„Az elmúlt év december 13-án, hosszú betegeskedés után, vízkórságban szenvedve befejezte földi pályafutását Bécsben a külföldön is elismert magyar mecénás és hazafi, sárvári és felső-vidéki gróf Széchényi Ferenc (Sétschénji) [kiejtéskönnyítő fonetikus átírás a német szövegben a nem magyar anyanyelvű olvasó számára], császári-királyi kamarás, valóságos titkos tanácsos, a Magyar Királyság királyi főkamarása, az Aranygyapjas rend császári és királyi lovagja, a nápolyi királyi Szent Januarius rend lovagja, a göttingeni Királyi Tudós Társaság tiszteletbeli tagja, a magyarországi Somogy vármegye főispánja.
Az érdemek, melyeket ez a valóban nemes férfiú mint államférfi és mecénás és mint emberbarát szerzett magának, oly nagyok és számosak, olyannyira kitörölhetetlenek Magyarország annaleseiből és sok ezer ember hálás szívéből, hogy már csak önmagában neve is méltó emléke jól megszolgált hírének. Ennek a szó valódi értelmében humánus mágnásnak nem volt más törekvése, mint hogy szülőhazájának azt megtisztelő módon és az utókorra is meghatározóan teljes mértékben használjon. Széchényi ezért egyedülálló magyar nemzeti könyvgyűjteményét és gazdag éremgyűjteményét értékes ajándékként felajánlotta hazájának, és ezzel megalapította a magyar országos könyvtárat Pesten, melynek gyarapítására, továbbá a könyvtári hivatalnokok és a könyvtárőrök fizetésére tekintélyes összegű alapítványt tett, 1818-ban pedig értékes magánkönyvtárával tovább gazdagította azt.
Ezzel a hazafias adományával megalapozta és lehetővé tette a magyar nemzeti múzeum létrejöttét Pesten, ami aztán a császári és királyi fenség, Magyarország nádora erőfeszítéseinek köszönhetően valósult meg.
Sok hazafiúi áldozatot hozott az országért is. Mint a tudományokban jártas férfiú felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül megbecsülte a tudósokat, és bőkezű mecénásként támogatta az arra érdemes írókat, például a protestáns Korabinszky Mátyást, aki maradandó érdemeket szerzett Magyarország topográfiai leírásában, Vályi Andrást, egy katolizált protestánst, Magyarország magyar nyelvű topográfiai lexikonának (Magyar Országnak leírása) kiadásában, a protestáns Engel János Keresztély magyar történetírót, a protestáns Rumy Károly György professzort az Osztrák Császárság földrajzi-statisztikai szótárának és Magyar Emlékezetes Írások (Monumenta Hungarica) című munkájának kiadásában, és sok más szerzőt is, jelentős pénzösszeggel.
Ugyanígy fontos kéziratos dokumentumokat adott át rendkívül szolgálatkészen a személyesen, közelebbről ismert íróknak, hogy másolatot készíthessenek róluk, például Engel magyar történetírónak történeti okleveleket, dr. Rumynak hivatalos statisztikai és topográfiai adatokat Somogy vármegyéről, amelynek főispánja volt. Alapos jártassággal rendelkezett a rajzolás és festés művészetében, valamint a zenében. Az utóbbi években részben életkora, részben látásának meggyengülése miatt visszavonult az államügyektől, és családjának filozofikus nyugalmában, a művészetek körében élt, időnként cenki birtokán Sopron vármegyében és Sopron szabad királyi városban, majd végül Bécsben. Nagyszámú alattvalója és hivatalt viselő beosztottja egy valóságos atyát veszített el benne, a sok-sok rászoruló pedig Magyarországon és a hatalmas császárvárosban, Bécsben, jótevőjüket, aki emberbaráti segítségével ezrek könnyeit szárította fel.
Egész Magyarországnak gyászba kell borulnia ezen veszteség láttán! A megboldogult porhüvelyét december 18-án ünnepélyes szertartással helyezték el a grófi család kriptájában Cenken.

[A nekrológ írójának lábjegyzete:] Széchényi gróf maga komponált magának egy Requiemet. Nem sokkal halála előtt a legjobb énekesek közreműködésével elpróbáltatta egy bécsi templomban, ahol maga is jelen volt.”

Literarische Nachrichten. Todesfall. In: Allgemeine Literatur-Zeitung (Jena–Leipzig), 214. szám (1821. augusztus), 847–848. (Ford.: Földesi Ferenc)