A Digitális Bölcsészeti Központ munkatársainak szakmai látogatása a Luxemburgi Nemzeti Könyvtárban

2023. november 21. 06:00 - nemzetikonyvtar

Az Országos Széchényi Könyvtár és a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár 2023 tavaszán közösen nyerte el a The Conference of European National Librarians nemzetközi szervezet által kiírt pályázatot, amelynek keretében a Digitális Bölcsészeti Központ Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztályának három munkatársa Luxembourgba látogatott. Az Erland Kolding Nielsen Grant egy legfeljebb 5 000 eurós támogatás, amelyet olyan CENL-tagkönyvtári projektek számára ítélnek oda, amelyek elősegítik a nemzetközi együttműködést és erősítik a CENL-könyvtárak közötti kapcsolatokat. A CENL 2017-ben vezette be a támogatást annak tiszteletére, hogy Erland Kolding Nielsen 1986–2017 között a dán királyi könyvtár főigazgatójaként hosszú és kiváló pályafutása során óriási mértékben hozzájárult az európai könyvtárak fejlődéséhez. A támogatásra a CENL egyes tagkönyvtárainak vagy tagkönyvtárak csoportjának javaslatai alapján kerülhet sor pályázat alapján. A támogatás a nemzetközi könyvtári együttműködés bármely aspektusára összpontosíthat, mint pl. a gyűjteményfejlesztés (fizikai és digitális), kutatásfejlesztés, oktatási vagy kulturális szolgáltatások, beleértve a kiállításokat is, a könyvtárak közötti kommunikáció elősegítése és egyéb szakterületek. Az OSZK és a BNL közös pályázatának célja a két nemzeti könyvtár webarchiválási infrastruktúrájának fejlesztése, bizonyos munkafolyamatok megújítása és a tudásmegosztás.

img_20230911_134304_opti.jpgA Luxemburgi Nemzeti Könyvtár épülete

A pályázatot két szakaszban valósítják meg a partnerek: az első a három magyar munkatárs látogatása Luxembourgban, a második a luxemburgi kollégák látogatása Budapesten. (Jelen blogbejegyzésünk az elsőről szól, a másodikról külön posztban kívánunk hírt adni.) A DBK három munkatársának, Mihály Eszter igazgatóhelyettesnek és osztályvezetőnek, Kalcsó Gyula csoportvezetőnek és Szűcs Kata digitálistartalom-fejlesztőnek a szeptember 11. és 15. között megvalósult utazása több célt is szolgált. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy létrejöjjön az a szakmai tapasztalatcsere, amelyre a CENL-pályázat keretében a két nemzeti könyvtár kötelezettséget vállalt. Ez egyfelől egymás webarchiválási tevékenységének behatóbb tanulmányozását, egyes speciális kérdésekben célzott tudásmegosztást, másfelől új együttműködési lehetőségek feltérképezését, előkészítését, egy-egy esetben akár kialakítását is jelentette. 
Az első nap egy munkaebéddel kezdődött, ahol a magyar küldöttség találkozhatott a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár informatikai részlegének vezetőjével, Yves Maurerrel, valamint a kifejezetten webarchiválással foglalkozó két munkatársával, Ben Els kurátorral és Tóth László fejlesztővel. A luxemburgi kollégákkal a magyar webarchívum munkatársai régóta jó szakmai kapcsolatot ápolnak – ebben nem elhanyagolható szerepet játszott az a tény, hogy a webarchiválás fejlesztési feladatait ellátó munkatársuk magyar származású –, a meglévő együttműködés elősegítette a sikeres pályázást. A jó hangulatú ebéd után a magyar kollégáknak bemutatták a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár épületét, valamint megtekinthették az aktuális kiállításukat is. A délután hátralévő részében a két webarchívum működésének részleteiről tájékoztatták egymást az együttműködő partnerek. A megbeszéléseken részt vett Claude D. Conter, a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár igazgatója is. 

20230913_111020_opti.jpgA luxemburgi és a magyar kollégák első közös értekezlete

A második nap a luxemburgi kollégák két workshopot tartottak munkatársainknak. A teljes napot igénybe vevő programpont a Browsertrix nevű, webaratásra fejlesztett szoftver használatáról szólt. A Browsertrixet jelenleg a Webrecorder projekt részeként fejlesztik. Kétféleképpen használható, a crawler (aratórobot) önállóan, valamint felhőalapú rendszer (Browsertrix Cloud) részeként. A Browsertrix crawler egy böngészőalapú eszköz, amely alkalmas webhelyek és weblapok magas minőségű mentésére. A böngészőalapúság azt jelenti, hogy minden, a böngészőben ember által elvégezhető művelet imitálható. A korábbi aratóeszközök egyszerűen a böngészőbe tölthető fájlok mentésére specializálódtak, és nem voltak tekintettel arra, hogy a weblapok tartalma akár a felhasználói magatartástól, beavatkozásoktól függően eltérő lehet, illetve bizonyos elemei csak a felhasználó kérésére jelenhetnek meg, azaz dinamikusan generálódnak. A böngészőalapú mentés ezeket a műveleteket képes elvégezni (pl. „rákattint” egy ideóra, hogy az elinduljon), így a mentett tartalom sokkal teljesebb, magasabb minőségű lehet. Az OSZK jó ideje használja ezt a technológiát is a webarchiválási tevékenységében, a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár azonban olyan jellegű projekteket is megvalósít, amelyet a magyar nemzeti könyvtár még csak tervez. A kollégák így a két workshop alatt sok új tapasztalatot szereztek, megtanultak új eljárásokat, valamint egyeztettek bizonyos konfigurációk és forráskódok megosztásáról. 

received_967668627654947_opti.jpgA luxemburgi és a magyar kollégák a Luxemburgi Nemzeti Könyvtár épülete előtt

A harmadik nap két fő programmal telt. Az egyik a SolrWayback nevű kereső- és megjelenítőszoftver használatáról szólt, a másik pedig egy szakmai látogatás volt a Luxemburgi Egyetemen. A Dán Királyi Könyvtárban más intézményekkel közreműködve fejlesztett NetarchiveSuite részeként a SolrWayback ma az egyik legfontosabb keresőeszköz a webarchívumok számára. Lehetővé teszi az archivált webes tartalom szabadszöveges keresését minden forrásban (HTML-oldalak, PDF-ek, különböző médiatípusok metaadatai, URL-ek stb.), interaktív linkgráfok készítését, a keresési eredmények exportálását, fájlok exportálását a keresési eredményekből (pl. HTML, képi tartalom, videó stb. exportálása ZIP formátumban), a keresési eredmény szöveges exportját egyéni mezők kiválasztásával (CSV formátumban), szófelhő generálását, különböző domainstatisztikák időbeli megjelenítését, képkeresést (akár térképes megjelenítéssel az EXIF metaadatok felhasználásával), és még sok minden mást. Az OSZK-nak nagy tapasztalata van a SolrWayback használatában, a szoftver Github-repozitóriumában a nemzeti könyvtár keresője mint referencia szerepel. Intézményünk webarchívumának több részgyűjteményén működik SolrWayback kereső (ilyen pl. az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatos hírportálaratások anyaga, vagy a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság eseményalapú gyűjteménye). 

20230913_175445_opti.jpgLuxemburgi kutatók fogadták könyvtárunk munkatársait a Luxemburgi Egyetemen

Késő délután a luxemburgi és a magyar kollégák együtt utaztak ki Belvalba, ahol a Luxemburgi Egyetem kutatója, Valérie Schafer és doktorandusza fogadta őket. Schafer professzor szakterülete a kortárs európai történelem. Korábban a franciaországi CNRS-nél dolgozott, és jelenleg is a Center for Internet and Society (CIS - CNRS UPR 2000) munkatársa. Kutatási területe kiterjed többek között a számítástechnikára, a távközlés és az adathálózatok történetére, az internet és a web történetére, az európai digitális kultúrák és infrastruktúrák történetére, valamint a born digital kulturális örökségre (különös tekintettel a webarchívumokra).
A webarchívumok munkatársai a szakemberekkel – az OSZK eddigi tapasztalatai mentén – a kutatási lehetőségekről, azok kiszélesítéséről egyeztettek. Bemutattuk az a mintaprojektet is, amely az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatos hírportálok anyagát egy interaktív Power BI adatvizualizáción jeleníti meg.
Az archívumok kutathatóságának fejlesztéséről egészen estébe nyúlóan egy jó hangulatú közös vacsora keretében folytatták a szakmai diskurzust. 

20230913_193624_opti.jpgAz OSZK munkatársai munkavacsorán a Luxemburgi Egyetem kutatóival

 

A csütörtöki napon a pályázat teljesítésének részletes feltételeiről, az azzal kapcsolatos jövőbeni feladatokról egyeztettek a kollégák. A technikai részletek megtervezésén túl (hogyan osztják meg a nemzeti könyvtárak a forráskódokat és a dokumentációkat egymással, illetőleg hogyan teszik nyíltan elérhetővé őket) szó volt még a pályázattal összefüggő, de azon túlmutató tevékenységekről is. Mindkét intézmény tagja az International Internet Preservation Consortiumnak, amely ugyancsak élénk érdeklődéssel követi nyomon az együttműködést. A tervek szerint a CENL-pályázattal összefüggő közös tevékenységünkről az IIPC szokásos, negyedéves online taggyűlésén, valamint az IIPC-blogon blogbejegyzésben fogunk beszámolni. Az egyeztetés péntek délelőtt folytatódott, és kiterjedt a luxemburgi kollégák budapesti látogatásának előkészítésére is.

Kalcsó Gyula – Mihály Eszter – Szűcs Kata (Digitális Bölcsészeti Központ
Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr9818244493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása