Október végén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontjának Politika- és Államelméleti Kutatóintézete A város megjelenítésének mediális változatai. Humántudományok, építészet, kommnikációelmélet címmel kétnapos konferenciát rendezett. A tanácskozáson a legkülönfélébb szakterületről érkezett előadók vettek részt, akik többek között irodalomtörténeti, történeti, filozófiai, antropológiai, építészeti és művészettörténeti nézőpont szempontból közelítették meg ezt a kérdést. E sorok írója szintén részt vett ezen a konferencián A sokarcú város. Pozsony képe Jókai Mór munkáiban című referátumával.
Pozsony, a maga változatos múltjával nemcsak Magyarország történetében játszott fontos szerepet, hanem számos írót és költőt is megihletett, mint például Jókai Mórt. Az író a várost nemcsak olvasmányaiból ismerte, hanem gyermekkorában szerzett személyes élményeiből is. 1835-ben cseregyerekként került „német szóra” Pozsonyba, az ott töltött két év pedig életre szóló hatást gyakorolt rá. A legfőbb élményforrást, ahogy azt az Egy magyar nábob című regényében megírta, az 1832–1836-os reformországgyűlés jelentette a számára, amikor „a pozsonyi diétát s a honatyák nemzeti pompáját mint pozsonyi diák szemeivel” látta, de részt vett Kossuth lapja, az „Országgyűlési Tudósítások” másolásában is. Akkori élményeit a Mire megvénülünk című regényben is megírta, ahol a gyermek Áronffy Dezső alakját tulajdonképpen önmagáról mintázta. Hőse szintén cseregyerekként kerül Pozsonyba, a líceumban tanul, lelkesedik a reformeszmékért, közben pedig Kossuth lapját másolja.
Pozsony városa, akárcsak Komárom gyakran szerepel az író műveiben, bár ez néha csak egy-egy említést vagy rövid történetet jelent, amire A magyar nemzet története regényes rajzokban című munkájában számos példa van. Máskor viszont a város konkrét regények vagy életrajzi jellegű írások helyszínéül szolgál, melyen belül természetesen a reformkor időszaka dominál.
Jókai számára Pozsony csak a kerettörténet egyik fontos helyszíne. Hősei vendégek itt, akik diákként vagy jurátusként tanulni jöttek ide vagy pedig az országgyűlésre érkeztek valamilyen minőségben. Írásaiban természetesen a helyi polgárok is megjelennek, de ők legtöbbször csak mellékszereplők.
1. Porta Hungarica
Jókai munkái alapján a város történetét több történeti korszakra osztottam, melyek közül az első a Porta Hungarica („magyar kapu”) elnevezést kapta. A középkorban így nevezték ugyanis az ország nyugati részén található megerősített határvédelmi rendszert, melynek a vár és a város is része volt. Ez akkoriban rendkívül fontos feladatokat látott el, hiszen a keleti frank, majd német területek felől több támadás is érte Magyarországot a X–XII. században. Jókai ezeket a legtöbbször csak tényszerűen említi, bár az 1052. évi Pozsony elleni támadásra és a Zotmund nevű búvár hőstettére részletesebben is kitér.
Búvár Kund hőstette Pozsonynál a Képes Krónikában. A kép forrása: Wikipédia (magyar kiadás)
A Csehország felől fenyegető huszita támadást is lényegében csak említi, mindössze Hunyadi Mátyás ellenük folytatott harcaival foglalkozik részletesebben.
Pozsony városa és a vára az 1420-as években. A kép forrása: Wikipédia (szlovák kiadás)
Jókai nem feledkezik meg az 1467-ben megnyílt pozsonyi egyetemről, az Academia Istropolitanáról sem. Ezt a reneszánsz uralkodó kultúra- és tudományteremtő tevékenységének részeként említi, az intézmény jelentőségénél fogva pedig Pozsony városát a térség regionális központjával, Budával állítja párhuzamba.
Karol Frech: Az Academia Istropolitana épülete. A kép forrása: Web umenia (Szlovákia online közgyűjteményi képzőművészeti katalógusa és aatbázisa)
2. Az ország fővárosa (1536–?)
Az 1526-os kettős királyválasztással az ország gyakorlatilag három részre szakadt, a trónharcok és a török betörések állandósultak. A folyamatos bizonytalanság miatt végül megszületett az 1536. évi XLIX. törvénycikk, mely az ország fővárosává ideiglenesen Pozsonyt tette, de az igazi cezúrát Buda eleste jelentette.
Pozsony a XVI. század második felében. A kép forrása: Indafotó (OSZK)
1541 után itt talált új otthonra az országgyűlés, több egyházi főméltóság, ide került a Szent Korona, ez lett a koronázóváros, de itt működtek a legfontosabb kormányszervek és hivatalok is. Az új főváros jelentőségét az író is többször kihangsúlyozza, hősei nem egyszer ide jönnek városuk vagy családjuk komolyabb ügyeit intézni.
A három részre szakadt ország térképe. In. Szalay József: A magyar nemzet története; a millenium alkalmából átd. és újból sajtó alá rend. Baróti Lajos, Budapest, Lampel, [1895–1898] – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum
A másfél évszázados török uralom alatt Pozsony, kedvező fekvésének köszönhetően csak az 1683-as Bécs elleni hadjárat során került veszélybe. De a várost ekkor Thököly Imre foglalta el, így az megmenekült a pusztulástól. Bár Buda 1686-ban ismét magyar kézre került, de a legfontosabb hivatalok még egy évszázadon át Pozsonyban maradtak, és csak II. József költöztette vissza ezeket az egykori magyar fővárosba. Az országgyűlés azonban a helyszűke miatt visszatért Pozsonyba és 1848 áprilisáig ott is működött.
Az író munkái alapján három dolgot emelek ki a továbbiakban – a koronázásokat, a függetlenségi harcok városra gyakorolt hatását és az országgyűléseket.
2.1 A koronázóváros
1543-ban az addigi koronázóváros, Székesfehérvár szintén török kézre került, így 1563-tól 1830-ig a koronázások Pozsonyban zajlottak, három soproni és egy budai szertartást leszámítva. Az első ilyen eseményre 1563-ban került sor, amikor Miksa főherceget emelték magyar királlyá. Az író ezekről a legtöbbször tényszerűen számol be, és csak bizonyos uralkodóknak, mint például Mária Teréziának szentel több figyelmet.
2.2 Rendi-függetlenségi küzdelmek és a „labanc” város
A XVII. század folyamán Pozsony Bécs elővédjeként fogta fel a kelet felől érkező támadásokat, melyeket hol a felkelt rendek, hol az erdélyi fejedelmek intéztek ellene. Ezek során a város a mindenkori magyar uralkodó mellé állva keményen és eredményesen védekezett. De a Pozsonyt ért támadások csak az uralkodó ellen indított hadműveletek egy-egy epizódját jelentették, így az író ennek megfelelően számol be ezekről az eseményekről A magyar nemzet története regényes rajzokban című művében.
A Rákóczi-szabadságharc idején Pozsony és környéke végig császári kézben volt, amit a kurucok érdemben nem tudtak veszélyeztetni. Az egyetlen kivételt Ocskay László jelentette, aki Morvaországba és Ausztriába vezetett portyái során többször is megfordult itt, ahogy az író azt a Szeretve mind a vérpadig című regényében bemutatta. A város akkori katonai és politikai jelentőségét többek között az mutatja, hogy ez volt a kurucok elleni harc műveleti központja, és a fogságba esett Ocskay felesége is ide jön a császári haderő parancsnokához segítséget kérni.
2.3 A diéták városa
1526-tól, néhány alkalmat leszámítva, itt zajlottak az országgyűlések is. Ez nemcsak egy törvényhozó testület volt, hanem egy olyan politikai fórum is, ahol az uralkodó és a rendek közötti konfliktusokat elsimították. Ez különösen a pozsonyi időszakban bírt nagy jelentőséggel, hiszen e jó három évszázad alatt a Habsburg-házi királyainknak több kísérlete is volt a rendiség visszaszorítására, melyek kivétel nélkül az országgyűlés összehívásával és kompromisszummal végződtek. Jókai nem egy ilyen esetről beszámol (I. Rudolf, I. Lipót, III. Károly, II. Lipót, I. Ferenc), de nemcsak az említés szintjén, hanem viszonylag részletesen foglalkozik a diétákon folytatott tárgyalások menetével és tartalmával. A legnagyobb figyelmet az 1741-es országgyűlésnek szenteli, ahol a magyar nemesség Mária Terézia mellé állva megtette a maga híres „Életünket és vérünket” felajánlását, tisztázva az ehhez toldott gúnyos, „de zabot nem” kitételt is.
„Életünket és vérünket”. In: Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája, Budapest, Officina Nova, 1995, 311. – Magyar Elektronikus Könyvtár
3. A reformországgyűlések
Jókai számos regénye játszódik a reformkori Pozsonyban, legtöbbje éppen az országgyűlések idején (pl.: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Szomorú napok, A kiskirályok, Mire megvénülünk stb.), akárcsak A magyar nemzet története regényes rajzokban című művének aktuális részei. A diéta városra gyakorolt hatását az író a Kárpáthy Zoltán című regényében úgy mutatta be, hogy ilyenkor „nagy elevenség jellemzé a Pozsony fővárosi életet. Országgyűlés volt, mely ezt a tisztes hajdankori fővárosát Magyarországnak rövid időre galvanizálni szokta. Országgyűlésen kívül bizony igen csendes külseje a derék városnak”. Pozsony ilyenkor megtelt emberekkel, az ide érkező követek, jurátusok, főrendek, hölgyvendégek és az őket kísérő szolgák létszáma akár 6-7000 fő is lehetett. Élénk társadalmi élet folyt, a kávéházak és a szalonok telve voltak. De ezzel párhuzamosan komoly politikai disputák folytak az országházon belül és kívül egyaránt, a reformeszmék pedig egyre terjedtek. Ezekre azonban nem is a pozsonyi városi polgárság, hanem az itt tanuló diákság és a jurátusok voltak a leginkább fogékonyak, akik az ülésterem karzatán, az utcákon és a törzshelyüknek számító Hollinger kávéház egyaránt hangot adtak véleményüknek. A diéta végeztével város kiürült, és ahogy az Az egy magyar nábobban szerepel „Pozsony ismét visszavette szokott csendes, békességes alakját”.
1848–49
A pozsonyi országgyűlésen történtek nagyon komoly hatással voltak a császárvárosra 1848 tavaszán. Bécs számára Kossuth március 3-án elmondott felirati javaslata jelentette azt a szellemi robbanóanyagot, amit Pesten a Nemzeti dal vagy a 12 pont. A felkelt császárvárosba érkező magyar országgyűlési küldöttséget és az őket kísérő jurátusokat így a bécsiek szövetségesként üdvözölték, ahogy arról az író több munkájában, mint például A kőszívű ember fiai című regényében is beszámolt.
Októberben a császárvárosban újabb forradalom tört ki, amit alig egy hónap alatt levertek. Ezzel szemben Pozsony továbbra is a forradalom előretolt bástyája maradt, egyfajta menedék a Bécsből menekülők számára, legyen szó Bem Józsefről, az ottani Akadémia Légióról vagy a regényhős Baradlaynéról. De katonai bázist is jelentett a császárváros ellen induló magyar csapatoknak. Decemberben viszont fordult a kocka, Windischgrätz csapatai szállták meg a várost, ami a szabadságharc végéig császári kézben is maradt, akárcsak a Rákóczi-szabadságharc idején. A megszállás alá került várost Jókai rendkívül találóan úgy jellemezte Akik kétszer halnak meg című regényében, hogy „ez abban az időben a császári csapatok pivotja volt, és egyúttal központja a magyarországi dolgokkal elégedetlen mágnásoknak”.
Az a pozsonyi világ, melyet Jókai felvázolt, 1848 tavaszáig létezett, leszámítva a legutoljára említett rövid intermezzót. Április 11-én az uralkodó, V. Ferdinánd feloszlatta az utolsó rendi országgyűlést, majd az utolsó fontos intézmény is a fővárosba költözött, „s midőn a pozsonyi országgyűlés kapuja bezáródott, az egész óvilág záródott be mögötte”, Pest-Buda pedig ezzel három évszázad után teljesen visszanyerte egykor elvesztett elsőségét.
Vesztróczy Zsolt (Retrospektív Feldolgozó Osztály)
