Márk Tivadar operaházi stúdiójában. Várkonyi László felvétele,1951. – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény, KB 556/1976

Márk Tivadar jelmeztervező, Kossuth-díjas művész, az Operaház örökös tagja, a „hindu herceg” – ahogy pályatársai, ismerősei becézték az Operaházban – 1908-ban született.
Művészi pályájának kiemelkedő volta mellett könyvtárunk külön is hálával tartozik neki, hiszen terveit az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárának adományozta.

A jelmeztervezés szinte, némi túlzással, Márk Tivadarral egyidős. A másik pályatárs Nagyajtay Pauspertl Teréz jelmeztervező és textilművész volt. – Korábban már Kéméndy Jenő festő, díszlet- és jelmeztervező, Márkus László, vagy néha maga Bánffy Miklós, majd az ifjú Oláh Gusztáv is készített a díszlettervek mellett jelmezterveket, de ezt megelőzően a színészek általában saját vagy kölcsönruhában, valódi öltözékekben játszottak, így valósulhatott meg az első „frakkos Hamlet” is a Balatonnál még a XIX. század elején, de a közhiedelemmel ellentétben nem Balatonfüreden, hanem Szántódon, egy rögtönzött fabódéban, s a címszereplő egy lengyeltóti szabótól kölcsönözte az ominózus frakkot, ahogy azt az egyik visszaemlékezésben olvashatjuk:

Márk Tivadar, 1942 – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény, KA 8932/1

Márk Tivadar (1908–2003) édesapja, Márk Lajos orvosi diplomával mégis a MÁV főintézője lett, mert nem volt 200 pengője, hogy disszertációját kinyomtattassa. Maga is foglalkozott képzőművészettel. Édesapját korán elvesztette, az első világháború után halt meg spanyolnáthában. A még gyermek Márk Tivadart varrni és hímezni először nagyanyja tanította.

Magyarságra, hazaszeretetre pedig a mélyen hívő református családban nevelkedő ifjút a szülői ház mellett a cserkészet tanította, hiszen a cserkészet egyik fő célkitűzése a természetközeli egészséges életmódra, helytállásra nevelés. Kirándult, úszott, evezett, kerékpározott, sőt később lovagolt is ennek keretében. A Magyar Cserkész 1926 nyarán arról írt, hogy a július 17-én kezdődő Nemzeti Nagytábor „megfigyelési versenyén” a 128 magyar indulójából a legjobbak közé jutott Márk Tivadar a 264-es (rákosligeti) cserkészcsapat tagja.

Majd a rendszerváltozáskor újjáéledő cserkészetet is támogatta, s 1992-ben részt vett a rákosligeti cserkészotthon felavatásán is.
Idősebb korában pedig, immár élete alkonya felé, a budai református gyülekezet egyházi elöljárójává, vagyis presbiterré választotta.
Előbb textiltervező lett, később vált jelmeztervezővé.

Mesterei közül az Iparművészeti Főiskola textil szakán tanító Haranghy Jenőt kell kiemelni, neki köszönhető az is, hogy végül az Operaház művésze lett, 43 éven keresztül. Pályája kezdetén sokat tanult Takács István főszabásztól is.
A színpad – az Operaház, prózai, szabadtéri színházak – mellett nem egy ma is híres film jelmezeit alkotta meg.
Később, már 1945 után beiratozott az egyetem bölcsészettudományi karának művészettörténet szakára, de, ahogy életrajzi visszaemlékezésében elmesélte, az ötödévet már nem kezdte el, mert akkor már politikai gazdaságtant kellett volna tanulnia.
Később maga Márk is tanított, a Zeneművészeti Főiskolán egy ideig „maszk és jelmez” tárgyakat oktatott.
A Magyar Királyi Operaházban Oláh Gusztáv főrendező, főszcenikus és Fülöp Zoltán díszlettervező mellett dolgozott. Oláh Gusztáv 1956 decemberében bekövetkezett halála után viszont Márk Tivadar szerint nemhogy nagy űr támadt az operarendezés és díszlettervezés terén, de fokozatosan kezdett hanyatlani az intézmény:

Oláh Gusztávról olvasható korábbi blogbejegyzésünk és az életművét bemutató virtuális kiállítás:

• Burda Zita: A színpad varázslója. 2021. december 19. 
• Burda Zita: Az opera varázslója. Virtuális kiállítás Oláh Gusztáv, az Operaház rendezőjének, díszlet- és jelmeztervezőjének életművéből

Márk Tivadar 1932-ben végzett textiltervezőként. Vizsgadarabja Szigligeti Ede Liliomfija volt – ezekből a még részletesen kidolgozott, nagyméretű korai terveiből is bemutatunk néhányat –, s Liliomfi jelmezével, melyben le is fényképezték, megnyerte a 600 pengős jutalmat is.

Így került végül az Operaházhoz, Zsindelyné Tüdős Klára keze alá, akinek rajzokat készített a művésznő elképzelései szerint. Majd rövidesen, 1936-ban az Operaház tervezője, a jelmeztár vezetője lett.
Első önálló alkotása Muszorgszkij Hovanscsinája volt 1936-ban.

Az itt bemutatott dokumentumokon keresztül valamiképp el tudjuk képzelni a tervezés nehéz, összetett munkáját, s hogy milyen gazdag és sokrétű anyag maradt ránk.

A tervekhez készült vázlatrajzok némelyike is megvan, így például a tiszteké, melyeket a Hadtörténeti Múzeum könyvtárában készített, a megfelelő szakirodalom alapján.

Ugyanilyen igényességgel, érdekes színvilággal a strelec tisztet és tatárokat is kidolgozta.

Némelyik jelmezterv hátoldalán magyarázatképp hosszabb megjegyzés is olvasható a ruha, illetve szoknya részletes kidolgozása mellett.

Ezt követte Borogyin Igor hercege, és számtalan más előadás 1938-ban. Végre az Operaház akkori igazgatóját, Márkus Lászlót is látjuk, és a kép bal oldalán ott áll az Igor Herceg akkori rendezője, karmestere, Issay Dobrowen a Színházi Élet című folyóiratban közölt fotón.

Ezek közül a korai tervei közül jelen írásunkban még az Aidát mutatjuk be, 1938-ból.

Majd az Aidához is kapcsolódóan a Szegedi Szabadtéri Játékokhoz Madách Imre Az ember tragédiája Egyiptomi színének részletes kidolgozása kap helyet, 1936-ból.

Márk Tivadarnak határozott véleménye volt a művészetről, a koronként változó ízlésről – szerinte (is) a díszlet-jelmeztervek fokozatos színvonalcsökkenése és elhalása figyelhető meg:

„Mintha” – mondta egyszer, amint az Országos Széchényi Könyvtár színháztörténeti és zeneműtári közös olvasótermében a külföldi színházi könyveket keresgélte – a hermelin palást persze nem hermelin, a ruháknak úgy kell kinézniük, mintha eredeti lenne. S tegyük hozzá, a jelmeznek a színpadhoz, vagyis a díszletekhez is illeszkednie kell színvilágában és stílusában is. Oláh Gusztáv kemény tempót diktált, a legmagasabb művészi igénynek megfelelően, s ő valóban értett a színpadhoz is, tervei egyenesen arra termettek. S természetesen az egyes előadóművészek alakját is figyelembe kellett venni. A jelmezterveken kevésbé látszik meg az a hosszas munka, mely a tervtől a megvalósulásig vezet. Néha pedig anyagmintákat is mellékelt a tervekhez.
Tehát a kidolgozás a lehetőségeknek megfelelően készülhet el, amire épp anyagi lehetőség van, néha egy régi ruha szellemes, gyors átalakítására van csak mód, egy ügyes girlanddal vagy épp övvel eltakarni vagy épp kiemelni valamit…
„Az egyes korok kosztümjeinek elsajátításához nekem sok nyelven kell olvasnom a szakirodalmat.” – Ez Márk Tivadarnak, a különben szenvedélyes utazónak nem esett nehezére, hisz németül már kora ifjúságában megtanult részben már otthon, a holland református egyház gyermeksegítő programja révén pedig mint félárva gyerek, húgával több hónapot töltött egy holland családnál, s velük való szoros kapcsolatát mindvégig megőrizte, így hollandul is kiválóan megtanult, továbbá angolul és franciául is jól beszélt.
Az Operával, jelmezterveivel, jelmezeivel a külföldi vendégszereplések alkalmával is jól jövedelmeztette nyelvtudását. Ifjabb éveiben minden nyarat Olaszországban töltött, magába szíva a klasszikus művészetet.
Művészetének gazdag anyagát még életében jórészt az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárának ajándékozta, ugyanakkor – sajnos – miután 43 év munkaviszony után nyugdíjazták, a jelmeztárból a jelmezek jórésze a MÉH-ben kötött ki selejtként.
De ahogy hittel vallotta a maradandó értékről:

Végezetül – összegzésképp – álljon itt még egy mondat. A jó munka lényegét tömören így fogalmazta meg:

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)