„Legyen nekem a te igéd szerint”

2022. március 25. 06:00 - nemzetikonyvtar

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

E napon ünnepli az Anyaszentegyház Mária földi életének legnagyobb csodáját és titkát. Amit az ő szeplőtelen fogantatása előkészített, az most válik valóra. A Szent Lélek mindenható teremtő erejében alászáll az örök Ige, mint az önmagától való, természetfölötti, örök élet csírája. Alászáll a mennyből az asszonyok között áldott szűznek tiszta méhébe, és emberré lesz. Mindenben azonos lesz velünk, földi emberekkel, a bűnt kivéve. A szűzből pedig anya lesz, anélkül, hogy megszűnnék szűz maradni. Ennek az ünnepnek a lényege egy mélységes hittitok, amely előtt hódolattal és imádattal hajtunk térdet. A Credóban (Hiszekegyben), amikor a megtestesülésről emlékezünk, illetve Szent János evangéliumának prológusában, amelyet a tridenti liturgiában minden szentmisében utolsó evangéliumként olvasnak fel, valamint „Az Úr angyala” imában, amikor ezt a titkot említjük: Et Verbum caro factum est (És az Ige testté lőn), mindannyiszor térdet hajtunk.

1_kep_opti_5.jpg

Philippe de Champaigne: L’Annonciation, 1644. New York, Metropolitan Museum of Art. A kép forrása: archive.org

Az ünnep rövid története

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe egyike a legrégibb Mária-ünnepeknek. Eredete a karácsonyi ünnepek kialakulásával függ össze. Kezdetben az Úr ünnepe volt, és a neve: Annuntiatio Domini vagy Annuntiatio Christi, majd Conceptio Christi és Annuntiatio Angeli ad B[eatam] M[ariam] V[irginem]. Régiségét egyenlőképpen tanítja Szt. Ambrus (339–397), Szt. Ágoston (354–430), Petrus Chrysologus (Aranyszavú Szt. Péter, 380 k. – 450), Athanasius (296–298 k. – 373) és Csodatévő Szt. Gergely (213–270). Az első szent zsinatok konstitúciói is, kiváltképpen a laodiceai (c. 51.) és a tizedik toledói (c. 1.) említik, hogy ez a titkokkal teljes ünnep már az apostolok idejétől fogva megvolt a kereszténységben. A Szent Ambrus püspök nevével fémjelzett milánói ambroziánus liturgiában és Spanyolországban ezt az ünnepet hosszú időn át kivették a nagyböjti időből, és adventre helyezték át, december 18. napjára. Újabban egységesen a római és a görög liturgiában Karácsony előtt kilenc hónappal, azaz március 25-én ünneplik. A mai ünnep titka tette Máriát méltóvá a θεοτόχος (Isten Anyja) jelzőre.


Nagy Szent Gertrúd ájtatossága

A mai naphoz kötődő ájtatosságok történetéből röviden hadd említsünk meg egy mozzanatot. Nagy Szt. Gertrúd (1256–1302) bencés apátnő ezen az ünnepen azért könyörgött Istennek, hogy jelentse ki neki, milyen ájtatossággal tisztelhetné ezen a jeles napon a szeplőtelen Szűzanyát. Ekkor egy magánkinyilatkoztatásban arra tanította őt az Egek Királynéja, hogy aki ezen ünnep octavája (nyolcada) alatt mindennap igaz buzgósággal imádkozik negyvenöt Angyali üdvözletet azon napok emlékezetére, melyek alatt az áldott Jézus az ő szíve alatt növekedett, azt a Szent Lélek olyannyira kegyelmébe fogadja, mintha azon szent napok alatt, Szent Lélektől való foganásától egészen Jézus születéséig mindennap őelőtte, vagyis a Szűzanya előtt szolgált volna. (Insinuationes divinae pietatis, seu Vita et revelationes S. Gertrudis virginis et abbatissae Ordinis S. Benedicti. A mendis quibus scatebant expurgatae studio et labore D. N. C. B. Parisiis, Apud Fredericum Leonard, 1662. 477–478. Lib. IV. Cap.  XXI. In vigilia et festo Annunciationis B. Virginis

2_kep_opti_6.jpg„Üdvöz légy Szent Léleknek Jegyesse”. In. Cserey Farkas: Isten Annyának, a Boldogságos Szeplőtelen szép Szűz Máriának Lórétomi Litániában lévő nevezetek rendin folyó dicsérete. Bécsben, Trattner János Tamás Betűivel, 1772. – Törzsgyűjtemény


Látszólagos ellentmondások a szűztől születés hittételével kapcsolatban

Aquinói Szent Tamás a szűztől születés dogmájával kapcsolatos kérdésfölvetéseket a Summa Theologiae harmadik részében négy pontban foglalta össze, amelyek közül az elsőt ismertetjük az alábbiakban, rövidítve (S. Theol. Pars III. Quaest. 28. Art. 1.):

Úgy látszik, hogy az Isten Anyja nem volt szűz Krisztus foganásában. Mert egy gyermek sem fogantatik szűz anyától, akinek atyja és anyja van. Krisztusról pedig azt olvassuk Lukács evangéliumának második részében, hogy nemcsak anyja, hanem atyja is volt: „És az ő attya és annya csodálkoznak vala azokon, mellyek mondatnak vala ő-felőle” (Erant pater et mater eius mirantes super his quae dicebantur de illo – Luc. 2. v. 33.). Ugyanott, lentebb pedig ezt olvashatjuk: „Ímé az atyád és én bánkódva keresünk vala téged” (Ecce, ego et pater tuus dolentes quaerebamus te – Luc. 2. v. 48.). Tehát Krisztus nem fogantatott szűz anyától.
Továbbá, Máté evangéliuma első része tanúsítja, hogy Krisztus Ábrahám és Dávid fia volt, és ezektől származott Jákob is, aki Józsefet, Mária férjét nemzette, akitől született Jézus, a Krisztus. Ez a tanúságtétel pedig nem lenne érvényes, ha József nem lett volna a Krisztus atyja. Tehát úgy látszik, hogy a Krisztus anyja őt József magjából foganta. És ezért úgy tűnik, hogy nem volt szűz az ő foganásában.
Továbbá, a Galatákhoz írt levél negyedik része azt mondja, hogy „el-kűldé az Isten az ő Fiát, ki asszony-állatból lött” (misit Deus Filium suum factum ex muliere – Galat. 4. v. 4.). Asszonynak pedig szokás szerint azt nevezzük, aki férfit ismert, vagyis férfival közösült. Tehát Krisztus nem fogantatott szűz anyától.
Továbbá, mindazoknak, akik egyazon fajhoz (species) tartoznak, a leszármazásuk is azonos módon történik. Krisztus pedig fajta szerint azonos volt a többi emberrel, amint a Filippiekhez írt levél második része állítja: „az emberekhez hasonlóvá lött és külső ábrázattyában úgy találtatott, mint ember” (in similitudinem hominum factus, et habitu inventus ut homo – Philipp. 2. v. 7.). Mivel tehát a többi ember férfi és nő közösüléséből származik, úgy látszik, hogy Krisztus leszármazása is hasonlóképpen történt. Így tehát úgy tűnik, hogy nem fogantatott szűz anyától.
Továbbá, minden egyes természetes formának megvan a számára rendeltetett anyaga, amely nélkül nem létezhet. Az emberi forma (forma humana) anyaga pedig, mint tudjuk, a férfi és a nő magja. Ha tehát a Krisztus teste nem férfi és női magból fogant, nem lehetett valóban emberi test, ami képtelenség. Tehát úgy látszik, hogy nem fogantatott szűz anyától.
Ám mindezek ellen van, amit Izajás könyvének hetedik része állít: „Ímé egy szűz méhében fogan és fiat szűl, és a neve Emmánuelnek hívattatik.” (Ecce virgo concipiet, et pariet filium, et vocabitur nomen eius Emmanuel. – Isai. 7. v. 14.).
Vagyis egyszerűen meg kell vallanunk, hogy Krisztus Anyja szűzen fogant az ő méhében. Az ezzel ellenkező vélemények az ebionita eretnekséghez és Cerinthus gnosztikus szektájához tartoznak, akik Krisztust csak embernek tartották, és az ő születését mindkét nemből eredeztették. Az, hogy Krisztus szűztől született, négy okból is illendő. Először, az őt küldő mennyei Atya méltósága miatt. Mert ha Krisztus valódi és természet szerint való fia az Istennek, nem illik, hogy más atyja is legyen Istenen kívül, és az Isten méltósága így másra is átszálljon. Másodszor, így illett a Fiúhoz, aki az Atyától küldetett, és nem más, mint az Isten igéje. Az igaz ige a szív bárminemű sérelme nélkül, romlatlan szívből származik, hiszen romlott szívből nem származhat tökéletes ige. Tehát úgy illett, hogy az Isten Igéjének legszentebb, legtisztább teste az anya sérelme nélkül fogantassék. Harmadszor, így illett Krisztus emberségének méltóságához, akiben a bűnnek helye nem volt, aki által a világ bűne elvétetett, amint Szent János evangélista írja: „Ímé az Isten báránya, ímé, a ki el-vészi a világ bűnét.” (Ecce agnus Dei, ecce qui tollit peccatum mundi. – Ioan. 1. v. 29.). Negyedszer, a Krisztus megtestesülésének célja végett, amely nem egyéb, mint hogy az emberek Isten fiaiként újjászülessenek: „Valamennyin pedig bé-fogadák őtet, hatalmat ada nékik, hogy Isten fiaivá lennének, azoknak, kik az ő nevében hisznek. Kik nem a vérekből, sem a testnek akarattyából, sem a férfiúnak akarattyából, hanem az Istentől születtettek.” (Quotquot autem receperunt eum, dedit eis potestatem filios Dei fieri, his, qui credunt in nomine eius. Qui non ex sanguinibus, neque ex voluntate carnis, neque ex voluntate viri, sed ex Deo nati sunt. – Ioan. 1. v. 12–13.).

3_kep_opti_6.jpg

„Kit te, szent Szűz! méhedbe fogadtál.” Az örvendetes olvasó első szent titka. Kromolitográfia, 20. sz. első évtizede. A pesti karmelita zárda kiadása – Magántulajdon


Tipológiai szimbolizmus: a Szűzanya szépsége Éva és Rebekka szépségéhez hasonlít

Méltán nevezik ezen ünnep alkalmával a teológusok és prédikátorok a Szűzanyát, Rebekkához hasonlóan, szépséges szűznek (Virgo pulcherrima – Genes. 24. v. 16.).
Mikor a mindenható, teremtő Isten első szüleinket mind testi, mind lelki szépségekkel felékesítvén, a gyönyörűség paradicsomába helyezte, és az első asszonyt, Évát, eredendő szüzességében és ártatlan szépségében paulo minus ab angelis, kevéssel alább az angyaloknál magasztalta föl (Psalm. 8. v. 6.): mindjárt a pokol ereje követségbe küldte hozzá a kígyó képébe öltözött Sátánt, akinek hízelgő szavaira csakhamar arra hajlott Éva, hogy „non fiat”, ne legyen úgy, amint Isten parancsolta. Ezzel a rút engedetlenséggel ősszüleink elvesztették eredendő szépségüket, és „feketébbé lött a holt szénnél az ő orczájok” (Denigrata est super carbones facies eorum – Threni 4. v. 8.).
Szükséges volt ezért, hogy Éva helyett előálljon egy eredendő szépséggel, épséggel és makula nélkül való ékességgel felruházott asszony, akihez már ne a pokol hatalma, hanem az egek erőssége küldjön oly szent angyalt követségbe, akinek édes, hatalmas szavaira arra hajoljon az eredendő szépségben megtartatott Szűz, hogy Fiat; legyen úgy, amint Isten akarja. Úgy is történt: Istennek örök hála, négyezer esztendő után előállott az a szép, az a makula nélkül való, ékes szűz, tudniillik az eredendő bűn nélkül fogantatott názáreti Szűz Mária, akihez ma az egek követségbe küldték Gábriel arkangyalt, amint az Evangélium feljegyzi: „Küldeték Gábriel Angyal az Istentől Galilaeának várasába, melynek Názaret neve egy Szűzhöz, ki férfiúnak vala el-jegyeztetve, kinek neve vala Jósef, a Dávid házából, és a Szűznek neve Mária. És bé-menvén az Angyal hozzája, monda: Üdvöz-légy malaszttal tellyes: az Úr te-veled.” (Luc. 1. v. 26–28.) Oly szépen folytatta pedig Gábriel köszöntő szavait, hogy azokra Mária, szívében megilletődvén, nem mondta már Éva nyomán, hogy non fiat, ne legyen, hanem szelíd alázatossággal, komoly elhatározással, világosan azt felelte: „Légyen nékem a te igéd szerént” (Fiat mihi secundum verbum tuum – Luc. 1. v. 38.).
Majdnem úgy történt e mai napon Gábriel arkangyalnak a názáreti Szűzhöz tett követsége, amint régen az Ábrahám szolgájának, Eliézernek a szép szűz Rebekkához felvállalt követsége végbement. Eliézer, mikor a Nákhor melletti kútforrás mellett letelepedett, mihelyt látta, hogy Rebekka egy igen szépséges szűz volna, ezt mondta magában: ő az, Uram, akit te Izsáknak, a te szolgádnak készítettél: azért tehát késedelem nélkül eljegyezte őt. Így Gábriel arkangyal is, Názáret városába érkezvén, midőn látta, hogy Mária Virgo pulcherrima, igen szépséges szűz volna, ezt mondta: Ipsa est: ő az, Uram, akit te szent Fiad Anyjává választottál. Azért őt illendő tisztelettel üdvözölte, az anyai méltóságra előkészítette. Így pedig erre a szóra: Fiat; Legyen; ennek a szépséges szűznek a méhében az Ige testté lett. A születendő világmindenség bölcsője fölött, az ősvizek fölött az Isten Lelke lebegett (Spiritus Dei ferebatur super aquas – Genes. 1. v. 2.). A teremtő Isten „Legyen” szavára létrejött a világmindenség. Mária, a tisztaságos szent Szűz „Legyen” szavára őt is megárnyékozta a Szent Lélek ereje, és ezáltal az Isten emberré, az Ige testté lett. Mint minden Mária-ünnepnek, úgy ennek is a megváltás ígérete a legfőbb üzenete. Mária alázatos „Legyen” szava a bűnbe merült világ megújulásának kezdetét jelzi.

(A magyar bibliai idézeteket Káldi György 1626. évi bibliafordításából vettük át, kissé modernizált helyesírással, a latin bibliaverseket pedig a Vulgata Clementina szövegéből.)

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr717787598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása