„…ki most tétlenségben marad, nincs jövője”. 175 éves a Szent István Társulat – 3. rész

2023. december 19. 06:00 - nemzetikonyvtar

A Szent István Társulat története: aranykor

00_a_blogsorozat_nyitokepe_opti.jpg

2023. november 13-án a nemzeti könyvtárban nyílt meg a Szent István Társulat és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiállítása Magyarország legrégebb óta működő kiadójának történetéről. Sorozatunkban a tárlat főbb történelmi, művelődés- és kultúrtörténeti szempontjai szerint mutatjuk be a társulat százhetvenöt éves működését.

Az 1867-ben megkötött kiegyezés nyomán Magyarországon helyreállt az alkotmányosság, ami a sajtószabadság bevezetését is magával hozta. A gazdasági és kulturális fejlődés, illetve a kedvező jogi környezet elvezetett a sajtó és a könyvkiadás aranykorához: új, tőkeerős vállalatok alakultak az Athenaeumtól a Révai Testvérek Irodalmi Intézetén át a Franklin Társulatig.
Az ekkoriban mintegy hatezer tagot számláló Szent István Társulat dinamikus fejlődésnek indult Ipolyi Arnold kanonok vezetésével, aki 1869–1872 között töltötte be az alelnöki tisztséget. Legfontosabb eredménye a katolikus népiskolák tankönyvekkel való ellátásának megszervezése volt, amelyeket – a nemzetiségek igényeire tekintettel – bunyevác, horvát, német, ruszin, szerb, szlovák, szlovén és vend nyelveken is kiadtak. Utódja, Tárkányi Béla nagy hangsúlyt fektetett a szélesebb társadalmi rétegek megszólítására, a katolikus népi irodalom megteremtésére. Ekkoriban indult útjára az úgynevezett „népiratkák” sorozatának kiadása. Az olcsó füzetek röviden, közérthető formában tárgyaltak különböző közérdekű, sokszor gyakorlati szempontból is jelentős kérdéseket.
Bár már a társulat első éveiben felmerült a szándék népszerű témákat érintő, kis terjedelmű, olcsó füzetek megjelentetésére az erkölcs- és ízlésrombolónak ítélt ponyvák visszaszorítására, a Népiratkák sorozat végül 1886-tól jelent meg rendszeresen. Az egyes füzetek terjedelme általában 8‒24 oldal között mozgott, de nemegyszer meghaladta a 40–50 oldalt is. Az 1919-ig megjelenő füzetek széles tematikát öleltek fel a szentek életétől a mindennapokra vonatkozó hasznos tanácsokig. A szerzők olykor versbe szedve írták meg a gondolataikat, máskor néhány magyarázó rajzot is mellékeltek. A szerkesztők ügyeltek rá, hogy az alsóbb társadalmi rétegek, így a parasztság érdeklődését felkeltő kérdésekről szóljanak a kiadványok. Olvashattak a pálinka, a vadházasság, a hazugság veszedelméről, a baromfi-, nyúl-, sertés-, marha- és selyemhernyó-tenyésztésről, a mű- és istállótrágyáról, a méhészkedésről, a filoxéráról, a futóhomokról, a koleráról, valamint a polgári kötelességekről, az új pénznemről, a háziiparról, a nemzetiségekről, a szocializmusról („czuczilistákról”) és történelmi tárgyú témákról is. A ponyvairodalomra jellemző módon a szerzők nevét itt sem mindig tüntették fel a címlapon. A sorozat több mint harminc éve alatt 329 füzet került ki a nyomdából, és megjelent 11 szlovák, 2-2 román és horvát „népirat” is. Némelyik füzet olyan sikeres volt, hogy második, harmadik kiadást is megért.

A társulat emellett küldetésének tartotta a katolikus írók és értelmiségiek összefogását, a tudományos kutatások összehangolását: erre a célra 1887-ben létrehozták a Tudományos és Irodalmi Osztályt, amely a kiadó szakértői hátterét is biztosította. Ezt később, 1916-ban Giesswein Sándor kezdeményezése nyomán kibővítették, így önálló szervezetként megkezdte működését a Szent István Akadémia.

38_opti_1.jpgGiesswein Sándor (19031921). In: Élet, 1. évf. 20. sz. (1909. május 16), 654. – Törzsgyűjtemény 

A társulat alelnöke, Giesswein Sándor győri kanonok – aki komoly, nemzetközileg is jelentős tudományos teljesítményt tudhatott magáénak – az első világháború kitörését követően növekvő szomorúsággal szembesült a világégés következményeivel, a magyar társadalom egyre súlyosbodó válságával. 1915-ben ezért javaslatot tett arra, hogy a társulat 1887 óta működő Tudományos és Irodalmi Osztályát továbbfejlesztve hozzák létre a Szent István Akadémiát, amely a katolikus tanítás szellemében kidolgozza a háború utáni újrakezdés szellemi alapjait. A testület számára négy szakosztályt tervezett: I. hittudomány, bölcselet, neveléstudomány; II. történelem és segédtudományai, jog- és államtudományok, társadalomtudományok; III. irodalomtörténet, nyelvészet, esztétika, művészettörténet, szépirodalom; IV. mennyiségtan és természettudományok. Javaslatát támogatta Csernoch János hercegprímás, majd a társulat közgyűlése is.
A testület 1916-ban kezdte meg működését. Szabályzata szerint „a Szent István Akadémia a tudományt és irodalmat katolikus szellemben műveli és terjeszti”. Első elnöke Giesswein Sándor lett, a tagságot pedig választás és a hercegprímás mint fővédő megerősítése nyomán lehetett megszerezni. A létszámot kezdetben 177 főben szabták meg. A kezdeményezés kedvező visszhangra talált a magyar tudományos közösségben. Amikor a nagy tekintélynek örvendő fizikust, báró Eötvös Lorándot felkérték, hogy vállaljon tiszteletbeli tagságot a szervezetben, akkor ő „kitörő örömmel abban fejezte ki véleményét, hogy végre van valaki, aki egy magyar katolikus akadémia megvalósítására gondol! S nemcsak készségét fejezte ki a tagság elvállalására, hanem útbaigazítással és tanáccsal is szolgált a tudomány körében dolgozó tudósok tekintetében”.
A nagyszabású, sokszor évfordulókhoz kötődő ünnepi ülések mellett a szakosztályok negyedévenként rendeztek felolvasóüléseket, ahol egy-egy tudományos kérdést vitattak meg, majd az előadásokat megjelentették nyomtatásban. Az akadémia pályázatokat is kiírt: Giesswein Sándor például 1917-ben ötezer koronás alapítványt hozott létre olyan művek jutalmazására, amelyek „a szociális problémák és reformok valamelyikét konstruktív irányban fejlesztik”. 1923-tól hat éven keresztül kiosztották a Fraknói-nagydíjat „az évközben megjelent művek legjelesebbikének kitüntetése végett”. A díj elnyerésére olyan könyvek pályázhattak, amelyek „valamelyik tudománynak ismeretanyagát gyarapítják vagy a stíl és előadás tökélyére törekedve elismerésre és utánzásra méltó sikert mutatnak fel”.
A testület hamarosan nagy társadalmi megbecsültséget vívott ki magának: kiadványai megjelentetését számos mecénás támogatta, rendszeresen segélyezte a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, az 1920. évi IX. törvénycikk szerint pedig az akadémia elnöke tiszténél fogva tagságot kapott a főváros törvényhatósági bizottságában. Az elismerést jelzi az is, hogy 1921-ben gróf Apponyi Albert vállalta az akadémia elnöki tisztét, beiktatásán pedig – az egyébként református felekezetű – Horthy Miklós kormányzó is részt vett. Apponyi halála után az akadémia vezetőjévé Serédi Jusztinián hercegprímást választották meg.
A második világháború, majd a szovjet megszállás egy időre megakasztotta ugyan a működést, de 1946 májusában megtarthatták az akadémia együttes ülését, és ezután – a korábbinál jóval szerényebb keretek között ugyan – folytatódhatott a testület belső élete. Új tagokat is felvettek, köztük első ízben zeneművészeket és képzőművészeket. 1948 februárjában elnökké választották Egyed István jogászprofesszort, aki székfoglalójában elmondta: az akadémia „nem kíván ellentéteket szítani; nem támadó célzatú és nem szeparatisztikus; a napi politika teljes kizárásával kíván részt venni az együttes építőmunkában. A felebaráti szeretetet és az ebből folyó szociális igazságot kívánja alaptörvénnyé, az erkölcsi szempontokat uralkodóvá tenni”. A kiépülő sztálinista diktatúra azonban hamarosan ellehetetlenítette a katolikus szellemiségű szervezetek munkáját: az akadémia „az Állami Egyházügyi Hivatal kívánságára 1951 augusztusában beszüntette működését és alapszabály-szerűen önként feloszlott”.
Az újrakezdés lehetősége a rendszerváltást követően jött el. Az új alapszabály értelmében az akadémia egyházmegyei tudományos társulás, amely szokásjogi alapon az esztergom–budapesti érsekség főhatósága alatt áll. Hivatalos megalapítása 2003 márciusában történt, a következő évben pedig felvette a Szent István Tudományos Akadémia nevet. A tagság legfeljebb száz főt tehet ki, a megválasztás feltétele a nemzetközileg is elismert tudományos munkásság és a katolikus közéletben való aktív részvétel. A testület ma már az akadémiai székfoglalók mellett saját szervezésű konferenciákat is tart, és társrendezőként közreműködik tudományos tanácskozások létrehívásában.

potlas_1_opti.jpgKatholikus Szemle, 1887 – Törzsgyűjtemény

A teljes magyar értelmiségi közösség megszólítására a társulat 1887-ben indította meg egészen 1944-ig megjelenő folyóiratát, a Katholikus Szemlét, amely tudományos igénnyel, de a művelt nagyközönség igényeihez alkalmazkodva képviselte a nyilvánosság előtt a katolikus álláspontot.
A lap kezdetben évente négyszer, majd ötször, 1899-től pedig tíz alkalommal jelent meg és számos tudományterületről közölt tanulmányokat. Munkatársai nagy része a társulat ismert írói közül került ki. Az 1920-as években 64, 1930-tól 80 oldal terjedelemben látott napvilágot. A tanulmányok mellett hazai és külföldi folyóiratok szemléjét éppúgy megtalálhatták az olvasók, mint könyvismertetéseket, bírálatokat, amelyekhez az évek során színházi és képzőművészeti rovatok társultak. Szépirodalmi alkotásokat (köztük műfordításokat) is közöltek, és útirajzok is színesítették a kínálatot. Az 1930-as évek elejétől egyre több aktuális társadalmi kérdéssel foglalkoztak. A lap 1934-ben tartalmában és külsejében is megújult, elmaradt a szépirodalom, majd a háború alatt a terjedelem a felére csökkent. A folyóiratot a társulat tagjai tagilletményként kapták. A magas színvonalú tudományos orgánum 1944-ig jelent meg Magyarországon. Megszűnése után öt évvel, 1949-ben Rómában élesztették újjá, ahol negyedévente jelent meg. A rendszerváltozás után, 1991-ben ismét megkísérelték hazai kiadását, de ez nem valósult meg.

99_opti.jpgA Szent István Társulat palotája. In: Horváth E. János: Nagy Budapest Útmutató a Fővárosban, Budapest, Szent István Társulat, 1910, 143. – Törzsgyűjtemény

A könyvpiaci verseny élesedése nyomán a vezetőség felismerte, hogy egy saját nyomda létesítése komoly anyagi előnyökkel járna, ezért megkezdték az előkészületeket egy új, korszerű, nyomdaüzem befogadására is alkalmas székház felépítésére. Budapest belvárosában, a Szentkirályi utcában 1898-ban adták át a Hofhauser Antal tervei szerint, mintegy félmillió koronás költséggel épült, reprezentatív, háromszintes, neogótikus palotát, amely egyebek mellett 14 bérlakást is magába foglalt. Az új épületben hozták létre Kohl Ferenc nyomdászmester felügyelete alatt a legmodernebb igényeket is kielégítő Stephaneum Nyomdát, amely 1899 tavaszán kezdte meg működését. Kapacitása olyan jelentős volt, hogy a saját kiadványok nyomtatásán kívül komoly hasznot hajtó bérmunkákat is vállalhatott. A társulati igazgató 1903-as jelentése szerint a Stephaneumban „a könyveken s egyéb nyomtatványokon kívül 4 napilap, 11 hetilap, 5 kéthetenként megjelenő lap s 13 havi folyóirat készül, bizonyságául annak, hogy modernek, teljesen berendezettek és versenyképesek vagyunk”.
A gazdasági versenyben való helytállást szolgálta 1905-ben a termelőmunka két részvénytársaságba való szervezése, a Szent István Társulat Könyvkiadóhivatala és Könyvkereskedése Rt., illetve a Stephaneum Nyomda Rt. megalapítása. Mindkét vállalkozás részvényeinek abszolút többsége a társulat tulajdonában állt, így jogosult maradt a tiszta haszon felére, amelyből kulturális munkáját és segítő célú akcióit finanszírozhatta. A kiadó saját könyvesboltot nyitott Budapesten és Szegeden.
A társulat a dualizmus korában tehát nagyvállalatként is megállta helyét, és egyre növekvő gazdasági erejét az alapítók elgondolásainak szolgálatába állíthatta. Ahogyan az első fél évszázad történetét megíró Notter Antal 1904-ben megállapította:

„Szerény kezdettel indult ez a társulat ötvenhat évvel ezelőtt; és ez idő alatt a jelentéktelen patakocska hatalmas folyammá dagadt, a gyenge cserje terebélyes fává növekedett. Milyen nagy különbség a kezdet között, amidőn a társulat csak néplappal és kalendáriummal szolgálta a népet, és a mai állapot között, midőn népiratkáinak és egyéb kiadványainak egész sorozatával léphet a nép elé […] És ha a művelt közönségnek szánt kiadványokat nézzük, még nagyobb a fejlődés útja. Ma nem egy és más művel, hanem a hitvédelmi, történelmi, természettudományi és egyéb oktató művek egész sorozatával elégíti ki a művelt osztályok szellemi igényeit.”

Notter Antal: A Szent István Társulat története, Budapest, Szent István Társulat, 1904, 233. – Törzsgyűjtemény

Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor
(Lipták Dorottya sajtótörténeti Kutatócsoport)

A felhasznált (válogatott) irodalmat lásd a blogsorozat végén.

A további részek: 1. rész, 2. rész

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr9318283623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása