A digitális kor beköszöntét egykor úgy ünnepeltük, mint amely forradalmasítja az információhoz és a kulturális javakhoz való hozzáférést. Nem számoltunk azonban azzal, hogy a technológia fejlődésével messze nem egyléptékű a megfelelő jogi környezet, illetve a sokszereplős kreatív ágazat minden érdekeltjét kedvezően érintő üzleti modell(ek) kialakítása. Ami az utóbbit illeti, a piac viszonylag gyorsan reagált, létrehozva a maga – főként streamelési technológiára épülő – platformjait (főként a zeneipar és filmforgalmazás területén), miközben a valósághoz hozzátartozik, hogy a nem jogtiszta források (elsősorban torrentoldalak) felszámolása továbbra is hiú ábrándnak látszik.
Továbbra is gondot okoztak a papírhordozón, mindenekelőtt könyvek lapjain terjesztett kulturális és tudományos termékek, a szerzői jog nyelvén: irodalmi művek. Ki digitalizálhatja, terjesztheti digitális formában őket? A szerzői jog ennek eleinte szűk kereteket szabott, és a szerzői jogosult kizárólagos engedélyéhez kötötte mind a többszörözést, mind a terjesztést. De ki és hogyan szerezze be ezeket az engedélyeket? Az alternatív modellek (Nyílt Hozzáférés, Creative Commons) csak egy viszonylag szűk területen voltak alkalmazhatók: nem tették lehetővé – például – a már korábban megjelent jogvédett művek nagyüzemű digitalizálását és online hozzáférhetővé tételét. A könyvtárak tehát sokáig elsősorban közkincseket mertek digitálisan szolgáltatni, nem lévén kapacitásuk a szükséges jogosulti engedélyek beszerzésére (jogosult fellelése, szerződéskötés, jogdíjak kifizetése).
2019-ben azonban az Unió egy új irányelvet adott ki, ennek teljes címe: Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/790 irányelve (2019. április 17.) a digitális egységes piacon a szerzői és szomszédos jogokról, valamint a 96/9/EK és a 2001/29/EK irányelv módosításáról. A dokumentumra DSM irányelvként is szoktak hivatkozni.
A direktíva átültetése óriási lehetőséget kínál a könyvtárak számára, hogy a gyűjteményükben található, kereskedelmi forgalomban már nem elérhető műveket beszkenneljék és digitális formában szolgáltassák.
Mit kell tehát tenniük a könyvtáraknak? Milyen eljárásmenetet kell kövessenek az ügy érdekében?
Mindenekelőtt azonosítaniuk szükséges az érintett kiadványok körét. Mely dokumentumokat tekinthetünk tehát kereskedelmi forgalomban nem elérhetőnek?
A magyar szerzői jogi törvény megfogalmazásában:
„41/L. § … (4) E fejezet alkalmazásában kereskedelmi forgalomban nem elérhető műveknek kell tekinteni azokat az irodalmi műveket, amelyeket utoljára 1999. augusztus 31-én, vagy azt megelőzően adtak ki Magyarország területén. Nem minősülnek kereskedelmi forgalomban nem elérhető műnek azon irodalmi művek, amelyek utolsó kiadása óta nyolc év nem telt el.”
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról. 41/L. § … (4). Forrás: Netjogtár
Miután a kiadványok többségén nem szerepel, hogy adott év mely hónapjának mely napján jelentek meg, jószerivel csak az évet tudjuk ellenőrizni.
Elérhető-e a mű kereskedelmi forgalomban? – Első lépés. Illusztráció: Szerző
Ezután meg kell vizsgáljuk, volt-e későbbi megjelenés: újabb kiadás akár elektronikus formátumban, gyűjteményes munka részeként stb. (A más nyelvű megjelenés, ahogy a mű egyéb átdolgozásai is, amiként lentebb utalunk is rá, nem tartozik ide!)
Elérhető-e a mű kereskedelmi forgalomban? – Második lépés. Illusztráció: Szerző
A kereskedelmi forgalomban nem elérhető mű jogszabályi definíciója:
„olyan mű vagy szomszédos jogi védelem alatt álló teljesítmény, amelyről a kereskedelmi forgalomban létére vonatkozóan az adott helyzetben általában elvárható gondossággal végzett vizsgálat alapján vélelmezhető, hogy a szokásos kereskedelmi csatornákon keresztül a nyilvánosság számára nem hozzáférhető. A mű vagy szomszédos jogi védelem alatt álló teljesítmény nem tekinthető kereskedelmi forgalomban nem elérhetőnek, ha a mű vagy szomszédos jogi védelem alatt álló teljesítmény egyéb változata - ide nem értve a mű átdolgozását - a kereskedelmi forgalomban hozzáférhető.”
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról. 41/L. § (1) 2.). Forrás: Netjogtár
Ha tehát „az adott helyzetben általában elvárható gondossággal” szeretnénk eljárni, akkor az előbbi vizsgálódásunkhoz több forrást is felhasználunk, pl. nagyobb, átfogó könyvtári katalógusok (OSZK, MOKKA), webes könyváruházak weboldalait. Az eljárást érdemes intézményi szinten – például vezető utasítással – szabályozni.
Elérhető-e a mű kereskedelmi forgalomban? – Harmadik lépés. Illusztráció: Szerző
Fontos: az a megfogalmazás, hogy „a szokásos kereskedelmi csatornákon keresztül a nyilvánosság számára nem hozzáférhető”, többek közt azt is jelenti, hogy a kereskedelmi forgalomban lét megállapításakor nem kell számolnunk az antikváriumok kínálatával!
Antikváriumban ne is keressük! Illusztráció: Szerző
Maga az irányelv preambuluma fogalmaz úgy, hogy:
„Egy mű vagy más védelem alatt álló teljesítmény korlátozott, például használt cikkeket áruló üzletben való hozzáférhetősége, illetve annak elméleti lehetősége, hogy beszerezhető egy műre vagy más védelem alatt álló teljesítményre vonatkozó engedély, nem tekinthető a nyilvánosság számára való, a szokásos kereskedelmi csatornákon keresztüli hozzáférhetőségnek.”
Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/790 irányelve, (38). Forrás: EUR-Lex.europa.eu
Ugyancsak fontos: a jogszabályi utalás az egyéb változatokra, illetve az „ide nem értve a mű átdolgozását” kitétel azt jelenti, hogy csak azt kell vizsgálnunk, hogy jelent-e meg 1999-et követően egyéb (például elektronikus) változat, de a más nyelven való megjelenés (értsd: átdolgozás) nem számít újabb kiadásnak!
Más nyelvű változatát (fordítását) ne is keressük! Illusztráció: Szerző
Ami a kereskedelmi forgalomban nem elérhető művek azonosítását illeti, ideális esetben rendelkezésünkre állhatna egy olyan keresőeszköz, amely egy átfogó, műszintű nyilvántartásra épül, vagyis az egyes művekre (nem kiadványokra!) vonatkozó adatok között számontartja azok különböző megjelenéseit (azaz kiadásait). Ilyesféle adatbázisok már ma is léteznek, sőt, a könyvtári forrásfeldolgozás új trendjei éppen az ilyen (entitáslapú) kereséseknek ágyaznak meg, de erről majd inkább máskor és máshol.
Egyelőre annyit érdemes megjegyezni, ha:
- a művek és a hozzájuk tartozó kiadások leírásait összekapcsoljuk, mint az illusztrált holland kísérleti projekt esetében, valamint
- a hazai kiadványtermést megfelelően lefedő adatbázisra építünk,
a fent vázolt ellenőrzési folyamatot automatizálhatjuk. A rendszer megbízhatóan informál arról, hogy mely műnek nincs 1999 utáni kiadása, és a releváns adatok kinyerésével és konverziójával felgyorsíthatóvá válnak a digitalizáláshoz kapcsolódó jogtisztázási folyamatok.
Nos, ha egy művet kereskedelmi forgalomban nem elérhetőként azonosítottunk, a következő lépésben fel kell töltsük az adatait az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala adatbázisába. Tehetjük ezt a kiadványok adatait egyenként bepötyögve, vagy ún. „bulk upload”-ként, kötegelt formában, egyszerre több kiadvány adatainak feltöltésével. Mindez munkafolyamat-, illetve rendszerfüggő. Az adatok körét a szerzői jogi törvény határozza meg (41/N. § (1) a-d).
A kereskedelmi forgalomban nem elérhető művek portálja az EUIPO weboldalán. Illusztráció: Szerző
Ezt követően a kiadvány adatai hat hónapon át „ücsöröghetnek” úgy az adatbázisban, hogy a jogtulajdonos bármikor kezdeményezheti a törlésüket, ezzel elébe menve a digitális felhasználásuknak. Ha hat hónap elteltével sem érkezett ilyen jellegű megkeresés, az adott kiadványt a könyvtár (kulturális örökségvédelmi intézmény) digitalizálhatja, hozzáférhetővé teheti (szigorúan nem kereskedelmi célból).
Az OOC-adatfolyam egyszerű ábrája. Illusztráció: Szerző
Kiterjesztett közös jogkezelés vagy szabad felhasználás
Az irányelv elsősorban a kiterjesztett hatályú közös jogkezelés hazai rendszerére épít, amikor egy olyan, a gyakorlatban is működőképes rezsimnek teremt megfelelő jogi alapot, amely – a jogtisztázás említett egyszerűsödésével – forradalmasíthatja a könyvtári digitálistartalom-szolgáltatást.
A kiterjesztett hatályú közös jogkezelés lényege, hogy elkerülhetővé válik az egyes jogosultakkal való külön-külön megállapodáskötés, illetve az eljárás úgymond „egykapussá” válik, mivel az adott közös jogkezelő szervezet bármely szerző nevében engedélyezheti az egy adott műtípushoz kapcsolódó valamely felhasználást, adott esetben például a kereskedelmi forgalomban nem kapható irodalmi művek esetén a digitális többszörözést és online elérhetővé tételt. Az említett jogkezelővel szemben – érthető – elvárás, hogy reprezentatívnak kell minősülnie, azaz adott engedélyezés tekintetében jelentős számú tagsággal vagy megbízóval kell rendelkeznie.
Az irányelv megalkotói arra is gondoltak, hogy mi történik akkor, ha nem állítható fel, illetve nem jön létre ilyen szervezet: az engedélyezést kiegészíti egy kötelezően átültetendő szabad felhasználási eset is, amely alapján az említett körülmények fennállásakor a kulturális örökségvédelmi intézmények szabadon használhatják fel a kereskedelmi forgalomban nem kapható műveket. (Ez talán szervezkedésre ösztönzi a jogosultakat.) Az Szjt-ben ez a következő módon nyert megfogalmazást:
„Nem szükséges a szerző vagy a szomszédos jogi jogosult engedélye a kereskedelmi forgalomban nem elérhető mű többszörözéséhez és nyilvánossághoz közvetítéséhez, továbbá a szoftver átdolgozásához és terjesztéséhez, amennyiben a felhasználás kulturális örökségvédelmi intézmények által a gyűjteményének állandó részét képező, kereskedelmi forgalomban nem elérhető mű elérhetővé tételét célozza, feltéve, hogy
- a felhasználás során a szerző vagy a szomszédos jogi jogosult neve – ha ez lehetséges – feltüntetésre kerül,
- a nyilvánossághoz közvetítés nem kereskedelmi céllal fenntartott honlapon valósul meg, és
- a felhasználni kívánt műtípus tekintetében a kizárólagos jog gyakorlására reprezentatív közös jogkezelő szervezet nem rendelkezik az (1) bekezdés szerinti jogok gyakorlására vonatkozó engedéllyel és hatályos díjszabással.”
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról. 41/M § … (4). Forrás: Netjogtár
Egyéb kötelességek
Meg kell említeni, hogy az érintett intézményeknek egyéb – jogszabályban foglalt – kötelezettségei is vannak az OOC-művek felhasználásával kapcsolatban. Ilyenek:
„A kulturális örökségvédelmi intézmény [33/A. § (1) bek. 2. pont] köteles nyilvántartást vezetni az általa a 41/M. § (1) és (4) bekezdése szerint végzett felhasználásokról…”
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról. 41/N. § (1). Forrás: Netjogtár
A jogszabály azt is megmondja, milyen adatokról van szó. Ezek egyeznek az EUIPO-nak beadandókkal. Magyarán arról van szó, hogy az EUIPO adatbázisába feltöltött adatokat tükrözzük egy saját nyilvántartásban.
Egy másik fontos kötelezettség mindenekelőtt a tiltakozási lehetőség tudatosítása miatt fontos:
„…a 41/M. § alapján felhasználást végző intézmény és az e felhasználás engedélyezésére jogosult közös jogkezelő szervezet a honlapján angol és magyar nyelvű általános tájékoztatót tesz közzé a 41/M. § alapján végezhető felhasználások részleteiről. E tájékoztatásnak ki kell terjednie különösen a közös jogkezelő szervezeteknek a 41/M. §-sal összhangban történő engedélyezési lehetőségére, a 41/M. § (4) bekezdése szerinti szabad felhasználás részleteire, valamint a jogosultakat a 41/M. § (2) és (6) bekezdése alapján megillető tiltakozási lehetőségekre.”
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról. 41/N. § (5). Forrás: Netjogtár
Összefoglalás
Ahogy fentebb utaltunk rá, a Szerzői jogi törvény reformjának ez az eleme a gyakorlatban is működőképes rezsimnek teremthet megfelelő jogi alapot, és – a jogtisztázás említett egyszerűsödésével – forradalmasíthatja a könyvtári digitálistartalom-szolgáltatást. Már amennyiben úgy döntünk, élünk a lehetőséggel…
Dancs Szabolcs (Könyvtári Szabványosítási Iroda)
