100 éves a Johnson-Reed Act

2024. november 11. 06:00 - nemzetikonyvtar

Szubjektív konferenciabeszámoló

A Debreceni Egyetem BTK Angol-Amerikai Intézete, az ugyancsak a Debreceni Egyetem kebelén belül működő interdiszciplináris Nemzetközi Migrációkutatási Központ, valamint az American Hungarian Educators Association együttműködésével háromnapos nemzetközi konferenciát szervezett 100 éves a Johnson-Reed Act: kritikai reflexiók az Egyesült Államok bevándorlási kvótáinak globális hatásairól 1924–2024 címmel. A konferencia előadásainak 2024. augusztus 22. és 23. között az Egyetem épülete adott otthont tíz ország felszólalóinak részvételével.

11_11_johnson-reed_act_100_meghivo.jpgA 100 éves a Johnson-Reed Act: kritikai reflexiók az Egyesült Államok bevándorlási kvótáinak globális hatásairól 1924–2024 című konferencia plakátja. A kép forrása: A Debreceni Egyetem honlapja

A „befogadó” országokat az USA és Kanada, a „kibocsátó” országokat kubai, valamint főleg közép-kelet-európai: magyar, lengyel, cseh, szlovák és szlovén előadók képviselték – részben személyesen, részben online. Augusztus 24-ére szakmai kirándulást szerveztek a házigazdák. Az angol munkanyelvű konferencia előadási napjain megfigyelőként vettem részt. Az MNMKK OSZK-t előadóként Nóvé Béla, a Kutatási és Különgyűjteményi Főosztály tudományos munkatársa képviselte.
Az apropót a Johnson-Reed Act bevezetésének centenáriumi évfordulója adta. Ma úgy gondolunk az USA-ra, mint „a népek olvasztótégelyére”, de a XIX-XX. század fordulóján az Egyesült Államok bevándorláspolitikáját még a fehér angolszász túlsúly megőrzésének szándéka jellemezte. Ez a törekvés az 1924-ben elfogadott Johnson-Reed törvénnyel érte el csúcspontját, mellyel az USA tulajdonképpen bezárta kapuit a bevándorlók előtt. Az új törvénnyel ugyanis egy igen szigorú kvótarendszert vezettek be. Alacsony szinten maximálták az egy évben kiadható bevándorlási vízumok számát, és ezt a számot annak alapján osztották el a kibocsátó országok állampolgárai között, hogy az USA 1890-es népszámlálási adatai szerint hányan vallották magukat az illető országból származónak. Ennek a számaránynak 2%-ánál nem kaphattak többen bevándorlási engedélyt egy évben az adott ország kérelmezői közül. A törvénnyel gyakorlatilag a nyugat-európaiak bevándorlását preferálták a dél- és kelet-európai, ill. a latin-amerikai országok állampolgáraival szemben. (Az ázsiaiakat már előbb nemkívánatosnak minősítették.) Az előadók a két nap során számos szempont szerint vizsgálták a bevándorlás jelenségét általában, jellemezték a különböző történelmi körülmények között megvalósuló bevándorlási hullámokat, azok hatásait a befogadó ill. a kibocsátó országokra. Kik voltak különösen szívesen látottak és kik voltak azok, akik akár tíz év múltán még mindig az átmeneti befogadó táborokban vártak bebocsáttatásra? Volt-e példa kivételes elbírálásra? Voltak-e, akik visszajöttek? Ilyen és ehhez hasonló történelmi részletekre is rávilágítottak az előadók. Számomra különösen érdekesek voltak azok az előadások, amelyek górcső alá vették a bevándorlás percepcióját az USA-ban a nyelvhasználatban megmutatkozó jelenségeken keresztül. Megtudtam, hogy a származási ország szerinti kvótákat csak 1965-ben törölték el az USA-ban, mára „amerikai” felmenőkkel csak a lakosság kb. 5%-a rendelkezik.
A szervezők külön kitértek a kibocsátó országok emlékezetpolitikájára a kivándorlással kapcsolatban: kerekasztal-beszélgetést szerveztek a Gdanski Emigrációs Múzeum (Muzeum Emigracji w Gdyni) (2015), az antwerpeni Red Star Line Museum képviselőjének, valamint az MNMKK OSZK képviseletében Nóvé Béla részvételével. (A szlovákiai Kasigarda Emigrációs Múzeum (Múzea vysťahovalectva z územia Slovenska do Severnej Ameriky, Tahýnska) technikai nehézségek miatt nem tudott online bekapcsolódni.) Ez a téma közelebbről érintett, mivel a Mikes Kelemen Program – amellyel csaknem tíz éven keresztül volt módom irányítóként és intézményközi koordinátorként foglalkozni – a kivándorlással kapcsolatos hazai hivatalos emlékezetpolitikának fajsúlyos része. A külföldi kollégák bemutatták intézményüket, amelyek jellemzően egy-egy kikötői raktárépület, mint az óhaza elhagyásának ikonikus helyszíne átalakításával jöttek létre. Változatos programokkal, interaktív kiállításokkal mutatják be a kivándorlási hullámok történelmi körülményeit, és emlékeztetnek azokra az európai honfitársainkra, akik különböző okokból nekivágtak a nagy útnak. Magyarországon a kifejezett szándék és a lezajlott előkészületek ellenére nincs még emigrációs múzeum.
Nóvé Béla emigrációtörténeti munkássága nagyban hozzájárulhatna a még hiányzó intézmény tudományos megalapozásához. Prezentációjában bemutatta a magyarok kivándorlásának hét történelmi hullámát. Sok képpel illusztrált előadása a jelenleg új kiadásra előkészített monográfiáján, a Magyar emigrációtörténeti kézikönyvön alapult. Beszámolt az MNMKK OSZK gyűjteményeiben végzett kutatómunkájáról, melynek alapján elkészítette egy magyar emigrációtörténeti forráskataszter tervét. Végül megemlítette az MNMKK OSZK szakmai közreműködésével lezajlott forrásmentő vállalkozást, a Mikes Kelemen Programot. A Program a tengerentúli magyar diaszpóra kifejezett kérésére jött létre és 2014 és 2023 között zajlott. A kivándorolt magyarok hagyatékának megmentését célozta azokban a családokban, ill. diaszpóraközösségekben, ahol a magyarul már nem olvasó leszármazottak felajánlották azokat a magyar államnak. Mintegy félmillió dokumentum érkezett haza. A nyomtatott kiadványokon kívül különösen értékes kutatási források: irategyüttesek, fotók, kép- és hanganyagok, oral history interjúk kerültek a nemzeti könyvtár, a Magyar Nemzeti Levéltár és még néhány szakgyűjtemény állományába, így hozzáférhetővé váltak a diaszpórakutatás számára.
A hispanológusok is bekapcsolódtak a téma kifejtésébe. Figyelemre méltó vonulata volt az előadásoknak annak vizsgálata, hogy az USA bevándorláspolitikája hogyan befolyásolta a dél-amerikai országok helyzetét. Például Mexikó a Johson-Reed Act bevezetése után lett valamivel népszerűbb bevándorlási célpont, mert sokan remélték, hogy ha nem is kaptak vízumot az USA-ba, a közös határon előbb-utóbb sikerül mégis átjutniuk. Nem alakult ki számosabb magyar közösség Mexikóban, és akik ott telepedtek is le, nem gondoltak vissza jószívvel az óhazára, mivel általában politikai vagy faji üldöztetés elől menekültek oda. A dél-amerikai országok is jellemzően megszorító bevándorlási intézkedéseket vezettek be a XX. század első felében – részben az USA politikájával összefüggésben, részben a globális gazdasági krízis miatt.

11_11_johnson-reed_act_100_varia.jpgBalázs Venkovits, ed.: Stalwart peasants, undesirables, refugees. Central and Eastern European immigration to Canada, [Warsaw] – [Debrecen], Sciendo – Debrecen University Press, 2023. – Törzsgyűjtemény

Az előadások szünetében bemutatkozott a Fulbright Hungary, amely több jelenlévő kutatónak biztosított ösztöndíjat és magát a rendezvényt is támogatta. Továbbá könyvbemutatón vehettünk részt, amely a Debreceni Egyetem BTK Angol-Amerikai Intézet által közreadott folyóiratnak, a Hungarian Journal of English and American Studies (HJEAS) könyvsorozatának két legfrissebb kiadványára – Negotiating age. Aging and ageism in contemporary literature and theatreStalwart peasants, undesirables, refugees. Central and Eastern European immigration to Canada – hívta fel az érdeklődők figyelmét.

Kaposváriné Dányi Éva
(Állománygyarapítási és -nyilvántartási Osztály)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr3818720000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása