadik rész (A túsz). Részlet. A kritikai kiadás szövegét feldolgozó CD-ROM alapján (Budapest, Arcanum, 1998.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

9_kep_opti_1.jpg

Lesenyei Márta: Buda királyfi és Pest királykisasszony – Digitális Képarchívum

Ebből az idézetből az derül ki, hogy házasságban való együttélés, minden szépsége ellenére tud nehézzé válni. Egy szép kis szobrocska a budai vár és a Duna által határolt Gellért-hegyen egy különleges házasságot ábrázol. Egy terepasztalon elterülő várost egy folyót szimbolizáló üres tér szel ketté. A folyó két partján egy-egy óriás alakként ott áll egy király és egy királynő. Egymással szemben állnak, kezüket egymás felé nyújtva. Azt hiszem, ennél szebben nem is lehetett volna kifejezni a Duna által elválasztott Pest és Buda frigyét, melyből fővárosunk, Budapest született. Budapest. Más városok, települések polgárai számára sokszor egyszerűen csak Pest. Ők nem is értik, alkalmasint mekkora sértést követnek el egy patinás, történelmi városrészére büszke, öntudatos budai polgár ellen, ha csak úgy „lepestezik” lakhelyét. A pestiek meg úgy gondolják, jogos ez a titulus mindkét városrészre, hiszen minden fontos és lényeges az ő térfelükön található, kezdve a világ csodájának számító Parlamenttől. De itt áll az Opera, a Nemzeti Színház, az ilyen-amolyan hivatalok és kamarák, a Városliget az állatkerttel és a Népliget, mellette egy nélkülözhetetlen objektummal, a Fradi pályával. Nehéz ügy, mondhatnánk. De ne gondoljuk, hogy új keletű. Abban az időben, amikor a Sipsirica című kisregény markáns és rendíthetetlen szereplője, Druzsba tanár úr szorgalmasan látogatta a budai Fehér Páva vendéglőt, még nem volt sem Parlament, sem Fradi pálya, de a két város ellentéte ugyanúgy elmélyülten élt már akkor is.

„Budát és a budai polgárokat egy darab idő óta valóságos divat kigúnyolni. Pedig hát ez nagy léhaság, mert igaz, hogy a pesti rész a gazdag, a pompás, de a budai rész a kedves. Pestnek jövője van, Budának múltja. S minthogy a jövő is mindenesetre múlt lesz egy napon, a dolog hát egyre megy. Budán éppen annyi látnivaló van, mint Pesten, sőt Pesten is Buda a legszebb látnivaló. Olyan budai öregembert magam is ösmertem, aki még sohasem volt Pesten, de olyan pesti öregembert sohase ösmertem, aki még nem volt Budán. Általában lehetetlen Budára át nem menni, kivált nyári estéken, mikor fák alatt szeret az ember vacsorálni. Pestnek fényes, virágzó üzletei vannak, Budának vidám, kedélyes korcsmái. S minthogy az országban több korhely van, mint üzletember, Buda jobban megfelel a nemzeti közszükségletnek. Ami pedig a lakosságot illeti, respektíve a fajt, a legénykedési virtusokat, a budaiak már egyszer (az Anjou-korban) letették Lajos pap vezérlete alatt a római pápát is, holott a pestiek sohase tettek még le egyebet, mint alapköveket, rábízván aztán a többit a tótokra, hogy építsenek föléjük palotákat.
De maradjunk a budai korcsmák mellett, melyek páratlanok a maguk nemében – de csak addig, míg a pestiek föl nem fedezték. Ha a pesti közönség ráveti magát valamelyikre, legott beleüt a civilizáció istennyila. Jaj az olyan helynek, ahol már öt-hat fiáker áll a kapu előtt. Fuss el onnan. Az már csak »volt«.”

Mikszáth Kálmán: A Sipsirica. Részlet. In: Mikszáth Kálmán művei I. Kisregények, nagyobb elbeszélések és töredékek. A kritikai kiadás szövegét feldolgozó CD-ROM alapján (Budapest, Arcanum, 1998.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Folytatjuk…

A sorozat további részei: Első rész, Második rész

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr7116806536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása