„Huzd a’ telet, Fársáng van most nem ki kelet…”

2024. február 12. 06:00 - nemzetikonyvtar

A Vasárnapi Ujság 1904. február 7-i számában Farsangi képek címmel olvashatjuk Sárosi Bella beszámolóját a farsangi szezonban megtartott bálokról, mely időszak 1904-ben – az ideihez hasonlóan – szintén rövid volt, mindössze február 16-ig tartott. Sárosi Bella az összefoglalót a következő néhány mondattal zárta:

„csaknem minden társas-egyesület hódol egy-egy mulatsággal a csörgősipkás fejedelemnek. Szóval, bár változtak az idők és emberek, Karnevál herczeg uralmát megdönteniök nem sikerült.”

Sárosi Bella: Farsangi képek. In: Vasárnapi Ujság, 51. évf. 6. sz. (1904. február 7.), 83. – Elektronikus Periodika Archívum

Az „Erzsébetfalvai Polgári Dalkör” farsangi meghívója. Jelzet: PKG. 1914e. 0689 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A farsang az év talán legvidámabb időszaka, mely vízkereszttől a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdetéig, hamvazószerdáig tart. Ez az időszak lehet rövid vagy hosszú, attól függően, hogy húsvét vasárnap mikorra esik.
Már a középkor óta a társadalom minden rétege kivette részét a mulatságokból és adta át magát a féktelen evés-ivásnak, a jelmezes „alakoskodásnak”. A szabályok ideiglenes felrúgása és a kicsapongással telt napok miatt az egyház a farsang ellen volt – a katolikus papok, majd később a protestáns lelkészek-prédikátorok is egyetértettek abban, hogy ez az ünnep az ördögtől való. Temesvári Pelbárt, a magyar középkor jeles író-prédikátora az 1502-ben, Pomerium de tempore címmel megjelent munkájában a következő szavakkal fakadt ki:

„Ó jaj, ezekben a napokban hány keresztény ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákossághoz, a bujálkodáshoz. Az efféle emberek a farsangban istenüknek választják az ördögöt, akit álarcos mulatsággal és fajtalan énekkel dicsőítenek megvetvén Krisztust…”

Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1979. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A 18. században élt Bod Péter a Szent Heortokratesben címmel megjelent írásában, melyben az egyházi ünnepeket, azok megtartásának módját és a hozzájuk kapcsolódó népszokásokat írja le, a farsangi időszakot taglaló részt így vezeti be:

„Fársáng vagy Hus-hagyó Kedd Napja. Azt a nevezetet Fársáng a’ Magyarok vették a’ Németektől, a’kik a cantu circulatorum, a’ játékos tréfát motskot üzőknek tselekedetekből formáltak; a’kik sok féle játékokat ‘s bolondságokat indítottak ezen a’ napon, s ez időben vendégeskedvén, nyargalódzván ‘s magokat mulatván.”

Bod Péter: Szent Heortokrátes, avagy A Keresztyének között elő-forduló innepeknek és a rendes Kalendáriomban fel-jegyeztetett szenteknek rövid historiájok, Melly a szava bé-vehető hiteles íróktól egybe-szedegettetett és Magyarra fordíttatván közönséges haszonra intéztetett, egy Bujdosó Magyar által. Oppenheim, [s. n.], 1757, 52–53. – Törzsgyűjtemény

A farsangi szokások – többnyire február hónapban – farsang végére, farsang farkára összpontosultak, farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre. Farsang utolsó három napján táncmulatságokat rendeztek: ezeknek a báloknak a párválasztásban is fontos szerep jutott, mivel több adat is azt bizonyítja, hogy a lányok ilyenkor adták a legényeknek a bokrétát, melyet a legények farsang vasárnapján tűztek a kalapjukra.
A farsang volt tehát az udvarlás, a párválasztás, a házasságkötés legfőbb ideje, így azokat, akik elérték már a megfelelő kort, de mégsem mentek férjez, tréfásan, olykor durván, ún. leánycsúfolókkal, máshol vénlánycsúfolóval (esetleg más néven leány-sorolóval) figyelmeztették:

„A’ jó Fársáng szűzeket ragadja, hordja,
A’ páratlant párossá tsinálja, adja,
A’ rosz fársáng leányt szomorítja,
Mert a’ pártát árva fején hagyja.
[…]
A’ vén leány várja a’ fársángot, tántzot,
Mert ki únta nyomorúságot, lángot,
Melly ő néki okozott agságot,
Sir kesereg óhajt boldogságot.”

Részletek A’ Fársángban szerencsét és örömet talált bús és édes Leányzóról című költeményből. In.: Magyar világi ponyvairodalom 1700–1820. II. Oktató és szórakoztató költészet. Sajtó alá rendezte Csörsz Rumen István, Budapest, Reciti, 2020, 171. – Reciti. Az Irodalomtudományi Intézet tartalomszolgáltató portálja

Mint már említettük, farsang idején minden társadalmi osztály rendezett bálokat. Gróf Hofmannsegg, a német botanikus 1793–1794-ben utazta be Magyarországot. Erről az utazásáról szóló úti beszámolója 1800-ban jelent meg Reise des Grafen von Hofmannsegg in einige Gegenden von Ungarn bis an die türkische Gränze címmel. Ebben olvashatunk arról, hogy 1794 februárjában két álarcosbálon is részt vett, Budán és Pesten, mely mély benyomást tett rá. Számára különösnek tűnt, hogy a bálokon:

„A feltűnően szépphantasia-maszkok igen ritkák, hanem annál gyakoriabbak a szép arczok és alakok”.

Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793–1794-ben. Németből fordította és bevezette Berkeszi István, Budapest, Franklin-Társulat, 1887, 81–82. – Törzsgyűjtemény

A táncrenddel kapcsolatban a következő megjegyzést tette:

„Az, hogy semmiféle más táncznem nincs szokásban, mint a folytonosan váltakozó menuet és valczer, azt egy felnémet kissé egyhangúnak fogja találni.”

Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793–1794-ben. Németből fordította és bevezette Berkeszi István, Budapest, Franklin-Társulat, 1887, 81–82. – Törzsgyűjtemény

Ami viszont felkeltette a figyelmét, hogy ezeken a bálokon magyar táncot is járnak, mely:

„…egész sajátságos táncz. A zene minden más zenétől nagyban különbözik, igen érzésteljes, gyakran lágy, majd megindító. A czigányok híresek arról, hogy a legjobban húzzák s én mindenkor nagy gyönyörrel hallgattam. A táncz hasonlít a kozákokéhoz, de a sarkantyú pengése elengedhetetlen kíséretül szolgál. Sajátságos az is, hogy néha egyedül férfiak tánczolnak együtt, ketten vagy többen is.”

Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793–1794-ben. Németből fordította és bevezette Berkeszi István, Budapest, Franklin-Társulat, 1887, 81–82. – Törzsgyűjtemény

A farsang, mint téma, a zeneszerzőket is megihlette. Ha már Gróf Hofmannsegg írásában megemlítette a magyar táncokat, következzen rögtön két csárdás, mely a farsang szellemében született. Az egyik Sárközy Ferenc Farsangi tánc című, zongorára írt műve, a másik Gedeon Kálmán Farsangi hangok című eredeti csárdása.

A kor híres hegedűművésze, Heinrich Wilhelm Ernst hegedűre és zenekarra írt, Carnevale de Venice című művét Erkel Ferenc írta át zongorára.

H. W. Ernst: Carnevale de Venise. Transcr. pour Piano par Fr[anz] Erkel, Budapest, Rózsavölgyi és Társa, [s. a.]. Címoldal. Jelzet: Z 82.379. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Liszt Ferenc Magyar rapszódia-sorozatának kilencedik darabja Pesti karnevál (Pesther Carneval – Le Carnaval de Pesth) címen is ismert. A mű ajánlása a Carnevale de Venice szerzőjének, H. W. Ernstnek szól.

A Liszt Ferenchez közel álló Thern Károly – aki maga is ismert zongoraművész volt – Scénes de Bal (Báli jelenetek) című műve szintén ezt a hangulatot kelti fel.

Thern Károly: Scénes de Bal (Bál jelenetek), Pest, Rózsavölgyi et Co., 1864. Jelzet: Z 47.416 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Popper Dávid, aki 1886 és 1913 között a Zeneakadémia tanára is volt, Papillon című művét Thernhez hasonló alcímmel látta el: „Scéne de Carnaval”.

David Popper: Papillon (Scéne de Carnaval). Transcription pour Piano par I. Philipp, Paris, J. Hamelle, [s. a.]. Jelzet: Z 41.403 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A témában született színpadi művek között különös helyet foglal el a Robert Schumann Carnaval című zongoraművére készült balett. A meghangszerelést követően, melyet Berg Ottó karmester készített, Milloss Aurél, a düsseldorfi operaház magyar balettmestere formált belőle mesejátékot.

Poldini Ede Farsangi lakodalom című három felvonásos vígoperájának bemutatójára szintén az Operaházban került sor, 1924. február 16-án. Az előadásról Tóth Aladár tollából jelent meg kritika a Nyugat 1924. március 1-jei számában. Ebben örömmel fogadta Poldini operáját, mivel a magyar operarepertoárból addig:

„…teljesen hiányzott ennek a könnyebb fajsúlyú, tetszetős, vonzó operatípusnak magyar képviselője; helyét a divat-irányította külföldi import töltötte be.”

Tóth Aladár: Poldini Ede: Farsangi lakodalom. In.: Nyugat, 17. évf. 5. szám (1924. március), 388–390. – Törzsgyűjtemény. Online

Poldini Ede: Farsangi lakodalom. A Magyar Királyi Operaházban, 1924. március 9-én tartott előadás színlapja. Színlapgyűjtemény, Operaház, 1924. I–IV. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Csokonai Vitéz Mihály Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon című eposza két zeneszerzőt is megihletett. Az egyik Kacsóh Pongrác Dorottya című háromfelvonásos daljátéka, amelynek bemutatójára már a szerző halála után kerülhetett sor Szegeden,1929. január 9-én, a Városi Színházban. A Délmagyarország aznapi színházi hírei között olvashatunk az előkészületekről, mely szerint:

„A színtársulat legjelesebb erői, az operett- és operaegyüttes legjobbjai tehetségük legjavát nyújtják, hogy a Dorottya bemutatója méltó legyen a nagy magyar zeneköltő emlékéhez.”

A színházi iroda hírei. In: Délmagyarország, 5. évf., 33. sz. (1929. február 9.), 6. – Szegedi Tudományegyetem. Klebelsberg Kuno Könyvtár. Content repozitóriumok

Ugyan a partitúrán és a színlapon is a mű daljátékként van feltüntetve, de a mű műfaji meghatározása mégis vitát váltott ki olyannyira, hogy a Délmagyarország publicistája a következőket írta a lap 1929. február 10-i számában:

„Szegény jó Kacsóh Pongrác Dorottyája úgy látszik valóban nagy port vert föl, mert ha igaz, alighanem rövidesen választott bíróság elé kerül. Még mindig nem dőlt el ugyanis a nagy per, hogy micsoda tulajdonképpen a Dorottya: opera, operett, dalmű, vagy daljáték. Az operisták váltig hangoztatják, hogy daljáték, vagy operett, – az operettisták meg operának tartják és mindnyájan kérik a föllépti díjat... Persze sem az egyik, sem a másik nem kapta meg. Most azzal fenyegetőznek, hogy választott bírák elé állítják Dorottya kisasszonyt.... mert fellépti díjat fizetni kell...”

Vasárnapi konferansz (vér.). In: Délmagyarország, 5. évf., 34. sz. (1929. február 10.), 7. – Szegedi Tudományegyetem. Klebelsberg Kuno Könyvtár. Content repozitóriumok

Tóth Dénes Dorottya című, 1941-ben készült balettzenéjének bemutatójára már az ország megszállását követően, 1944. június 20-án került sor a Magyar Királyi Operaházban, Oláh Gusztáv rendezésében. A Dorottya. Balettbemutató az Operaházban címmel megjelent kritikában az ismeretlen recenzens elragadtatással írt a mű zenei nyelvéről, mely:

„…szerencsésen egyesíti a mait a régivel. Vagyis: végig a legmaibb nyelv s mégis felidézi a régi kor szellemét.”

A Zene, 25. évf., 15. sz. (1944. augusztus 24.) – Törzsgyűjtemény

Tóth Dénes: Dorottya, vagyis a dámák diadalma a fársángon. Furcsa táncjáték öt képben. Az 1944. június 20-án, a Magyar Királyi Operaházban tartott bemutató színlapja. Színlapgyűjtemény, Operaház, 1944 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Zárásképp álljon néhány versszak Csokonai Vitéz Mihály A fársáng búcsúzó szavai című költeményéből:

„Űzik már a fársángot,
Bor, muzsika, tánc, múlatság,
Kedves törődés, fáradtság,
Kik hajdan itt múlattatok,
A közhelyről oszoljatok!
Kongatják a harangot:
Űzik már a fársángot!
Fussatok hát, víg napok!
Tíz hete már, hogy vígsággal
Játszodtatok e világgal,
De itt lepnek a papok:
Fussatok hát, víg napok!
Pszt! minden táncpaloták!
Ürüljön boros asztalom,
Némuljon meg a cimbalom,
Szűnjetek meg, hahoták!
Pszt! minden táncpaloták!
Könyvhöz, dáma s gavallér!
Elég volt a sok ördögnek,
Kik belőletek köhögnek.
Itt van! itt a szent pallér!
Könyvhöz, dáma s gavallér!”