Folytatjuk a gyűjteményünkben található szablyával való vívást oktató könyveket és párbajkódexeket ismertető összeállításunkat, melynek első része itt olvasható. 

Arlow Gusztáv

Az első világháborúban hősi halált halt Lovag Arlow Gusztáv, a Magyarországra költözött olasz hírességtől, Luigi Barbasettitől tanulja az olasz stílust. A kardvívás című műve (Budapest, Athenaeum, 1902.) – Chappon Samu három kiadást (és egy reprint nyomást) megélt vívókönyve mellett – talán a második alapműnek tekinthető szablyavívást oktató munka. Talán mondanom sem kell, a kard ennél a könyvnél is szablyát jelent. Stílusirányzatában már megjelennek az olasz vívóiskola elemei is. Bár jelentős különbséget tesz a két módszer között, ahogy írja:

A szerző egyébként a „gyakorlati vívást” tekinti mértéknek és mélyen elítéli a „versenyvívókat”. Tanításának célja: „hogy megvágjuk ellenfelünket anélkül, hogy mi sebet kapnánk” és hogy a művészi (ti. az olasz vívásra jellemző) stílus helyett: „korán kell rászokni a tanítványnak, hogy amit egyszerű mozdulattal elérhet, azt ne csinálja komplikálttal”.
A Chappon Samu művéhez képest meglehetősen terjedelmesnek mondható könyv három nagy részre oszlik. A vívás elemei című első rész az alapokat mutatja be, úgymint a felállásokat, a lépéseket, a mozgást (közeledéseket), a vágásokat és a védéseket. A második, Gyakorlati rész iskolagyakorlatokat mutat be részletesen. A mérkőzés című harmadik rész azt mutatja be, hogyan működnek az addig leírtak élesben. Érdekes, hogy igazi gyakorlati vívóhoz illően bemutatja a potenciális ellenfelek harcmódjait, úgymint „szabályosan vívok”, „szabálytalanul vívók”; vagy ahogy nevezi őket: „naturalisták”, azon belül is „vadul- és óvatosan verekedők”; illetve külön kiemeli a balkezes vívókat. Ez a könyv is foglalkozik az éles pengével való vívással, bár ez javarészt inkább afféle párbajkódex, de a vívók számára gyakorlati tanácsokkal is szolgál.
Arlow másik vívókönyve jóval szerényebb terjedelmű és német nyelven íródott Systematisches Lehrbuch für den Unterricht im Säbelfechten aus der Hoch-Tierce-Auslage címmel. (Wien – Leipzig, Braumüller, 1894.)
Az előzőnél jóval egyszerűbben és nem annyira tagoltan mutatja be a technikákat, iskolagyakorlatokat. Itt is ír az „éles” vívásról (Zweikampf mit Säbel) nagyon röviden.

Bár a századfordulón a vívás harci tevékenységből egyre inkább sporttá „fajult”, a katonai vívásoktatás még mindig fontos szerepet kapott. Arlow Gusztáv: A kardvívás, Budapest, Athenaeum, 1902. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Sebetič Raimund

Sebetič Rajmund császári és királyi huszár főhadnagyként írta meg 1886-ban az Oktatás a kard-vívásban (Budapest, Grill, 1886. 2., jav. és bőv. kiad.) című művét. A könyv a címlap tanulsága szerint „a M[agyar] Kir[ályi] Honvédelmi Ministerium Által csapat-iskolák számára elfogadott tankönyv”. Szerkezeti felépítését tekintve hasonló a többihez. Három nagy fejezetéből az első az alapokat mutatja be, ezen belül az „előfogalmak” címszó alatt tisztázza a „bajvívás nemeit”. A többiektől eltérően Sebetič kard-; vitőr- és lovassági kardvívást különböztet meg, ez utóbbit élesen elkülöníti a többitől, és nem is foglalkozik vele ezen könyvében. A kardon természetesen itt is 80–90 cm pengehosszal rendelkező szablyát kell érteni, de felhívja a figyelmet a gyakorló és az éles kard közötti különbségre. Ahogy írja:

Az általa oktatott vívás sem sportvívás, kifejezetten éles harcra, például párbajra készít fel. Az első fejezet második részében alapgyakorlatokat mutat be (állások, lépések, vágások). A második fejezet iskolázáskombinációkat mutat be, itt tárgyalja a védéseket is. A harmadik fejezetben az éles vívásra készíti fel az olvasót, egy rész itt is inkább afféle párbajkódex-jellegű, de olvashatunk gyakorlati tanácsokat is „összeütközés” esetére. Így fontosnak találja az ellenfél „vimodorának” megismerését, a vívó (saját és ellenfele) testméretéhez való alkalmazkodást, a nem képzett, „termszetes vívók”, ún. „naturalisták” és balkezes vívók elleni harcra való felkészítést.
A kard-vívás (3. kiad., Pozsony – Budapest, [1904].) című munkáját már huszárkapitányként és császári testőrtisztként írta meg 1904-ben. Gyakorlatilag ugyanarról a könyvről van szó némiképp rövidebb és tipográfiailag eltérő formában. Ebben a könyvben a vágások bemutatásánál egy sematikus „anatómiai” ábra is segíti a vívás tudományát elsajátítani kívánókat.

A Sebetič Raimund által oktatott vívás nem sportvívás, kifejezetten éles harcra, például párbajra készít fel. Sebetič Raimund: Oktatás a karvívásban, Budapest, Grill, 1886. 2., jav. és bőv. kiad. – Törzsgyűjtemény

Murz Frigyes

A Vitőr-, kard-, és párbajvívás (Debrecen, Szerzői kiadás, 1890.) című könyv címlapjáról megtudhatjuk, hogy a szerző (1890-ben) a Császári és Királyi 39. Gyalogezred századosa. A szerző „alapos tanulmány, gondos összehasonlítás és a főbb vívásmódok megfontolt és czélszerű bonczolása után” három részre osztja munkáját. Az első részben a „vitőrvívás [...] hű reprodukálása a mai [19. századi] franczia iskolának” A második részt kardvívásnak nevezi, de a fegyverleírásnál itt is egyértelműen kiderül, hogy az ívelt pengéjű, fokéllel rendelkező szablya a vívás fegyvere, melynek használatát az „osztrák–magyar módszer” szerint tárgyalja. Ahogy írja: „mert ezt a módszert tartom legkifejlettebnek”. A vívásoktatást bemutató rész szerkezete a többi könyvnél megszokotthoz hasonló: fegyvertartás, testállások, érintkezések, mozdulatok, hárítások, támadások, javasolt gyakorlatkombinációkkal. A Murz által anatómiai rajzon is bemutatott vágásirányok eltérnek más mesterekétől, például a Chappon Lajos könyvében látottaktól. A szerző saját maga nevezte meg számokkal és irányuló testrészekkel vágásait, ezekre hivatkozik könyvében. Oktatási módszerében ő is elkülöníti az ’összeütközést” a „párbaj-vívástól”. Ezért külön fejezetben foglalkozik a párbajra való felkészítéssel, ennek előszavából már korábban idéztem.

Clair Vilmos 

Clair Vilmos Emil újságíró (1858–1951) elmagyarosodott francia család harmadik generációs sarja. Korának népszerű alakja a Párbajkódexnek köszönhetően lett. Talán ez volt a „boldog békeidők” férfitársadalmának legtöbbet forgatott könyve. Másik jelentős műve a Magyar párbajok című kétkötetes munka, melyben „Attila hun király idejétől az 1923. év végéig” igyekszik összegyűjteni és bemutatni minden olyan páros összecsapást, mely korának magyar társadalmát foglalkoztatta. Ebben a könyvben megtaláljuk például a Jókai Mór Kárpáthy Zoltán című regényében is ábrázolt Wesselényi Miklós báró és az osztrák tiszt Wurmbrandt Ottó gróf 1836-os párbaját. Az összecsapás hűen tükrözi az éles (párbaj-) vívás és a gyakorló, életlen fegyverekkel való vívás közti különbséget. Hiszen az összecsapásban súlyos – egy átlagember számára valószínűleg halálos sérülést jelentő – nyakvágást kapott Wesselényi végül úgy teszi ellenfelét harcképtelenné, hogy a döntő vágását szabályosan hárító(!) Wurmbrandt négy ujját, annak markolatkosarán keresztül vágja le(!).
1897–1944 között 29 kiadása látott napvilágot a Párbajkódexnek, melyek az OSZK Törzsgyűjteményében mind megtalálhatók, az első és a 29. kiadás bibliográfiai leírását a címhez kapcsolt linken keresztül el is érhetik a kedves olvasók (Párbaj-codex, Budapest, Nágel, 1897.; Párbaj-codex, Budapest, Singer-Wolfner, [1944.]) , ahogy a Magyar párbajok című művének eredeti kiadását is (Magyar párbajok Attila hun király idejétől 1923. év végéig, Budapest, Szerző – Singer és Wolfner, 1930). Ezek a művek az Osiris Kiadó jóvoltából 2002-ben Magyar párbaj címmel egy gyűjteményes kötetben újból napvilágot láttak.

Szablyával bajonett ellen. Chappon Lajos katonai vívókönyve ilyen jellegű gyakorlatokkal is foglalkozik. Forrás: Chappon Luis: Theoretisch-practische Anleitung zur Fecht-Kunst, Pest, Author, 1839. – Törzsgyűjtemény

Hidán Csaba László

A huszadik század végi, huszonegyedik század eleji szablyavívásra épülő katonai hagyományőrzés oktatásának történetében megkerülhetetlen dr. Hidán Csaba László történész-régész neve és tevékenysége. Az általa megteremtett harcművészeti rendszer, az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola mozgáskultúrájának alapjait mutatja be társszerzőként A honfoglalók hétköznapjai (Révész László [et al.]: [Őseinkről napjainkban], szerk. Siklódi Csilla; [fotó Benkő Mihály et al.]; [rajzok Puskás Beáta, Hidán Csaba, Révész László], Budapest, Promptus, 1996.) című munkában. Képet kapunk az íjászat, a szablya- és fokosharc gyakorlati elemeiről. A rajzokon is bemutatott alapgyakorlatok: vágások, készségfejlesztő gyakorlatok jó kiindulási alapot jelenthetnek bárki számára, aki érdeklődik a szablyával való „nemes vívás művészete” iránt. Másik, néhány éve megjelent művének címe egy történelmi fegyverekkel foglalkozó, Kalmár Ferenc által írt alapművel azonos: Régi magyar fegyverek (Régi magyar fegyverek. Nem csak hagyományőrzők számára, Budapest, Zrínyi, 2018.)
A szerző itt sem elégszik meg csak az Árpád-kori magyar fegyverek bemutatásával, azok használatával is foglalkozik.

A huszadik század végi, huszonegyedik század eleji szablyavívás oktatásának történetében megkerülhetetlen dr. Hidán Csaba László történész-régész neve és tevékenysége. Forrás: Hidán Csaba: (Régi magyar fegyverek. Nem csak hagyományőrzők számára, Budapest, Zrínyi, 2018. – Törzsgyűjtemény

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)